BDO-dartsvilágbajnokság

nemzetközi dartsverseny-sorozat

A BDO-dartsvilágbajnokság (BDO World Darts Championship) a British Darts Organisation által rendezett verseny volt, mely egyike volt a világszerte működő két dartsvilágbajnokságnak, a Professional Darts Corporation (PDC) szervezésében megrendezett PDC-dartsvilágbajnokság mellett. A BDO-dartsvilágbajnokság januárban zajlott, a PDC-dartsvilágbajnoksága után. A világbajnokságot 2020-ban a londoni-i The O2 aréna "Indigo" nevű helyszínén tartották meg utoljára.

BDO-dartsvilágbajnokság
(BDO World Darts Championship)
Adatok
SportágDarts
Időpontjanuár
Első esemény1978
Utolsó esemény2020

HonlapA BDO honlapja

A BDO-világbajnokságát 1978-ban rendezték meg először BDO World Darts Championship néven. 1994-től kezdve a BDO-ból kivonult 16 játékos (köztük több korábbi BDO-világbajnok) által megalakított WDC is megrendezte a saját világbajnokságát (napjainkban PDC-dartsvilágbajnokság, ami miatt a BDO szervezet elvesztette vezető szerepét a sportágban. Innentől kezdve a játékosok szabadon megválaszthatták, hogy melyik szervezet világbajnokságán szeretnének indulni. Bizonyos kritériumokat a nevezéshez teljesíteni kellett, illetve kikötés volt, hogy egy évben ugyanaz a játékos nem indulhat mindkét világbajnokságon.

A győzelmek számát tekintve a rekordot az angol Eric Bristow tartja, aki 5 világbajnoki címet nyert (és további 5 vb-n lett második) 1980 és 1991 között. Bristow-n kívül még Raymond van Barneveld (1998, 1999, 2003 és 2005), John Lowe (1979, 1987 és 1993), Martin Adams (2007, 2010 és 2011), Glen Durrant (2017, 2018 és 2019), Jocky Wilson (1982 és 1989), Phil Taylor (1990 és 1992), Ted Hankey (2000 és 2009) és Scott Waites (2013 és 2016) tudta egynél többször megnyerni a világbajnokságot.

A BDO 2020 szeptemberében összeomlott,[1] ezt követően pedig a WDC (World Darts Federation, Darts Világszövetség) bejelentette, hogy a jövőben saját szervezésében folytatja tovább a világbajnokságok lebonyolítását.[2]

