1940–1941-es magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály)

nemzeti labdarúgó-bajnokság szezonja

A Nemzeti Bajnokság I osztályában 1940-41 ben 14 csapat küzdött a bajnoki címért. Ebben az időszakban jelentek meg a lelátókon az első 'szavalókórusok', nyílt szélsőjobboldali és fasiszta megnyilvánulások. A bírói csalással elvesztett 1940-es bajnokság, valamint a második zsidótörvény hatására Brüll Alfréd, Preiszman Lajos és Fodor Henrik az 1940. június 26-án megtartott, keserű hangulatú klubértekezleten úgy döntöttek, hogy - miután mást úgysem tehetnek - a csapat érdekében visszavonulnak. A játékosok és más érintettek azonban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy elnökük és munkatársaik nélkül nem folytatják tovább. A Hungária FC kimondta teljes feloszlatását. Voltak játékosok, akiknek sikerült átigazolniuk az 'árja' klubokhoz. Vidor és Bíró újpestiek lettek, Dudás és Szabó a Csepel színeiben kergette tovább a bőrt, Szabó III. a Beszkártba került, Turay a WMKA-hoz szerződött, Béky az Elektromosba, Kardos a Törekvésbe, míg Sebes Gusztáv Szegeden lett edző. Titkos a Vasasba ment, és ide került a későbbi emblematikus angyalföldi, a Hungária FC szétverésekor még csak tizennyolc esztendős Illovszky Rudolf is. A Hungária volt vezetőség arra kérte a szurkolókat, hogy ezen túl a Vasast támogassák. A profi labdarúgó szakosztály tehát megszűnt, de a labdarúgás még létezett. Voltak, akik hittek abban, hogy a hatalom beéri ennyivel. Brüll Alfréd azonban rosszabbtól tartott, és így Svájcba emigrált. A Magyar Labdarúgó-szövetség – kifogásolva, hogy a továbbra is MTK néven jegyzett amatőrcsapatnál egy Jan Burko nevű lengyel zsidó menekült játszik – felfüggesztette az MTK játékjogát, majd a Hungária körúti létesítményt a Magyar Országos Véderő Egylet elnevezésű náci szervezet kezére játszották. Mindezen lépések ellen úgy a Ferencváros, mint az Újpest vezetősége tiltakozott – teljesen eredménytelenül. A kék-fehér klub, amely az elmúlt közel négy évtizedben a magyar labdarúgás egyik élcsapatává nőtte ki magát és válogatottak sorát adta, öt évre megszűnt létezni. Az elnök, Brüll Alfréd sorsa is szomorúan alakult. Az üldöztetések megszüntetéséről kapott hamis értesülés nyomán 1943-ban hazatért Magyarországra, ahol a nyilasok elfogták és meggyilkolták.

NB 1
Bajnokság adatai
Szezon1940–1941 (38.)
BajnokcsapatFerencváros (16.)
FeljutottKolozsvári AC
Lampart FC
Szegedi Vasutas SE
Budapesti MÁVAG
Nagyváradi AC
Újvidéki AC
KiesettBSZKRT
Tokod ÜSC
Törekvés SE
Szombathelyi Haladás
Statisztika
GólkirálySárosi György (29)
Mérkőzések182
Összes gól812
Gólátlag4,46

Legtöbb gól
11: Kispest-Ferencváros 4:7
Törekvés SE-Elektromos FC 6:5
← Előző szezon
(1939-1940)
Következő szezon →
(1941-1942)

Az NB I létszámát tizenhatra emelték ezért a négy kieső: BSZKRT, Tokod, Törekvés és Szombathelyi Haladás helyére hat csapat érkezett, Kolozsvár AC, Lampart FC, Szeged Vasutas SE (NB II. bajnokai), Budapesti MÁVAG, Nagyváradi AC és az Újvidéki AC.

