Évszázadok: 20. század21. század22. század

2023 más naptárakban
Gergely-naptár2023
Ab urbe condita2776
Bahái naptár179 – 180
Berber naptár2973
Bizánci naptár7531 – 7532
Buddhista naptár2567
Burmai naptár1385
Dzsucse-naptár112
Etióp naptár2015 – 2016
Hindu naptárak
Vikram Samvat2078 – 2079
Shaka Samvat1945 – 1946
Holocén naptár12023
Iráni naptár1401 – 1402
Japán naptár2683 (Jimmu-korszak)
Kínai naptár4719–4720
Kopt naptár1739 – 1740
Koreai naptár4356
Muszlim naptár1444 – 1445
Örmény naptár1472
ԹՎ ՌՆՀԲ
Thai szoláris naptár2566
Zsidó naptár5783 – 5784

Évtizedek: 1970-es évek1980-as évek1990-es évek2000-es évek2010-es évek2020-as évek2030-as évek2040-es évek2050-es évek2060-as évek2070-es évek

Évek: 20182019202020212022202320242025202620272028


2023 májusában az Egészségügyi Világszervezet bejelentette, hogy már nem tekinti vészhelyzetnek a Covid19-pandémiát. Kína több, mint 70 év után elvesztette rangját, mint a világ legnépesebb országa, India vette át az első helyet. Az éghajlatváltozás egyre jobban érzékelhető következményeként július hónap a legmelegebb feljegyzett hónap lett az emberiség történetében és a Föld óceánjaiban is rekordmagas átlaghőmérsékleteket mértek.

Mindezek mellett folytatódott a háború Ukrajnában Oroszország 2022-es invázióját követően, illetve Szudánban súlyos összecsapások, Izraelben pedig zavargások robbantak ki. Októberben évtizedek óta a legintenzívebb harcok törtek ki Izrael és a gázai övezetben működő terrorszervezetek között, amely küzdelmeknek civil veszteségei is magasak voltak. Törökországot és Szíriát 7,8-as erősségű földrengés rázta meg februárban, amiben több, mint 59 ezer ember vesztette életét. Romániát és dél–délkelet Magyarországot is érték kisebb rengések a hónapban.

Ebben az évben csatlakozott Finnország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, illetve Oroszország visszalépett az Új START nukleáris fegyverkezést korlátozó szerződéstől. Vlagyimir Putyin ellen háborús bűncselekményekért elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság. Az év nagy témája volt még a mesterséges intelligencia fejlődése, amivel megkezdődött az úgynevezett „MI fegyverkezési verseny” magáncégek között, mint az OpenAI és az Alphabet.[1]

Események szerkesztés

Január szerkesztés

Február szerkesztés

 
A törökországi földrengések okozta károk Kahramanmaraş városában

Március szerkesztés

Április szerkesztés

Május szerkesztés

Június szerkesztés

Július szerkesztés

Augusztus szerkesztés

Szeptember szerkesztés

Október szerkesztés

 
Október 7.: A Hamász az elmúlt évtizedek legnagyobb támadását indítja Izrael ellen

November szerkesztés

 
Az Óbuda, Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulójára megnyitott Merlin Színház

December szerkesztés

 
Árad a Duna a Közgazdasági Egyetem alatt

Határozatlan dátumú események szerkesztés

Az év témái szerkesztés

Kiemelt témák és évfordulós emlékévek 2023-ban szerkesztés

Kiemelt témák szerkesztés

Kiemelt emlékévek szerkesztés

Évszázados évfordulók szerkesztés

Államok vezetőinek listája 2023-ban szerkesztés

2023 a sportban szerkesztés

2023 a légi közlekedésben szerkesztés

2023 az irodalomban szerkesztés

2023 a filmművészetben szerkesztés

2023 a televízióban szerkesztés

2023 a zenében szerkesztés

Fontos albumok

2023 a kriminalisztikában szerkesztés

Halálozások 2023-ban szerkesztés

Nobel-díjak és Nobel-díjasok szerkesztés

Fizikai Krausz Ferenc, Pierre Agostini, Anne L’Huillier
Kémiai Moungi G. Bawendi, Alekszej Ivanovics Jekimov, Louis E. Brus
Orvosi-élettani Karikó Katalin, Drew Weissman
Irodalmi Jon Fosse
Béke Nargesz Mohammadi
Közgazdasági Nobel-emlékdíj Claudia Goldin

Jegyzetek szerkesztés

  1. The AI Arms Race Is On. Start Worrying (angol nyelven). Time, 2023. február 16. (Hozzáférés: 2023. május 13.)
  2. Horvátország készen áll az euró bevezetésére (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2021. november 23.)
  3. Horvátország bekerült a schengeni övezetbe, de Románia és Bulgária még mindig nem (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. december 8. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
  4. Nagy Gábor: A nagy visszatérés. In.: HVG. XLIII. évfolyam, 2022/45. (2261.) szám, 33. oldal, ISSN 1217-9647
  5. Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítása (2022. július 19.). In.: Magyar Közlöny. 2022. évi 123. szám, 4664. oldal (2022. július 22., péntek)
  6. Január elsejétől Svédország veszi át az unió soros elnökségét (magyar nyelven). Napi.hu. (Hozzáférés: 2023. január 3.)
  7. Veszprém és a Bakony-Balaton Régió együttesen Európa kulturális fővárosa 2023-ban (magyar nyelven). idegenvezetok-veszprem.org. (Hozzáférés: 2023. január 5.)
  8. Speaker Elections Decided by Multiple Ballots | US House of Representatives: History, Art & Archives (angol nyelven). history.house.gov. (Hozzáférés: 2023. január 6.)
  9. Január 5-én lesz XVI. Benedek emeritus pápa temetése (magyar nyelven). magyarkurir.hu, 2022. december 31. (Hozzáférés: 2022. december 31.)
  10. Brazil Congress: Lula vows to punish supporters of Bolsonaro after riot”, BBC News, 2023. január 8. (Hozzáférés ideje: 2023. január 9.) (brit angol nyelvű) 
  11. agencies, Guardian staff and: China reopens borders as lunar new year travel kicks off amid Covid surge (angol nyelven). the Guardian, 2023. január 8. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
  12. Zero-Covid over, Chinese travellers swing into overseas holiday mode (angol nyelven). South China Morning Post, 2023. január 8. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
  13. Linkpon, Stanislas: Législatives 2023 : plus de 6,6 millions électeurs inscrits sur la liste électorale (francia nyelven). ORTB, 2022. november 9. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
  14. Origo: A magyar állam megvásárolja a Vodafone 49 százalékos tulajdonrészét (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2023. január 21.)
  15. Rendőrgyilkosság Budapesten. Megérkeztek a helyszíni fotók (magyar nyelven). hirado.hu, 2023. január 13. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  16. a b c d e f g h i j Világ – Ami 2023-ban vár ránk. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/1. (2269.) szám, 22-23. oldal, ISSN 1217-9647
  17. Változás Csehországban az elnökválasztáson, még szorosabb a verseny (magyar nyelven). infostart.hu, 2023. január 15. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  18. Jacinda Ardern resigns as prime minister of New Zealand (angol nyelven). the Guardian, 2023. január 19. (Hozzáférés: 2023. január 19.)
  19. Malpass, Luke: Jacinda Ardern announces she will resign as prime minister by February 7 (angol nyelven). Stuff, 2023. január 19. (Hozzáférés: 2023. január 19.)
  20. Alexan­Der, Gail: Kangaloo is President-elect (angol nyelven). www.guardian.co.tt. (Hozzáférés: 2023. január 21.)
  21. New Zealand: Chris Hipkins taking over from Jacinda Ardern on Wednesday (angol nyelven). the Guardian, 2023. január 22. (Hozzáférés: 2023. január 25.)
  22. Israel strikes in Gaza after fire balloons launched”, BBC News, 2021. június 15. (Hozzáférés ideje: 2023. január 27.) (brit angol nyelvű) 
  23. Jerusalem synagogue attack: Seven killed in shooting”, BBC News, 2023. január 27. (Hozzáférés ideje: 2023. január 27.) (brit angol nyelvű) 
  24. Tóth-Szenesi Attila: A kommunizmus kísérti a cseh elnökválasztás jelöltjeit (magyar nyelven). 444.hu, 2023. január 13. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  25. Egységben a nyerő. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/5. (2273.) szám, 30. oldal, ISSN 1217-9647
  26. Dozens killed in Pakistan mosque blast (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2023. február 2.)
  27. 61 killed, over 150 injured in Taliban suicide attack at mosque in high-security zone in Pakistan's Peshawar”, The Economic Times (Hozzáférés ideje: 2023. február 2.) 
  28. Pakistan mosque blast: Police targeted in suicide attack that kills 59”, BBC News, 2023. január 30. (Hozzáférés ideje: 2023. február 2.) (brit angol nyelvű) 
  29. Eyes on the sky as Chinese balloon shot down over Atlantic (angol nyelven). AP NEWS, 2023. február 4. (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  30. Gordon, Vivian Salama, Nancy A. Youssef and Michael R.: Chinese Spy Balloon Tracked Over U.S. This Week (amerikai angol nyelven). WSJ. (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  31. Another Chinese 'surveillance balloon' is flying over Latin America, Pentagon says (angol nyelven). NBC News. (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  32. Picheta, Rhea Mogul,Gul Tuysuz,Isil Sariyuce,Kareem El Damanhoury,Rob: More than 2,300 dead as powerful quake hits southern Turkey and Syria (angol nyelven). CNN, 2023. február 6. (Hozzáférés: 2023. február 6.)
  33. Brutális támadás Budapesten: hátulról, viperával ütötték le, megdöbbentő okról írnak + videó (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. február 11. (Hozzáférés: 2024. február 14.)
  34. Lemondott a moldáv kormány egy nappal azután, hogy az ukránok szerint Moszkva az ország bekebelezéséről beszélt (magyar nyelven). telex, 2023. február 10. (Hozzáférés: 2023. február 25.)
  35. Dorin Recean Moldova új miniszterelnöke (magyar nyelven). euronews, 2023. február 11. (Hozzáférés: 2023. február 25.)
  36. Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter nyerte a ciprusi elnökválasztást (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2023. február 12.)
  37. Közepes erősségű földrengés volt Romániában, Kolozsváron is érezni lehetett (magyar nyelven). transtelex, 2023. február 13. (Hozzáférés: 2023. február 13.)
  38. Ukraine war: Ukraine will never be a victory for Russia, Biden tells crowds (brit angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
  39. Pásztor Máté: Hivatalos a nigériai elnökválasztás eredménye (magyar nyelven). euronews.com, 2023. március 1. (Hozzáférés: 2023. március 5.)
  40. Greece train crash latest: Human error to blame for tragedy, says PM (brit angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2023. március 3.)
  41. A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló jogszabálytervezet (magyar nyelven). kormany.hu
  42. László, Szily: Miközben átvezényelnek Borsodba, ellenőrizhetik a tanításhoz használt privát laptopodat : ez az a „bosszútörvény”, ami ellen tüntetnek a pedagógusok (magyar nyelven). 444, 2023. április 24. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  43. BM: Beteges hangulatkeltés, hogy ellenőriznék a tanárok magánéletét (magyar nyelven). telex, 2023. március 7. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  44. Világ – 7 nap. Mindörökké Hszi. Pekingi Parlament. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/11. (2279.) szám, 20. oldal, ISSN 1217-9647
  45. Világ – 7 nap. Észtországban ismét Kaja Kallas alakít kormányt… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/3. (2271.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
  46. Beiktatták hivatalába az új cseh köztársasági elnököt. 24.hu, 2023. március 9.
  47. Óriási tömegbaleset volt az M1-es autópályán (magyar nyelven). napi.hu, 2023. március 11. (Hozzáférés: 2023. április 1.)
  48. Putin arrest warrant: Biden welcomes ICC's war crimes charges”, BBC News, 2023. március 18. (Hozzáférés ideje: 2023. március 18.) (brit angol nyelvű) 
  49. Borger, Julian. „ICC judges issue arrest warrant for Vladimir Putin over alleged war crimes”, The Guardian, 2023. március 17. (Hozzáférés ideje: 2023. március 18.) (brit angol nyelvű) 
  50. Nagy, Áron: Kína és Oroszország hadat üzent a dollárnak, 2023. március 21. (Hozzáférés: 2023. március 31.)
  51. Churning a perfect storm could mean end of the US dollar: Monica Crowley” (hu-HU nyelven).  
  52. Kína és Brazília történelmi megállapodást kötött a dollár elhagyásáról (magyar nyelven). hirado.hu. (Hozzáférés: 2023. március 31.)
  53. A Jobbik után nevet változtatott a Párbeszéd is (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. március 26. (Hozzáférés: 2023. április 2.)
  54. Kerner Zsolt: Megszavazta a magyar parlament a finn NATO-csatlakozást (magyar nyelven). 24.hu, 2023. március 27. (Hozzáférés: 2023. április 2.)
  55. A Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2023. évi IV. törvény. In.: Magyar Közlöny. 2023. évi 44. szám, 1406. oldal (2023. március 28., kedd)
  56. Nagy Gábor: Söprés. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/17. (2285.) szám, 28. oldal, ISSN 1217-9647
  57. Rendkívüli állapot hirdettek Salvadorban, miután egy banda 76 embert ölt meg két nap alatt (magyar nyelven). euronews.com, 2023. március 27. (Hozzáférés: 2023. május 9.)
  58. A Trump-tábor a vádeljárással erősödni fog (szakértői vélemény) (magyar nyelven). infostart.hu, 2023. március 31. (Hozzáférés: 2023. április 1.)
  59. IGEN a békére, NEM a háborúra! Varga Judit: Elfogadtuk a békepárti nyilatkozatot (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2023. március 31. (Hozzáférés: 2023. április 1.)
  60. Az orosz–ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló 5/2023. (III. 31.) OGY. határozat. In.: Magyar Közlöny. 2023. évi 47. szám, 1757. oldal (2023. március 31., péntek)
  61. Bármi lehetséges a vasárnapi finn választáson, a tét a legvagányabb miniszterelnöknő széke (magyar nyelven). euronews.com, 2023. április 1. (Hozzáférés: 2023. április 1.)
  62. Karkkola, Minna: Näin Petteri Orpo laittaa hallitusneuvottelut käyntiin – Lähteekö viestejä SDP:lle tai PS:lle? (finn nyelven). Uusi Suomi. (Hozzáférés: 2023. április 3.)
  63. Á.Z.: Bulgáriában feloszlatták a parlamentet, kiírták az előrehozott választást (magyar nyelven). nepszava.hu, 2023. február 2. (Hozzáférés: 2023. április 1.)
  64. Az elnökválasztás második fordulója zajlik Montenegróban (magyar nyelven). Origo, 2023. április 2. (Hozzáférés: 2023. április 2.)
  65. Jakov Milatović ubjedljivo pobijedio: Dobio 60 odsto glasova, Đukanović 40 (me nyelven). RTCG - Radio Televizija Crne Gore - Nacionalni javni servis. (Hozzáférés: 2023. április 3.)
  66. IFES Election Guide | Elections: Andorra General Council 2022. electionguide.org. (Hozzáférés: 2023. április 3.)
  67. Finland to join NATO Tuesday, military alliance chief says (angol nyelven). AP NEWS, 2023. április 3. (Hozzáférés: 2023. április 3.)
  68. The Digital Currency Monetary Authority (DCMA) Launches an International Central Bank Digital Currency (CBDC) (angol nyelven). prnewswire.com, 2023. április 10. (Hozzáférés: 2023. május 29.)
  69. PYMNTS: Digital Currency Monetary Authority Debuts International CBDC (angol nyelven). pymnts.com, 2023. április 10. (Hozzáférés: 2023. május 29.)
  70. Az IMF-et és a dollárt bírálja, Kínával barátkozik az új brazil elnök (magyar nyelven). portfolio.hu, 2023. április 14. (Hozzáférés: 2023. április 21.)
  71. Megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvénye (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2023. április 15. (Hozzáférés: 2023. április 16.)
  72. Akbar, Arifa: ‘Europe is in a dangerous place’: Theatre Olympics staged against a backdrop of war (angol nyelven). theguardian.com, 2023. június 7. (Hozzáférés: 2023. június 21.)
  73. M.Z.: Kína felvette a kesztyűt: bejelentették a 32-magos Loongson adatközpont CPU-t (magyar nyelven). computerworld.hu, 2023. április 11. (Hozzáférés: 2023. augusztus 19.)
  74. Tábornoki kard. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/16. (2284.) szám, 36. oldal, ISSN 1217-9647
  75. Fióktelepet nyitott a Kínai Építési Bank Magyarországon (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. április 20. (Hozzáférés: 2023. április 28.)
  76. Sötétbe borult egy város: hibrid napfogyatkozás volt – Videó! (magyar nyelven). metropol.hu, 2023. április 20. (Hozzáférés: 2023. április 20.)
  77. Hibrid napfogyatkozás lesz 2023. április 20-án – de sajnos Magyarországról nem lesz látható (magyar nyelven). naptarak.com. (Hozzáférés: 2023. április 20.)
  78. SpaceX Starship: Elon Musk promises second launch within months”, BBC News, 2023. április 20. (Hozzáférés ideje: 2023. április 30.) (brit angol nyelvű) 
  79. Lefújtak egy tüntető tanárt könnygázzal a rendőrök a Karmelitánál (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. április 24. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  80. Több büntetőeljárást is indított a rendőrség a Karmelitánál tüntetők ellen (magyar nyelven). telex, 2023. április 27. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  81. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyenlő bánásmódot követel a nők számára Afganisztánban (magyar nyelven). hirado.hu, 2023. április 28. (Hozzáférés: 2023. május 9.)
  82. Elnöki kegyelmet adott Novák Katalin Budaházy Györgyéknek (magyar nyelven). telex, 2023. április 27. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  83. Ferenc pápa közvetlenségével megmutatta, milyen vezető az, akit oldaltól függetlenül minden magyar szeretni tud (magyar nyelven). telex, 2023. április 30. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  84. El 30 de abril de 2023 Paraguay elegirá a su nuevo presidente (európai spanyol nyelven). ultimahora.com. (Hozzáférés: 2023. április 30.)
  85. Világ – 7 nap. A paraguayi elnökválasztást… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/18. (2286.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  86. Világ – 7 nap. Az elnökörök. Üzbegisztáni népszavazás. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/18. (2286.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  87. A migráció elutasításáról és a kibocsátó országok helyben történő támogatásáról szóló 1/2023. (V. 3.) OGY politikai nyilatkozat. In.: Magyar Közlöny. 2023. évi 65. szám, 2574. oldal (2023. május 3., szerda)
