2005–2006-os angol labdarúgó-ligakupa

46. angol labdarúgó-ligakupa

A 2005–2006-os angol labdarúgó-ligakupa (eredeti nevén Carling Cup vagy Football League Cup) az angol ligakupa 46. szezonja volt. A sorozat 2005. augusztus 22-én kezdődött és 2006. február 26-án ért véget.

A döntőt Cardiffban, a Millennium Stadionban rendezték a Manchester United és a Wigan Athletic között. A United 4-0-s győzelmet aratott, Wayne Rooney két, Louis Saha és Cristiano Ronaldo pedig egy-egy gólt szerzett.

Első kör szerkesztés

Az első körben a Football League 72 csapata vett részt. A csapatokat két csoportra osztották, kiemelt, illetve nem kiemelt klubok vettek részt a sorsoláson. A kiemelés az előző bajnoki szezonban elért eredménytől függött, tehát a Premier League-ből frissen kiesett Norwich City, Crystal Palace és Southampton került a kiemelés élére, a végére pedig a League Two-ba feljutott Barnet és Carlisle United.

  • 2005. június 28-án került sor a sorsolásra, ekkor párosították össze a kiemelt és nem kiemelt csapatokat.
  • A mérkőzéseket 2005. augusztus 22-én, 23-án és 24-én rendezték.
  • Ha a 90 perc után az eredmény döntetlen, a csapatok hosszabbítást játszanak, ha ekkor sincs döntés, következik a büntetőpárbaj.
# Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Dátum
1 Chesterfield 2–4 Huddersfield Town 2005. augusztus 24.
2 Colchester United 0–2 Cardiff City 2005. augusztus 24.
3 Derby County 0–1 Grimsby Town 2005. augusztus 24.
4 Rushden & Diamonds 0–3 Coventry City 2005. augusztus 24.
5 Torquay United 0–0 Bournemouth 2005. augusztus 24.
Hosszabbítás után: 0–0, a Bournemouth nyert 4–3-ra a büntetőpárbajban.
6 Blackpool 2–1 Hull City 2005. augusztus 23.
7 Bristol City 2–4 Barnet 2005. augusztus 23.
8 Burnley 2–1 Carlisle United 2005. augusztus 23.
9 Bury 0–3 Leicester City 2005. augusztus 23.
10 Crystal Palace 3–0 Walsall 2005. augusztus 23.
11 Cheltenham Town 5–0 Brentford 2005. augusztus 23.
12 Gillingham 1–0 Oxford United 2005. augusztus 23.
13 Hartlepool United 3–1 Darlington 2005. augusztus 23.
14 Ipswich Town 0–2 Yeovil Town 2005. augusztus 23.
15 Leeds United 2–0 Oldham Athletic 2005. augusztus 23.
16 Leyton Orient 1–3 Luton Town 2005. augusztus 23.
17 Lincoln City 5–1 Crewe Alexandra 2005. augusztus 23.
18 MK Dons 0–1 Norwich City 2005. augusztus 23.
19 Mansfield Town 1–1 Stoke City 2005. augusztus 23.
Hosszabbítás után: 1–1, a Mansfield Town nyert 3–0-ra a büntetőpárbajban.
20 Millwall 2–0 Bristol Rovers 2005. augusztus 23.
21 Northampton Town 3–0 Queens Park Rangers 2005. augusztus 23.
22 Nottingham Forest 2–3 Macclesfield Town 2005. augusztus 23.
23 Plymouth Argyle 2–1 Peterborough United 2005. augusztus 23.
24 Preston North End 1–1 Barnsley 2005. augusztus 23.
Hosszabbítás után: 2–2, a Barnsley nyert 5–4-re a büntetőpárbajban.
25 Reading 3–1 Swansea City 2005. augusztus 23.
26 Rochdale 0–5 Bradford City 2005. augusztus 23.
27 Rotherham United 3–1 Port Vale 2005. augusztus 23.
28 Scunthorpe United 2–1 Tranmere Rovers 2005. augusztus 23.
29 Sheffield United 1–0 Boston United 2005. augusztus 23.
30 Shrewsbury Town 3–2 Brighton & Hove Albion 2005. augusztus 23.
31 Stockport County 2–4 Sheffield Wednesday 2005. augusztus 23.
32 Swindon Town 1–3 Wycombe Wanderers 2005. augusztus 23.
33 Watford 3–1 Notts County 2005. augusztus 23.
34 Wolverhampton Wanderers 5–1 Chester City 2005. augusztus 23.
35 Wrexham 0–1 Doncaster Rovers 2005. augusztus 23.
36 Southend United 0–3 Southampton 2005. augusztus 22.

