Benkő László (jogász)

(1912–2001) magyar jogász

Benkő László (Nagykanizsa, 1912. február 20.Budapest, 2001. február 4.) magyar jogász.

Benkő László
Született1912. február 20.
Nagykanizsa
Elhunyt2001. február 4. (88 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Gyermekei
Foglalkozásajogász
SablonWikidataSegítség

Családja szerkesztés

Apja Benkő Ferenc (1879–1941) MÁV-segédtisztként dolgozott, anyja Marx Mária volt.[1] Felesége Barlai Ilona, gyermekeik Benkő László (1943–2020) zeneszerző és Benkő Márta (1947–2003) színésznő. Testvérei Benkő Aranka óvónő és Benkő Ferenc postaigazgató.

Tanulmányai szerkesztés

1935-ben vasúti tisztképzőt végzett, majd 1938-ban szerezte jogtudományi doktori oklevelét a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. 1954-ben elvégezte az autóközlekedési tisztképzőt, majd 1968-69-ben a közlekedési vezetőképző tanfolyamot. 1973-ban szerezte meg a közlekedéstudományok kandidátusa címet.

Életútja szerkesztés

1933 és 1945 MÁV-állomásokon, majd a MÁV szombathelyi üzletvezetőségén, később pedig a MÁV Igazgatóságon szolgált. 1945 és 1949 között a MÁV K/I. Osztály Szállítmányozási Csoportjának vezetője, forgalmi főnöke, és az Ellenőrzési Osztály vezetője volt. Ezután megszervezte a Teherfuvarozási Vállalat (TEFU) Igazgatóságát és az intézmény Forgalmi és Kereskedelmi Főosztályának vezetője volt. 1949 és 1952 között ugyanitt igazgatóhelyettes. 1953-54-ben a SZÖVAUT Szállítmányozási Vállalat forgalmi osztályvezetője lett. Ezután a Közlekedésügyi Minisztérium, majd a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) VI/9. Kereskedelmi Osztályának vezetője volt 1957-ig. 1957-től 1961-ig a KPM Autóközlekedési Főosztály Kereskedelmi Osztályának szállítmányozási csoportvezetője, 1961 és 1964 között a Felsőfokú Gépjármű-közlekedési Technikum Forgalmi és Kereskedelmi Tanszékén dolgozott mint tanszékvezető tanár. 1964 és 1972 között a KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóság Igazgatási és Jogi Szakosztályának vezetője, és az Autóközlekedési Tisztképző Intézet megszervezője, majd igazgatója volt. 1972-ben a Volán Tröszt Vasútforgalmi és Menetirányítási Főosztály főosztályvezető-helyettesévé nevezték ki. 1965 és 1965 között az ÉKME megbízott előadója volt, egyúttal a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán és a BME Mérnöktovábbképző Intézetében is mint előadó tanár működött. 1962 és 1965 között az MTA–TMB önálló aspiránsa.

Szakterülete a szállítási és fuvarjog volt. A közhasználatú autóközlekedés szervezetében és ügyrendjében a kiskereskedelmi gyűjtőforgalmi rendszert, a későbbi darabáru-fuvarozási rendszert, valamint a postaképviseleti rendszert alkotta meg. Ő hozta létre a TEFU bevétel-ellenőrzési rendszert és ennek részbeni gépesítése is az ő munkája a tachográf bevezetésével, valamint a menetrendszerűség ellenőrzése elektronikus számítógépek segítségével. Ő vezette be a darabáru-forgalomban az egytengelyes pótkocsikat. A TEFU első szakutasításait ő szerkesztette.

Az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottságának tagja és a Közlekedéstudományi Egyesület vezetőségi tagja volt. 1954-től a Közlekedési Közlöny szerkesztőbizottságának tagja.

Főbb művei szerkesztés

  • Forgalmi és kereskedelmi utasítás a teherautófuvarozási vállalatok forgalmi és kereskedelmi szolgálata részére. Összeáll. (Bp., 1951)
  • Az új tehergépkocsi-díjszabás a szocialista gazdálkodásban. Mirtányi Gyulával. (Közlekedéstudományi Szemle, 1951)
  • A tehergépkocsi-díjszabás kérdései. (Közlekedéstudományi Szemle, 1952)
  • Végrehajtási utasítás a képviseletek forgalmi és kereskedelmi szolgálatának ellátására. Összeáll. (Bp., 1952)
  • Kereskedelmi utasítás a KPM 6. Autóközlekedési Főosztály főfelügyelete alá tartozó autóközlekedési vállalatok számára. Összeáll. (Bp., 1958)
  • Nemzetközi együttműködés a gépjármű-közlekedés területén. (Közlekedéstudományi Szemle, 1958)
  • Szállítmányozási ismeretek. Szerk. Többekkel. (Bp., 1959)
  • Kereskedelmi szolgálat. Egy. jegyz. (Bp., 1960)
  • A teljesítményellenőrzés korszerűsítése a tehergépkocsi-közlekedésben. (Közlekedési Közlöny, 1961)
  • A közlekedés kereskedelmi szolgálata. (Üzemgazdasági kiskönyvtár. Bp., 1961)
  • Gépjármű-fuvarozási és díjszabási ismeretek. Egy. jegyz. (Bp., 1961)
  • Fuvarjog és díjszabás. 1. Összeáll. (Bp., 1964)
  • Gépjármű-kereskedelmi ismeretek. Egy. jegyz. Rozgonyi Lászlóval. (Bp., 1964; 2. kiad. 1966; 3. kiad. 1970)
  • Forgalmi és kereskedelmi ismeretek 4. Többekkel. Technikumi jegyz. (Bp., 1966)
  • Teherforgalom. Többekkel. Tanfolyami jegyz. (Bp., 1969)
  • A menetrendszerű közúti darabáru-fuvarozás ellenőrzése elektronikus számológépekkel. (Közlekedési Közlöny, 1970)
  • A közlekedési díjszabások rendszerezésének és fejlesztésének elméleti kérdései. Kand. értek. (Bp., 1971)
  • Fuvarjog és díjszabás. 3. Árudíjszabási ismeretek. Szerk. Nagy Istvánnal. Egy. jegyz. (Bp., 1975)
  • Fuvarjog és díjszabás. 4. Személyfuvarozás. Szerk. Egy. jegyz. (Bp., 1977)
  • Fuvarjog és díjszabás. 2. Díjszabáselmélet. Szerk. Egy. jegyz. (Bp., 1980; 6. kiad. 1996)
  • Fuvarjog és díjszabás. Példatár. Szerk. (Bp., 1985)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  •   Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap