Wikipédia

Benedetto Croce

olasz idealista

Benedetto Croce (kiejtése [beneˈdetto ˈkrɔːʧe], Pescasseroli, 1866. február 25. – Nápoly, 1952. november 20.) olasz idealista, eszmeileg Hegelhez közel álló filozófus, történész, politikus, irodalomkritikus és író, a 19. századi olasz liberalizmus és újidealizmus fő ideológusa.

Benedetto Croce
Született1866. február 25.[1][2][3][4][5]
Pescasseroli[6][7]
Elhunyt1952. november 20. (86 évesen)[1][8][9][10][2]
Nápoly[11][6][7]
Állampolgársága
  • olasz (1946. június 18. – 1952. november 20.)
  • olasz (1866. február 25. – 1946. június 18.)
HázastársaAdele Rossi
Gyermekei
  • Elena Croce
  • Lidia Croce
  • Alda Croce
Foglalkozása
  • filozófus
  • politikus
  • művészettörténész
  • író
  • irodalomkritikus
  • történész
Tisztsége
  • Olasz Királyság szenátora
  • minister of Public Education of the Kingdom of Italy (1920. június 15. – 1921. július 4.)
  • minister without portfolio of the Kingdom of Italy (1944. április 22. – 1944. július 27.)
  • member of the Constituent Assembly of Italy (1946. június 25. – 1948. január 31.)
  • az olasz szenátus tagja (1948. május 8. – 1952. november 20.)
  • elnök (1949–1953, Nemzetközi PEN Club)
IskoláiNápolyi II. Frigyes Egyetem
Kitüntetései
  • Gautieri Award (1906)[12]
  • Serena Medal (1927)
Benedetto Croce aláírása
Benedetto Croce aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Benedetto Croce témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája szerkesztés

Abruzzói és campaniai gyökerű, hagyományosan katolikus családban született, s bár kamaszkorában szakított a vallással, annak hagyományos rítusait élete végéig megtartotta. 1883-ban, tizenhét éves korában szüleit egy földrengés során elvesztette. Silvio nagybátyja kulturális köreiben módjában állt olyan fontos politikai és értelmiségi férfiakkal találkozni, mint Antonio Labriola, aki bevezette őt a marxizmus eszmekörébe. Bár beiratkozott a Nápolyi Egyetem jogi karára, Rómában Labriola erkölcsfilozófiai előadásait hallgatta. Egyetemi tanulmányait sosem fejezte be, de lelkesedett a műveltség és a filozófia iránt, elhanyagolva a hegeli gondolatot, amelynek érthetetlen formáját kritizálta. Rómát elhagyva, 1886-ban visszatért Nápolyba, ahol megvette Giambattista Vico nápolyi filozófus házát, aki bizonyos értelemben beléje plántálta saját bölcseletét. 1890-ben a Kilenc múzsa társasága (Società dei Nove Musi) megalapítói között értelmiségi díszvacsorát adott.

 
Dolgozószobája

Számos utazást tett Spanyolországba, Németországba, Franciaországba és Angliába miközben műveltségében egyre nagyobb szerepet kaptak történelmi és irodalmi tanulmányai. Különösen Giosuè Carducci költészete és Francesco De Sanctis művei. 1895-ben, Labriolával újra kapcsolatba lépett, a marxizmus iránt érdeklődve, annak történelmietlen kapitalizmusszemléletét viszont bírálva. Marxétól egyre inkább Hegel filozófiája felé orientálódott. 1922-ben még lelkesedett Mussoliniért, ám később a olasz fasizmust az erkölcs betegségének nevezte.

