Bert Sakmann

Bert Sakmann (Stuttgart, 1942. június 12. –) német sejtfiziológus. 1991-ben Erwin Neherrel együtt elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat "a sejtek ioncsatornáinak működését illető felfedezéseiért".

Bert Sakmann
Született	1942. június 12. (81 éves) Stuttgart
Állampolgársága	német nemzetiszocialista Németország
Foglalkozása	sejtfiziológus
Iskolái	University College London Lajos–Miksa Egyetem Tübingeni Egyetem Albert Ludwig Egyetem, Freiburg Göttingeni Egyetem
Kitüntetései	Orvostudományi Nobel-díj (1991)
MTA
A Wikimédia Commons tartalmaz Bert Sakmann témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tanulmányai

Bert Sakmann 1942. június 12-én született Stuttgartban Bertold Sakmann színigazgató és Annamarie Schaefer fizikoterapeuta két gyereke közül az idősebbikként. Mindkét nagyapja orvos volt; az anyai nagyapja Sziám királyát kezelte, anyja is Bangkokban jött a világra. Gyerekkorát Lindauban, a Boden-tó partján töltötte, itt is kezdte el az általános iskolát. Középiskolába már a stuttgarti Wagenburg Gymnasiumba járt. Az iskolában leginkább a fizika érdekelte, otthon pedig hajó- és repülőgépmodelleket épített. Mérnöknek készült, de a gimnázium utolsó évében, 1961-ben olvasott a kibernetika biológiai alkalmazásáról, és onnantól kezdve az kötötte le az érdeklődését. Nem tudott dönteni, hogy fizikát vagy biológiát tanuljon-e és végül 1967-ben a Tübingeni Egyetem orvosi szakára iratkozott be. Az általános gyakorlat szerint többször váltott egyetemet, sorra tanult Freiburg, Berlin, Párizs, majd végül München orvosi egyetemein. Utóbbi helyen szerezte meg orvosi diplomáját.

Szakdolgozatát a müncheni Max Planck Pszichiátriai Intézet idegélettani laboratóriumában, Otto Creutzfeldtnél kezdte írni. Creutzfeldt az agy vizuális mintázatfelismerését kutatta és ebben szorosan együttműködött a Müncheni Műszaki Egyetem villamosmérnökeivel és informatikusaival. Miután három évig vizsgálta a macska szemének adaptációját a fényhez, Sakmann rájött, hogy a központi idegrendszer működésének megértéséhez szüksége van az idegsejtek és szinapszisaik részletesebb ismeretére. Egy nyári tanfolyamon meghallgatta Bernard Katz előadását az ideg-izom kapcsolódásról, majd miután az intézetben Erwin Nehertől megtanulta a szinapszisok vizsgálatának technikáját, három évet töltött az University College Londonban, Katz laboratóriumában. Igen mozgalmas időszak volt ez az idegélettan területén, ekkor kezdték tisztázni a szinapszis működésének molekuláris hátterét. Sakmann Londonban készítette el disszertációját, amit 1974-ben védett meg a Göttingeni Egyetemen.

Tudományos munkássága

Ugyanebben az évben Otto Creutzfeldt felajánlott neki egy laboratóriumot a göttingeni Max Planck Biofizikai Kémiai Intézetben. Korábbi ismerőse, Erwin Neher is az ebbe az intézetbe ment át és a két kutató együtt kezdett el dolgozni az idegvégződés acetil-kolin által aktivált ioncsatornáinak jellemzésén. Közösen kifejlesztették a folt-feszültségzár (patch clamp) módszert, ahol egy üveg mikropipettát a sejt felszínére illesztve egyetlen ioncsatornát izolálni tudtak, és aztán képesek voltak mérni annak elektromos változásait. A módszerrel karakterizálták a különböző sejtek egyes ioncsatorna-típusait. Génsebészeti módszerrel karmosbéka petesejtjébe (ami kellően nagy ahhoz, hogy kényelmesen kezelni tudják) bevitték az ioncsatorna-fehérjék génjeit és kísérleteket végeztek a különböző típusok alkatrészeiből összeállított csatorna-struktúrákkal. Ezzel meg tudták határozni, hogy mely fehérjék és azok mely doménjei szükségesek feltétlenül az ioncsatorna működéséhez.

Bert Sakmann és Erwin Neher 1991-ben orvostudományi Nobel-díjban részesült a folt-feszültségzár technika kifejlesztéséért.

Későbbi kísérleteiben az agy neuronjainak szinapszisait kutatta. Mivel ebben a munkában igen nagy szerepet játszottak a molekuláris biológiai technikák, tizennégy évnyi göttingeni tartózkodás után 1988-ban Heidelbergbe, a Max Planck Orvostudományi Kutatóintézetbe költözött, ahol Németország legnagyobb molekuláris biológiai központja működött. 1989-ben az intézet professzorává és a sejtélettani részleg vezetőjévé, 1991-ben pedig az intézet igazgatójává nevezték ki.

2008-ban visszatért Münchenbe, ahol a neurobiológiai intézet egyik kutatócsoportját vezette. Egy évvel később tagja lett annak a csoportnak, amely az Egyesült Államokban, a floridai Jupiterben hozott létre egy kutatóintézetet a Max Planck Társaság égisze alatt. Ez a munka 2012-ig tartott.

2016 februárjában elvállalta a Szegedi Tudós Akadémia képzési programjának vezetését.

Díjai

• 1991 Harvey-díj
• 1991 Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj
• 1989 a Gairdner Alapítvány díja
• 1987 Gottfried Wilhelm Leibniz-díj
• 1986 Louisa Gross Horwitz-díj (Columbia Egyetem)
• 1983 Spencer-díj (Columbia Egyetem)
• 1982 Magnes-díj (Jeruzsálemi Héber Egyetem)
• 1979 a brit Feldberg Alapítvány díja
• 1977 Nernst-díj (Német Fiziko-kémiai Társaság)

1993 óta az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia, 1994 óta pedig a brit Royal Society tagja.

Családja

Bert Sakmann még az egyetemi évei alatt ismerkedett meg leendő feleségével, Christianével. Felesége sikeres gyermek-szemészorvos, Sakmann tréfásan úgy nyilatkozott, hogy Göttingenben és Heidelbergben a legtöbben csak "a szemész férjeként" ismerik őt. Két fiuk és egy lányuk született.

Források

• Bert Sakmann – Biographical Nobelprize.org
• A Nobel-díjas Bert Sakmann lesz a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója mandiner.egyetem
• Bert Sakmann American Physiological Society
• Bert Sakmann Superstars of Science
• A folt-feszültségzár (Patch-clamp) módszer Szegedi Egyetem