A Versailles-i kastély (film)
A Versailles-i kastély, eredeti francia nyelvű címe Si Versailles m’était conté…, az eredeti cím értelmét jobban visszaadó alternatív címe: Ha Versailles mesélni tudna…, egy 1954-ben bemutatott francia történelmi film, amely Franciaország történelmének egy szakaszát mutatja be dióhéjben, a Versailles-i kastély építésétől a 20. század elejéig. A történet az egyes korszakok ismert személyiségeit vonultatja fel rövid jelenetek, élőképek sorozatában, számos ironikus, vígjátéki elemmel színesítve. A film leghangsúlyosabb alakja a palota építtetője, XIV. Lajos király, őt ifjúként Georges Marchal, meglett férfiként maga a rendező, Sacha Guitry alakítja. Guitry egyben a film (francia nyelvű) narrátora is. A híres zárójelenetben a versailles-i kastélypark nagy lépcsőin levonul az összes kosztümös szereplő, élén XIV. Lajos királlyal. A filmet 1990 után több magyar televízió is sugározta eredeti francia nyelven, magyar feliratokkal. Magyarországi mozibemutatóról, magyar szinkronról nincs információ.
| A Versailles-i kastély (Si Versailles m’était conté…) | |
| 1954-es francia–olasz film | |
| Alternatív cím: Ha Versailles mesélni tudna… | |
| Rendező | Sacha Guitry |
| Producer | Sacha Guitry |
| Műfaj | történelmi film |
| Forgatókönyvíró | Sacha Guitry |
| Főszerepben | Lásd a szócikkben |
| Zene | Jean Françaix |
| Operatőr | Pierre Montazel |
| Gyártás | |
| Ország |  Franciaország Olaszország |
| Nyelv | francia |
| Játékidő | 165 perc |
| Forgalmazás | |
| Bemutató |  1954. feb. 10. 1954. aug. 20.  ? |
| Eredeti magyar adó | MTV-2 Duna TV |
| További információk | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Tartalom szerkesztés
A 17. század elején IV. Henrik francia király a kisfiával, Lajos dauphin-nel együtt Párizs közelében lovagolva vonzó, de ismeretlen tájra érkezik. Egy paraszttól megtudja, hogy a vidék neve „Versailles”. Évekkel később a felnőtt Lajos, már XIII. Lajos királyként megvásárolja a területet és kis vadászkastélyt építtet rajta. Az ő kisfia, a jövendő XIV. Lajos már ekkor kijelenti, hogy ez a ház neki túl szűk.
1660-ban az ifjú XIV. Lajos király utasítást ad építészeinek, Le Brun-nek és Le Nôtre-nak apja vadászkastélyának kibővítésére, a „Napkirály” imázsához méltó palota építésére, figyelmen kívül hagyva főminiszterének, Mazarin bíborosnak és pénzügyminiszterének, Colbert-nek financiális aggályait. 1660-ban Mazarin bíboros üzletet ajánl a bizalmatlan Lajosnak: ha a király a birodalom érdekében hajlandó lemondani szerelméről, Maria Manciniről, és feleségül veszi Mária Terézia spanyol infánsnőt, akkor cserébe ő hajlandó meghalni három napon belül. (Ígéretét 1661-ben valóban teljesíti is).
A folyamatosan készülő, bővülő palotába beköltözik a király és udvartartása. XIV. Lajos a saját kezébe veszi a kormányzást, közli minisztereivel, hogy már nincs rájuk szüksége. A kastélyparkban fényes ünnepségek zajlanak, a vendégeket gondolákon szállítják, a bokrok között frivol randevúk esnek. Zajlanak az udvari intrikák, megjelennek a fiatal király egymást követő hivatalos szeretői, Fontanges kisasszony, akit a befolyásos Madame de Montespan vált. Férjét, a méltatlankodó Montespan grófot a király gazdag búcsúajándékkal némítja el. A királyi had a fényes kastély udvaráról indul győzelmes hadjáratokra. Egy fiatal gárdatiszt d’Artagnan néven mutatkozik be. Neve hallatán egy filmsztárt megillető elismerés morajlik fel az udvari népből.
Telnek az évek, az uralkodás gondjai és a spanyol örökösödési háborúban elszenvedett vereségek miatt a király megfáradt öregemberré válik (Guitry). Kiderül a „méregkeverő nők” ügye, a kegyvesztett Montespant száműzik, a király viszonyt létesít gyermekeinek nevelőnőjével, Françoise d’Aubigné-val, a későbbi Madame de Maintenonnal, aki szigorú katolikusként véget vet a mulatozások világának. A költekezések miatt a királyt népe meggyűlöli, és amikor meghal, testét titokban, éjszaka csempészik ki az általa épített palotából.
A Napkirály dédunokája, XV. Lajos (Jean Marais) nem törődik a kormányzással. Szeretője, Madame de Pompadour (Micheline Presle) beleszól az államügyekbe. Az udvarban felvonulnak az irodalom és kultúra neves alakjai, a felvilágosodás filozófusai, szerencsevadászok és kalandorok. Pompadour márkiné egy ilyen illusztris asztaltársaságra mutatva így nyilatkozik a kamerának: „Úgy látom, így együtt, mi vagyunk Franciaország.” 1774-ben, amikor XV. Lajos meghal fekete himlőben, mindenki elmenekül, a kastély egy időre kiürül.
A fiatal XVI. Lajos trónra lépését eleinte kedvezően fogadja a közvélemény. Az idők azonban kezdenek változni. Marie Antoinette királyné udvarhölgyeivel a Kis-Trianon palota kertjében parasztlányt játszik, tehenet fej. A költekezés folytatódik, Vergennes miniszter, a kalandor Beaumarchais-n keresztül pénzzel és fegyverekkel támogatja az amerikai felkelőket, akik a Brit Birodalom ellen harcolnak függetlenségükért. Az Egyesült Államok követe, a kopasz Benjamin Franklin (Orson Welles) elhajítja parókáját, amikor Franciaországba, „az Igazság hazájába” érkezik.
Az új eszmék gyengítik a királyi hatalmat, a nép lázong. Böhmer ékszerész csodálatos gyémántos nyakéket kínál a királynénak. Szemfüles szélhámosok kihasználják a királyné szerelméért epekedő Rohan bíboros hiszékenységét. Marie Antoinette nevében éjszakai randevúra hívják a bíborost, ahol egy felfogadott hasonmás-nő szerelmet ígér neki, bizalmas közvetítőkön keresztül megveszi számára az ékszert. Rohan lépre megy, megrendeli a nyakéket, amely azonban sosem jut el a királynéhoz, a szélhámosok ellopják. A csalás kiderül, a szélhámosok elmenekülnek, a király a palota kápolnájában letartóztatja Rohan bíborost. A bíróságon összeütközik a király akarata és az erősödő, elégedetlen polgárságé. A fenyegető államcsőd elkerülésére a király összehívja a rendi gyűlést. A kastélyban a királyi pár fogad több új képviselőt, köztük Robespierre-t és Lavoisier-t. Kávézás közben valamennyien egyetértenek, hogy az indulatokat féken kell tartani, hiszen egyikük sem akarja, hogy leüssék a fejét. (Végül valamennyiükét leütötték).
_(29793322861).jpg)
Kitörnek a zavargások, a párizsi csőcselék elfoglalja a versailles-i kastélyt, egy lázadó lány (Édith Piaf) létrára mászva a radikálisok Ah ! ça ira című dalát énekli, bár modern, szalonképessé szelídített szöveggel. Az ingatlant az új hatalom elkobozza, a bútorokat, ingóságokat nyilvános árverésen értékesítik. A francia érdeklődők zúgolódnak, drágállják a kikiáltási árakat, aztán még hangosabban méltatlankodnak, mert egy angol kereskedő mindent megvásárol. A következő zavaros évtizedekben a kastélyt nem használják. Napóleon császár meglátogatja az épületet, hosszasan időzik az egykori királyi hálószobában, de sohasem költözik ide. Végül az 1830-as forradalom után hatalomra kerülő „polgárkirály”, Lajos Fülöp rendeletében „Franciaország dicsőségének múzeumává” nyilvánítja.
A következő jelenetekben a múzeumot látogató csoportokat és az őket kalauzoló múzeumőröket látjuk, a változó korszakok divatja szerinti öltözékekben. A 19-20. század fordulóján, a múzeumőr beküldi a látogatókat a tükörterembe, de ő maga kínt marad, nem akarván belépni oda, ahol 1871-ben „tudják, ugye, mi történt ott?”, célozva a Német Császárság kikiáltására. Utána Bourvil, a világháborúk utáni idők múzeumőre, lelkesen magyarázza, hogy úgy érzi, a kastélyban – amely ismét Franciaország dicsőségét hirdeti – ma is ott élnek a múlt évszázadok személyiségei. A záróképben, már a stáblista alatt valóban megelevenednek a letűnt idők szereplői: a kastélypark híres lépcsőin sorjában levonul az összes szereplő, az élen maga Sacha Guitry, mint XIV. Lajos. A sort a világháborús francia katonák zárják.
Szereposztás szerkesztés
| Szerep | Színész[1] | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Narrátor (eredeti francia nyelven) Narrátor (angol nyelvű változatban) |
Sacha Guitry Orson Welles |
|
| IV. Henrik király | Gaston Rey | |
| a gyermek XIII. Lajos a felnőtt XIII. Lajos király |
Claudy Chapeland Louis Arbessier |
(IV. Henrik fia) |
| versailles-i parasztember | Yves Deniaud | |
| Richelieu bíboros | Maurice Tillier | (XIII. Lajos főminisztere) |
| Philibert Le Roy | Christian Casadesus | (XIII. Lajos építésze) |
| André Le Nôtre | Victor Vina | (XIV. Lajos építésze) |
| Louis Le Vau | Jean-Louis Allibert | (XIV. Lajos építésze) |
| a gyermek XIV. Lajos az ifjú XIV. Lajos király az idős XIV. Lajos király |
Dominique Viriot Georges Marchal Sacha Guitry |
(XIII. Lajos fia, a Napkirály) |
| Mazarin bíboros | Samson Fainsilber | (XIII. és XIV. Lajos főminisztere) |
| Turenne marsall | Jean Chevrier | (XIV. Lajos hadvezére) |
| Boufflers marsall | Jean Danet | (XIV. Lajos hadvezére) |
| D’Artagnan | Gérard Philipe | (XIV. Lajos gárdatisztje) |
| Madame de Sévigné márkiné | Jeanne Boitel | |
| Madame de Chalis | Nicole Courcel | |
| Molière | Fernand Gravey | |
| Armande Béjart | Liliane Bert | (Molière felesége) |
| Marie de Fontanges | Nicole Maurey | (XIV. Lajos szeretője) |
| Louise de La Vallière | Giselle Pascal | (XIV. Lajos szeretője) |
| Madame de Montespan | Claudette Colbert | (XIV. Lajos szeretője) |
| Louis-Henri de Pardaillan, Montespan márki | Maurice Teynac | (Madame de Montespan férje) |
| Madame de Maintenon | Mary Marquet | (XIV. Lajos szeretője, majd titkos felesége) |
| Catherine Deshayes „La Voisin” | Pauline Carton | (méregkeverő nő) |
| Louis de Saint-Simon herceg | Jacques François | |
| François Fénelon érsek | Jean-Louis Barrault | |
| Jean de La Fontaine | Georges Chamarat | |
| Charmeroy hercege | Robert Hirsch | |
| François Michel Le Tellier de Louvois | Jean Murat | (XIV. Lajos hadügy- és államminisztere) |
| Gabriel Nicolas de La Reynie | Constant Rémy | (XIV. Lajos rendőrminisztere) |
| Jean-Baptiste Colbert | Jacques Varennes | (államtanácsosa, főügyésze) |
| Olympia Mancini, Soissons grófné | Claude Nollier | (Mazarain unokahúga) |
| Philibert Gassot „Du Croisy” | Jean Richard | (Molière színésze, Tartuffe szerepében) |
| Mária Terézia királyné | Jany Castel | (XIV. Lajos felesége) |
| Anne de Noailles herceg | André Chanu | |
| Jules Hardouin-Mansart | Pierre Lord | (XIV. Lajos főépítésze) |
| Robert de Cotte | Roger Vincent | (építész, Mansart tanítványa) |
| Nicolas Boileau | Gilles Quéant | (költő, író) |
| Jean Racine | Olivier Mathot | (drámaíró) |
| Jean-Baptiste Massillon | André Reybaz | (püspök, hitszónok) |
| Sébastien Le Prestre de Vauban | Pierre Would | (hadmérnök, erődépítő) |
| De Rosille kisasszony | Brigitte Bardot | |
| Louison Chabray | Danièle Delorme | |
| XV. Lajos király | Jean Marais | (XIV. Lajos dédunokája) |
| Leszczyńska Mária királyné | Tania Fédor | (XV. Lajos felesége) |
| Madame de Pompadour | Micheline Presle | (XV. Lajos hivatalos szeretője) |
| Montesquieu | Lucien Nat | (filozófus) |
| Voltaire | Jacques de Féraudy | (filozófus) |
| Jean le Rond d’Alembert | Roger Gaillard | (a felvilágosodás filozófusa) |
| Jean-Jacques Rousseau | Gilbert Gil | (a felvilágosodás filozófusa) |
| Denis Diderot | Jean Lanier | (a felvilágosodás filozófusa) |
| Pierre de Marivaux | Jean Desailly | (regény- és drámaíró) |
| Cagliostro | Gino Cervi | (kalandor, szabadkőműves) |
| Jean-Honoré Fragonard | Roland Bourdin | (festőművész) |
| Jacques Damiens | Michel Auclair | (a merénylő Robert François Damiens fia) |
| XVI. Lajos király | Gilbert Bokanowski | (XV. Lajos unokája) |
| Marie Antoinette királyné Nicole Legay kalaposlány |
Lana Marconi | (a királyné és hasonmása, a szélhámosnő) |
| Savoyai Mária Lujza, Lamballe hercegné | Marie Sabouret | (a királyné bizalmasa) |
| Axel de Fersen (von Fersen) | Jean-Claude Pascal | (svéd gróf, Marie Antoinette bizalmasa) |
| Jean-François Autier „Léonard” | Alex Archambault | (Marie Anoinette fodrásza, parókakészítője) |
| Benjamin Franklin | Orson Welles | (a Egyesült Államok követe) |
| Charles Gravier de Vergennes | Charles Vanel | (diplomata, XVI. Lajos külügyminisztere) |
| Beaumarchais | Bernard Dhéran | (drámaíró, diplomata) |
| Henriette Campan (Madame Campan) | Renée Devillers | (Marie Antoinette társalkodónője) |
| Louis de Rohan bíboros | Jean-Pierre Aumont | (Strasbourg hercegérseke) |
| Charles Auguste Boehmer ékszerész | Jacques Morel | (a nyakék-ügy károsultja) |
| Jeanne de Valois-Saint-Rémy, De La Motte grófné | Gaby Morlay | (a nyakék-ügy főszereplője) |
| Nicolas de La Motte gróf | Jean-Jacques Delbo | (Jeanne férje, a nyakék-ügy szereplője) |
| Marc Rétaux de Villette | Guy Tréjan | (szélhámos, a nyakék-ügy szereplője) |
| Antoine de Rivarol | Aimé Clariond | (királypárti újságíró, közíró) |
| Antoine Lavoisier | Louis Seigner | (fizikus, feltaláló) |
| Maximilien de Robespierre | Jacques Berthier | (képviselő, forradalmár. politikus) |
| Antoine Fouquier-Tinville | Paul Demange | (forradalmár, ügyész, közvádló) |
| Női lázadó | Édith Piaf | (a Ah ! ça ira c. dalt énekli) |
| Végrehajtó, árverező biztos | Raymond Souplex | |
| Angol vásárló | Howard Vernon | |
| Napoléon Bonaparte | Émile Drain | (hadvezér, császár) |
| I. Lajos Fülöp király | Philippe Richard | (a „polgárkirály”) |
| Múzeumőrök a kastélyban | Jean Tissier, Pierre Larquey, Bourvil |
Gyártás szerkesztés
Sacha Guitry rendező egészen különleges látásmóddal, egyéni humorral a versailles-i kastélyban zajló, pillanatfelvétel-szerű epizódok során át mutatja be a Francia Királyság történelmének évszázadait, a királyi palota építésétől annak múzeummá alakításáig. A film tulajdonképpen nagyarányú, mozgó tablóképek sorozata. A felvételeket eredeti helyszínen, a versailles-i és a trianoni kastélyokban és a parkban vették fel. A nagyszámú epizódszerepet az 1950-es évek neves francia színpadi és filmsztárjai játszottak el.
A film készítésével egyidőben zajlott a francia állam nagyszabású kutatási projektje, amelynek keretében igyekeztek felderíteni és visszaszerezni a forradalom után széthordott, elkótyavetyélt, elveszett bútorokat és a kastély egyéb berendezési tárgyait, szőnyegeket, függönyöket, tükröket, csillárokat, műtárgyakat. A visszaszerzett tárgyakat részben állami és intézményi pénzügyi alapokból, részben közadakozásból kijavították, restaurálták és visszahelyezték a múzeumként működő kastélyba, hogy visszaadják annak régi fényét. Guitry filmje is segített ráirányítani a figyelmet erre az erőfeszítésre.[2]
Fogadtatás szerkesztés
Az egész estés játékfilm hatalmas sikert aratott Franciaországban és Nyugat-Európában. Csak Franciaországban közel hétmillió fizető néző látta, a film felkerült Franciaország 100 legnagyobb kasszasikerét hozó mozifilmjének listájára.
A siker arra ösztönözte a rendezőt, hogy a következő évben, 1955-ben hasonló filmes eszközökkel újabb egész estés történelmi játékfilmet készítsen Párizs város történelméről, a középkortól az 1950-es éveikig. Az azonos történelmi személyeket mindkét filmben ugyanazok a színészek játsszák. Az 1956-ban bemutatott Párizs-film eredeti francia címe „Si Paris nous était conté…” lett. Címe magyarul kb.: „Ha Párizs mesélni tudna…”[3] Magyarországi bemutatójáról, hivatalos magyar címéről nincs információ.
2003. december 15-én a felújított film megjelent DVD-n is.[4]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Szereposztás az IMDb.com szerint
- ↑ Églantine Pasquier (2015). „André Cornu et la sauvegarde de Versailles — Sacha Guitry : Si Versailles m’était conté” (francia nyelven). Bulletin du Centre de recherche du château de Versailles. (Hozzáférés: 2021. december 30.)
- ↑ Si Paris nous était conté / If Paris Were Told to Us (1956) az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- ↑ Si Versailles m’était conté… (francia nyelven). Allociné.fr
Források szerkesztés
További információk szerkesztés
- A Versailles-i kastély a PORT.hu-n (magyarul)
- A Versailles-i kastély az Internet Movie Database-ben (angolul)
- A Versailles-i kastély a Rotten Tomatoeson (angolul)
- A Versailles-i kastély a Box Office Mojón (angolul)
- A Versailles-i kastély (1954) (magyar nyelven). The Movie Database (TMDb)
- Si Versailles m’était conté… (francia nyelven). Allociné.fr
- Si Versailles m’était conté. Fiche oeuvre (francia nyelven). Centre National du Cinéma et de l’Image Animée (cnc.fr)
- Royal Affairs in Versailles (1954) (angol nyelven). Allmovie.com
- Versailles – Könige und Frauen. Historienfilm, Frankreich 1953 (német nyelven). Lexikon des internationalen Films (Filmdienst.de)