Második kör szerkesztés

A második körben az előző kör 36 továbbjutójához csatlakozott a Premier League azon 12 csapata, mely egyik európai kupasorozatban sem indult.A sorsolása 2005. augusztus 27-én került sor, a mérkőzéseket szeptember 20-án és 21-én rendezték.

# Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Dátum
1 Blackburn Rovers 3–1 Huddersfield Town 2005. szeptember 21.
2 Doncaster Rovers 1–1 Manchester City 2005. szeptember 21.
Hosszabbítás után: 1–1, a Doncaster Rovers nyert 3–0-ra a büntetőpárbajban.
3 Fulham 5–4 Lincoln City 2005. szeptember 21.
4 Barnet 2–1 Plymouth Argyle 2005. szeptember 20.
5 Burnley 3–0 Barnsley 2005. szeptember 20.
6 Crystal Palace 1–0 Coventry City 2005. szeptember 20.
7 Cardiff City 2–1 Macclesfield Town 2005. szeptember 20.
8 Charlton Athletic 3–1 Hartlepool United 2005. szeptember 20.
9 Gillingham 3–2 Portsmouth 2005. szeptember 20.
10 Grimsby Town 1–0 Tottenham Hotspur 2005. szeptember 20.
11 Leicester City 2–1 Blackpool 2005. szeptember 20.
12 Mansfield Town 1–0 Southampton 2005. szeptember 20.
13 Norwich City 2–0 Northampton Town 2005. szeptember 20.
14 Reading 1–0 Luton Town 2005. szeptember 20.
15 Rotherham United 0–2 Leeds United 2005. szeptember 20.
16 Scunthorpe United 0–2 Birmingham City 2005. szeptember 20.
17 Sheffield Wednesday 2–4 West Ham United 2005. szeptember 20.
18 Shrewsbury Town 0–0 Sheffield United 2005. szeptember 20.
Hosszabbítás után: 0–0, a Sheffield United nyert 3–0-ra a büntetőprábajban.
19 Sunderland 1–0 Cheltenham Town 2005. szeptember 20.
20 Watford 2–1 Wolverhampton Wanderers 2005. szeptember 20.
21 West Bromwich Albion 4–1 Bradford City 2005. szeptember 20.
22 Wigan Athletic 1–0 Bournemouth 2005. szeptember 20.
23 Wycombe Wanderers 3–8 Aston Villa 2005. szeptember 20.
24 Yeovil Town 1–2 Millwall 2005. szeptember 20.

Harmadik kör szerkesztés

A harmadik körben a második kör 24 győzteséhez csatlakozott a maradék nyolc Premier League-klub is. A sorsolásra 2005. szeptember 24-én került sor, a mérkőzéseket október 25-én és 26-án rendezték.

# Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Dátum
1 Birmingham City 2–1 Norwich City 2005. október 26.
2 Bolton Wanderers 1–0 West Ham United 2005. október 26.
3 Cardiff City 0–1 Leicester City 2005. október 26.
4 Chelsea 1–1 Charlton Athletic 2005. október 26.
Hosszabbítás után: 1–1, a Charlton Athletic nyert 5–4-re a büntetőpárbajban.
5 Everton 0–1 Middlesbrough 2005. október 26.
6 Grimsby Town 0–1 Newcastle United 2005. október 26.
7 Manchester United 4–1 Barnet 2005. október 26.
8 Aston Villa 1–0 Burnley 2005. október 25.
9 Blackburn rovers 3–0 Leeds United 2005. október 25.
10 Crystal Palace 2–1 Liverpool 2005. október 25.
11 Doncaster Rovers 2–0 Gillingham 2005. október 25.
12 Fulham 2–3 West Bromwich Albion 2005. október 25.
13 Mansfield Town 2–3 Millwall 2005. október 25.
14 Reading 2–0 Sheffield United 2005. október 25.
15 Sunderland 0–3 Arsenal 2005. október 25.
16 Wigan Athletic 3–0 Watford 2005. október 25.

Negyedik kör szerkesztés

A sorsolásra 2005. október 29-én került sor, a mérkőzéseket november 29-én és 30-án rendezték.