Nézetei szerkesztés

A hegeli dialektika ellentéteinek szintézise helyett a különbözőségek szintéziséről ír, melyekben megőrződik a különbözőség is. Filozófiáját maga a „szellemi filozófiájának” nevezte, melyben az egyedüli valóságosan létező a szellem, a fizikai világ nem több a tudat konstrukciójánál. A szellemi megismerés négy fajtáját különbözteti meg: az esztétika, a logika, a gazdaság és az etika szféráját. A szellem tevékenységét időben kibontva a történelem írja le, így a filozófia maga is történelem – a történelem leírása csak a filozófiai kategóriák segítségével lehetséges. A szellem története végtelen fejlődés, mely abszolút és idővel felváltja a vallást. Croce leginkább lényeges művei az esztétika területén jelentek meg. Az igazi műalkotás a szerinte a művészben élő kép, aminek fizikai megvalósulása azt mintegy örökkévalóvá teszi, befogadói pedig rajta keresztül reprodukálják, újraalkotják. A művészet alapvetően szellemi tevékenység, alkotás. A szépség fogalma azonos a kifejezéssel: a szépség csak a műalkotásokban nyilvánulhat meg. Természeti szépség nem létezik, bár a természet képes arra, hogy a szemlélőből esztétikai képet hozzon létre.

Magyarul szerkesztés

  • A tiszta intuició és a művészet lírai jelleme; ford. Kiss Ernő; Stief Ny., Kolozsvár, 1912
  • Esztétika. Elmélet és történet; ford. Kiss Ernő; Rényi, Bp., 1915
  • Az aesthetika alapelemei; ford. Farkas Zoltán; Franklin, Bp., 1917 (Kultúra és tudomány)
  • A politika elemei; ford. Révay József; Franklin, Bp., 1926 (Kultúra és tudomány)
  • Történelem és szabadság; ford. Biró Pál, Kinszki Imre, sajtó alá rend. Csécsy Imre; Századunk, Bp., 1940
  • A szellem filozófiája. Válogatott írások; vál., bev., jegyz., bibliográfia Kaposi Márton, ford. Csala Károly, Rozsnyai Ervin; Gondolat, Bp., 1987 (Gondolkodók)
  • A szabadság hitvallása; ford. Bíró Pál, Kinszki Imre; Kossuth, Bp., 1990

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. ↑ a b Nationalencyklopedin (svéd nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Croce, Benedetto, Benedetto Croce
  5. ↑ Internet Philosophy Ontology project (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Кроче Бенедетто, 2015. szeptember 28.
  7. ↑ a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  8. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Кроче Бенедетто, 2015. szeptember 27.
  9. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  10. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  11. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  12. ↑ https://www.accademiadellescienze.it/attivita/premi-e-borse/premi-del-passato/premio-gautieri

További információk szerkesztés

  • Várdai Béla: Benedetto Croce újabb esztétikai művei; Franklin Ny., Bp., 1928
  • Mester János: Benedetto Croce; Egyetemi Ny., Bp., 1931
  • Lontay László: Benedetto Croce történetelmélete; Antiqua Ny., Bp., 1944 (A Budapesti "Pázmány Péter" Tudományegyetem Olasz Művelődéstörténeti Intézetének kiadványai)
  • Kelemen János: Benedetto Croce. Kossuth Kiadó, Budapest, 1981 ISBN 9630917793
  • Takács József: Benedetto Croce művészetelméleti nézetei; Akadémiai, Bp., 1981 (Modern filológiai füzetek)
  • Benedetto Croce 40 anni dopo. Atti del congresso internazionale Benedetto Croce (1866–1952), Accademia d'Ungheria in Roma, 20-21 novembre 1992; szerk. Kelemen János; Accademia d'Ungheria, Róma, 1993
  • Kaposi Márton: Filozófusok és filológusok. Válogatott tanulmányok; Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 1999 (Carmen saeculare)
  • Benedetto Croce 50 anni dopo; szerk. Fontanini Krisztina, Kelemen János, Takács József; ford. Bódi Eszter et al.; Aquincum, Bp., 2004
  • Történetelmélet II. Szerk.: Gyurgyák János-Kisantal Tamás. Budapest. Osiris Kiadó, 2006 ISBN 9633898692
  • Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlat a 20-21. században. Napvilág Kiadó, Budapest, 2009 ISBN 9789639697485
  • Kaposi Márton: Hagyomány és modernség Benedetto Croce eszmevilágában. Tanulmányok; Eötvös, Bp., 2012
  • Kaposi Márton: Benedetto Croce intuíciófelfogása és magyar értelmezői; JATEPress, Szeged, 2017
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Benedetto_Croce&oldid=26236563”