A ploërmeli búcsú

A ploërmeli búcsú Giacomo Meyerbeer 1859. április 4-én, Párizsban bemutatott háromfelvonásos operája, a szerző második nagy sikert aratott műve a vígopera műfajában.

A ploërmeli búcsú (Dinorah ou Le pardon de Ploërmel)
opera
Eredeti nyelv	francia
Zene	Giacomo Meyerbeer
Librettó	Jules Barbier Michel Carré
Felvonások száma	3 felvonás
Főbb bemutatók	1859. április 4.
A Wikimédia Commons tartalmaz A ploërmeli búcsú témájú médiaállományokat.

Az opera története

Korabeli beszámolók szerint Meyerbeer néhány grand opérájának sikertelensége miatt döntött úgy, hogy kipróbálja magát az opera műfajának könnyebb típusaiban is. Ennek következtében készítette el a nagy sikert aratott Észak csillaga című operáját, majd a sikeren felbuzdulva újabb vígopera komponálására szánta el magát. Eredetileg egy kis egyfelvonásos darabot szeretett volna komponálni s szövegkönyvíróknak felkérte a Barbiert és Carré író párost, akik korábban több sikeres opera librettóját készítették el (Faust, Hoffmann meséi, Mignon). Az író páros hamar elkészült a három szereplőt felvonultató, három jelenetre tagolt librettóval, amelyet a két breton monda összekompilálásával alkottak meg. A műnek a Dinorah munkacímet adták. Meyerbeer hozzá is fogott a komponáláshoz, a darab el is készült, de az Opére Comique igazgatójának nem tetszett. Nem tartotta rá vevőnek a közönséget.

De mivel a szövegkönyvírók és a zeneszerző is a korszak híres és megbecsült művészei voltak, Perrin igazgató ezt így nem merte a szerzők szemébe mondani, hanem cselesen próbálta rávenni Meyerbeert a darab átdolgozására. Körmönfontan előadást tartott a maestrónak, hogy miért pazarolja az idejét ilyen kis egyfelvonásos operák írására, mikor tehetsége szerint sokkal többre hívatott. Miért nem dolgozza hát át a Dinorah történetét egy egész estét betöltő darabbá? Meyerbeer biztatásnak vette a dolgot, ezért nem sokat tétovázott: fogta az elkészült partitúrát, elutazott a Riviérára és rövidesen előállt egy háromfelvonásossá bővített verzióval és nemcsak a zenei anyagot, hanem a szöveget is saját kezűleg toldotta meg jó néhány jelenettel. A darab címét is megváltoztatta A ploërmai megbocsátásra, ami arra a csodás mozzanatra utal, hogy a szerelme elvesztése miatt megőrült lány egy csodás fordulatnak köszönhetően visszanyerte szerelmét és ép elméjét, azonban a magyar fordítók magyarosabbnak találták A ploërmeli búcsú elnevezést.

Mikor Meyerbeer ismét benyújtotta művét a színháznak, Perrin nem tehetett más, minthogy elfogadta. Ezután azonban újabb bonyodalmak támadtak a bemutató körül. A zeneszerző ugyanis Marie-Miolan Carvalhót szerette volna Dinorah szerepében látni, csakhogy Carvalho asszonyt a vetélytárs Theatre Lyrique színház alkalmazottja volt, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a férje volt a színházigazgató. Természetesen a férj nem engedte feleségét fellépni a konkurens színházba, úgyhogy másik főszereplő után kellett nézni. Végül Marie Cabal kapta meg a szerepet. Az ősbemutató III. Napóleon császár és felesége jelenlétében zajlott le, talán ennek köszönhető, hogy szokásától eltérően Meyerbeer maga vezényelte az előadást és a korábbiakhoz képest sokkal hosszabb, gondosabb próbákat követelt meg. A ploërmeli búcsú 1900-ra túljutott a 200. előadáson Párizsban.

Alig telt el négy hónap a premier után s Meyerbeer már Londonban vezényelte művét. Ez alkalomból a librettót olaszra fordították és sor került a zenei anyag átdolgozására is. A darab ekkor kapta vissza eredeti címét (Dinorah), valamint a prózai dialógusokat recitativók váltották fel. Ezenkívül néhány új zeneszámmal is kiegészült a mű. Az 1860–61-es színházi szezonban sor került az első amerikai előadásra is New Orleansban. A címszerepet Adela Juan Maria énekelte, aki Dinorah címszerepével szép karriert futott be. Európa valamennyi jelentős operaházában fellépett a darabbal, majd miután 1884-től elköszönt a színpadoktól az Dinorah előadásai is ritkulni kezdtek s pár év múlva már csak alkalom szerűen tűzték műsorra néhány előadás erejéig.

Az opera megszólalt Buenos Airesben, Lisszabonban, Kairóban, Berlinben, Szentpétervárott, olasz színpadokon és Budapesten is, mindjárt a bemutatót követő évben. Az 1892-es koppenhágai bemutató után azonban már csak két új előadást ért meg 1904-ben és 1917-ben. Ezután eltűnt az operaszínpadokról és egészen 1953-ig kellett várni, hogy újra színpadra állítsa valaki.