A döntők szerkesztés

Év Bajnok Átlag Eredmény Második Átlag Díjazás Helyszín Szponzor
Összesen Bajnoki cím Döntő
1978   Leighton Rees 92.40 11 – 7 legs   John Lowe 89.40 £10,500 £3,000 £1,700 Heart of the Midlands Club, Nottingham Embassy
1979   John Lowe 87.42 5 – 0 sets   Leighton Rees 76.62 £15,000 £4,500 £2,000 Jollees,
Stoke-on-Trent
1980   Eric Bristow 88.10 5 – 3   Bobby George 86.49 £15,000 £4,500 £2,000
1981   Eric Bristow (2) 86.10 5 – 3   John Lowe 81.00 £23,300 £5,500 £2,500
1982   Jocky Wilson 88.10 5 – 3   John Lowe 84.30 £28,000 £6,500 £3,000
1983   Keith Deller 90.00 6 – 5   Eric Bristow 93.90 £33,050 £8,000 £3,500
1984   Eric Bristow (3) 97.50 7 – 1   Dave Whitcombe 90.60 £38,500 £9,000 £4,000
1985   Eric Bristow (4) 97.50 6 – 2   John Lowe 93.12 £43,000 £10,000 £5,000
1986   Eric Bristow (5) 94.47 6 – 0   Dave Whitcombe 90.45 £52,500 £12,000 £6,000 Lakeside Country Club,
Frimley Green, Surrey
1987   John Lowe (2) 90.63 6 – 4   Eric Bristow 94.29 £60,300 £14,000 £7,000
1988   Bob Anderson 92.70 6 – 4   John Lowe 92.07 £71,600 £16,000 £8,000
1989   Jocky Wilson (2) 94.32 6 – 4   Eric Bristow 90.66 £86,900 £20,000 £10,000
1990   Phil Taylor 97.47 6 – 1   Eric Bristow 93.00 £153,200[3] £24,000 £12,000
1991   Dennis Priestley 92.57 6 – 0   Eric Bristow 84.15 £110,500 £26,000 £13,000
1992   Phil Taylor (2) 97.58 6 – 5   Mike Gregory 94.42 £119,500 £28,000 £14,000
1993   John Lowe (3) 83.97 6 – 3   Alan Warriner 82.32 £128,500 £30,000 £15,000
1994   John Part 82.44 6 – 0   Bobby George 80.31 £136,100 £32,000 £16,000
1995   Richie Burnett 93.63 6 – 3   Raymond van Barneveld 91.23 £143,000 £34,000 £17,000
1996   Steve Beaton 90.27 6 – 3   Richie Burnett 88.05 £150,000 £36,000 £18,000
1997   Les Wallace 92.19 6 – 3   Marshall James 92.01 £158,000 £38,000 £19,000
1998   Raymond van Barneveld 93.96 6 – 5   Richie Burnett 97.14 £166,000 £40,000 £20,000
1999   Raymond van Barneveld (2) 94.65 6 – 5   Ronnie Baxter 94.65 £174,000 £42,000 £21,000
2000   Ted Hankey 92.40 6 – 0   Ronnie Baxter 88.35 £182,000 £44,000 £22,000
2001   John Walton 95.55 6 – 2   Ted Hankey 94.86 £189,000 £46,000 £23,000
2002   Tony David 93.57 6 – 4   Mervyn King 89.67 £197,000 £48,000 £24,000
2003   Raymond van Barneveld (3) 94.86 6 – 3   Ritchie Davies 90.66 £205,000 £50,000 £25,000
2004   Andy Fordham 97.08 6 – 3   Mervyn King 91.02 £201,000 £50,000 £25,000 Lakeside
Country
Club
2005   Raymond van Barneveld (4) 96.78 6 – 2   Martin Adams 91.35 £201,000 £50,000 £25,000
2006   Jelle Klaasen 90.42 7 – 5   Raymond van Barneveld 93.06 £211,000[4] £60,000 £25,000
2007   Martin Adams 90.30 7 – 6   Phill Nixon 87.09 £226,000 £70,000 £30,000
2008   Mark Webster 92.07 7 – 5   Simon Whitlock 93.92 £246,000 £85,000 £30,000
2009   Ted Hankey (2) 91.46 7 – 6   Tony O'Shea 90.54 £256,000 £95,000 £30,000
2010   Martin Adams (2) 95.01 7 – 5   Dave Chisnall 93.42 £261,000 £100,000 £30,000
2011   Martin Adams (3) 92.13 7 – 5   Dean Winstanley 89.08 £261,000 £100,000 £30,000
2012   Christian Kist 90.00 7 – 5   Tony O'Shea 87.78 £258,000 £100,000 £30,000
2013   Scott Waites 86.43 7 – 1   Tony O'Shea 81.90 £261,000 £100,000 £30,000
2014   Stephen Bunting 96.18 7 – 4   Alan Norris 92.19 £300,000 £100,000 £35,000
2015   Scott Mitchell 92.61 7 – 6   Martin Adams 92.55 £300,000 £100,000 £35,000
2016   Scott Waites (2) 87.54 7 – 1   Jeff Smith 84.99 £300,000 £100,000 £35,000
2017   Glen Durrant 93.48 7 – 3   Danny Noppert 93.30 £300,000 £100,000 £35,000
2018   Glen Durrant (2) 93.97 7 – 6   Mark McGeeney 86.31 £300,000 £100,000 £35,000
2019   Glen Durrant (3) 95.19 7 – 3   Scott Waites 91.38 £300,000 £100,000 £35,000
2020   Wayne Warren 93.72 7 – 4   Jim Williams 94.53 £TBA £TBA £TBA The O2, London BDO