2005. november 30. Bolton Wanderers 2 – 1 (h.u.) Leicester City Reebok Stadium, Bolton
Nézőszám: 13,067
Játékvezető: Dermot Gallagher
Borgetti   104'
Vaz Tê   106'
Williams   110'

2005. november 30. Charlton Athletic 2 – 3 Blackburn Rovers The Valley, London
Nézőszám: 14,093
Játékvezető: Peter Walton
Ambrose   37'
Murphy   50'
Kuqi   75'
Thompson   81'
Bentley   88'

2005. november 30. Manchester United FC 3 – 1 West Bromwich Albion Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 48,924
Játékvezető: Mark Clattenburg
Ronaldo   12' (büntető)
Saha   16'
O'Shea   56'
Ellington   77'

2005. november 30. Middlesbrough 2 – 1 Crystal Palace Riverside Stadion, Middlesbrough
Nézőszám: 10,791
Játékvezető: Howard Webb
Viduka   52'
Németh  55'
Queudrue   31' (öngól)

2005. november 30. Wigan Athletic 1 – 0 Newcastle United JJB Stadium, Wigan
Nézőszám: 11,574
Connolly   88' (büntető)

2005. november 29. Arsenal 3 – 0 Reading Highbury, London
Nézőszám: 36,167
Játékvezető: Lee Mason
Reyes   12'
Van Persie   42'
Lupoli   65'

2005. november 29. Doncaster Rovers 3 – 0 Aston Villa Belle Vue, Doncaster
Nézőszám: 10,590
Játékvezető: Mike Dean
McIndoe   20' (büntető)
Heffernan   53'
Thornton   79'

2005. november 29. Millwall 2 – 2 (h.u.)
11-esekkel
3 – 4
Birmingham City The New Den, London
Nézőszám: 7,732
Játékvezető: Graham Poll
Dunne   57'
Elliott   116'
Gray   10'
Heskey   102'

Negyeddöntő szerkesztés

A sorsolásra 2005. december 3-án került sor, a mérkőzéseket december 20-án és 21-én rendezték.

2005. december 21. Doncaster overs 2 – 2

(h.u.)
11-esekkel
1 – 3

Arsenal Belle Vue, Doncaster
Nézőszám: 10,006
Játékvezető: Phil Dowd
McIndoe   2'
Green   104'
Owusu-Abeyie   63'
Silva   120'

2005. december 21. Middlesbrough 0 – 1 Blackburn Rovers Riverside Stadion, Middlesbrough
Nézőszám: 14,710
Játékvezető: Alan Wiley
Dickov   90'

2005. december 20. Birmingham City 1 – 3 Manchester United St. Andrews, Birmingham
Nézőszám: 20,454
Játékvezető: Mark Halsey
Jarosik   75' Saha   46'   63'
Pak   50'

2005. december 20. Wigan Athletic 2 – 0 Bolton Wanderers JJB Stadium, Wigan
Nézőszám: 13,401
Játékvezető: Mike Dean
Roberts   40'   45'

Elődöntő szerkesztés

Az elődöntő első mérkőzéseit 2006. január 10-én és 11-én, a visszavágókat január 24-én és 25-én rendezték.

Első forduló szerkesztés

2006. január 10.
19:45 (GMT)
Wigan Athletic 1 – 0 Arsenal JJB Stadium, Wigan
Nézőszám: 12,181
Játékvezető: Howard Webb
Scharner   78'

2006. január 11.
20:00 (GMT)
Blackburn Rovers 1 – 1 Manchester United Ewood Park, Blackburn
Nézőszám: 24,348
Játékvezető: Rob Styles
Pedersen   35' Saha   30'

Második forduló szerkesztés

2006. január 24.
19:45 (GMT)
Arsenal 2 – 1 (h.u.) Wigan Athletic Highbury, London
Nézőszám: 37,086
Játékvezető: Phil Dowd
Henry   65'
van Persie   108'
Roberts   119'

A Wigan Athletic jutott tovább idegenben lőtt góljának köszönhetően


2006. január 25.
20:00 (GMT)
Manchester United 2 – 1 Blackburn Rovers Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 61,637
Játékvezető: Graham Poll
van Nistelrooy   8'
Saha   51'
S. Reid   32'

A Manchester United jutott a döntőbe 3–2-es összesítéssel

Döntő szerkesztés

A döntőt 2006. február 26-án rendezték Cardiffban, a Millennium Stadionban. A Manchester United 4-0-ra legyőzte a Wigan Athleticet.

2006. február 26.
15:00 (GMT)
Manchester United 4 – 0 Wigan Athletic Millennium Stadion, Cardiff
Nézőszám: 66,866
Játékvezető: Alan Wiley
Rooney   33', 61'
Saha   55'
Ronaldo   59'
(Jegyzőkönyv)

Külső hivatkozások szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 2005–06 Football League Cup című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.