Balkán-félsziget
A Balkán-félsziget Európa délkeleti részén található félsziget: keleten a Fekete-tenger, délen és nyugaton a Földközi-tenger (Márvány-tenger, Égei-tenger, Jón-tenger, Adriai-tenger) mossa partjait. Kis-Ázsiától két szoros, a Boszporusz és a Dardanellák választja el. Az északi határa a Fekete-tenger és az Adriai-tenger között egy meghatározás szerint a Duna, majd a Száva, aztán a szlovéniai Krka folyó, végül a Vipava, majd az Isonzó (szlovén nevén Soča). A Krka és a Vipava nem érintkeznek egymással, így a két folyó forrása között a félsziget északi határa egy képzeletbeli vonal a földfelszínen. A továbbiakban az így definiált területet értjük Balkán-félsziget alatt.
| Balkán-félsziget | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Albánia Bosznia-Hercegovina Bulgária Görögország Horvátország Koszovó Észak-Macedónia Montenegró Románia Szerbia Szlovénia Törökország |
| Legnagyobb település | Isztambul |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 140 000 000 fő (2016)[1] +/- |
| Isztambul népessége | 13 710 512 fő (2012)[2] +/- |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 470 000 km² |
| Legmagasabb pont | Muszala (2925 m) |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Balkán-félsziget
Pozíció Európa térképén
| |
 é. sz. 42°, k. h. 22°Koordináták: é. sz. 42°, k. h. 22° | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Balkán-félsziget témájú médiaállományokat. | |
A Balkán szó a Bulgáriától Szerbiáig húzódó Balkán-hegység nevéből származik.
A Balkán-félsziget helyett gyakran használják a rövidebb Balkán szót is, amely azonban nem szinonimája a Balkán térségnek, amelyet szintén szokás a Balkán szóval helyettesíteni. A Balkán térség egy történelmi-kulturális fogalom, mely nagyrészt a Balkán-félsziget területét jelenti, azonban a Balkán térséghez tartozik a félszigeten kívül a Regát területe is.
Földrajza szerkesztés
Domborzat szerkesztés
A Balkán-félsziget Európa egyik legnagyobb átlagmagasságú nagytája, területének 15%-a található 1000 méternél magasabban. A hegyek, hegysorok medencékkel sűrűn tagoltak. A gyűrthegységek három csoportra oszthatóak: Dinaridák, Hellenidák és Balkanidák. A félsziget belső részén pedig tagolt rögvidék található, mely a Vardar-övezetre, Szerb-Macedón-rögvidékre és a Trák-rögvidékre osztható.
A Dinaridák az Adriai- és Jón-tengert kísérik északon, három párhuzamos láncban. A külső övezet erősen gyűrt, tagolt vonulat, területén jellemzőek a karsztvidékek, szigetcsoportok. A középső vonulat egy szabdalt mészkővidék, mely a tengerpart közelében húzódik, itt inkább a magaskarszt jellemző. A vonulat részei: Velebit-hegység, Bosnyák-Magaskarszt (Dinári-hegység), valamint az Észak-Albán-Alpok, a legmagasabb pontja a Jezerce (2694 m).[3] A harmadik, belső öv szintén gyűrt középhegység, ám jóval alacsonyabb (az átlagmagassága 1000-1400 m), medencékkel tagolt tájakból áll.
A Hellendiák a Dinaridák déli folytatása, az Albán-Alpoktól délre található. A vonulatok az Égei-tenger partján futnak, és a szigetvilág egy részét is alkotják. Itt is három különálló vonulatot figyelhetünk meg. A külső vonulat erősen lepusztult, letarolt karsztos középhegységekből áll. A középső vonulat is karsztos kőzetből áll, részei a Píndosz és a Parnasszosz, a Peloponnészosz-félszigeten pedig a Tajgetosz, és a Párnon. Legmagasabb pontja a Píndosz (2686 m). Itt jellemzőek a mély szurdokvölgyek, éles gerincek, hatalmas tömbök, medencékkel és tavakkal tagolt, változatos felépítésű hegysorok. A harmadik, belső vonulat a Galicsica karsztos vidékeiből és a Baba-hegység kristályos paláiból áll. Itt találhatók a legmagasabb csúcsok, a 2700 méter fölé emelkedő Korab és Šar-hegység, illetve a 2911 méter magas Olimposz.
A Balkanidák a Déli-Kárpátok folytatása, a hegysor 300 km hosszú, keleties irányú. Itt is megjelenik a hármas szerkezet. A külső övezeten szelíd hegylábfelszínek, dombságok találhatóak. A középső vonulatot alkotja a Balkán-hegység, itt találhatóak a Balkanidák legmagasabb pontjai, a Sztara Planin és a Botev-csúcs (2376 m). A belső öv inkább medencékkel tagolt, nyugat-keleti futású övezet, itt található a Szerb-érchegység, amit vastag mészkőtakaró borít.
