2020-as salakmotor-világbajnokság

26. salakmotor-világbajnokság
2020-as salakmotor-világbajnokság
Előző: 2019
Következő: 2021
Érmesek
POL Bartosz Zmarzlik
GBR Tai Woffinden
SWE Fredrik Lindgren
További sorozat:
Salakmotor-Európa-bajnokság

A 2020-as salakmotor-világbajnokság a Speedway Grand Prix éra 26., összességében pedig a széria 75. szezonja volt. Az idény első versenyét Lengyelországban, a Nemzeti Stadionban rendezték volna május 16-án. A szezon utolsó fordulóját szintén ugyan abban az országban a Motoarena Toruńban tartották volna meg október 3-án.[1] A koronavírus-járvány következtében a versenynaptár jelentős mértékben megváltozott. Ennek értelmében a szezon augusztus 28-án indul el a Lengyelországban található Stadion Olimpijski helyszínén és a Rose Motoarena arénában ért véget október 3-án.[2]

Címvédőként a lengyel Bartosz Zmarzlik érkezett,[3] aki sikeresen megvédte a bajnoki címét, ezzel kétszeres bajnokká avanzsált.[4]

Versenyzők szerkesztés

A szezon során összesen 15 állandó versenyző vett részt a versenyeken. A résztvevők a következőképpen tevődtek össze:

  • A 2019-es szezon első nyolc helyezettje automatikusan helyet kapott a mezőnyben.[5]
  • Az idény előtt megrendezett Grand Prix Challenge három leggyorsabb versenyzője kvalifikálhatott a mezőnybe.[6]
  • Az utolsó négy hely sorsáról a bajnokság promótere, a Benfield Sports International döntött, amely a tavalyi szezon eredménye alapján választott.[7]
  • A mezőnyt továbbá szabadkártyás és helyettesítő résztvevők, valamint pályatartalékok egészítették ki.[8]
# Motorversenyző Továbbjutás Fordulók
Állandó résztvevők
30   Leon Madsen automatikus összes
46   Max Fricke kvalifikáció összes
54   Martin Vaculík automatikus összes
55   Matej Žagar kvalifikáció összes
66   Fredrik Lindgren automatikus összes
69   Jason Doyle automatikus összes
71   Maciej Janowski automatikus összes
85   Antonio Lindbäck kiválasztás összes
88   Niels-Kristian Iversen kvalifikáció összes
89   Emil Szajfutgyinov automatikus összes
95   Bartosz Zmarzlik automatikus összes
108   Tai Woffinden kiválasztás összes
155   Mikkel Michelsen[a] összes
222   Artyom Laguta kiválasztás összes
692   Patryk Dudek automatikus összes
Szabadkártyás résztvevők
16   Gleb Csugunov[b] 1–2
  Anders Thomsen[c] 3–4
  Václav Milík 5–6
  Jack Holder 7–8
Pályatartalékok
17   Michał Curzytek 1
  Rafał Karczmarz 3–4
  Eduard Krčmář 5–6
18   Przemysław Liszka 1
  Wiktor Jasiński 3
  Jan Kvěch 5

Megjegyzések:

  • Csak azok a helyettesítők és pályatartalékok szerepelnek a listán, akik legalább egy versenyen részt vettek a szezon során.
  • a: Greg Hancock bejelentette visszavonulását februárban, így ennek értelmében eredetileg Martin Simolinski vette volna át a helyét,[9] azonban a német versenyző sérülése következtében Mikkel Michelsen teljesítette a szezont.[10]
  • b: Gleb Csugunov orosz versenyző, de lengyel licencel versenyzett.[11]
  • c: Anders Thomsen eredetileg helyettesítőként volt besorolva, azonban az Edward Jancarz Stadiumban megrendezett versenyeken szabadkártyásként indult.[12]

Versenynaptár szerkesztés

Forduló Dátum Helyszín
1 augusztus 28.   Stadion Olimpijski
2 augusztus 29.
3 szeptember 11.   Edward Jancarz Stadium
4 szeptember 12.
5 szeptember 18.   Markéta Stadium
6 szeptember 19.
7 október 2.   Rose Motoarena
8 október 3.
Törölt versenyek:
  Stadion Narodowy[13]
  Bergring Arena[14]
  Principality Stadium[15]
  HZ Bygg Arena[16]
  G&B Arena[16]
  Anatoly Stepanovs Stadium[14]
  Vojens Speedway Centeri[17]

Eredmények szerkesztés

Forduló Dátum Helyszín Győztes Második Harmadik Negyedik Listavezető Előny
1 augusztus 28.   Stadion Olimpijski   Artyom Laguta   Maciej Janowski   Fredrik Lindgren   Tai Woffinden   Artyom Laguta 2
2 augusztus 29.   Maciej Janowski   Tai Woffinden   Bartosz Zmarzlik   Fredrik Lindgren   Maciej Janowski 6
3 szeptember 11.   Edward Jancarz Stadium   Bartosz Zmarzlik   Jason Doyle   Fredrik Lindgren   Leon Madsen 1
4 szeptember 12.   Fredrik Lindgren   Leon Madsen   Jason Doyle   Emil Szajfutgyinov   Fredrik Lindgren 7
5 szeptember 18.   Markéta Stadium   Bartosz Zmarzlik   Tai Woffinden   Martin Vaculík   Emil Szajfutgyinov   Bartosz Zmarzlik 1
6 szeptember 19.   Bartosz Zmarzlik   Tai Woffinden   Jason Doyle   Fredrik Lindgren 7
7 október 2.   Rose Motoarena   Max Fricke   Maciej Janowski   Tai Woffinden   Bartosz Zmarzlik 8
8 október 3.   Bartosz Zmarzlik   Maciej Janowski   Artyom Laguta   Fredrik Lindgren 16

