Apollón Epikuriosz temploma (Basszai)
Apollón Epikuriosz temploma egy ókori eredetű épület Görögországban a Peloponnészoszi-félszigeten. Az i. e. 429 és i. e. 400 között emelt templom 1986-ban a görögországi helyszínek közül elsőként felkerült az UNESCO világörökségi listájára. 1990-ben a templomot vastag sátorponyvával fedték le, hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól. Bár a tetőzetet leszámítva érintetlen, mégis 1765-ig ismeretlen volt a nyugati világ számára. A dór, ión és korinthoszi stíluselemeket egyesítő templom már a negyedik épület ugyanezen a helyen. Az elkészült templomot Apollón Epikuriosznak („a segítőnek”) szentelték. A melléknév két dologra utalhat, ezek közül az egyik a peloponnészoszi háború idején pusztító pestis, a másik egyfajta harcos kultuszhoz is kapcsolódhatott. Szokatlan módon a görög templomok szokásos kelet-nyugati tájolásától eltérően észak-déli tájolású. Az épületet díszítő szobrokat, az oszlopfőket, a kazettás mennyezet részeit és a frízeket márványból faragták, a többi rész helyben bányászott szürke kőzetből készült. A harmincnyolc méter hosszú és tizennégy métere széles épület rövidebb oldalán hat, a hosszabbikon tizenöt oszlop állt. Méretviszonyait tekintve a delphoi-ban álló Apollón-templomra emlékeztet, amely akkoriban Görögország legfontosabb szent helyeinek egyike volt. A templom belső része a szokásos csarnokokat tartalmazza, de a gazdagon díszített szentély forradalmi újításnak számított. Legnagyobb újításként a naosz hátsó falát nem fal, hanem egy korinthoszi oszlop választotta el az adütontól, ennek a stílusnak legkorábbi ismert példánya. A templom dór stílusú, mégis volt egy mozgalmas jeleneteket ábrázoló fríze, ami szokatlan módon a cella belsejében a fal felső szélén futott körbe a mennyezetet tartó vízszintes fagerendák alatt.
| Apollón Epikuriosz temploma | |
| Világörökség | |
 | |
| Adatok | |
| Ország | Görögország |
| Világörökség-azonosító | 392 |
| Típus | Kulturális |
| Kritériumok | I, II, III |
| Felvétel éve | 1986 |
| Elhelyezkedése | |
 Apolló Epikuriosz temploma, Basszai
Pozíció Görögország térképén
| |
 é. sz. 37° 25′ 47″, k. h. 21° 54′ 01″Koordináták: é. sz. 37° 25′ 47″, k. h. 21° 54′ 01″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Apollón Epikuriosz temploma témájú médiaállományokat. | |
Felfedezése, régészeti feltárások szerkesztés
Basszai az ókori Árkádia délnyugati szélén, a Kotilion-hegy kilométerekről látható szilaszirtjén helyezkedik el. Apolló Epikuriosz temploma 1130 méteres tengerszint feletti magasságban[1] fekszik. Az épület egy hosszú és mély völgykatlan peremén áll és feltehetőleg félreeső fekvése miatt a többi Görögországban található ókori templomhoz képest jó állapotban maradt meg. A templom az i. sz. 2. században élt Pauszaniasz csodálatát is kivívta, aki így írt róla: „A Peloponnészosz valamennyi templomát rangsorolva, a tegeai templom után ezt kell a második legszebbnek tartanunk a márvány szépsége és az épület csodálatos arányai miatt.” (Pauszaniasz: Görögország leírása, VIII. 41,8, Muraközy Gyula fordítása)[2]
A korai középkorban a templom fémkapcsait eltávolították, ennek következtében a falak és a tető károsodtak.[3] Bár a tetőzetet leszámítva így is viszonylag jó állapotban maradt fenn mégis 1765-ig ismeretlen volt a nyugati világ számára.[4] A templomot Joachim Bocher francia építész fedezte fel, akinek a vázlatait jelenleg a londoni Victoria & Albert Museum őrzi.[5] A cella ión oszlopai fölött egykor egy huszonhárom domborműből álló frízt helyeztek el, amit 1811-ben a londoni British Museumban állítottak ki. A Parthenón fríze mellett ez a klasszikus görög kor másik legjobb állapotban fennmaradt dombormű együttese.[6] Amikor 1854-ben Charles Robert Cockerell a University Galleries-t építette Oxfordban (ma az Ashmolean Museum), külsejében is visszaidézte a szokatlan basszai oszloptípusokat, a belső díszlépcső fölött pedig a templom cellájának szoborfrízéből készült gipszöntvényeket helyeztek el.[7] Itt a festett háttérrel és a megfelelő magasságban kialakított építészeti környezetben lényegében valódi képet alkothatunk arról, hogy egy ilyen szobrászati alkotás milyen szerepet játszott az épület díszítésében.
