Wikipédia

Ákos Mikcs

(?–1343) szlavón bán

Ákos nembeli I. Mikcs (? – 1343 a 13. és 14. század fordulóján élt, az Ákos nemzetségből származó magyar főnemes, a nemzetség Mikcs ágának őse, aki 1315 és 1317 között sárosi ispán, királynéi udvarbíró, 1321 és 1322 között sárosi és zempléni ispán, 1325 és 1343 között szlavón bán, 1325-ben királynéi tárnokmester, somogyi, soproni, sárosi és zempléni ispán volt.[1]

Ákos Mikcs
Született13. század
nem ismert
Elhunyt1343
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztsége
  • bán
  • ispán (1321–1322, Zemplén vármegye)
Sablon • Wikidata • Segítség

Családja szerkesztés

Az Ákos nembeli Mihály fia, születési ideje ismeretlen.[1] Két testvére volt Ákos és Elek. Fiai I. István, II. Ákos, I. Lóránd (1389-ben egyszer Ákosmonostorinak nevezve szerepelnek oklevélben), II. László és I. Miklós voltak. István 1342-ben királyi testőr, 1345-46-ban vasi és soproni ispán, 1351-ben zalai ispán volt. Tőle származik a Prodavizi Ördögh család. Ákos 1342-ben királyi testőr, 1344-46-ban vasi és soproni ispán, 1333-ban tizedszedő volt. László 1342-ben királyi testőr, 1345-46-ban vasi és soproni ispán volt. Lóránd 1374 előtt halt meg, tőle Újvári család származott.[1]

Élete szerkesztés

Ákos Mikcset 1297-től említik iratokban. 1312-ben a rozgonyi csatában Károly Róbert mellett küzdött, amiért a király 1315 tavaszán sárosi ispánná és egyúttal Sáros várnagyává nevezte ki. Ettől fogva egymás után szerezte a birtokokat. 1318 elején a király őt küldte Petenye fia Péter és az újra fellázadt Aba nembeliek ellen. Mikcs a hűtlenek seregét csatában legyőzte, őket magukat az országból kiűzte, földjeiket és váraikat a király uralma alá igázta.[2][3] A hűtlen Pétertől elvett néhány zempléni birtokot a király Mikcsnek adományozott.[4] Károly Róbert támogatójaként már az 1320-as években különböző magas beosztásokat töltött be az udvarnál. 1323-ban már a királyné tárnokmestere volt, 1325–1343 között szlavón bán. Amikor 1325-ben bán lett, hogy két testvérével ne kelljen osztozkodnia egy különleges kiváltságlevelet eszközölt ki a királytól, mely szerint leszármazóival együtt „békésen és mindenfajta zaklatástól mentesen” bírhassa a királytól eddig elnyert és még ezután szerzendő birtokait. Károly kijelentette, hogy mindezeket a javakat most „olyképpen adja neki” (sic contulimus et donavimus eidem), hogy ez a fivéreire és vérrokonaira semmiben se terjedjen ki és semmiben se vonatkozzék, hacsak az adománylevélben nem történz róluk kifejezett említés, avagy az adomány nem kimondottan közösen illeti meg őket.[5] Ezzel a király olyan előjogot biztosított a bánnak, amivel akkoriban, feltehetőleg senki más nem rendelkezett.[5]

A szlavón báni székbe való kinevezéssel, feladatául adta, hogy a tartományt térítse vissza a koronához való hűségre. Mikcs a lázadókkal folytatott fegyveres összecsapások mellett a báni tisztség jelentőségét egyéb eszközökkel is igyekezett visszaadni. A király előtt felhozta, Szlavónia lakosai közül korábban sokan felmentést nyertek a bánok joghatósága alól, ezért a báni méltóság súlya csökkent. Ezért a király a tanáccsal egyetértésben úgy döntött, hogy a szlavón nemesek eddig megszerzett felmentéseit visszavonja, vagyis a továbbiakban a terület minden lakosa a bán előtt tartozik megjelenni.[6]