Rekordok és statisztikák szerkesztés

Döntős részvétel szerkesztés

Név Bajnoki cím Második hely Döntős részvétel
  Eric Bristow 5 5 10
  Raymond van Barneveld 4 2 6
  John Lowe 3 5 8
  Martin Adams 3 2 5
  Glen Durrant 3 0 3
  Ted Hankey 2 1 3
  Scott Waites 2 1 3
  Phil Taylor 2 0 2
  Jocky Wilson 2 0 2
  Richie Burnett 1 2 3
  Leighton Rees 1 1 2
  Wayne Warren 1 0 1
  Stephen Bunting 1 0 1
  Scott Mitchell 1 0 1
  Christian Kist 1 0 1
  Mark Webster 1 0 1
  Keith Deller 1 0 1
  Jelle Klaasen 1 0 1
  Andy Fordham 1 0 1
  Tony David 1 0 1
  John Walton 1 0 1
  Les Wallace 1 0 1
  Steve Beaton 1 0 1
  John Part 1 0 1
  Dennis Priestley 1 0 1
  Bob Anderson 1 0 1
  Tony O'Shea 0 3 3
  Ronnie Baxter 0 2 2
  Mervyn King 0 2 2
  Dave Whitcombe 0 2 2
  Bobby George 0 2 2
  Alan Norris 0 1 1
  Dave Chisnall 0 1 1
  Dean Winstanley 0 1 1
  Ritchie Davies 0 1 1
  Simon Whitlock 0 1 1
  Phill Nixon 0 1 1
  Marshall James 0 1 1
  Mike Gregory 0 1 1
  Alan Warriner 0 1 1
  Jeff Smith 0 1 1
  Danny Noppert 0 1 1
  Mark McGeeney 0 1 1
  Jim Williams 0 1 1

Kilencnyilas kiszállók szerkesztés

Játékos Év Forduló Ellenfél Eredmény
  Paul Lim 1990 3 x T20; 3 x T20; T20, T19, D12   Jack McKenna 3–2

Rekordok szerkesztés

Legtöbb világbajnoki cím: 5, Eric Bristow.
Legtöbb döntő: 10, Eric Bristow. 5 győzelme mellett további 5 döntőben szerepelt.
Legtöbb részvétel: 26, Martin Adams. John Lowe és Eric Bristow részt vett az első 16 vb-n, utána már a PDC-világbajnokságain indultak. Adams 2010-ben tudta megdönteni a rekordjukat.
Legfiatalabb bajnok: Jelle Klaasen 21 évesen 90 naposan (2006)
Legfiatalabb játékos: Leighton Bennett 14 évesen 4 naposan (2020)
Legidősebb bajnok: Wayne Warren 57 évesen 219 naposan (2020)

Helyszín szerkesztés

A BDO-dartsvilágbajnokságot legtöbbször (1986-2019) a Frimley Green-i Lakeside Country Club-ban rendezték meg, előtte 1979-től 1985-ig Stoke-ban található Jollees-ben, míg a legelső világbajnokságot a nottingham-i Heart of the Midlands klubban bonyolították le.

2020-ban a londoni The O2 aréna "Indigo" nevű terme látta vendégül a világbajnokság résztvevőit.

Jegyzetek szerkesztés

  1. BDO era comes to an end as counties join UKDA”, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. október 7.) 
  2. Development of World Rankings Criteria For 2021 – WDF. World Darts Federation , 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. október 6.)
  3. Paul Lim 52 000 fontot kapott a kilencnyilasáért.
  4. 2006-tól 52 000 fontot kap aki kilencnyilast dob a vb-n. A táblázat ezt külön nem tartalmazza.