A 19. század végén az angol C. R. Ceckerell és John Forster, valamint a német Karl Haller von Hallerstein tanulmányozta a területet. A tervszerű ásatásokat először csak 1902 és 1908 között folytattak a Görög Régészeti Társaság munkatársainak közreműködésével, Panagiotisz Kavvadiasz vezetésével[5] amikor részlegesen újjá is építették.[3]
1986-ban a görögországi helyszínek közül elsőként került fel az UNESCO világörökségi listájára. 1990-ben a templomot vastag sátorponyvával fedték le, hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól. A folyamatos földrengésveszély miatt az épület egyes részeit vaskapcsokkal erősítették meg, hogy megelőzzék további károsodását.[1]
Elhelyezkedése, építése szerkesztés
A hegy két szintjét elfoglaló terület az innen közel tíz kilométerre fekvő Phigalia városállamhoz tartozott. A hagyomány szerint a templom egy fogadalom után épült, a helybeliek ugyanis megfogadták, hogy templomot emelnek, ha a környéken pusztító pestisjárvány megkíméli őket. Az elkészült templomot Apollón Epikuriosznak („a segítő” Apollónnak) szentelték. A melléknév két dologra utalhat, ezek közül az egyik a peloponnészoszi háború idején pusztító pestis. A nagyszámú előkerült bronz fogadalmi ajándékból arra következtetnek, hogy a jelző egyfajta harcos kultuszhoz is kapcsolódhatott.[8] Erre utalhat az is, hogy az Apollón-kultusz már jóval korábbról kimutatható, mint hogy a pestisjárvány nagy pusztítást végzett Athénban és Görögország többi részén. A fogadalmi ajándékok vizsgálata alapján valószínűsíthető, hogy a helyi kultusz az i. e. 7. századra nyúlik vissza.[8] A feltárt tárgyak elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy a „segítő” Apollónhoz inkább katonai, mint egészségügyi kérdésekben fordultak.[9] A kultuszt és a templom építését feltehetőleg nem csak a városállam, hanem egész Árkádia támogatta, főleg az árkádiai zsoldosok.[9] A templomban tartott kultikus szertartások részleteiről nem maradtak fenn leírások és az oromdíszül szolgáló, valamint a kultikus célokra felállított szobrok is elpusztultak.
A dór, ión és korinthoszi stíluselemeket egyesítő templom már a negyedik épület ugyanezen a helyen, építésekor az eredetileg itt álló korábbi épület kőtömbjeit is felhasználták. A délnyugat felé elterülő árkádiai városállam, a közeli Phigaleia lakói i. e. 429-ben kezdték el építeni.[2] A munkálatok i. e. 421-ben feltételezhetően megszakadtak, amikor a terület spártai fennhatóság alá került. A spártaiak i. e. 415-ig uralkodtak, azután az építkezés valószínűleg folytatódott és i. e. 400 körül fejeződhetett be. Arányait tekintve a templom ugyanezen a helyen álló elődjét követhette, amelynek eredménye a korban szokatlannak számító hosszú és viszonylag keskeny peripterosz típusú épület lett.
