2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC – 4. forduló)

19. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (ázsiai zóna 4. fordulója)

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőjének 4. fordulója a döntő csoportkör volt, ahol a csoportokban a csapatok oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje jutott ki a labdarúgó-világbajnokságra, míg a csoportok harmadik helyezettjei ázsiai-pótselejtezőt játszottak.

A selejtező rendszere szerkesztés

A 4. fordulóba az előző forduló öt selejtezőcsoportjának első két helyezett csapata került. A továbbjutó 10 csapatot két ötcsapatos csoportba sorsolták, ahonnan az első és második helyezettek automatikus résztvevői lettek a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak, míg a csoportok harmadik helyezettjei oda-visszavágós selejtező mérkőzést játszottak az interkontinentális selejtezőben való részvételért.

Kiemelés és sorsolás szerkesztés

A továbbjutott csapatok kiemelését a 2006-os labdarúgó-világbajnokság eredményei alapján végezték. Az első kalapba a két legjobb ázsiai válogatottat, a harmadik helyre Iránt, a negyedik és ötödik helyre egyaránt az azonos eredménnyel büszkélkedő Szaúd-Arábiát és Japánt, a hatodik helyre Bahreint, míg az utolsó kalapba a további négy továbbjutó válogatottat rangsorolták.[1]

1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap

  Ausztrália
  Dél-Korea

  Irán
  Japán/  Szaúd-Arábia

  Szaúd-Arábia/  Japán
  Bahrein

  Üzbegisztán
  Észak-Korea
  Egyesült Arab Emírségek
  Katar

A sorsolás szerkesztés

A forduló csoportjainak sorsolását 2008. június 27-én végezték Kuala Lumpurban, Malajziában.[2] A négyes jelű urnával kezdtek, az első kihúzott csapatot az 1. csoport ötödik, a másodikként kihúzott csapatot a 2. csoport ötödik pozíciójába helyezték, majd a 4. kalap maradék két csapatát a csoportok negyedik helyére sorsolták. A két azonos rangsorolású csapat között egy külön sorsolás döntött arról, hogy Japánt a második, Szaúd-Arábiát pedig a harmadik urnából húzzák.[2] Az utolsó három urna sorsolása már egyszerűen zajlott: a fent maradó párosokat szétsorsolták a két csoport között.

A csoportok a következőképpen alakultak:

1. csoport 2. csoport
  Ausztrália   Dél-Korea
  Japán   Irán
  Bahrein   Szaúd-Arábia
  Üzbegisztán   Észak-Korea
  Katar   Egyesült Arab Emírségek

Csoportok szerkesztés

1. csoport szerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Ausztrália 8 6 2 0 12 1 +11 20
2.   Japán 8 4 3 1 11 6 +5 15
3.   Bahrein 8 3 1 4 6 8 –2 10
4.   Katar 8 1 3 4 5 14 –9 6
5.   Üzbegisztán 8 1 1 6 5 10 –5 4
 
 
 
 
 
 
  Ausztrália   2 – 1 2 – 0 2 – 0 4 – 0
  Japán 0 – 0   1 – 0 1 – 1 1 – 1
  Bahrein 0 – 1 2 – 3   1 – 0 1 – 0
  Üzbegisztán 0 – 1 0 – 1 0 – 1   4 – 0
  Katar 0 – 0 0 – 3 1 – 1 3 – 0  


Továbbjutás

Bahrein   2–3   Japán
Isza   87'
Tulio   89' (öngól)
(0–2)
Jegyzőkönyv
Nakamura S.   18'
Endó   44' (11-esből)
Nakamura K.   85'
Manámai Nemzeti Stadion, Manáma
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Bashir (szingapúri)

----

Katar   3–0   Üzbegisztán
Szidík   37'
Mohamed Haszán   72'
al-Blúsi   89'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jászim ibn Hamad Stadion, Riffa
Nézőszám: 8000
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)

----

Üzbegisztán   0–1   Ausztrália
(0–1)
Jegyzőkönyv
Chipperfield   26'
Pahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 34 000
Játékvezető: al-Fadli (kuvaiti)

----

Katar   1–1   Bahrein
A. Quintana   6' (1–0)
Jegyzőkönyv
Marzúk     8′, 36′
Fatádi   67'
Jászim ibn Hamad Stadion, Riffa
Nézőszám: 7000
Játékvezető: Kim (dél-koreai)

