1. zongoraverseny (Bartók)
Bartók Béla I. zongoraversenyét (Sz. 83, BB 91) éles, harcias ritmus és általános keserű hangulat jellemzi. A művet 1927 júliusában, Majna-Frankfurtban mutatták be Wilhelm Furtwängler vezényletével, a szerző szólójával.
Keletkezéstörténet
szerkesztésA húszas évek derekán számos európai zeneszerző fordult inspirációért a barokk zenéhez. Sorra jelentek meg a rendszerező, új kiadványok, és a régi zenék élménye nem egy jelentős új mű születését segítette elő. Bartók (aki zongoraművész és zongoratanár volt) is érdeklődéssel tanulmányozta ebben az időben a francia és olasz barokk szerzők billentyűs hangszerekre írt darabjait, és ezekből néhányat maga is sajtó alá rendezett, illetve átdolgozott modern zongorára.
Bartók ezt a művet igazi „szerzői” koncertnek szánta, hogy Európa nagy zenekaraival a maga zenéjének zongoristaként is szószólója legyen. Egyébként, amikor az I. zongoraversenyt fogalmazta, friss élmény volt számára Igor Stravinsky 1926-os budapesti hangversenye: a Franciaországban élő orosz mester nálunk is előadta fúvóskíséretes Zongoraversenyét. Akármilyen friss is volt, részletekben beépítette ezt a hatást művébe – ennek ellenére igazán „stravinskysra” a II. zongoraverseny sikeredett.
A barokk versenymű zakatoló ritmikájának vonzása tagadhatatlanul kimutatható ez idő tájt alkotott műveiben, a személyes mondanivaló aktualitása mellett azonban szükségképpen elhalványodott az ellenpont technikája.
De más értelmet kapott a hangszer, a zongora – Bartók saját, virtuóz készséggel meghódított instrumentuma – is. Billentyűi adott alkalommal dobverőkké váltak, új, szokatlan ütőhangszer-effektusokra is használni lehetett azokat.
Tételek
szerkesztésA mű a klasszikus concerto stílus szerint három tételből épül fel.
Allegro moderato
szerkesztésA zongoraverseny első tételét kegyetlen, rideg és mégis indulatoktól hevített küzdelem zenéje tölti meg.
Andante
szerkesztésA lassú második tétel újabb meglepetés: mintha a két zongorára és ütőhangszerekre írt szonáta korai előhírnöke lenne ez a lenyűgöző, feszültséggel terhes, mozgásában is szinte mozdulatlan párbeszéd a szólóhangszer és a változatosan kezelt ütőhangszerek között (Bartók pontosan leírta az ütőhangszerek megszólaltatásának módját, amelyeket ő kísérletezett ki).
A tétel középrészének bensőséges, vallomásszerű dallama – a zongora előadásában – ellentétben áll a szólóhangszer addigi funkciójával.
Allegro molto
szerkesztésA finálé ismét barokk stíluselemeket használ fel, ezúttal a szólamok kergetőzésével, virtuóz és mégis drámai fugatóval kapcsolódik a régi zenéhez, tartalmában és mondanivalójában azonban ez is új, eredeti és lenyűgöző muzsika.
Autográf anyagok
szerkesztés- Vázlatok:
- Memo-vázlat az I. tételhez (a BB 88–89 kézirat-együttesben, Bartók Péter gyűjteménye: 55–56PS1, 10. p.)
- Memo-vázlatok és felhasználatlan folyamatvázlatok az I–II–III. tételhez (vö. Bartük Péter gyűjteménye: 58PPS1, 5., 25a–b, 33a–b, 34. pp.)
- Memo-vázlatok, valószínűleg a zongoraversenyhez (a Bartók Archívum, Budapest: BH214 lap hátoldalán, vö. BB 88).
- Fogalmazvány, 2-zongorás forma (vázlatokkal; Bartók Péter gyűjteménye: 58PPS1)
- Autográf partitúra, Bartók példánya (Bartók Péter gyűjteménye: 58FSS1)
- Autográf partitúra másolat, az Universal Edition 8777 partitúra elsőkiadás (1927) metszőpéldánya (Bartók Péter gyűjteménye: 58FSFC1)
- Az UE partitúra elsőkiadás revíziója, az 1929-es (jelöletlen) 2. kiadás támpéldánya (BBA BH41); – két részlegesen javított elsőkiadás példány (Bartók Archívum, Budapest: BH67, Bartók Péter gyűjteménye: 58FSFC2)
- A 2. kiadás javított példánya (ifj. Bartók Béla gyűjteménye)
2-zongorás kivonat
szerkesztés- Autográf leírása Bartók javításaival (Bartók Péter gyűjteménye: 58PPFC1).
- Másolat, Bartók (1–23. pp.) és egy kopista írása, az UE 8779 első-kiadás (1927) metszőpéldánya (Bartók Péter gyűjteménye: 58 TPPFC2)
- Javított korrektúralevonat, 1927. április (Bartók Archívum, Budapest: 6679)
- Az elsőkiadás javított példánya (ifj. Bartók Béla magángyűjteménye)