Általános a feltevés, hogy a templomot a híres athéni Parthenón építője, Iktinosz tervezte. A 2. században alkotó Pauszainasz földrajztudós is Iktinoszt nevezi meg a templom építészeként, de a mai szakértők szerint társa is volt, Kallikratész, akivel már nem először dolgozott együtt.[5] Az építész személye ezzel együtt nem kellőképpen tisztázott, ugyanis vannak arra utaló jelek is, hogy egy helybéli mester lehetett.
Leírása szerkesztés
Szokatlan módon a görög templomok szokásos kelet-nyugati tájolásától eltérően észak-déli tájolású. Ez valószínűleg a korábbi épület elhelyezkedése miatt van így,[1] esetleg kultikus okai lehettek. A templom észak-déli meghosszabbított tengelye pont az innen látható Ithome-hegyre mutat, ami a messzéniaiak egyik erődítménye volt, és akiket az árkádiaiak gyakran segítettek a Spárta elleni háborúikban.[9] Az épületet díszítő szobrokat, az oszlopfőket, a kazettás mennyezet részeit és a frízeket márványból faragták, a többi rész helyben bányászott szürke kőzetből készült. A klasszikus kor templomaihoz képest szokatlanul hosszú épület az i. e. 6. század régebbi templomaira emlékeztet, az oszlopok arányai viszont a klasszikus görögség sajátosságait idézik.[1]
A harmincnyolc méter hosszú és tizennégy métere széles épület peripterosz elrendezésű; a perisztaszisz rövidebb oldalán hat, a hosszabbikon tizenöt oszlop állt, az épület szélességének és hosszúságának aránya 2:5. Méretviszonyait tekintve a delphoi-ban álló Apollón-templomra emlékeztet, amely akkoriban Görögország legfontosabb szent helyeinek egyike volt. A templom adütonjában a hívek jóslatokért folyamodtak. A homlokzat hat oszlopa vastagabb, mint a másik három oldalon álló oszlopok. Ennek két oka lehet, vagy egy direkt archaizálás, vagy az, hogy ezeket az oszlopokat az építkezés egy korábbi szakaszában állították fel.[10] Külseje meglehetősen konvencionális, a belső terének és cellájának kialakítása azonban díszes és rendkívül szokatlan. Hasonlóan a többi peloponnészoszi dór templomhoz, faragott metopékat csak az előcsarnok koronapárkányzatára helyeztek el. Ez viszont arra utal, hogy az építész egy helyi származású mesterember lehetett és nem az athéni Iktiosz volt.[10] A timpanon nem tartalmazott domborműveket, kialakítása is túl mély volt hozzá. A perisztaszisz oszlopain nem alkalmaztak optikai korrekciót, viszont az egész épület díszítőelemei sokkal hangsúlyosabbak, mint maga az építészeti kiképzése.[11]
A belső tér szerkesztés
A templom belső része a szokásos csarnokokat tartalmazza, de a gazdagon díszített szentély forradalmi újításnak számított, ami Pauszaniasznak azt az állítását támasztja alá, hogy a Parthenónt is tervező Iktinosz volt az építész.[3] Az épület belső tere mind az i. e. 4. századi, mind a hellenisztikus építészetre nagy hatást gyakorolt. Építői az egységes térhatást inkább festészeti, mint építészeti eszközökkel érték el. A fal síkjából kiemelkedő díszítőelemek mozgással töltötték meg a teret. Az új stílusú térkiképzés megszüntette a templomhajók határvonalait és szinte mentesítette az oszlopokat és az áthidaló gerendákat építészeti feladatuktól.
