A Kis Nemo egy amerikai képregény, a Kis Nemo Szundiországban (Little Nemo in Slumberland) címszereplője. A képregény az amerikai rajzoló és animátor Winsor McCay munkája. McCay 1905-ben kezdte publikálni sorozatát a New York Heraldban, majd 1911-ben otthagyta a lapot, és a konkurens New York American laphoz szerződött. Ez utóbbi kiadványban a képregény megváltozott címmel futott (Little Nemo in the Land of Wonderful Dreams). A képregénynek minden epizódja egy oldal terjedelmű, és egy egy oldal jelent meg hetente, és mindegyik a Kis Nemonak az álom országában átélt egy-egy rövid kalandját mutatja be. Minden egyes oldal azzal végződik, hogy Nemo felébred, az utolsó kockán már ébren látható.

A sétáló ágy, 1908. július 26.

Történet szerkesztés

A Kis Nemo egy átlagosnak mondható, kissé félénk, hat év körüli kisfiú. Az álmok királya, Morpheus hívja őt meg az országába, hogy találkozzon a lányával. Nemonak azonban nehezen sikerül teljesíteni a célt: csak az 1906 elején publikált epizódokban jut el Morpheus birodalmának kapujába, és újabb négy hónapba telik neki, míg találkozik a lánnyal. A Slumberland szó így kettős jelentésű: megnevezi Morpheus városát, de az azon túli, álombeli világokat is. Nemo így eljut többek között a sarkvidékre, a Holdra és a Marsra is, a legkülönfélébb élőlényekkel találkozik és a legkülönfélébb eszközökkel utazik (léghajó, óriás madár stb.)

Nemo mellett a leggyakrabban feltűnő figura a mindig szivarozó, cilindert és öltönyt viselő Flip. Flip egyszerre pozitív és negatív szereplő, egyszerre segíti és hátráltatja, gyakran bajba is keveri Nemot.

Jellemzők szerkesztés

Az egyoldalas epizódok mindegyike egy rövid álombeli kalandot jelenít meg, de gyakran nem is egy történetet mesél el, hanem egy furcsa ötletet ad elő. Gyakori téma a dolgok átalakulása más dolgokká, vagy a hétköznapi tárgyak elváltozása: a dolgok megnövekednek, összezsugorodnak, a házak kinőnek a földből vagy visszasüppednek oda. Az egyik legtöbbet változó tárgy maga Nemo ágya: ez átváltozhat hajóvá, csónakká. A leghíresebb epizódban (The Walking Bed) az ágy lábai mozogni kezdenek, és az éltre kelt fekvő alkalmatosság elhagyja a szobát, és vágtatni kezd Nemoval és Flippel a városban. Közben a lábai folyamatosan hosszabbodnak, míg végül a többméteresre nyúlva belegabalyodnak egy templomtoronyba, Nemo pedig lezuhan a mélybe.

Mivel a képregény minden epizódja egy oldal, McCay a panelek elrendezésének elképesztő változatosságát mutatja fel. A képkockák gyakran azonos méretűek, máskor viszont folyamatosan növekednek, szélesednek vagy keskenyednek. A panelek elrendezése és az egymás mellé helyezett képek kompozíciója is a sokféle meglepő kompozíciós rendet képes kialakítani.

Kiemelhető még a perspektíva erőteljes alkalmazása illetve a rajzok részletgazdagsága. A háttereken és a figurák megformálásán a szecesszió hatása érezhető.

Források szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz A kis Nemo témájú médiaállományokat.