Apollon Baçe

albán régész, építészettörténész, újságíró

Apollon Baçe (Tirana, 1943. december –) albán régész, építészettörténész, újságíró, az Albán Tudományos Akadémia rendes tagja.

Apollon Baçe
Életrajzi adatok
Született1943. december (80 éves)
Tirana
Ismeretes mint

Életútja szerkesztés

A Tiranai Egyetemet 1968-ban végezte el történelem–földrajz szakon. Ezt követően huszonöt éven át, 1968-tól 1993-ig a tiranai Műemlékvédelmi Intézet (Instituti i Monumenteve të Kulturës) tudományos munkatársa volt, ahol 1976 és 1988 között az ókori és középkori osztály munkáját irányította. Ezzel párhuzamosan vendégprofesszorként előadásokat tartott a Tiranai Egyetemen. 1985-től élénk kapcsolatban állt a németországi tudományos élettel, ebben az évben lett külső munkatársa a Német Régészeti Intézetnek(wd) is.

1992-től a németországi Marburgban élt, a város egyetemén oktatott, illetve posztdoktori képzésen vett részt. Ezzel párhuzamosan 1993 és 1997 között a Német Újságíró Szövetség(wd) tagjaként a Deutsche Welle és a ZDF tudósítójaként is tevékenykedett, 1997–1998-ban pedig a bonni albán nagykövetség munkatársa volt. 2000-től a Bonni Egyetemen képezte tovább magát. 2002-től Kanadában élt, ahol 2002–2003-ban az Omni Television albán nyelvű műsorának adásszerkesztőjeként dolgozott.

2005-ben hazaköltözött Albániába és 2007-ig a Műemlékvédelmi Intézet igazgatói feladatait látta el.

Munkássága szerkesztés

Pályája során régészeti ásatásokat végzett ókori régészeti lelőhelyeken, Buthróton, Antigoneia, Thronion, Hadrianopolis és a paleokasteri római erőd területén, valamint a középkori Albánia olyan archeológiai helyszínein, mint Berat és Gjirokastra. Behatóan foglalkozott az ókori Illíria és Epirusz (történeti régió) építészetének tipológiájával, az illíriai városi jellegű települések történelmi kialakulásával és fejlődésével.

A Műemlékvédelmi Intézet vezetőjeként a Monumentet (’Műemlékek’) című szakfolyóirat főszerkesztője volt, emellett számos hazai és külföldi szaklapban megjelent régészeti tanulmány szerzője. Pierre Cabanes, Muzafer Korkuti és Neritan Ceka(wd) mellett az egyik fő közreműködője volt a Harta arkeologjike e Shqipërise (’Albánia régészeti atlasza’) szerkesztésének és 2008-as kiadásának. Az 1990-es évek Albániájának kaotikus politikai-gazdasági folyamatairól írt, összegyűjtött publicisztikáit 2005-ben adta közre Nyja gordiane (’Gordiuszi csomók’) címen.

2008-ban megválasztották az Albán Tudományos Akadémia rendes tagjává, egyúttal 2008-től 2010-ig a társadalomtudományi osztály titkári feladatait látta el.

Főbb művei szerkesztés

  • Historia e arkitekturës shqiptare I.: Nga fillimet deri në vitin 1912 (’Az albán építészet története I.: A kezdetektől 1912-ig’). Tiranë: Universiteti i Tiranës. 1987.   [Társszerzőként.]
  • Berati: Historia dhe arkitektura (’Berat: Történelem és építészet’). Tiranë: 8 Nëntori. 1988.   [Társszerzőként.]
  • Nyja gordiana (’Gordiuszi csomók’). Tiranë: Dita 2000. 2005. ISBN 99943-662-3-8  
  • Qytetet dhe kështjellat në Iliri dhe Epir I–II. (’Városok és várak Illíriában és Epiruszban I–II’). Tiranë: Erik. 2008.  

Források szerkesztés