Ábécéskönyv
Az ábécéskönyv iskolai tankönyvtípus, az olvasás megtanulását segíti elő tudatos, megtervezett módszertani elrendezésben, az ábécé egyes betűinek ismertetésével és egyre nehezebb gyakorlószövegekkel, képekkel.
Olvasástanítás szerkesztés
A mai ábécéskönyv a középkori olvasástanítási módszerekből fejlődött ki: a tanulók először megtanulták névvel megnevezni a latin betűket, csoportosították a magán- és mássalhangzókat, táblázatból gyakorolták a magán- és mássalhangzók összeillesztésének szabályait, majd egyházi szövegeken gyakorolták az olvasást.
Története szerkesztés
A XIV-XV. században már külön lapokat, kis füzeteket gyártottak, amelyen az ábécé betűsorozata, magán- és mássalhangzók csoportja, illetve ezek összeillesztései szerepeltek. Ennek az ábécéskönyvnek a neve tabula vagy németül Fibel volt (a kapcsos szóból). A 15. században jelentek meg az első nemzeti nyelvű ábécéskönyvek és a népnyelvű gyakorlószövegek. Nevezetes Juan Pablo Bonet ujjábécéje (1620).
Magyarország szerkesztés
Magyarországon az első ábécéskönyv Dévai Bíró Mátyás Krakkai ÁBC néven ismert könyve volt. Legteljesebb formájában ránk maradt ábécéskönyvünk Bornemisza Péter munkája 1577-ből. A XVII-XVIII. században számos katolikus és ortodox ábécéskönyv jelent meg Magyarországon. Az első állami ábécéskönyv a Ratio Educationis miatt jelent meg Budán, Révai Miklós készítette, ABC könyvecske a Nemzeti Oskoláknak hasznokra c. 1778-ban. 1839-től már nemcsak vallásos olvasmányok voltak az ábécéskönyvekben, hanem polgári ismeretek is. A 20. században egyre többfajta ábécéskönyvet gyártottak, a képek, táblázatok, versecskék szinte mindegyikükben megtalálhatók voltak. 1947-ben egységesítették a tankönyveket, így az ábécéskönyvet is, csak az 1980-as években és a rendszerváltás után lett újra sokszínű az ábécéskönyvek piaca.