A belső rögvidék, melyet ezen vonulatok körbevesznek, főképp variszkuszi eredetű, de középidői, óharmadidőszaki mozgások is történtek a területen, illetve a pleisztocén jégmozgások tovább formálták a vidéket. A Sztruma, Meszta és Marica folyók mély völgyei határolják a hatalma kristályos kőzeteket. A Rila és Pirin hegységet jég formálta, ezért rendkívül sok glaciális alakzat figyelhető meg rajtuk, többek között csipkés gerincek, ormok. A Rila hegységben található a félsziget legmagasabb csúcsa, a Muszala (2925 m).[4]
Éghajlat szerkesztés
A félsziget éghajlata a domborzathoz hasonlóan igen tagolt. A mediterrán éghajlat az Adriai-tenger partvidékén, a Égei-szigeteken és a görögországi partvidéken jellemző. A félsziget belső területein a kontinentális éghajlat az uralkodó. A külső mediterrán és a belső kontinentális területek között pedig átmeneti változatok alakultak ki, illetve a legmagasabb hegyvidékeken a függőleges övezetességű hegyvidéki éghajlat a jellemző.[5]
A hőmérséklet északról dél felé nő, a csapadék pedig a domborzathoz igazodik. Az éghajlatválasztó Dinaridák vonulatai felfogják a nyugatról érkező szeleket, így a lejtőkön 2000 mm-t is meghaladó évi csapadék hullik a hegyvidék nyugati területein. Itt található Európa egyik legcsapadékosabb pontja, Crkvice falu, melynek éves csapadékátlaga 4623 mm.[6] A belső medencék már csak 400-500 mm/év csapadékban részesülnek.
A főn jellegű szelek a meghatározóak. Az adriai partvidéken a bóra fordul elő ősszel és télen, sebessége a 200 km/h-t is elérheti. A völgyekbe bejutva a mediterrán légtömegek igen kedvező klímát alakítottak ki, főképp a Vardar, Sztruma és Marica folyó mentén.
Az eddig mért legnagyobb szélerősségű bórák:
| Hely | Sebesség m/s | Sebesség km/h | A szélvihar ideje |
|---|---|---|---|
| Montenegró | 42,9 m/s | 151,2 km/h | (1978. január 5.) |
| Trieszt | 64,2 m/s | 231,5 km/h | (1994. október 29.) |
| Krk sziget | 69,0 m/s | 248,4 km/h | (1994. október 29.) |
| Split | 48,5 m/s | 172,8 km/h | (1994. október 29.) |
| Makarska | 69,5 m/s | 250,2 km/h | (1996. január 26.) |
| Dalmát partok (átlag) | 33,0 m/s | 118,8 km/h | (2004. november 15.) |
| Dalmát partok (széllökések) | 60,0 m/s | 216,0 km/h | (2004. november 15.) |
Vízrajz szerkesztés
A Balkán-félsziget az Adriai-tenger, az Égei-tenger és a Fekete-tenger vízgyűjtő területéhez is kapcsolódik. Jelentősebb folyók: Boszna, Drin, Drina, Duna, Isonzó (Soča), Iszker (Iszkar), Krka, Kulpa (Kupa, Kolpa), Marica (Évrosz), Nagy-Morava, Neretva, Pineiósz, Száva, Sztruma (Sztrimónasz), Timok, Tundzsa (Tunca), Una, Vardar (Axiósz), Vipava.
A legnagyobb tavak karsztos mélyedésekben találhatóak, pl: Ohridi-tó, Preszpa-tó, Shkodrai-tó. A Dinaridákban kisebb karsztos tavak is találhatóak. Nagy látványosságnak számít a 16 tóból álló Plitvicei-tavak, melyeket vízesések kapcsolnak össze, illetve a Krka folyó vízesésrendszere is hasonlóan alakult ki. A magashegységekben glaciális eredetű tavak is találhatóak.
Politikai felosztása szerkesztés
A Balkán-félsziget politikailag Európa egyik régiójának, Délkelet-Európának a része, s jelenleg a következő országok találhatók rajta:
Teljesen:
Részben:
Görögország területe a szigeteit kivéve;
Horvátország területe a Száva vonalától délre;
Románia területének 6%-a: Dobrudzsa;
Szerbia területének 73%-a: a Száva–Duna-vonaltól délre levő Közép- és Dél-Szerbia;
Szlovénia területének 27%-a: Dél-Szlovénia;
Törökország területének 3%-a: Trákia keleti része;
Olaszország területének 0,1%-a: Trieszt megye.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ ENSZ
- ↑ Isztambul népessége a TUIK adatai alapján (angol nyelven). Török Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2013. október 22.)
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 187. oldal
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 188. oldal
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 189. oldal
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 190. oldal
Források szerkesztés
- Probáld Ferenc, Szabó Pál (szerk.), Gábris Gyula: Európa regionális földrajza 1-2. (ELTE Eötvös Kiadó, 2007)