----

2008. október 15.
20:00 (UTC+10)
Ausztrália   4–0   Katar
Cahill   8'
Emerton   17' (11-esből)   58'
Kennedy   76'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Suncorp Stadion, Brisbane
Nézőszám: 34 320
Játékvezető: al-Gamdi (Szaúd-arábiai)

----

Japán   1–1   Üzbegisztán
Tamada   40' (1–1)
Jegyzőkönyv
Sackih   27'
Szaitama Stadion, Szaitama
Nézőszám: 55 142
Játékvezető: al-Badvári (arab emírségekbeli)

----

Bahrein   0–1   Ausztrália
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bresciano   90+3'
Bahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Moradi (iráni)

----

Katar   0–3   Japán
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tanaka   19'
Tamada   47'
Tulio   68'
Jászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Sun (kínai)

----

Üzbegisztán   0–1   Bahrein
(0–0)
Jegyzőkönyv
Abdulrahman   90+5'
Pahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)

----

Japán   0–0   Ausztrália
Jegyzőkönyv
Jokohamai Nemzetközi Stadion, Jokohama
Nézőszám: 66 000
Játékvezető: Basma (szíriai)

----

Japán   1–0   Bahrein
Nakamura   47' (0–0)
Jegyzőkönyv
Szaitama Stadion, Szaitama
Nézőszám: 57 276
Játékvezető: Kim (dél-koreai)

----

Üzbegisztán   4–0   Katar
Tadijev   34'   45+2'   53'
Soliev   62'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Rajab   32′
Pakhtakor Markaziy Stadion, Taskent
Nézőszám: 18 000
Játékvezető: Masoud Moradi (iráni)

----

2009. április 1.
20:00 (UTC+11)
Ausztrália   2–0   Üzbegisztán
Kennedy   66'
Kewell   73' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
ANZ Stadion, Sydney
Nézőszám: 57 292
Játékvezető: Al-Badwawi (arab emírségekbeli)

----

2009. április 1.
17:15 (UTC+3)
Bahrein   1–0   Katar
Aaish   52' (0–0)
Jegyzőkönyv
Manámai Nemzeti Stadion, Manáma
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Szun (kínai)

----

2009. június 6.
19:05 (UTC+5)
Üzbegisztán   0–1   Japán
(0–1)
Jegyzőkönyv
Okazaki   9'
Haszebe   89′
Pahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 34 000
Játékvezető: Basma (szíriai)

----

2009. június 6.
19:00 (UTC+3)
Katar   0–0   Ausztrália
Jegyzőkönyv
Jászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 7000
Játékvezető: Bashir (szingapúri)

----

2009. június 10.
20:00 (UTC+10)
Ausztrália   2–0   Bahrein
Sterjovski   55'
Carney   88'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ausztrália Stadion, Sydney
Nézőszám: 39 540
Játékvezető: Al-Hilali (ománi)

----

2009. június 10.
19:35 (UTC+9)
Japán   1–1   Katar
Albinali   3' (öngól) (1–0)
Jegyzőkönyv
Afif   53' (11-esből)
Jokohamai Nemzetközi Stadion, Jokohama
Nézőszám: 60 256
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)

----

2009. június 17.
20:20 (UTC+10)
Ausztrália   2–1   Japán
Cahill   59'   77' (0–1)
Jegyzőkönyv
Tulio   39'
Melbourne Cricket Ground, Melbourne
Nézőszám: 69 238
Játékvezető: al-Gamdi (Szaúd-arábiai)

----

2009. június 17.
19:30 (UTC+3)
Bahrein   1–0   Üzbegisztán
Abdulrahman   73'
Marzooqi   78′
(0–0)
Jegyzőkönyv
Manámai Nemzeti Stadion, Manáma
Nézőszám: 14 100
Játékvezető: Moradi (iráni)

2. csoport szerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Dél-Korea 8 4 4 0 12 4 +8 16
2.   Észak-Korea 8 3 3 2 7 5 +2 12
3.   Szaúd-Arábia 8 3 3 2 8 8 0 12
4.   Irán 8 2 5 1 8 7 +1 11
5.   Egyesült Arab Emírségek 8 0 1 7 6 17 –11 1
 
 
 
 
 
 
  Dél-Korea   1 – 1 0 – 0 1 – 0 4 – 1
  Irán 1 – 1   1 – 2 2 – 1 1 – 0
  Szaúd-Arábia 0 – 2 1 – 1   0 – 0 3 – 2
  Észak-Korea 1 – 1 0 – 0 1 – 0   2 – 0
  Egyesült Arab Emírségek 0 – 2 1 – 1 1 – 2 1 – 2  
  • Észak-Korea és Szaúd-Arábia sorrendjét az összesített gólkülönbség határozza meg.