A cella oszlopai nem szabadon állnak, hanem az oldalfalakhoz kapcsolódnak és a külső oszlopoktól eltérően nem dór, hanem ión stílusúak. A karcsú, magas, erősen kiugró lábazaton álló oszlopokat falkiszögelések kötik össze a mellettük álló oldalfallal, így egymás mellett álló fülkék sokaságát hozták létre. Az oszlopok lábazata sokkal szélesebb, mint az oszloptörzs, így a kettőt egy görbület köti össze; a féloszlopok alatt ez a talapzat így nem félkör, hanem majdnem teljes kör alakú. A ión oszloprend, amit eredetileg az épületek külső díszítésére használtak, ezzel a belső tér meghatározó része lett.[1] Legnagyobb újításként a naosz hátsó falát nem fal, hanem egy korinthoszi oszlop választotta el az adütontól,[11] ennek a stílusnak legkorábbi ismert példánya. Az oszlop azóta elpusztult, csak a 20. század elején folytatott ásatások során készített rajzok alapján alkothatunk képet róla.[12] Ennek a magányosan álló oszlopnak szakrális jelentősége volt, egyes kutatók szerint a mükénéi korra vezethető vissza.[3]
A legmeglepőbb újdonság az volt, hogy az adütonba oldalról lehetett belépni. Ez az adüton feltételezhetően már a korábbi épületben is létezett.[10] Hátul egy bizonytalan funkciójú helyiség volt, kelet felé tekintő, eredetileg egy rögzített rács által takart ajtószerű nyílással. Ennek feltételezhetően az volt a szerepe, hogy a felkelő nap megvilágíthassa a helyiség délnyugati oldalában magasodó kétszeres életnagyságú Apollón-szobrot.[3]
A fríz szerkesztés
Noha ez a templom dór stílusú, mégis volt egy mozgalmas jeleneteket ábrázoló fríze, ami szokatlan módon a cella belsejében, a fal felső szélén futott körbe a mennyezetet tartó vízszintes fagerendák alatt. A déli és a keleti frízen amazonok csatáját, nyugaton és északon kentaurok harcát jelenítették meg. A fríz belső elhelyezésére az lehet a magyarázat, hogy a teljes jelenetsor egyszerre legyen látható és ne részleteiben, mint például az athéni Parthenónon. A jelek arra mutatnak, hogy a fríz egyes részeit nem a terveknek megfelelő sorrendben helyezték el.[10] A zömök, meglehetősen erőteljes alakok, az amazonok és a kentaurok éles ellentétben állnak a klasszikus athén stílussal, de olyan jellegzetességeket mutatnak, amelyek már hosszú ideje jellemezték a dél-görögországi szobrászatot.[4] A ruha szorosan simul a testhez, hasonlóan ahhoz, ami Athénban figyelhető meg az i. e. 5. század végén.[4]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b c d e Az emberiség öröksége 3., i. m. 44. o.
- ↑ a b Az ókori Görögország templomai, i. m. 156. o.
- ↑ a b c d e Az ókori Görögország templomai, i. m. 158. o.
- ↑ a b c Görög művészet (A művészet világa), i. m. 164. o.
- ↑ a b c Az antik Görögország képes kalauza, i. m. 273. o.
- ↑ Az emberiség öröksége 3., i. m. 45. o.
- ↑ Görög művészet (A művészet világa), i. m. 20. o.
- ↑ a b Az antik Görögország képes kalauza, i. m. 272. o.
- ↑ a b c Greek architecture (Pelican history of art), i. m. 133. o.
- ↑ a b c d Greek architecture (Pelican history of art), i. m. 134. o.
- ↑ a b Az antik Görögország képes kalauza, i. m. 274. o.
- ↑ Greek architecture (Pelican history of art), i. m. 135. o.
Források szerkesztés
- Több, szerző. Az emberiség öröksége 3.. Magyar Könyvklub (2002). ISBN 963-547-588-8
- Maggi, Stefano. Az antik Görögország képes kalauza. Geographia Kiadó (2005). ISBN 963-9547-02-6
- Boardman, John. Görög művészet (A művészet világa). Glória Kiadó (2007). ISBN 963-9587-22-2
- Spawforth, Tony. Az ókori Görögország templomai. Alexandra Kiadó (2006). ISBN 963-369-971-1
- Lawrence, Arnold Walter. Greek architecture (Pelican history of art). Yale University Press (1996). ISBN 0-300-06492-6
