Az utolsó merénylet

a Pokolgép zenekar 1995-ben megjelent koncertlemeze

Az Utolsó merénylet a Pokolgép zenekar 1995-ben megjelent koncertlemeze. Az albumot a szeptember 2-án megrendezett búcsúkoncerten rögzítették, melyet a zenekar klasszikus felállása adott. A koncertnek különleges vendégei voltak: Rudán Joe, a zenekar egykori énekese; Paksi Endre, a zenekar egykori tagja aki később az Ossian zenekarral szintén sikeres karriert épített és Gyenizse András, a zenekar egykori dobosa aki korábban a P. Mobil-ban is játszott.

Pokolgép
Az utolsó merénylet
koncertalbum
Megjelent1995.
Stílusheavy metal
Nyelvmagyar
Hossz75:24
KiadóSony Music
Pokolgép-kronológia
Best of Régi Gép
(1995)
Az utolsó merénylet
(1995)
A Gép
(1995)
SablonWikidataSegítség

A búcsúkoncerten a Pokolgép legsikeresebb, 1986 és 1990 közötti korszakának legjobb dalait játszották, az ez utáni Rudán Joe érából a Győzd le a gonoszt című dal került be a programba. Ezek mellett felcsendült még a Vérszívó asszony is, amellyel az 1983-as Ki mit tud?-on először hívta fel magára a figyelmet a zenekar, valamint a Maszk című dal, amely 1985-ben kislemezen jelent meg. Továbbá eljátszották a Cirkusz és rács és A Bűn című számokat is, melyek még az Ős-Pokolgép 1986 előtti korszakának kedvelt darabjai voltak. Ez a két dal Kalapács József 2000-ben megjelent Az első merénylet című lemezén voltak hallhatóak, számos más, előtte kiadatlan Ős-Pokolgép dal mellett.

A megjelent anyag azonban nem tartalmazza a teljes koncertet, ennek okai valószínűleg a VHS technológia terjedelmi korlátai, az eredeti nyersanyag minősége (beleértve a kapcsolodó utómunkát) , és korlátozott anyagi lehetőségek lehettek.

Az album dalai szerkesztés

  1. Pokoli színjáték – 4:15
  2. Tovább – 2:57
  3. Pokolgép – 3:41
  4. A maszk – 3:38
  5. Gép – Induló – 4:58
  6. Bon Scott emlékére – 2:53
  7. Ítélet helyett – 4:52
  8. Győzd le a gonoszt – 4:07
  9. Mennyit érsz? – 4:35
  10. A jel – 4:00
  11. Cirkusz és rács – 4:26
  12. A Bűn – 2:41
  13. Itt és most – 5:05
  14. A háború gyermeke – 5:00
  15. Vérszívó asszony – 7:41
  16. Éjféli harang – 5:59
  17. Mindhalálig rock 'n' roll – 4:27

A koncerten elhangzott dalok teljes listája [1] szerkesztés

Nyitány: Carl Orff: Carmina Burana

  1. Pokoli színjáték
  2. ...Tovább
  3. Pokolgép
  4. Tépett madár
  5. A maszk
  6. Vallomás
  7. Halálra szeretlek
  8. Gép-induló
  9. Bon Scott emlékére
  10. Ítélet helyett
  11. Újra születnék – vendég: Rudán Joe
  12. Győzd le a gonoszt – vendég: Rudán Joe
  13. Mennyit érsz? – vendég:Paksi Endre
  14. A tűz – vendég:Paksi Endre
  15. Tisztítótűz
  16. Tökfej
  17. A jel – dob: Gyenizse András
  18. Cirkusz és rács – dob: Gyenizse András
  19. A Bűn – dob: Gyenizse András
  20. 666
  21. Itt és most
  22. Kár minden szó
  23. A háború gyermeke
  24. Vérszívó asszony
  25. Éjféli harang
  26. Mindhalálig Rock and Roll – vendég: Rudán Joe, Paksi Endre

Közreműködők szerkesztés

  • Kalapács József – ének
  • Kukovecz Gábor – gitár, vokál
  • Nagyfi László – gitár, vokál (kivéve 8)
  • Pazdera György – basszusgitár
  • Tarca László – dob (1-9,13-17)
  • Rudán Joe – ének (Győzd le a gonoszt, Mindhalálig rock 'n' roll)
  • Paksi Endre – ének (Mennyit érsz?, Mindhalálig rock 'n' roll)
  • Gyenizse András – dob (A jel, Cirkusz és rács, A bűn)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2022. április 28.)

Források szerkesztés