Továbbjutás

----

Szaúd-Arábia   1–1   Irán
al-Hárti   29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Nekunám   81'
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Shield (ausztrál)

----

Észak-Korea   1–1   Dél-Korea
Hong Jongdzso   64' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Ki Szongjong   69'
Sanghaj Stadion, Sanghaj (Kína)
Nézőszám: 3000
Játékvezető: Bászma (szíriai)

----

----

----

2008. október 15.
17:00 (UTC+3:30)
Irán   2–1   Észak-Korea
Mahdavikia   9'
Nekounam   63'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Csong Desze   72'
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 60 000
Játékvezető: al-Hiláli (ománi)

----

Egyesült Arab Emírségek   1–1   Irán
Dzsumá   19' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bágeri   81'
al-Maktúm Stadion, Dubaj
Nézőszám: 8000
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)

----

Szaúd-Arábia   0–2   Dél-Korea
Nazaki   58′ (0–0)
Jegyzőkönyv
Li Keunho   76'
Pak Csujong   90+2'
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 60 000
Játékvezető: Bashir (szingapúri)

----

Észak-Korea   1–0   Szaúd-Arábia
Mun Inguk   30' (1–0)
Jegyzőkönyv
Kim Ir Szen Stadion, Phenjan
Nézőszám: 48 000
Játékvezető: Ermatov (üzbég)

----

2009. február 11.
15:00 (UTC+3:30)
Irán   1–1   Dél-Korea
Nekounam   59' (0–0)
Jegyzőkönyv
Pak Csiszong   81'
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 75 000
Játékvezető: Williams (ausztrál)

----

Észak-Korea   2–0   Egyesült Arab Emírségek
Pak N.   51'
Mun   90+3'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kim Il-sung Stadion, Phenjan
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Breeze (ausztrál)

----

2009. március 28.
19:00 (UTC+4:30)
Irán   1–2   Szaúd-Arábia
Shojaei   57' (0–0)
Jegyzőkönyv
Hazazi   79'
Al-Harbi   87'
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 100 000
Játékvezető: Nishimura (japán)

----

2009. április 1.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea   1–0   Észak-Korea
Kim Cshiu   86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Szöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 48 000
Játékvezető: Al Hilali (ománi)

----

----

2009. június 6.
17:00 (UTC+9)
Észak-Korea   0–0   Irán
Jegyzőkönyv
Janggakto Stadion, Phenjan
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Szun (kínai)

----

2009. június 6.
20:15 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek   0–2   Dél-Korea
Saeed   85′ (0–2)
Jegyzőkönyv
Pak Csujong   9'
Ki Szongjong   37'
Kim Dzsongu     45+1′, 49′
al-Maktúm Stadion, Dubaj
Nézőszám: 4000
Játékvezető: Balideh (katari)

----

2009. június 10.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea   0–0   Szaúd-Arábia
Jegyzőkönyv
Ateef     40′, 80′
Szöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 32 510
Játékvezető: Williams (ausztrál)

----

2009. június 10.
19:00 (UTC+4:30)
Irán   1–0   Egyesült Arab Emírségek
Karimi   53' (0–0)
Jegyzőkönyv
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 38 000
Játékvezető: Ermatov (üzbég)

----

2009. június 17.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea   1–1   Irán
Pak Csiszong   82' (0–0)
Jegyzőkönyv
Shojaei   52'
Szöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 40 000
Játékvezető: Nisimura (japán)

----

2009. június 17.
21:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia   0–0   Észak-Korea
Jegyzőkönyv
Kim Yong-Jun   90+4′
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 65 000
Játékvezető: Basma (szíriai)

Lásd még szerkesztés

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. A 4. forduló sorsolási rendszere (angolul)”, Ázsiai Labdarúgó-szövetség, 2008. június 12.. [2008. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. június 27.) 
  2. a b Exciting contests on cards (angolul)”, Ázsiai Labdarúgó-szövetség, 2008. június 27. (Hozzáférés ideje: 2008. június 27.)