Az autóbuszjárat 1999. június 19-én indult első útjára a megszüntetett 6-os járat helyett, ekkor még naponta közlekedett, és csak a Sopronkőhida ABC (Most: Sopronkőhida, Pesti Barnabás utca) megállóig. Egy évvel később 2000. május 27-től újra jár a 6-os busz, emiatt a járat már csak hétköznap közlekedik, de már Sopronkőhida, autóbusz-forduló (Most: Sopronkőhida, fegyház) végállomásig. A téli kihasználatlanság miatt ez a járat is csak májustól októberig közlekedik. 2001. június 9-én közlekedett utoljára.
Sopronkőhida és Tómalomfürdő autóbusz-közlekedéseszerkesztés
A 13F jelzésű busz a Juharfa úton, az Ógabona téren (ellenkező irányban a Várkerületen), majd a Pozsonyi úton, végül pedig a Pesti Barnabás utcán át közlekedett, Tómalomfürdő érintésével (most ugyanezen az útvonalon közlekedik a 13B járat). Alapjárata a 13-as busz, amely nem tér be Tómalomfürdőre. A 33-as busz egy helyközi járat Sopron és Fertőrákos között, amely helyi utazásra igénybe vehető az Autóbusz-állomás és Sopronkőhida, Pesti Barnabás utca megállók között. Hétvégén csak ezzel a járattal lehet Sopronkőhidára utazni! A 33-as busz korábban 13HK jelzéssel közlekedett, és valamivel kevesebb megállóhelyen állt meg. Tómalomfürdőre közlekedik még a 6-os busz, amely a 13B busszal azonos útvonalon közlekedik, de ez a járat október első vasárnapját követő hétfőtől április 30-ig a kihasználatlanság miatt nem közlekedik. Korábban az Autóbusz-állomás és Sopronkőhida között közlekedett a 13M jelzésű busz munkanapokon, a kora reggeli órákban, rövidített útvonalon, az Ógabona tér és a Híd utca érintése nélkül a Patak utcán keresztül.
Jereván lakótelep vá. – Juharfa út – Teleki Pál út – Lackner Kristóf utca – Ógabona tér – Petőfi tér – Széchenyi tér – Móricz Zsigmond utca – Magyar utca – Fapiac utca – Híd utca – Pozsonyi út – Tómalom sor – Pesti Barnabás utca – Sopronkőhida, autóbusz-forduló vá.
Jereván lakótelep felé
Sopronkőhida, autóbusz-forduló vá. – Pesti Barnabás utca – Tómalom sor – Pozsonyi út – Híd utca – Fapiac utca – Magyar utca – Ötvös utca – Várkerület – Lackner Kristóf utca – Teleki Pál út – Juharfa út – Jereván lakótelep vá.