Wikipédia

Bertha Sándor (zeneszerző)

(1843-1912) magyar származású francia zeneszerző, zongoraművész, író
Ez a szócikk egy zeneszerzőről szól. Hasonló címmel lásd még: Bertha Sándor.

Felsőőri Bertha Sándor (Budapest, 1843. augusztus 19. – Párizs, 1912. november 22.) magyar zeneszerző, zongoraművész, író, Ferenc József-rend tulajdonos, a francia Becsületrend lovagja és Vaskoronarend-kitüntetett.[2][3][4][5][6] Zeneművei dalok, palotások, himnuszok, csárdások, indulók, szvitek és hasonló kisebb művekből áll.[7]

Bertha Sándor
Vasárnapi Ujság, 1902. január 12.
Vasárnapi Ujság, 1902. január 12.
Életrajzi adatok
Születési névBertha Sándor Dénes Jenő
Született1843. augusztus 19.[1]
Pest[1]
Elhunyt1912. november 24. (69 évesen)[1]
Párizs[1]
SírhelyBatignolles-i temető
HázastársaDelplace Rosier
SzüleiBertha Sándor, Baloghy Mária
Pályafutás
Műfajok
Hangszerzongora
Díjak
Tevékenység
KiadókRózsavölgyi és Társa Kiadó
Hangminta
Hanganyag Hangminta?*
Bertha Sándor aláírása
Bertha Sándor aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Bertha Sándor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete szerkesztés

1843. augusztus 19-én született Budapesten, felsőőri Bertha Sándor királyi tiszt, miniszteri tanácsos és Baloghy Mária (1806-1845) fiaként. Kétéves volt, mikor édesanyja meghalt.

Pesten kezdett el zenét tanulni Mosonyi Mihálynál, majd 1861 őszén, tizennyolc éves korában kezdett először írni, publikálni a Zenészeti Lapokban.[8][9] Egy évvel rá, 1862-ben Lipcsében folytatott ellenponttanulmányokat Moritz Hauptmannál, ahol nagy hatással volt rá Johann Sebastian Bach művészete. Ekkor kezdte el kialakítani saját művészetét: a 17-18. századi nyugat-európai zenei formák és a hangszeres magyaros, akkoriban egyedüli magyar nemzeti zenének tartott verbunkos elemeinek magasrendű egységbefoglalását szerette volna megvalósítani. Első mestere, Mosonyi Mihály által ő is Liszt Ferenc és Richard Wagner irányzatát, a zene haladását képviselte, legfőbb céljának pedig a nemzeti zene megteremtését tartotta, csakúgy, mint a korának többi zeneszerzője.[9] 1862-ben Párizsban telepedett le véglegesen, majd egy évvel rá, 1863-ban Berlinbe ment, ahol Hans von Bülow zongorista és karmester tanítványa volt.[9] Huszonegy évesen, 1864-ben jelent meg első szerzeménye a Zenészeti Lapok mellékleteként Palotás címmel, amit Mosonyi lelkesen fogadott cikkében, mely szerint ezzel a művével Bertha bebizonyította, "hogy a magyar zene a legmagasabb értelemben vett művészi fejlődésre képes."[9]

1864-1865 telén Liszt Ferenc meghívására Rómában ment, ahol az ő irányításával fejlesztette tovább zenei tudását, de később összeveszett vele és kerülték egymást, mert fejébe szállt a dicsőség, túlbecsülte saját tehetségét a Zenészeti Lapok munkatársainak kritikátlan rajongása, a kiterjedt rokoni, baráti körök és édesapja fáradhatatlan támogatása miatt. 1869-ben Liszt Ferenc ezt írta neki:

„ Koronázási indulójával és (...) Palotásával nem vagyok olyan elégedett, mint szeretném. (...) Térjen vissza Magyarországra, (...) ez lesz tehetsége kifejlődésének legkedvezőbb talaja. ”
– Liszt Ferenc[9]
 