Végeredmény szerkesztés

# Csapat J Gy D V Rg Kg Gk P Megjegyzés
1 Ferencváros 26 21 3 2 113 47 +66 45 Bajnok
2 Újpest 26 15 4 7 79 57 +22 34
3 Szeged FC 26 14 4 8 56 47 +9 32
4 Szolnoki MÁV FC 26 13 5 8 63 43 +20 31
5 Csepeli WMFC 26 11 8 7 61 49 +12 30
6 Diósgyőri MÁVAG 26 11 5 10 61 57 +4 27
7 Elektromos FC 26 13 1 12 53 50 +3 27
8 Salgótarjáni BTC 26 9 6 11 44 64 -20 24
9 Gamma FC 26 10 3 13 54 58 -4 23
10 Kispest 26 9 4 13 56 68 -12 22
11 BSZKRT 26 8 3 15 49 63 -14 19 Kiestek az NB II-be
12 Tokod ÜSC 26 7 5 14 38 66 -28 19
13 Törekvés SE 26 6 4 16 48 75 -27 16
14 Szombathelyi Haladás 26 5 5 16 37 68 -31 15

Bajnok Ferencváros játékosai: Csikós Gyula k.(26), Szoyka Kornél dr.(26), Tátrai Sándor (14), Sárosi III Béla (25), Polgár Gyula (26), Lázár Gyula 26), Kalocsay Géza dr. (17), Kiss Gyula (18), Finta Károly (18), Sárosi György dr. (22), Gyetvai László (26). További játékosok: Kiszely István (14), Pósa Béla (12), Jakab László (12), Hámori László (2), Nagy II András (2).

Edző: Dimény Lajos

Kereszttáblázat szerkesztés

  FTC UTE SZEG SZMÁV WMFC DMÁVAG EL FC SBTC GAMM KISP BSZKRT TOK TÖR SZOM
Ferencváros *** 5-2 4-0 4-0 6-2 6-3 2-0 3-2 2-2 4-3 4-4 4-1 6-3 4-1
Újpest 0-5 *** 2-1 8-2 3-2 4-4 0-4 0-3 4-3 2-1 3-2 4-1 3-1 4-0
Szeged FC 3-2 0-3 *** 2-2 3-3 5-1 3-1 0-0 2-1 0-0 4-2 1-3 3-1 3-2
Szolnoki MÁV FC 2-4 1-1 3-0 *** 2-2 3-6 2-1 2-3 1-4 1-0 3-0 3-0 3-1 4-0
Csepeli WMFC 2-3 2-1 1-3 1-4 *** 4-3 1-1 1-1 0-1 2-0 3-3 3-3 6-1 5-0
Diósgyőri MÁVAG 1-0 1-3 1-4 0-0 2-3 *** 0-3 4-2 4-0 1-0 6-4 7-1 2-1 3-3
Elektromos FC 2-3 1-5 2-1 2-0 1-5 2-1 *** 3-1 3-2 1-2 1-3 1-2 6-3 2-1
Salgótarjáni BTC 1-9 0-7 2-3 0-5 1-1 2-1 3-1 *** 4-1 2-3 0-1 0-3 4-0 4-0
Gamma FC 4-4 2-1 2-3 0-3 3-1 1-3 0-2 2-4 *** 3-5 0-1 5-1 0-1 2-4
Kispest 4-7 4-4 2-0 1-7 2-4 2-0 0-1 2-2 1-4 *** 1-5 1-5 3-0 1-4
BSZKRT 0-5 3-1 3-5 1-0 0-2 1-3 3-4 5-1 2-3 1-4 *** 0-1 1-1 2-1
Tokod USC 0-7 3-3 1-0 1-6 0-1 0-1 0-3 4-3 0-1 3-3 1-2 *** 4-1 0-0
Törekvés SE 2-5 3-5 3-4 1-1 1-1 2-2 6-5 1-2 1-3 2-3 3-1 3-1 *** 4-2
Szombathelyi Haladás 3-5 3-4 0-3 0-3 1-3 1-1 1-0 0-0 3-3 2-5 2-0 2-1 1-2 ***

Díjak szerkesztés

Bajnok 1940/41
Ferencváros
16. Bajnokság
Az év játékosa Gólkirály
Sárosi György dr.
Ferencváros
Sárosi György dr.
Ferencváros
(29 gól)

Góllövőlista szerkesztés

Gól Név Klub
29 Sárosi György Ferencváros
28 Zsengellér Gyula Újpest
22 Szabadkai Lajos WMFC Csepel
21 Turay II András Gamma FC
20 Finta Károly Ferencváros
18 Bene József BSZKRT
17 Füzér János Diósgyőri MÁVAG
17 Kiszely István Ferencváros
16 Berecz István Diósgyőri MÁVAG
16 Nagy Antal Szeged FC

Források szerkesztés