Az 1326-os hadjárat során megpróbálta visszaállítani a királyi uralmat Horvátországban, de Nelipčić horvát főúrtól vereséget szenvedett, így Szlavóniába vonult vissza, a Likától és Korbavától délre eső terület pedig egyelőre kívül maradt a királyi területeken.[7] Károly Róbert szlavón báni kinevezésével a szlavóniai nemesek hatalmát is igyekezett gyengíteni. 1326/27-ben harcolt Babonićok ellen, kiszorította őket a Kulpamentéről, és elvette tőlük Steničnjakot.[7] 1326-ban Kapronca várának bevételével legyőzte a Kőszegi családot, és elvette drávamenti birtokaikat. A gradeci polgárokkal való konfliktusban nem kapta meg a király támogatását.[7] Konfliktusa volt Kaboli László zágrábi püspökkel a tizedszedés joga miatt, de jogának megerősítése után ismét a püspök mellé állt.[7] Új pénz is veretett.[1] 1328-ban ott volt Bruckban a Habsburgokkal kötött béke aláírásokor. Ezt nemcsak a az okiraton látható aláírása, hanem pecsétje is bizonyítja.[8] 1330-ban a királynál közbenjárt azokért az árvákért, akiknek apja az előző években horvátországi harcokban esett el. Mikcs közbenjárására adómentességet kaptak szlavóniai birtokaik után. Május 24-én részt vett a királyi tanácson, ahol eldőlt, hogy a király családtagjai ellen merényletet megkísérlő Záh Felicián összes hozzátartozóját szigorúan meg kell büntetni.[9] Június 28-án a király neki adta a Zala vármegyei Pölöske várát.[9] 1333-ban, amikor I. Károly nápolyi útján Szlavónián áthaladt, a fennmaradt oklevelek ugyan nem említik, de joggal feltételezhető, hogy Mikcs ott volt a király kíséretében. 1335-ben jelen volt a nevezetes Visegrádi királytalálkozón.[10]

Az 1336-os évre ismét mélypontra kerültek a kapcsolatok az osztrák herceggel, ami katonai összecsapásokhoz vezetett. A következő év folyamán Károly ezekre az ellenségeskedésekre különösen a déli Habsburg tartományokban ellentámadásokkal válaszolt. Ezeket a támadásokat a szlavóniai katonai erők élén Mikcs vezette, és az 1338-as királyi adománylevél igen részletesen meséli el vállalkozásait. Az 1338. november 11-én kiadott királyi oklevélből kitűnik, hogy a Kőszegiek és a Babonićok elleni sikeres hadjárat után Mikcs ismét az udvarba ment, ahol diadaláért a Kőrös megyei Szentgyörgvár birtokának adományozásával jutalmazták.[11]

Károly Róbert halála után tovább szolgálta fiát, Lajost. 1342. szeptember 23-án Mikcs az új magyar király előtt állt fiaival Istvánnal, Ákossal és Lászlóval, akik a király lovagjai voltak, valamint két másik fiával, Loránddal és Miklóssal, és kérte a királyt, hogy adjon nekik jogot, hogy Sáros vármegyében építsenek várat, amit a király meg is tett. Ez a látogatás elsősorban a régi király temetésével és az új király megkoronázásával hozható összefüggésbe.[12] Mikcs haláláig megőrizte báni tisztségét. Birtokainak többsége a mai Drávamentén és Kulpamentén volt, örökösei prodavizi birtokukról nevezték el magukat.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c d Karácsonyi
  2. ↑ Kristó 93. o.
  3. ↑ Zsoldos 636. o.
  4. ↑ Zsoldos 633. o.
  5. ↑ a b Engel
  6. ↑ Halász 285-286. o.
  7. ↑ a b c d Hrvatska encoklopedija
  8. ↑ Nekić 175-176. o.
  9. ↑ a b Nekić 176. o.
  10. ↑ Nekić 177. o.
  11. ↑ Nekić 178. o.
  12. ↑ Nekić 179. o.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Engel Pál: Magyarország világi archontológiája, 1301-1457 - Középkori magyar genealógia. Budapest: MTA Történettudományi Intézete. 1996.  
  • Heka László: A horvát bán Magyarország alkotmánytörténetében. Acta Universitatis Szegediensis 1. kötet, 1–20. sz. (2001)
  • Kádár Tamás: Harcban a koronáért. I. Károly (Róbert) király uralkodásának első évei 1305 végéig. Történeti Tanulmányok. Acta Universitatis Debreceniensis, 23. sz. (2015) ISSN 1217-4602
  • Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. (hely nélkül): Akadémiai Kiadó. 1979. ISBN 963-05-1595-4  
  • Kristó Gyula: I. Károly király főúri elitje (1301–1309). Századok, CXXXIII. évf. 1. sz. (1999) 41–62. o. ISSN 0039-8098
  • Kristó Gyula: Különkormányzat az Árpád-kori Dráván-túlon és Erdélyben. Történelmi Szemle, XX. évf. 1. sz. (1977)


Előző uralkodó:
Felsőlendvai Miklós
Horvát bán
szlavón bán
1325 – 1343
 
 Következő uralkodó:
Hahót nembeli Lendvai Miklós
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ákos_Mikcs&oldid=26924536”