Ebben az évben Brüsszelben egy erősen rövidített változatot játszottak. Aztán egy évtized múlva a triesti Teatro Verdi újította fel. A teljes opera hosszú időn át volt előadatlan, de egyes részletei nagy népszerűségnek örvendtek. A mű világelső és egyetlen teljes hangfelvétele 1979-ben, Londonban valósult meg. Ezt a felvételt adta ki 3 CD-n az Opera Rara 1993-ban. A felvétel a londoni változat zenei anyagát közli, de az eredeti francia nyelven.

Az opera szereplői

Szereplő	Hangfekvés
Dinorah	koloratúrszoprán
Hoël, a jegyese, pásztor	bariton
Kecskepásztorlány	szoprán
Kecskepásztor	mezzoszoprán
Corentin, dudás	tenor
Vadász	basszus
Aratómunkás	tenor

• Történik: Egy bretagne-i faluban, Ploërmelben, meg nem határozott időben
• Időtartam: 2 óra 31 perc 30 másodperc

Az opera cselekménye

I. felvonás

Dinorah – korábban hűtlennek hitt – kedvesének nyoma veszett, a lány elméje pedig elborult, most mint együgyű, bolondnak tartott gyermek járja a vidéket. Corentin, a dudajátékos, mikor először találkozik a lánnyal, manónak hiszi furcsa megjelenése miatt. A lány borzas hajjal, egykori esküvői ruhája foszlányaiban járja az erdőt. A dudajátékos nagybátya kunyhójába menekül előle. Dinorah-t annyira elbűvölte a duda sípjainak játéka, hogy a férfi után megy. Nyugodt beszéde végül megnyugtatja Corentint. Kis idő múlva Dinorah búcsút vesz tőle, majd alighogy eltűnik a színről megjelenik az önkéntes száműzetéséből visszatért Hoël. Hoël egy írást talált, amitől azt reméli, elvezeti a környék legendás kincseihez. A kincsekről azt tartják, hogy aki először megérinti őket, az halál fia lesz, ezért magával viszi az útra Corentint. A két jó madár annyira összebarátkozik, hogy Hoël végül megváltoztatja a tervét és úgy dönt, hogyha sikerül a kincsek nyomára bukkanniuk, akkor testvériesen megosztoznak a zsákmányon.

II. felvonás

A két kincskeresőre út közbe rászakad az éjszaka. Dinorah a nyakában csengőt viselő kecskéje után szalad a félhomályban. Corentin és Hoël egy pillanatra feltűnő alakját erdei szellemnek vélik. Hoël egy kicsit ittas állapotban is van és az újra megszólaló csengőt a kincskeresésére buzdító jelnek értelmezi. Így Cordinttal elindulnak a Val Maudit völgy felé, amit a legenda szerint kísértetek laknak. Útközben kecskepásztorokkal találkoznak, akik elmesélik Dinorah szomorú történetét. Esküvőjén elhagyta a szerelme, ő pedig megzavarodva kecskéjével egyre csak az ő nyomát kutatja. Megjelenik Dinorah is, akinek árnyékát a hajladozó fák ágai közt ismét szellemnek vélik. Hoël szerint a kísértet azért jelenik meg időről időre, hogy elriassza őket a kincs keresésétől. A két férfi végül legyőzi félelmét és eléri a hasadékot, ahol a rejtekhelyet sejtik. Sorsot húznak, így döntik el ki ereszkedjen le. Corentinnek kedvez a szerencse, már éppen hozzá látna a mászáshoz, amikor megint megjelenik Dinorah s egy rossz mozdulatot követően a mélybe zuhan. Hoël csak most ismeri fel benne egykori kedvesét, utána ered, hogy segítsen rajta.

III. felvonás

A pásztorlegényeknek végül sikerült felhozniuk a szakadékból az alélt Dinorah-ot. Hoël rájött, hogy idejét hasztalan dolgokra fecsérelte. Az igazi kincs szerelme volt, de lehet, hogy most örökre elvesztette. Dinoraht azonban lassan kinyitja a szemét. Az esés okozta sokk következtében visszanyerte épp elméjét. Örömmel ismeri fel szerelmét s örömében Máriához mond egy, búcsúnapokon elmondott imádságot. Közben megjelennek a falusiak és kiderül: aznap van a búcsú ideje is. Nincs hát akadálya a fiatalok esküvőjének. A környékbeliek a fiatal párral együtt ünneplik a csodás egymásra találást.

Az opera zenéje

A zene könnyen befogadható, nyoma sincs a szerző nagy operáira jellemző emelkedettségnek és pátosznak. Az opera címszerepe hálás feladat, Dinorah énekli a darab legismertebb slágereit. De jelentős feladata van Hoëlnak is, az általa énekelt búcsúztató ária az opera legmeghittebb részletei közé tartozik. Emellett említést érdemel Corentin és a kecskepásztorlány szólama is. Ezenkívül számos együttes és jól megkomponált kórus részlet található a műben. A téma jellemző a romantikára, a dallamok könnyen megjegyezhetőek és fülbemászóak, de a zenei anyag terjedelmes és nagy színházi apparátust igényel. Ez is szerepet játszik benne, hogy ma viszonylag ritkán állítják színpadra. Az előadás legnagyobb buktatója a kecske. Több feljegyzés is készült olyan előadásokról, amikor az elején még békésnek tűnő állat egyszer csak megvadult és az egész színházi apparátust felforgatta. Ezáltal a legmeghittebb zenei részek is nevetségesség váltak.

Források

• Winkler Gábor: Barangolás az operák világában II., Tudomány kiadó, Bp., 2005. 1427-1433. o.