Végeredmény szerkesztés

Pontrendszer

Változás az előző szezonhoz képest, hogy a résztvevők mostantól a versenyek végén elért helyezésük szerint szerezhetnek pontokat.[18]

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Pont 20 18 16 14 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 0
Pozíció Versenyző POL
 
PL2
 
PL3
 
PL4
 
CZE
 
CZ2
 
PL5
 
PL6
 
 Pont 
    Bartosz Zmarzlik 11 16 20 12 20 20 14 20 133
    Tai Woffinden 14 18 11 10 18 18 16 12 117
    Fredrik Lindgren 16 14 16 20 12 14 11 14 117
4.   Maciej Janowski 18 20 10 9 5 10 18 18 107
5.   Leon Madsen 12 6 14 18 9 11 9 10 89
6.   Jason Doyle 6 2 18 16 11 16 7 11 87
7.   Artyom Laguta 20 12 8 5 10 5 8 16 84
8.   Emil Szajfutgyinov 10 5 7 14 14 9 12 9 81
9.   Martin Vaculík 9 3 12 11 16 12 10 5 78
10.   Max Fricke 2 10 4 8 8 8 20 4 64
11.   Matej Žagar 8 4 9 6 3 7 6 3 46
12.   Patryk Dudek 5 8 2 1 7 6 4 6 39
13.   Niels-Kristian Iversen 3 11 6 4 4 2 1 1 32
14.   Mikkel Michelsen 4 7 5 2 6 3 3 2 32
15.   Antonio Lindbäck 1 1 1 3 2 4 2 8 22
16.   Gleb Csugunov 7 9 16
17.   Jack Holder 7 5 7 12
18.   Anders Thomsen 3 7 10
19.   Eduard Krčmář 1 0 1
20.   Václav Milík 0 1 1
21.   Przemysław Liszka 0 0
22.   Michał Curzytek 0 0
23.   Rafał Karczmarz 0 0 0
24.   Wiktor Jasiński 0 0
25.   Jan Kvěch 0 0
Pozíció Versenyző POL
 
PL2
 
PL3
 
PL4
 
CZE
 
CZ2
 
PL5
 
PL6
 
 Pont 
Hivatalos eredmények
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Sötétzöld 4. helyezett
Zöld A középdöntőben kiesett
Fehér A selejtezőben kiesett
Piros Nem vett részt a futamon

Jegyzetek szerkesztés

  1. 2020 FIM Speedway World Championship calendar confirmed. SGP. [2019. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 28.)
  2. CALENDAR - 2020 EVENTS. https://www.speedwaygp.com
  3. Poland's Zmarzlik named world champion at Speedway Grand Prix 2019. https://www.thefirstnews.com
  4. BARTOSZ ZMARZLIK COMPLETES WORLD TITLE DOUBLE. https://www.speedwaygp.com.+[2020. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  5. 2019 FIM Speedway World Championship results. SGP. [2019. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 28.)
  6. 2019 Grand Prix Challenge. Sportowe Fakty
  7. 2020 wildcards announced. SGP. [2019. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 28.)
  8. SMOLINSKI ON STANDBY FOR SGP 2020”, https://www.speedwaygp.com/. [2019. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. december 28.) 
  9. FOUR-TIME WORLD CHAMPION HANCOCK ANNOUNCES RETIREMENT”, https://www.speedwaygp.com. [2020. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. július 21.) 
  10. MICHELSEN REPLACES SMOLINSKI IN SGP 2020”, https://www.speedwaygp.com. [2020. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. augusztus 24.) 
  11. CHUGUNOV TO REPRESENT POLAND. https://www.speedwaygp.com/.+[2021. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
  12. Anders Thomsen Gets Gorzow SGP Call. https://www.fullnoise.com.au/.+[2020. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 4.) „he Danish star has been named as wild card for Enea Gorzow FIM Speedway Grand Prix rounds three and four at the Edward Jancarz Stadium”
  13. PZM WARSAW SGP TO RETURN IN 2021”, https://www.speedwaygp.com. [2020. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. július 21.) 
  14. a b SGP 2020 EVENTS CANCELLED IN RUSSIA AND GERMANY”, https://www.speedwaygp.com. [2021. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. július 21.) 
  15. 2020 ADRIAN FLUX BRITISH SGP CANCELLED”, https://www.speedwaygp.com. [2020. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. július 21.) 
  16. a b SWEDEN’S 2020 FIM SPEEDWAY GRAND PRIX EVENTS CANCELLED”, https://www.speedwaygp.com. [2020. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. július 21.) 
  17. FIM ANNOUNCES REVISED 2020 SGP & SON CALENDARS”, https://www.speedwaygp.com. [2020. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. július 31.) „This revised SGP calendar means that the 2020 Danish FIM Speedway Grand Prix, scheduled to take place on September 12, is now cancelled.” 
  18. SGP SCORING AND QUALIFICATION CHANGES FOR 2020”, https://www.speedwaygb.co.uk 

További információk szerkesztés

A bajnokság hivatalos weboldala