1999–2000-es UEFA-bajnokok ligája

8. UEFA-bajnokok ligája

Az 1999–2000-es UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén 8., jogelődjeivel együttvéve 45. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a Saint Denis-i Stade de France adott otthont. A döntőt a spanyol Real Madrid nyerte a Valenciával szemben.

1999–2000-es UEFA-bajnokok ligája
Adatok
Dátum1999. július 19.
2000. május 24.

CímvédőAnglia Manchester United
GyőztesSpanyolország Real Madrid (8. cím)
Statisztika
Mérkőzések157
Gólok442 (átlag: 2,82)

 ← 1998–19992000–2001 → 

A lebonyolítás sokban változott az előző szezonokhoz képest. Bővült azoknak az országoknak a köre, amelyek indíthatták a bajnokság második helyezettjét, sőt első alkalommal a legerősebb bajnokságok harmadik és negyedik helyezettjei is részt vehettek. Három selejtezőkör után 32 résztvevővel alakult ki az első csoportkör mezőnye. A két csoportelső jutott tovább a második csoportkörbe, a csoport harmadik helyezettje az UEFA-kupában folytatta. A negyedik helyezett kiesett. A második csoportkörben 16 csapat vett részt, ahonnan 8 csapat jutott az egyenes kieséses szakaszba.

Csapatok szerkesztés

Az 1999–2000-es UEFA-bajnokok ligájában az alábbi 71 csapat vett részt.

Csoportkör
  Manchester United   Real Madrid   Olympique de Marseille   FC Porto
  Arsenal   FC Barcelona   Girondins de Bordeaux   Olimbiakósz
  AC Milan   Bayern München   Feyenoord   Rosenborg
  Lazio   Bayer Leverkusen   Willem II   Sparta Praha
Harmadik selejtezőkör
  Chelsea   Fiorentina   FK Teplice   Servette FC
  Valencia CF   Parma FC   Galatasaray SK   Sturm Graz
  Mallorca   Borussia Dortmund   Aalborg BK   AÉK
  Olympique Lyonnais   Hertha BSC   PSV Eindhoven   Croatia Zagreb
  Szpartak Moszkva   Boavista
Második selejtezőkör
  Rapid București   Brøndby   Slovan Bratislava   Dnyapro Mahiljov
  CSZKA Moszkva   Beşiktaş JK   Rapid Wien   Widzew Łódź
  Rangers   NK Maribor   KRC Genk   MTK Hungária
  Dinamo Tbiliszi   Molde FK   AIK   Hapóél Haifa
  Anórthoszisz   Dinamo Kijiv   Rijeka
Első selejtezőkör
  FK Partizan   Skonto   Zimbru Chișinău   Valletta FC
  Litex Lovecs   KF Tirana   Jeunesse Esch   St. Patrick’s Athletic FC
  Haka   Glentoran   Sloga Jugomagnat   Barry Town FC
  HB Tórshavn   ÍBV   Araks Ararat   Flora
  Gəncə PFK   Žalgiris Vilnius

Selejtezők szerkesztés

A selejtezőket három fordulóban bonyolították le 1999. július 13. és augusztus 25. között. A selejtezőben 55 csapat vett részt.

1. selejtezőkör szerkesztés

Az első selejtezőkör párosításainak győztesei a második selejtezőkörbe jutottak, a vesztesek kiestek. Az első mérkőzéseket 1999. július 13-án és 14-én, a visszavágókat július 21-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
ÍBV   3–1   KF Tirana 1–0 2–1
Litex Lovecs   5–0   Glentoran 3–0 2–0
Žalgiris Vilnius   5–0   Araks Ararat 2–0 3–0
HB Tórshavn   1–7   Haka 1–1 0–6
Partizan   10–1   Flora 6–0 4–1
Jeunesse Esch   0–10   Skonto 0–2 0–8
Sloga Jugomagnat   2–2 (i.g.)   Gəncə PFK 1–0 1–2
Barry Town FC   2–3   Valletta FC 0–0 2–3
Saint Patrick’s Athletic   0–10   Zimbru Chișinău 0–5 0–5

2. selejtezőkör szerkesztés

A 2. selejtezőkör párosításainak győztesei a 3. selejtezőkörbe jutottak, a vesztesek kiestek. Az első mérkőzéseket 1999. július 28-án, a visszavágókat augusztus 4-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Rapid Wien   5–0   Valletta FC 3–0 2–0
Anórthoszisz   3–2   Slovan Bratislava 2–1 1–1
Partizan   6–1   Rijeka 3–1 3–0
CSZKA Moszkva   2–4   Molde FK 2–0 0–4
Litex Lovecs   5–5
t.: 2–3
  Widzew Łódź 4–1 1–4 (h.u.)
Haka   1–7   Rangers 1–4 0–3
Dinamo Tbiliszi   2–3   Zimbru Chișinău 2–1 0–2
Dnyapro Mahiljov   0–3   AIK 0–1 0–2
Sloga Jugomagnat   0–2   Brøndby IF 0–1 0–1
Rapid București   4–5   Skonto 3–3 1–2
Beşiktaş JK   1–1 (i.g.)   Hapóél Haifa 1–1 0–0
Dinamo Kijiv   3–0   Žalgiris Vilnius 2–0 1–0
ÍBV   1–5   MTK Hungária 0–2 1–3
NK Maribor   5–4   KRC Genk 5–1 0–3