  88. Olyan felvételek készültek a szerdai tüntetésen, amit Orbánék az elmúlt 13 évben megpróbáltak elkerülni (magyar nyelven). telex, 2023. május 4. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  89. A rendőrség könnygázt vetett be és öt embert, köztük a Momentum politikusát is előállította a státusztörvény elleni tüntetésen (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. május 3. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  90. Öt embert előállítottak a Karmelitánál, nyolcat pedig arcuk eltakarása miatt jelentett fel a rendőrség (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. május 4. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  91. Szurovecz, Illés: Éjjel fél 2-kor engedték ki Tompos Mártont (magyar nyelven). 444, 2023. május 4. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
  92. Ternovácz Áron: Ezért szervezik ismét Budapesten a CPAC-et (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. május 3. (Hozzáférés: 2023. május 7.)
  93. WHO says Covid-19 is no longer a global health emergency”, CNN, 2023. május 5. (Hozzáférés ideje: 2023. május 5.) 
  94. Statement on the fifteenth meeting of the International Health Regulations (2005) Emergency Committee regarding the coronavirus disease (COVID-19) pandemic”, WHO, 2023. május 5. (Hozzáférés ideje: 2023. május 5.) 
  95. King Charles III, the new monarch (angol nyelven). bbc.co.uk, 2023. április 27. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  96. Dömötör Bálint: Május 6-án koronázzák meg III. Károlyt (magyar nyelven). Telex, 2022. október 11. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  97. Faraj, Caroline–Ebrahim, Nadeen: Arab League readmits Syria after 11-year absence (angol nyelven). cnn.com, 2023. május 7. (Hozzáférés: 2023. május 13.)
  98. Ódor Lajos döntött, otthagyja a bankot, egy országot fog vezetni (magyar nyelven). Index, 2023. május 9. (Hozzáférés: 2023. május 14.)
  99. Liverpool will host Eurovision 2023 (angol nyelven). eurovision.tv, 2022. október 7. (Hozzáférés: 2023. május 13.)
  100. Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 167/2023. (V. 11.) Korm. rendelet. In.: Magyar Közlöny. 2023. évi 70. szám, 3003. oldal (2023. május 11., csütörtök)
  101. Keresztes Imre: Hatfonatú selyemzsinór. In.: HVG. XLIII. évfolyam, 2021/45. (2209.) szám, 24. oldal, ISSN 1217-9647
  102. Karóczkai, Balázs: Erdogan a vártnál jobban teljesített, biztosan jön a második forduló (magyar nyelven). index.hu, 2023. május 15. (Hozzáférés: 2023. május 16.)
  103. Ratcliffe, Rebecca. „Thailand election day arrives with hope of unseating junta generals from power”, The Guardian, 2023. május 14. (Hozzáférés ideje: 2023. május 14.) (brit angol nyelvű) 
  104. Világ – 7 nap. Katonás dolog. Fordulat Thaiföldön. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/20. (2288.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
  105. Világ – 7 nap. Nagy visszatérés. Thaiföldi kormányfőjelölt. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/34. (2302.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  106. Čaputová miniszterelnökké nevezte ki Ódor Lajost (FOTÓK) (magyar nyelven). ujszo.com. (Hozzáférés: 2023. május 16.)
  107. Krasz Emil, Székely Márton: Balatonfőkajáron megnyitotta kapuit az új versenypálya, az F1 nem cél (magyar nyelven). index.hu, 2023. május 16. (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  108. Új versenypálya nyílt a Balatonnál (magyar nyelven). telex, 2023. május 16. (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  109. Holló Bettina–Balázsi Levente: Vascsavar és gumibot – diáktüntetés Budapesten (magyar nyelven). Index, 2023. május 19. (Hozzáférés: 2023. június 10.)
  110. A Fidesz-székház mellett feszültek egymásnak a tüntetők és a rohamrendőrök (magyar nyelven). Telex, 2023. május 19. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  111. Koroknai Gergely: BRFK: Agresszív, erőszakos tüntetők törtek a rendőrökre, termoszt, csavart és zászlórudat is dobtak (magyar nyelven). Telex, 2023. május 20. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  112. Május 21-én általános választásokat tartanak Görögországban (magyar nyelven). trt.net.tr, 2023. március 31. (Hozzáférés: 2023. április 2.)
  113. Világ – 7 nap. Nyert, de nem eléggé. Görög választás. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/21. (2289.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  114. Hussain, Javid: 6 security personnel martyred in attack on Hungarian-owned oil site in Hangu (angol nyelven). dawn.com, 2023. május 23. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  115. Gábor Márton: Friss információk a Mol pakisztáni telephelyén történt vérengzésről (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. május 23. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  116. Itt a vége: befejeződött az M3-as metróvonal felújítása – képek (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. május 22. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  117. Megnyílt a Madame Tussauds Budapest (magyar nyelven). kultura.hu, 2023. május 23. (Hozzáférés: 2023. május 27.)
  118. Faulconbridge, Guy. „Russia moves ahead with deployment of tactical nukes in Belarus”, Reuters, 2023. május 26. (Hozzáférés ideje: 2023. augusztus 25.) (angol nyelvű) 
  119. Oroszország atomfegyvereket telepít Belaruszba (magyar nyelven). telex, 2023. május 25. (Hozzáférés: 2023. augusztus 25.)
  120. Alvarez, Péter: Hivatalos: Erdogan nyerte a törökországi elnökválasztást (magyar nyelven). index.hu, 2023. május 28. (Hozzáférés: 2023. május 29.)
  121. Világ – 7 nap. Magyar sérültek. Koszovói erőszakspirál. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/22. (2290.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
  122. Ternovácz Áron: Így élték meg a magyar KFOR-katonák a zavargásokat – exkluzív interjú Koszovóból (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. június 2. (Hozzáférés: 2023. június 7.)
  123. Budapest-Belgrád-vasút: A kínaiak már elkezdték fektetni a síneket Magyarországon (magyar nyelven). portfolio.hu, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. június 1.)
  124. Udvardi-Lakos Luca: Vállaltan homoszexuális államfője lesz Lettországnak (magyar nyelven). Index, 2023. június 2. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  125. Drámai vonatbaleset Indiában: 300-hoz közelít a halálos áldozatok száma. origo.hu, 2022. június 3. (Hozzáférés: 2023. június 3.)
  126. Súlyos vonatbaleset Indiában: több mint ezer ember megsérült, legalább 288 utas meghalt. index.hu, 2022. június 2. (Hozzáférés: 2023. június 3.)
  127. MCC Budapest Peace Forum: It Is in the World’s Best Interest to Have Peace As Soon As Possible (angol nyelven). hungarianconservative.com, 2023. június 9. (Hozzáférés: 2023. június 11.)
  128. Kilőtték a Dnyeper zsilipjét Nova Kahovkánál - tízszer annyi víz van benne, mint a Balatonban. Napi.hu, 2023. június 6.
  129. Oroszország átadott Budapestnek 11 kárpátaljai magyar hadifoglyot, Kijev méltatlankodik (magyar nyelven). kronikaonline.ro, 2023. június 9. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  130. Semjén Zsolt megszólalt a Moszkva által Magyarországnak átadott kárpátaljai hadifoglyok ügyében (magyar nyelven). mandiner.hu, 2023. június 9. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  131. Bekérették a magyar ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba a Magyarországnak átadott hadifoglyok ügyében (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2023. június 9. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  132. Újabb feszültségforrás lehet, hogy Ukrajna háta mögött adtak át hadifoglyokat Magyarországnak (magyar nyelven). g7.hu, 2023. június 9. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  133. Németh András: Járatlan út. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/17. (2285.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  134. Világ – 7 nap. Gyukanovicsék ismét vesztettek. Délszláv választások. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/24. (2292.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
  135. Devlin, Hannah. „Synthetic human embryos created in groundbreaking advance”, The Guardian, 2023. június 14. (Hozzáférés ideje: 2023. június 20.) (brit angol nyelvű) 
  136. Death toll in Greece refugee boat tragedy soars to 78 (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  137. Csinta Samu: Brassó fölött az ég: éjszakára bezár (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. június 18. (Hozzáférés: 2023. június 18.)
  138. Titanic sub destroyed in 'catastrophic implosion,' all five aboard dead. reuters.com
  139. Megtalálták az eltűnt Titan merülőhajó roncsait - mindenki életét vesztette. hetek.hu
  140. Megtalálták az eltűnt turista tengeralattjárót az óceán mélyén - nagy a baj. origo.hu
  141. Legalizálják az azonos neműek házasságát Észtországban (magyar nyelven). euronews, 2023. június 20. (Hozzáférés: 2023. június 21.)
  142. A parlament népirtásként ismerte el az 1932 és (hu-HU nyelven). Napunk, 2023. június 20. (Hozzáférés: 2023. június 21.)
  143. Horvátországi helikopter-baleset: megtalálták a harmadik magyar katona holttestét (magyar nyelven). 24.hu, 2023. június 22. (Hozzáférés: 2023. június 23.)
  144. Ez volt röviden Prigozsin egynapos lázadása (magyar nyelven). telex, 2023. június 25. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  145. a b Konya, Rita: Bernardo Arévalo nyerte az elnökválasztást Guatemalában (magyar nyelven). euronews.com, 2023. augusztus 21. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  146. Rendőrök a támadások célkeresztjében (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2023. szeptember 29. (Hozzáférés: 2023. július 1.)
  147. Yerushalmy, Jonathan: France protests: more than 1,300 arrested as riots surge in Marseille and Lyon (angol nyelven). theguardian.com, 2023. július 1. (Hozzáférés: 2023. július 1.)
  148. Varga Judit aktív szerepet vállal majd a kampányban (magyar nyelven). Varga Judit aktív szerepet vállal majd a kampányban, 2023. június 28. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  149. Tuzson Bence lesz az új igazságügyi miniszter (magyar nyelven). telex, 2023. június 28. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  150. Rogán Antal jobbkeze, TikTok-influenszer: bemutatjuk az új igazságügyi minisztert (magyar nyelven). telex, 2023. június 28. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  151. Migration mutiny: EU summit deadlocks (angol nyelven). politico.eu, 2023. június 30. (Hozzáférés: 2023. június 30.)
  152. Politico: megakadályozta Orbán és Morawiecki az Európai Tanács migrációs megállapodását (magyar nyelven). mandiner.hu, 2023. június 30. (Hozzáférés: 2023. június 30.)
  153. Ausztria felszámolta a schengeni mozgásszabadságot – jogtalanul tiltották ki a magyarokat (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. június 29. (Hozzáférés: 2023. június 30.)
  154. Nagy Bálint: Fellőtték az univerzum legsötétebb titkait kutató űrteleszkópot (magyar nyelven). Telex, 2023. július 1. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
  155. McKernan, Bethan–Beaumont, Peter: Israel attacks Jenin in biggest West Bank incursion in 20 years (angol nyelven). theguardian.com, 2023. július 3. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
  156. Beaumont, Peter: Nine injured in Tel Aviv ramming and stabbing attack. The Guardian, 2023. július 4. (Hozzáférés: 2023. július 4.)
  157. Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter (magyar nyelven). telex, 2023. július 3. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  158. Volt SZDSZ-es serpa lett az új, EU-s ügyekért felelős miniszter (magyar nyelven). telex, 2023. július 3. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  159. Letette az esküt a két új miniszter (magyar nyelven). 24.hu, 2023. július 4. (Hozzáférés: 2023. július 12.)
  160. Magyarország – 7 nap. Aláírva, letudva. Státusztörvény. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/28. (2296.) szám, 10. oldal, ISSN 1217-9647
  161. Mázsár Tamás: Novák Katalin aláírta a státusztörvényt (magyar nyelven). 24.hu, 2023. július 6. (Hozzáférés: 2023. július 15.)
  162. Világ – 7 nap. Végleges távozás. Holland kormányválság. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/28. (2296.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
  163. Visszavonul a politikától Európa egyik leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke (magyar nyelven). portfolio.hu, 2023. július 10. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
  164. Világ – 7 nap. Visszatérő autokrácia. Üzbég elnökválasztás. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/28. (2296.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  165. Konya, Rita: Előrehozott elnökválasztás Üzbegisztánban (magyar nyelven). euronews.com, 2023. július 9. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
  166. European Union and New Zealand sign free trade deal that's expected to boost trade by up to 30% (angol nyelven). AP News, 2023. július 10. (Hozzáférés: 2023. július 24.)
  167. Világ – 7 nap. Erősödő jobboldal. Spanyol választás. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/22. (2290.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
  168. A győztes vesztes. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/30. (2298.) szám, 26-27. oldal, ISSN 1217-9647
  169. Kuli Orsolya: A kormányalakításról egyeztet a spanyol király a pártokkal (magyar nyelven). Index, 2023. augusztus 21. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
  170. A spanyol király Pedro Sánchezt kérte fel kormányalakításra (magyar nyelven). hirado.hu, 2023. október 3. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
  171. Date of 2023 National Assembly election announced - Khmer Times (amerikai angol nyelven), 2022. június 29. (Hozzáférés: 2023. július 24.)
  172. Niger coup: Captive President Bazoum defiant after takeover”, BBC News, 2023. július 27. (Hozzáférés ideje: 2023. július 27.) (brit angol nyelvű) 
  173. Ocean heat record broken, with grim implications for the planet”, BBC News, 2023. augusztus 4. (Hozzáférés ideje: 2023. augusztus 17.) (brit angol nyelvű) 
  174. These places baked the most during Earth’s hottest month on record (angol nyelven). Washington Post, 2023. augusztus 2. (Hozzáférés: 2023. augusztus 17.)
  175. July 2023 is set to be the hottest month on record (angol nyelven). public.wmo.int, 2023. július 26. [2023. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. augusztus 17.)
  176. Varga Csenge: Tíz vasútvonalat lezár a MÁV (magyar nyelven). napi.hu, 2023. július 21. (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
  177. Átadták a Lánchidat, mostantól a gyalogosok is használhatják az autómentes hidat (magyar nyelven). telex, 2023. augusztus 4. (Hozzáférés: 2023. augusztus 14.)
  178. Damage from Record Slovenia Floods to Hit Billions of Euros”, Bloomberg.com, 2023. augusztus 7. (Hozzáférés ideje: 2023. augusztus 27.) (angol nyelvű) 
  179. Közel 200 milliárd forintnyi kárt okoztak az áradások Szlovéniában (magyar nyelven). telex, 2023. augusztus 6. (Hozzáférés: 2023. augusztus 27.)
  180. Staff, KITV Web: 36 confirmed dead: federal and local officials give updates on Maui fires (angol nyelven). KITV Island News, 2023. augusztus 9. (Hozzáférés: 2023. augusztus 17.)
  181. (2020. február 1.) „{{{title}}}”. DOI:10.52546/pc.gr.143317.  
  182. Egy ALS-szel diagnosztizált alkotmányjogász Strasbourghoz fordul, hogy méltósággal fejezhesse be az életét (magyar nyelven). telex, 2023. szeptember 27. (Hozzáférés: 2023. november 12.)
  183. “Magyarként nem a svájci hegyek között halnék meg” I Karsai Dániel-interjú az életvégi döntésekről” (hu-HU nyelven).  
  184. Világ – 7 nap. Lemondott tisztségéről Krisjanis Karins… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/33. (2301.) szám, 25. oldal, ISSN 1217-9647
  185. Karóczkai Balázs: Pénteken még új kormányt szeretett volna alakítani, hétfőn inkább lemondott a lett miniszterelnök (magyar nyelven). Index, 2023. augusztus 14. (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
  186. A Holdra zuhant az orosz Luna-25 automata állomás (magyar nyelven). telex, 2023. augusztus 20. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  187. A Roszatom megkezdte Paks II. kivitelezését (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. augusztus 21. (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
  188. Sikeresen landolt egy indiai űrhajó leszállóegysége a Hold déli féltekéjén (magyar nyelven). telex, 2023. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  189. Történelmet írt India: ők az elsők a Hold déli sarkánál (magyar nyelven). 24.hu, 2023. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  190. Chandrayaan-3 live: India's Vikram lander makes historic Moon landing (brit angol nyelven). BBC News, 2023. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  191. Az orosz légügyi hatóság szerint Prigozsin a lezuhant magángépen volt (magyar nyelven). telex, 2023. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  192. Meghalt Prigozsin (magyar nyelven). 24.hu, 2023. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  193. Wagner chief Yevgeny Prigozhin presumed dead after Russia plane crash”, BBC News, 2023. augusztus 23. (Hozzáférés ideje: 2023. augusztus 24.) (brit angol nyelvű) 
  194. Kuli Orsolya: Kijárási tilalmat és internetkorlátozást rendeltek el a választásokat tartó afrikai országban (magyar nyelven). Index, 2023. augusztus 26. (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
  195. Á. B.: Gabonban is puccsal döntötték meg az elnök hatalmát (magyar nyelven). nepszava.hu, 2023. augusztus 30. (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
  196. Siklós András: Újabb puccs vette kezdetét Afrikában (magyar nyelven). Index, 2023. augusztus 30. (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
  197. Péter Alvarez: Szabadon távozhat a megpuccsolt gaboni elnök (magyar nyelven). Index, 2023. szeptember 7. (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
  198. PE 2023: Ng Kok Song says Tharman has earned people’s mandate with ‘magnificent victory’ (angol nyelven). TODAY. (Hozzáférés: 2023. szeptember 16.)
  199. Letette a hivatali esküt a gaboni puccsot vezető tábornok (magyar nyelven). euronews.com, 2023. szeptember 4. (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
  200. Horváth Ferenc: A gaboni junta Oligui tábornokot nevezte ki átmeneti vezetőnek (magyar nyelven). euronews.com, 2023. augusztus 31. (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
  201. Tóth Bettina: Afrika, a megújuló energiaforrások nagyhatalma? (magyar nyelven). ludovika.hu, 2023. szeptember 15. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
  202. Keresztes Imre: Segélykiáltás. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/40. (2308.) szám, 26-27. oldal, ISSN 1217-9647
  203. P. L.: Vona Gábor bejelentette, hogy párttá alakul a Második Reformkor Alapítvány (magyar nyelven). nepszava.hu, 2023. szeptember 7. (Hozzáférés: 2023. október 11.)
  204. Powerful quake in Morocco kills more than 2,000 people and damages historic buildings in Marrakech (angol nyelven). AP News, 2023. szeptember 8. (Hozzáférés: 2023. szeptember 16.)
  205. G20 summit: New ′spice route′ deal to counter China’s OBOR (angol nyelven). indiatimes.com, 2023. szeptember 10. (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
  206. G20 in India: Group laments suffering in Ukraine but no condemnation of Russia (brit angol nyelven). BBC News, 2023. szeptember 9. (Hozzáférés: 2023. szeptember 16.)
  207. Werfali, Ayman. „Eastern Libya authorities say 2,000 dead in flood, thousands missing”, Reuters, 2023. szeptember 12. (Hozzáférés ideje: 2023. szeptember 16.) (angol nyelvű) 
  208. Azerbajdzsán katonai műveletet indított Hegyi-Karabahban (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. szeptember 19. (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
  209. Kerner Zsolt: Miért tört ki kedden újabb háború Európában? (magyar nyelven). 24.hu, 2023. szeptember 20.
  210. Inkább elhagyják Hegyi-Karabahot, őseik földjét, mert nem akarnak Azerbajdzsán részeként élni. 24.hu, 2023. szeptember 24.
  211. Robbantottak egy családi háznál, egy rendőr meghalt, több megsérült Esztergomban (magyar nyelven). hirado.hu. (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
  212. Sidó, Zoltán: Már biztos, előre hozott választás jön Szlovákiában (magyar nyelven). Világgazdaság, 2023. január 17. (Hozzáférés: 2023. január 27.)
  213. Tuba Lajos: Párbajok és más bajok. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/40. (2308.) szám, 24. oldal, ISSN 1217-9647
  214. Megbízta a kormányalakítással Robert Ficót a szlovák elnök (magyar nyelven). magyarnemzet.hu, 2023. október 2. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
  215. Stéger Dávid: Karikó Katalin kapja az orvosi Nobel-díjat (magyar nyelven). 24.hu, 2023. október 2. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
  216. Lugosi Péter: Csak a Nobel-díj hiányzott Karikó Katalin gyűjteményéből (magyar nyelven). 24.hu, 2023. október 2. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
  217. Balogh Csaba: Kutattak magukért. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/40. (2308.) szám, 6. oldal, ISSN 1217-9647
  218. Peter Kristof: Izrael háborúban áll a Hamásszal (magyar nyelven). euronews.com, 2023. október 7. (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  219. Izrael hivatalosan is hadban áll a Hamásszal (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2023. október 8. (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  220. „Amin a Hamász keresztül fog menni, kemény és szörnyű lesz” (magyar nyelven). Magyar Hang (hang.hu), 2023. október 9. (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  221. 10 év után válthatják le a luxemburgi miniszterelnököt (magyar nyelven). euronews.com, 2023. október 7. (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  222. Az ellenzéki Keresztényszociális Néppárt győzött a luxemburgi választásokon (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2023. október 9. (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  223. Megvan a lengyel parlamenti választások időpontja (magyar nyelven). portfolio.hu, 2023. augusztus 8. (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
  224. Nagy Gábor: Ébredés után. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/42. (2310.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
  225. Bettiza, Sofia; O'Reilly, Gem: Brussels shooting: Police shoot dead attacker who killed Swedes. BBC, 2023. október 17. (Hozzáférés: 2023. október 17.)
  226. Orbán Putyinnal tárgyalt Kínában (magyar nyelven). telex, 2023. október 17. (Hozzáférés: 2023. november 12.)
  227. Putin meets with Hungary's prime minister in rare in-person talks with an EU leader (angol nyelven). AP News, 2023. október 17. (Hozzáférés: 2023. november 12.)
  228. a b Világ – 7 nap. Peronista előny. Argentin elnökválasztás. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/43. (2311.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
  229. Gál Mária: Kinevezték Robert Fico új kormányát, néhány kétes alak is helyet kapott benne (magyar nyelven). nepszava.hu, 2023. október 25. (Hozzáférés: 2023. november 21.)
  230. Mike Pence: Former US Vice President withdraws from 2024 presidential race”, BBC News, 2023. október 28. (Hozzáférés ideje: 2023. november 12.) (brit angol nyelvű) 
  231. Nagy-Britanniában tartják a világ első mesterséges intelligencia biztonsági csúcstalálkozóját (magyar nyelven). trt.net.tr, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 1.)
  232. Domján Anikó: Angliára figyel az egész világ szerdától (magyar nyelven). index.hu, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 1.)
  233. Szabó Bianka: Indul a verseny: kinek kellene szabályozni a mesterséges intelligenciát? (magyar nyelven). naphire.hu, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 9.)
  234. Molnár Kamilla: Megjelent a The Beatles utolsó dala (magyar nyelven). index.hu, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 2.)
  235. 24.hu: Negyvenöt éve készül, most megjelent a Beatles utolsó dala (magyar nyelven). 24.hu, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 2.)
  236. A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló 23/2023. (XI. 6.) OGY. határozat. In.: Magyar Közlöny. 2023. évi 156. szám, 8453. oldal (2023. november 6., hétfő)
  237. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról szóló 2023. évi LXXII. törvény. In.: Magyar Közlöny. 2023. évi 163. szám, 8693. oldal (2023. november 17., péntek)
  238. Magyarország – 7 nap. Az Országgyűlés ismét felhatalmazta… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/46. (2314.) szám, 13. oldal, ISSN 1217-9647
  239. Világ – 7 nap. Halasztó hatály. Morawiecki a kormányfőjelölt. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/45. (2313.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
  240. A lengyel elnök beiktatta Mateusz Morawiecki új kormányát (magyar nyelven). vg.hu, 2023. november 27. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  241. Világ – 7 nap. Lemondott António Costa… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/45. (2313.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  242. Lemondott a portugál miniszterelnök, miután őrizetbe vették a kabinetfőnökét (magyar nyelven). Index, 2023. november 7. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  243. U.S. surgeons perform world's first whole eye transplant (angol nyelven). Japan Today , 2023. november 10. (Hozzáférés: 2023. november 10.)
  244. Százezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett (magyar nyelven). ujszo.com, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 11.)
  245. Domján Anikó: Ellentüntetőket tartóztattak le a londoni palesztinbarát felvonuláson (magyar nyelven). index.hu, 2023. november 12. (Hozzáférés: 2023. november 11.)
  246. Újranyit a Merlin Színház (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. október 17. (Hozzáférés: 2023. november 20.)
  247. Orbán Viktorban még van szufla, és a Fidesz tisztújításán kitűzte a nindzsakormány három akcióját (magyar nyelven). telex, 2023. november 18. (Hozzáférés: 2023. december 22.)
  248. Járatlan utakra viheti Argentínát az elnökválasztás jobboldali, populista győztese (magyar nyelven). szabadeuropa.hu, 2023. november 20. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  249. https://hu.euronews.com/2023/11/20/jemen-terroristak-hutik-hajo-elterites-izraeli-hamasz-voros-tenger Hozzáférés: 2024.01.26
  250. Kirby, Paul; Holligan, Anna: Dutch election: Anti-Islam populist Geert Wilders wins dramatic victory. BBC, 2023. november 23. (Hozzáférés: 2023. november 23.)
  251. Noboa assumes the presidency of Ecuador and maintains that his youth is strength (angol nyelven). ecuadortimes.net, 2023. november 24. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
  252. Szélsőségesnek minősítette az LMBTQ-mozgalmat az orosz legfelsőbb bíróság (magyar nyelven). telex, 2023. november 30. (Hozzáférés: 2023. december 22.)
  253. Véget ért egy korszak Lengyelországban, elbukta a bizalmi szavazást a PiS-kormány (magyar nyelven). Portfolio.hu, 2023. december 11. (Hozzáférés: 2023. december 13.)
  254. Új korszak kezdődött Lengyelországban, letette a hivatali esküt Donald Tusk (magyar nyelven). Portfolio.hu, 2023. december 13. (Hozzáférés: 2023. december 13.)
  255. Szijjártó bejelentette: tényleg Szegeden épít elektromosautó-gyárat a kínai BYD (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. december 22. (Hozzáférés: 2023. december 22.)
  256. Világ – 7 nap. Vucsics előremenekül. Újabb választás Szerbiában. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/42. (2310.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
  257. Flori, Anna: Szerbia: megismételték a két héttel ezelőtti választást 35 szavazóhelyiségben (magyar nyelven). euronews.com, 2023. december 30. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  258. Dénes Zoltán: Könnygázba fulladt a belgrádi „színes forradalom” (magyar nyelven). vg.hu, 2023. december 25. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  259. Folytatódik a tüntetés Szerbiában: blokkolják a forgalmat Belgrádban a választási eredmények miatt – videó (magyar nyelven). vg.hu, 2023. december 29. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  260. A BP is bejelentette, hogy a húti lázadók támadásai miatt nem szállít több olajat a Vörös-tengeren (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. december 18. (Hozzáférés: 2023. december 24.)
  261. Magyarország – 7 nap. Nem kérdése. Melegek áldása. In.: HVG. XLVI. évfolyam, 2024/1. (2321.) szám, 11. oldal, ISSN 1217-9647
  262. Waliduda Dániel: Engedélyezi a papi áldást az azonos nemű párok részére a Vatikán (magyar nyelven). humenonline.hu, 2023. december 18. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  263. Prague shooting: Several dead and dozens injured in university shooting”, 2023. december 21. (Hozzáférés ideje: 2023. december 21.) (brit angol nyelvű) 
  264. Elkészült az első magyar gyártású Lynx (magyar nyelven). demokrata.hu, 2023. december 23. (Hozzáférés: 2023. december 25.)
  265. OMIT sajtóközlemény a dunai árhullám levonulásáról - 2023.12.28. Továbbra is hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot (magyar nyelven). aduvizig.hu, 2023. december 28. (Hozzáférés: 2023. december 29.)
  266. Hatalmas gép landolt Ferihegyen, büszkén fotózkodtak vele a kínaiak (magyar nyelven). vg.hu, 2023. december 30. (Hozzáférés: 2023. december 30.)
  267. Queen Margrethe II: Danish monarch announces abdication live on TV”, BBC News, 2023. december 31. (Hozzáférés ideje: 2024. január 1.) (brit angol nyelvű) 
  268. Honduras megszakította diplomáciai kapcsolatát Tajvannal, az egy Kína elv alapján (magyar nyelven). vg.hu, 2023. március 26. (Hozzáférés: 2023. április 16.)
  269. Nagy Gábor: Jelbeszéd. In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/15. (2283.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
  270. Világ – 7 nap. Németország szombaton bezárta… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/16. (2284.) szám, 31. oldal, ISSN 1217-9647
  271. World Population Prospects 2022” (PDF), 10. o, Kiadó: Egyesült Nemzetek Szervezete | Kögazdasági és Társadalmi Minisztérium. „India is projected to surpass China as the world’s most populous country during 2023.” 
  272. India's population to surpass China this week - UN”, BBC News, 2023. április 24. (Hozzáférés ideje: 2023. május 14.) (brit angol nyelvű) 
  273. UN DESA Policy Brief No. 153: India overtakes China as the world’s most populous country | Department of Economic and Social Affairs. www.un.org. (Hozzáférés: 2023. május 14.)
  274. Világ – 7 nap. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO)… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/19. (2287.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
  275. Presinszky Judit: Márki-Zay megalapította a Mindenki Magyarországa Néppártot (magyar nyelven). Telex, 2023. június 24. (Hozzáférés: 2023. július 4.)
  276. Világ – 7 nap. Az ausztráliai népszavazáson… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/42. (2310.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
  277. Striking new logo unveiled for FIBA Basketball World Cup 2023 (angol nyelven). FIBA.basketball. (Hozzáférés: 2023. január 7.)
  278. Magyarország – 7 nap. Felveszi a magyar állampolgárságot Marco Rossi… In.: HVG. XLV. évfolyam, 2023/40. (2308.) szám, 13. oldal, ISSN 1217-9647
  279. Kijutott az Eb-re a magyar válogatott – mi vár most a csapatra és a szurkolókra?. m4sport.hu, 2023. november 16. (Hozzáférés: 2023. december 3.)
  280. Las Vegas to host Formula 1 night race from 2023
  281. Hivatalos: jövőre jön a szombati Las Vegas-i verseny!
  282. Íme a 2023-as Forma-1-es versenynaptár: megváltozott a Magyar Nagydíj időpontja!
  283. F1 announces 24-race calendar for 2023
  284. Pokharel, Asha Thapa,Kathleen Magramo,Sugam: At least 68 killed in Nepal's worst airplane crash in 30 years (angol nyelven). CNN, 2023. január 15. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  285. Kiderült, kik utaztak a lezuhant helikopteren, az ukrán belügyminiszter is az áldozatok között van (magyar nyelven). portfolio.hu, 2022. augusztus 18. (Hozzáférés: 2023. január 22.)
  286. Kihirdették a 95. Oscar-gála jelöltjeit. index.hu
  287. Gulyás, Balázs: Bejelentette az RTL a Gólkirályság című új saját gyártású sorozat időpontját, Lovas Rozi lesz a főszereplője – itt az előzetes (magyar nyelven). Media1, 2022. december 16. [2022. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 13.)
  288. Szalay, Dániel: Bejelentette a TV2 a Hazatalálsz, az új saját gyártású napi sorozat premierjének időpontját (magyar nyelven). Media1, 2022. december 21. [2023. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 1.)
  289. Max4 néven új csatornát indít a Network4 (hu-HU nyelven). DTV News, 2022. december 30. (Hozzáférés: 2023. január 13.)
  290. Szünetre vonul az X-Faktor, jön a The Voice az RTL-re! (magyar nyelven). rtl.hu, 2023. február 3. (Hozzáférés: 2023. október 1.)
  291. Szalay, Dániel: Egy ma induló új tévécsatornával bővül a DIGI és a Vodafone kínálata (magyar nyelven). Media1, 2023. március 1. [2023. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 1.)
  292. Szalay, Dániel: Megszűnik a Boomerang, jön helyette a Cartoonito (magyar nyelven). Media1, 2023. február 23. [2023. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 1.)
  293. Tarr, Péter: Netre költözik a FIX TV a hagyományos tévéadás megszűnése után (magyar nyelven). Media1, 2023. július 20. (Hozzáférés: 2023. október 1.)[halott link]
  294. Arculatot és logót váltott a Nickelodeon (magyar nyelven). DTV News, 2023. augusztus 1. (Hozzáférés: 2023. október 1.)
  295. Fekő, Ádám: Hamarosan eltűnik két tévécsatorna a magyar kínálatból (Frissített!) (magyar nyelven). Media1, 2023. szeptember 9. (Hozzáférés: 2023. december 30.)[halott link]
  296. Zvekán Péter: Ki is Loreen, aki másodszor nyerte meg az Eurovíziót? (magyar nyelven). hetnap.rs, 2023. május 26. (Hozzáférés: 2023. október 5.)
  297. Dartford, Katy: Eurovision bop 'Cha Cha Cha' becomes first Finnish song to top Spotify chart (angol nyelven). euronews.com, 2023. május 19. (Hozzáférés: 2023. október 5.)
  298. Spiro, Amy: Sweden wins 2023 Eurovision, while Israel’s Noa Kirel finishes in 3rd place (angol nyelven). timesofisrael.com, 2023. május 14. (Hozzáférés: 2023. október 5.)
  299. Szalay, Dániel: Tömeges elbocsátás indult a Petőfi Rádiónál, 16 év után távozik a legfontosabb zenei szerkesztő is (magyar nyelven). Media1, 2023. szeptember 29. (Hozzáférés: 2023. október 1.)[halott link]
A Wikimédia Commons tartalmaz 2023 témájú médiaállományokat.