Böckh Hugó

Nagysuri Böckh Hugó (Budapest, 1874. június 15. – Budapest, 1931. december 6.) geológus, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola professzora, az alkalmazott földtan kiváló művelője, főbányatanácsos, helyettes államtitkár, a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója, az MTA levelező tagja, a Magyarhoni Földtani Társulat és e társulat Hidrológiai Szakosztályának tiszteleti tagja.

Böckh Hugó
Született	1874. június 15. Budapest
Elhunyt	1931. december 6. (57 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Szülei	Böckh János
Foglalkozása	geológus, főbányatanácsos, főiskolai tanár
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Böckh Hugó témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Apja Böckh János geológus volt, apósa Kresz Géza orvos.

Tanulmányai

Budapesten 1898-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Münchenben folytatta tanulmányait, ahol 1899-ben doktorált Nagy-Maros környékének földtani viszonyai című disszertációjával.

Oktatói munkája

1896 és 1898 között a budapesti műegyetem ásvány- és földtani tanszékén tanársegéd volt. 1899-től a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola nyilvános, rendkívüli tanára, ahol ásványtant, őslénytant, földtant és teleptant oktatott. 1910-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki. 1910-ben főbányatanácsos lett. Az Akadémián 1914-ig végzett oktatási tevékenységet.

Gyakorlati tevékenysége

1914-ben a Pénzügyminisztériumba került, miniszteri tanácsosi rangban a bányászati kutatásokat irányította. 1918 és 1921 között az állami monopóliumok és kutatások igazgatói teendőit látta el. Az állami szolgálatból kilépve egy angliai olajtársasággal megalapította a Hungarian Oil Syndicate Ltd. nevű vállalkozást a hazai kőolajkutatások meggyorsítása érdekében. 1923-ban az Anglo-Persian Oil Company geológiai tanácsadója lett. 1926 és 1928 között sikeres kőolajkutatásokat irányított Perzsiában, Venezuela és Kolumbia területén, valamint Guetemalában és Trinidadban. 1928-ban és 1929-ben az albániai és perzsiai kőolajkutatásokat vezette. 1929-ben tért vissza Magyarországra. Itthon helyettes államtitkári rangban a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatói teendőit látta el. Állami megbízás alapján a magyarországi kőolaj- és földgázkutatások irányítója volt. 1909-ben Lóczy Lajossal és Papp Károllyal közösen Erdély területén feltárta a nagy kiterjedésű kissármási földgáztelepeket. Nyitra vármegye területén 1915-ben az egbelli, míg 1918-ban Horvátországban a bujavicai földgázlelőhelyeket tárta fel. Az Alföldön 1918-ban kezdte el a kutatásokat, a világon elsőként sikerrel alkalmazta a kőolajkutatásban az Eötvös Loránd által kifejlesztett torziós ingát. 1915-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1930-tól a Szent István Akadémia rendes, a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagja.

Szakirodalmi munkássága

• Geológia. I-II. Főiskolai tankönyv. 1904
• Az erdélyi medence földgázt tartalmazó antiklinálisairól. 1911
• Brachyantiklinálisok és dómok kimutatása torziós mérleggel végzett nehézségi mérések adatai alapján. 1917 (németül is)
• Mining and stone industry in Hungary. (Lázár Zoltánnal és Papp Simonnal. 1920
• Contribution to the stratigraphy and tectonics of the Iranian Ranges. London. 1929

Források

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. I. kötet. Budapest. 2003.