3. selejtezőkör szerkesztés

A 3. selejtezőkör párosításainak győztesei a csoportkörbe jutottak, a vesztesek az UEFA-kupa első fordulójába kerültek. Az első mérkőzéseket 1999. augusztus 10-én és 11-én, a visszavágókat augusztus 25-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Zimbru Chișinău   0–2   PSV Eindhoven 0–0 0–2
Szpartak Moszkva   5–1   Partizan 2–0 3–1
Chelsea   3–0   Skonto 3–0 0–0
Rapid Wien   0–4   Galatasaray 0–3 0–1
Fiorentina   5–1   Widzew Łódź 3–1 2–0
AaB   3–4   Dinamo Kijiv 1–2 2–2
Rangers   2–1   Parma FC 2–0 0–1
Brøndby IF   3–6   Boavista 1–2 2–4 (h.u.)
AÉK   0–1   AIK 0–0 0–1
Hapóél Haifa   0–4   Valencia CF 0–2 0–2
Hertha BSC   2–0   Anórthoszisz 2–0 0–0
Sturm Graz   4–3   Servette 2–1 2–2
Molde FK   1–1 (i.g.)   RCD Mallorca 0–0 1–1
Olympique Lyonnais   0–3   NK Maribor 0–1 0–2
Croatia Zagreb   2–0   MTK Hungária 0–0 2–0
FK Teplice   0–2   Borussia Dortmund 0–1 0–1

Első csoportkör szerkesztés

A csoportkörben 32 csapat vett részt, a sorsoláskor nyolc darab négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje a második csoportkörbe jutott. A harmadik helyezettek az UEFA-kupa harmadik fordulójába kerültek. A negyedik helyezettek kiestek.

Színmagyarázat
Továbbjutott a második csoportkörbe.
Az UEFA-kupa harmadik fordulójába került.
Kiesett.

A csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Lazio 6 4 2 0 13 3 +10 14
  Dinamo Kijiv 6 2 1 3 8 8 0 7
  Bayer Leverkusen 6 1 4 1 7 7 0 7
  NK Maribor 6 1 1 4 2 12 –10 4
  LAZ LEV DK MAR
  Lazio   1–1 2–1 4–0
  Bayer Leverkusen 1–1   1–1 0–0
  Dinamo Kijiv 0–1 4–2   0–1
  NK Maribor 0–4 0–2 1–2  

B csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  FC Barcelona 6 4 2 0 19 9 +10 14
  Fiorentina 6 2 3 1 9 7 +2 9
  Arsenal 6 2 2 2 9 9 0 8
  AIK 6 0 1 5 4 16 –12 1
  BAR FIO ARS AIK
  FC Barcelona   4–2 1–1 5–0
  Fiorentina 3–3   0–0 3–0
  Arsenal 2–4 0–1   3–1
  AIK 1–2 0–0 2–3  

C csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Rosenborg 6 3 2 1 12 5 +7 11
  Feyenoord 6 1 5 0 7 6 +1 8
  Borussia Dortmund 6 1 3 2 7 9 –2 6
  Boavista 6 1 2 3 4 10 –6 5
  DOR FEY ROS BOA
  Borussia Dortmund   1–1 0–3 3–1
  Feyenoord 1–1   1–0 1–1
  Rosenborg 2–2 2–2   2–0
  Boavista 1–0 1–1 0–3  

D csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Manchester United 6 4 1 1 9 4 +5 13
  Olympique de Marseille 6 3 1 2 10 8 +2 10
  Sturm Graz 6 2 0 4 7 12 –5 6
  Croatia Zagreb 6 1 2 3 7 9 –2 5
  MU OM CRZ SG
  Manchester United   2–1 0–0 2–1
  Olympique de Marseille 1–0   2–2 2–0
  Croatia Zagreb 1–2 1–2   3–0
  Sturm Graz 0–3 3–2 1–0  

E csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Real Madrd 6 4 1 1 15 7 +8 13
  FC Porto 6 4 0 2 9 6 +3 12
  Olimbiakósz 6 2 1 3 9 12 –3 7
  Molde FK 6 1 0 5 6 14 –8 3
  RM POR OLI MFK
  Real Madrid   3–1 3–0 4–1
  FC Porto 2–1   2–0 3–1
  Olimbiakósz 3–3 1–0   3–1
  Molde FK 0–1 0–1 3–2  

F csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Valencia CF 6 3 3 0 8 4 +4 12
  Bayern München 6 2 3 1 7 6 +1 9
  Rangers 6 2 1 3 7 7 0 7
  PSV Eindhoven 6 1 1 4 5 10 –5 4
  BAY PSV VAL RAN
  Bayern München   2–1 1–1 1–0
  PSV Eindhoven 2–1   1–1 0–1
  Valencia CF 1–1 1–0   2–0
  Rangers 1–1 4–1 1–2  

G csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Sparta Praha 6 3 3 0 14 6 +8 12
  Girondins de Bordeaux 6 3 3 0 7 4 +3 12
  Szpartak Moszkva 6 1 2 3 9 12 –3 5
  Willem II 6 0 2 4 7 15 –8 2
  SPA BDX SPR WIL
  Szpartak Moszkva   1–2 1–1 1–1
  Girondins de Bordeaux 2–1   0–0 3–2
  Sparta Praha 5–2 0–0   4–0
  Willem II 1–3 0–0 3–4  

H csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Chelsea 6 3 2 1 10 3 +7 11
  Hertha BSC 6 2 2 2 7 10 –3 8
  Galatasaray SK 6 2 1 3 10 13 –3 7
  AC Milan 6 1 3 2 6 7 –1 6
  MIL CHE GAL HER
  AC Milan   1–1 2–1 1–1
  Chelsea 0–0   1–0 2–0
  Galatasaray SK 3–2 0–5   2–2
  Hertha BSC 1–0 2–1 1–4  

Második csoportkör szerkesztés

A második csoportkörben az a 16 csapat vett részt, amelyek az első csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott. A harmadik és negyedik helyezettek kiestek.

Színmagyarázat
Továbbjutott a egyenes kieséses szakaszba.
Kiesett.

A csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  FC Barcelona 6 5 1 0 17 5 +12 16
  FC Porto 6 3 1 2 8 8 0 10
  Sparta Praha 6 1 2 3 5 12 –7 5
  Hertha BSC 6 0 2 4 3 8 –5 2
  FCB SP POR HER
  FC Barcelona   5–0 4–2 3–1
  Sparta Praha 1–2   0–2 1–0
  FC Porto 0–2 2–2   1–0
  Hertha BSC 1–1 1–1 0–1  

B csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Manchester United 6 4 1 1 10 4 +6 13
  Valencia CF 6 3 1 2 9 5 +4 10
  Fiorentina 6 2 2 2 7 8 –1 8
  Bordeaux 6 0 2 4 5 14 –9 2
  MU VAL BOR FIO
  Manchester United   3–0 2–0 3–1
  Valencia CF 0–0   3–0 2–0
  Girondins de Bordeaux 1–2 1–4   0–0
  Fiorentina 2–0 1–0 3–3  

C csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Bayern München 6 4 1 1 13 8 +5 13
  Real Madrid 6 3 1 2 11 12 –1 10
  Dinamo Kijiv 6 3 1 2 10 8 +2 10
  Rosenborg 6 0 1 5 5 11 –6 1
  RM ROS BM DK
  Real Madrid   3–1 2–4 2–2
  Rosenborg 0–1   1–1 1–2
  Bayern München 4–1 2–1   2–1
  Dinamo Kijiv 1–2 2–1 2–0  

D csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Lazio 6 3 2 1 10 4 +6 11
  Chelsea 6 3 1 2 8 5 +3 10
  Feyenoord 6 2 2 2 7 7 0 8
  Olympique de Marseille 6 1 1 4 2 11 –9 4
  LAZ CHE FEY OM
  Lazio   0–0 1–2 5–1
  Chelsea 1–2   3–1 1–0
  Feyenoord 0–0 1–3   3–0
  Olympique de Marseille 0–2 1–0 0–0  

Egyenes kieséses szakasz szerkesztés

Az egyenes kieséses szakaszban az a 8 csapat vett részt, amelyek a második csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek.

Negyeddöntők Elődöntők Döntő
             
  Real Madrid 0 3 3
  Manchester United 0 2 2
  Real Madrid 2 1 3
  Bayern München 0 2 2
  FC Porto 1 1 2
  Bayern München 1 2 3
  Real Madrid 3
  Valencia CF 0
  Valencia CF 5 0 5
  Lazio 2 1 3
  Valencia CF 4 1 5
  FC Barcelona 1 2 3
  Chelsea 3 1 4
  FC Barcelona 1 5 6

Negyeddöntők szerkesztés

Az első mérkőzéseket 2000. április 4-én és 5-én, a visszavágókat április 18-án és 19-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Real Madrid   3–2   Manchester United 0–0 3–2
FC Porto   2–3   Bayern München 1–1 1–2
Chelsea   4–6   FC Barcelona 3–1 1–5 (h.u.)
Valencia CF   5–3   Lazio 5–2 0–1

Elődöntők szerkesztés

Az első mérkőzéseket 2000. május 2-án és 3-án, a visszavágókat május 9-én és 10-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Valencia CF   5–3   FC Barcelona 4–1 1–2
Real Madrid   3–2   Bayern München 2–0 1–2

Döntő szerkesztés

2000. május 24.
20:45 (CEST)
Real Madrid   3–0   Valencia CF
Morientes   39'
McManaman   67'
Raúl   75'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Stade de France, Saint Denis
Nézőszám: 78 759
Játékvezető: Stefano Braschi (olasz)

Az 1999–2000-es UEFA-bajnokok ligája győztese
 
Real Madrid
8. cím

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés