A homok asszonya (砂の女, Szuna no onna) Abe Kóbó 1962-ben megjelent regénye. Magyarul először 1969-ben jelent meg Csalló Jenő fordításában.[1]

A homok asszonya
SzerzőAbe Kóbó
Eredeti cím砂の女
OrszágJapán
Nyelvjapán
Műfajregény
DíjakYomiuri Prize (1963)
Kiadás
KiadóShinchosha
Kiadás dátuma1962
Magyar kiadóMagvető Könyvkiadó
Magyar kiadás dátuma1969
FordítóCsalló Jenő
ISBNhelytelen ISBN kód: 4-10-112115-X 4-10-112115-X
SablonWikidataSegítség

A regényből Abe Kóbó saját forgatókönyve alapján Tesigahara Hirosi rendezésében, Eidzsi Okada és Kioko Kisida főszereplésével készült azonos címmel film,[2] amely elnyerte az 1964-es cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját.

Történet szerkesztés

1955-ben egy tokiói iskolai tanár elutazott, hogy egy távoli halászfalu környékén rovarokat gyűjtsön. Estére is ott ragadt, a falubeliek látszólagos vendégszeretettel egy a dűnék mélyén lévő házhoz vezették, amelyhez csak kötélhágcsóval lehetett lejutni. Másnap reggelre a létra eltűnt, és a férfi rájött, hogy kelepcébe csalták. Az asszony házát a futóhomoktól folyamatos munkával kellett védelmezni. A csapdába került ember különböző módokon próbált megszökni, de valamennyi kísérletével kudarcot vallott. Az idő elteltével az özvegyasszony mellett a tanár társra és értelmes munkára lelt. Hosszú idő elteltével rájött, hogy a régi életébe való visszatérése nem ad több szabadságot neki. Elfogadta új identitását és családját. Hét év után hivatalosan halottnak nyilvánították.

Megjelenések szerkesztés

Japán nyelven szerkesztés

  1. 砂の女

Magyarul szerkesztés

  1. A homok asszonya. Regény; oroszból ford. Csalló Jenő; Magvető, Bp., 1969 (Világkönyvtár)
  2. A homok asszonya, Európa zsebkönyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972, ford. Csalló Jenő
  3. A homok asszonya, Európa zsebkönyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977, ford. Csalló Jenő
  4. A homok asszonya, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979, ford. Csalló Jenő
  5. A homok asszonya, In: A homok asszonya / A dobozember, General Press Kiadó, Budapest, 2003, ford. Csalló Jenő

Angol nyelven szerkesztés

  1. Woman in the Dunes, ford. E. Dale Saunders

Jegyzetek szerkesztés

  1. A magyar fordítás az orosz fordítás alapján készült.
  2. A homok asszonya (1964) snitt.hu

Források szerkesztés