Madarász Adeline portrérajza, 1912

Ez a kritika is hozzájárult, hogy az 1860-as évek végétől Bertha Sándor egyre jobban kiábrándult Liszt és Wagner irányzatából, és felhagyott a követésükkel, azzal vádolva önmagát, hogy eddig hozzásegítette a magyar zenét az elnémetesedéshez. Innentől kezdve megszállottja lesz saját elképzeléseinek, az ellenpontstílust tartja a magyar zene egyetlen járható útjának, és önmagát részesíti előnyben, a saját műveit adja elő.[9] Így az Erkel Ferenc utáni magyar zeneszerző-nemzedék egyik legkülönösebb alakja volt, a magyar kultúrát hirdette. Elgondolása az volt, hogy a magyar nemzeti zenekultúrát a legalapvetőbb rétegektől kezdve kell újra kiépíteni, ezért a barokk polifón formákhoz nyúlt vissza, melyeket nemzeti elemekkel (verbunkos, népies műdal) keresztezett (Magyar palotás, Suite hongroise, Előjáték és fúga, Six hongroises, Csárdás de fête).[2]

Huszonöt évesen, 1868. február 10-én Viribvs Vnitis körülirattal ellátott nagy arany érmet kapott I. Ferenc Józseftől.[10] 1869-ben jótékony célú hangversenyt adott az írói segélyegylet javára Magyarországon, amit nem fogadott túl szívesen a hallgatóság, negatív bírálatok érték. Ábrányi Kornél így értekezik róla:

„ Az oly tehetség, s az oly előnyös társadalmi állást elfoglaló egyéniség, minő Bertha Sándor hivatva lenne itt a hazában keresni tért működésének s nem a külföld csábképeinek hátterébe vonulni vissza. ”
– Ábrányi Kornél[9]

Habár szeretett volna visszaköltözni Magyarországra („Igen vágynám a külföldön szerzett sok tapasztalatot és némi tudományt az ország javára érvényesíteni"), Párizsban maradt Delplace Rosier francia feleségével, ahol francia művészeti szalont vezetett és francia lapoknak írt. Pályázott a Zeneakadémia Volkmann Róbert megüresedett zeneszerzői tanszékére, de nem nyerte el.[9]

Az 1872-ben, Párizsban megjelent Suite Hongroise című zongoraművében a kritikusok egyetlen pozitívumként azt tudták felhozni, hogy magyar zenei motívumokból is lehet ellenpontos műformát létrehozni.[9]

1880-ban a szegedi árvízkárosultak javára kifejtett tevékenysége elismeréséül Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapott.[11] 1883. június 18-án a párizsi Opéra-Comique-ban mutatták be legfőbb művét, a Mathias Corvin című operáját, ami később 1884. június 5-én a Nemzeti Színházban is műsorra került.[12] A fogadtatása nem volt túl sikeres, kritikusai azt hiányolták belőle, amit a zeneszerző leginkább törekedett elérni benne: a magyar jelleget, a franciás formát.[9] A Párizsi Magyar Egyesültben Zichy Mihály után ő töltötte be az elnöki posztot, majd az 1878-as párizsi kiállítás után barátját, Munkácsy Mihályt ajánlotta a feladatra és visszalépett a nyilvános szerepléstől.[3] 1886. szeptember 22-én a Pozsonyi Városi Színház megnyitójára ő írta a nyitó előadást Ünnepi induló címen, amit a Magyar Királyi Operaház zenekara adott elő.[13]

1893-ban Párizsban Becsületrend lovagjává nevezte ki Marie François Sadi Carnot, Franciaország 5. elnöke[3], majd szeptember 30-án I. Ferenc József Innsbruckban harmadik osztályú Vaskorona-renddel tüntette ki, mert könyvet írt franciául a Habsburgokról Rudolf trónörökös esküvőjére, illetve a művészet és az irodalom terén szerzett eredményei elismeréséül.[3][14][6]

Élete végén visszatért kiindulópontjához, a szalonszerűen stilizált romantikus tánczenéhez.[9] Felesége halála után öt évvel, 1912. november 22-én hunyt el Párizsban, a Batignolles-i temetőben temették el.[15][16]

Családja szerkesztés

 Lásd még: Bertha család

Felesége a francia Delplace Rosier volt, ám házasságukból nem született gyermek.

  • Bertha Márton
    • Bertha Márton
      • Bertha János
        • Bertha Fülöp
          • Bertha Mihály
            • Bertha József (Felsőőr, 1762 – Ete, 1802) jegyző – Kalmár Erzsébet
              • Bertha Sándor (Ete, 1796 – Budapest, 1877) ügyvéd – balogi Baloghy Mária (Ipolynyék, 1806 – Pest, 1845)
                • Bertha Heléna (Budapest, 1835 – Bacska, 1869) – szendrői Gőcze Bertalan Lajos Ágoston (Battyán, 1832 – ?) vezérkari százados, ügyvéd
                • Bertha Anna (Budapest, 1838 – Budapest, 1881) – lőkösházi Tavaszy Antal (Nagykanizsa, 1825 – Budapest, 1899) ügyvéd
                • Bertha Sándor (Budapest, 1843 – Párizs, 1912) zeneszerző – Delplace Rosier (1826 – Gacé, 1907. szeptember 4.)

Főbb művei szerkesztés

 
A Magyar nemzeti hymnus kottája, 1871
Bertha Sándor - Magyar nemzeti hymnus (1871)

Zenei művek szerkesztés

  • A király csókja (1870)[17]
  • Andante religioso
  • Danse Hongroise (Magyar Palo­tás) (1873)[18]
  • Fogoly Balladája (1877)[19][20]
  • Suite Hongroise (1872)
  • Six Hongroises (1890)
  • Csárdás de fête (1890, zenekar)
  • Előjáték és fúga (1885)
  • Mathias Corvin (Korvin Mátyás) (1883.06.18. - Párizs, 1884. június 5. - Budapest)[12]
  • Magyar nemzeti hymnus (1871)[21]
  • Magyar táncz (1873)[22]
  • Nászinduló (1871)[23]

Írásai szerkesztés

  • Adalékok a magyar zene történetéhez (Zenészeti L., 1861)
  • La musique hongroise et les tsiganes (1878)
  • La musique des Hongrois (1907)
  • La Hongrie moderne (Az újkori Magyarország) (1902, Párizs)
  • A magyar zene jövője (1880, Budapesti Szemle)

Galéria szerkesztés

  •  
    Magyar Zeneköltők Kiállítási Albuma borítóján, 1885
  •  
    Aláírása dr. Veress Endre (1868–1953) történészhez írt levelén, 1890, Párizs
  •  
    Sírhelye a párizsi Batignolles-i temetőben
  •  
    Sírfelirata

Források szerkesztés

  • MÉL
  • ÚjMIL:2000
  • Wéber Artur: Bertha Sándor (Magyar Figyelő, 1912)
  • Szabolcsi Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest, 1951)
  • Hamburger Klára: Bertha Sándor (Muzsika, 1962)

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c d FamilySearch (angol nyelven)
  2. ↑ a b Magyar életrajzi lexikon, Arcanum.com
  3. ↑ a b c d Pesti Napló, 1893. július (44. évfolyam, 184-214. szám) / 203. szám, Arcanum.com
  4. ↑ Vasárnapi Ujság – 1907, Arcanum.com
  5. ↑ Budapesti Hírlap, 1907. szeptember (27. évfolyam, 208-232. szám) / 222. szám
  6. ↑ a b Vasárnapi Ujság – 1902, 2. szám / 1902-01-12, Arcanum.com
  7. ↑ Révai Nagy Lexikona, 3. kötet: Béke-Brutto (1911) B Berthet, Arcanum.com
  8. ↑ Muzsika, 2013 (56. évfolyam, 1-12. szám) 2013-06-01 / 6. szám, Arcanum.com
  9. ↑ a b c d e f g h i j k Muzsika, 1962 (5. évfolyam, 1-12. szám) 1962-11-01 / 11. szám Hamburger Klára: Bertha Sándor, Arcanum.com
  10. ↑ Budapesti Közlöny, Hivatalos rész, II. évf. 144. sz. (1868. jún. 24.), Arcanum.com
  11. ↑ HU_BFL_IV_1402_b_1880_0225 (hu-HU nyelven). Elektronikus Levéltári Portál. Budapest Főváros Levéltára. (Hozzáférés: 2023. június 24.)
  12. ↑ a b Francia-magyar Lexikon. [2022. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. április 5.)
  13. ↑ (1886. szeptember 22.) „Városi színház” (magyar nyelven). Pressburger Zeitung.  
  14. ↑ Budapesti Közlöny, 1893. október (27. évfolyam, 227-252. szám) / 234. szám
  15. ↑ Alexandre Sandor de Bertha (1843-1912) - Find A Grave Memorial
  16. ↑ Bertha Sándor gyászjelentése
  17. ↑ Pesti Napló - 1870.02.
  18. ↑ Fővárosi Lapok - 1875.04.
  19. ↑ Magyarország és a Nagyvilág - 1877. 13. szám
  20. ↑ Vasárnapi Újság - 1877
  21. ↑ Vasárnapi Újság - 1871
  22. ↑ Ellenőr - 1873.05.
  23. ↑ Fővárosi Lapok - 1871.04.

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bertha_Sándor_(zeneszerző)&oldid=26777448”