Wikipédia

Biograd na Moru

város Horvátországban

Biograd na Moru (régen Belgrad, Bijeli grad, magyarul: Tengerfehérvár, latinul: Alba Maris, olaszul: Zaravecchia) város és község Horvátországban, Zára megyében. A középkori Horvát Királyság fővárosa.[2]

Biograd na Moru
Biograd na Moru látképe
Biograd na Moru látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségBiograd na Moru
Jogállásváros
PolgármesterIvan Knez
Irányítószám23210
Körzethívószám(+385) 023
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség5601 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság2 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 56′, k. h. 15° 26′Koordináták: é. sz. 43° 56′, k. h. 15° 26′
Biograd na Moru weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Biograd na Moru témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése szerkesztés

Zárától 28 km-re délkeletre, Dalmácia északi részén, a Pašman-csatorna partján egy kis félszigeten és környékén fekszik. A félsziget északi oldalán a Bošana-öböl, déli oldalán a Soline-öböl helyezkedik el. A januári középhőmérséklet 7 °C, a júliusi 24.5 °C, az éves átlagos csapadékmennyiség 840 mm. A Soline-öbölben nagy, fenyőfákkal övezett homokos strand található. Biograd helyi kereskedelmi és közlekedési központ jó összeköttetéssel a környező parti városokkal és településekkel, valamint a szemközti Pašman-szigettel. A város területén halad át az Adria-parti főút és mintegy 15 km-re északra található a Zágráb–Split autópálya benkovaci csomópontja.

Története szerkesztés

A régészeti leletek alapján a település parti részén az ókorban kikötő volt. A víz alatt 1,5-3 méter mélységben a parti római falak folytatásaként a római kikötői töltések maradványai találhatók. A keleti töltés zúzott kövekből épült és csúcsban végződik, míg a nyugati mólót nagy kőtömbökből L alakban építették. 160 méterre nyúlik a tengerbe, majd derékszögben megtörik, és további 45 métert folytatódik. A lelőhely az 1. és 4. század közötti időből származik.[3]

Biograd a horvátok letelepedése után alapított település, amely a horvát államhatalom megszilárdításával az ősi Sidraga megye székhelye lett. Bíborbanszületett Konstantin említi először a birodalom kormányzásáról írt munkájában. Feltehetően az antik Blandone helyén keletkezett.[4] 1000 körül a horvát trónharcok idején II. Baszileiosz bizánci császár elfoglalta, önkormányzatot adott neki, élére priort állított és a Velencei Köztársaság felügyeletére bízta, de 1018-ban III. Krešimir horvát király visszafoglalta és ekkor lett a Horvát Királyság székvárosa. A következő századokban még többször gazdát cserélt. 1059-ben IV. Krešimir horvát király püspökséget és Szent János tiszteletére bencés kolostort alapított itt.[4] 1069-ben megalapította a Szent Tamás bencés apácakolostort is és adómentesség biztosításával gondoskodott az itteni királyi birtokok megműveléséről. 1097-ben Kálmán magyar király foglalta el, majd a horvát nemességgel kötött pacta conventa értelmében 1102-ben itt koronáztatta magát horvát királlyá.[4] Biograd felemelkedése azonban szálka volt Zára és Velence szemében, melyek megkísérelték ezt kihasználni egymás kárára. 1115-ben Velence elfoglalta, de II. István magyar király visszafoglalta. 1125-ben a velencei flotta Domenico Michieli dózse vezetésével újra elfoglalta, kifosztotta és lerombolta,[4] lakói Skradinra, Šibenikre és a környező szigetekre menekültek. A bencések ekkor alapították meg a csatorna túloldalán Tkon mellett a ćokovaci Szent Kozma és Damján bencés apátságot. A bencés nővérek Zárára, a püspökség pedig Skradinra települt át, mert ez a város a püspökség akkori határain belül helyezkedett el. Így jött létre a skradini püspökség.[2]

Amikor 1202-ben a keresztesek elfoglalták Zárát, a zárai menekültek Biograd romos falai közé mentek és megalapították "Jadera Nova" várost, amelyet Zárába történt visszatérésük után az újjáépített Zárától való megkülönböztetésül "Zara Vecchiá"nak (azaz Ó-Zárának) hívtak.[4] Később Domald cetinai comes, majd a templomosok vránai perjelségének birtoka volt, akik a toplicai ciszterci apátsággal pereskedtek érte. 1229-ben elpusztult városként említik. Ezután a bribiri Šubićok tartományuraságának része, végül mint volt templomos birtok, a johanniták vránai perjelségének birtoka lett.[2] 1409-ben László nápolyi király a többi dalmáciai várossal együtt eladta a Velencei Köztársaságnak, amely 1797-ig meg is tartotta. A Velence és az Oszmán Birodalom közötti háborúkban többször érték súlyos károk, melyek betetőzéseként 1646-ban Ibrahim boszniai pasa elfoglalta és felgyújtotta. Ezután egészen a 19. századig jelentéktelen település volt.

1797-ig a Velencei Köztársaság része volt, majd miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot és a campo formiói béke értelmében osztrák csapatok szállták meg. 1806-ban a pozsonyi béke alapján a Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1857-ben 649, 1910-ben 1137 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a szomszédos településekkel együtt Olaszország fennhatósága alá került. Az 1943. szeptemberi olasz kapituláció után horvát csapatok vonultak be a településre, amely ezzel visszatért Horvátországhoz, mely Jugoszlávia része lett. A településnek 2011-ben 5569 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal és turizmussal foglalkoztak.

Lakosság szerkesztés

Lakosság változása[5][6]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
649 693 675 796 1.044 1.137 1.181 1.495 1.806 2.115 2.418 3.486 4.560 5.315 5.259 5.569

Nevezetességei szerkesztés

  • Szent Anasztázia (sv. Stošija) szűz és vértanú tiszteletére szentelt plébániatemploma[7] a Biogradi-félszigeten egy magaslaton áll. Szent Anasztázia már a 10. században a plébánia védőszentje volt, tehát helyi tisztelete a kezdetektől fogva élt a településen. A korábban neki szentelt templomokat azonban az évszázadok során többször is lerombolták. A mai templomot 1761-ben építették. Hosszúsága 33, szélessége 12,50 és magassága 10 méter. A bejárat feletti tábla szerint a templomot Matija Karaman zárai érsek szentelte fel Ante Jurašović plébános idejében 1761-ben. Egyhajós barokk épület apszissal. A homlokzat tetején a védőszent szobra áll. Plébánosainak és híveinek áldozatkészségéből többször is megújították. A templomnak öt barokk oltára van, közülük a legértékesebb gazdagon faragva és aranyozva van. A feltámadt Krisztus és éneklő angyalok díszítik és a 18. század első felében készült. A templom a horvát kulturális örökség része. A plébániaház 1869-ben épült.[8][9]
  • A templom északi oldalán emelkedik a kőből épített 30 méter magas harangtorony. A tornyot 1859-ben építették és egymás alatt három harang található benne. A harangokat 1925-ben Padovában öntötték és a Horvát Királyság alapításának ezredik évfordulója emlékére helyezték el a toronyban.[8]
  • Az új temetőben áll a Mindenszentek templom, melyet Marijan Oblak érsek szentelt fel 1989-ben számos hívő és az állam képviselőinek jelenlétében.[9]
  • A város központjában áll a városi múzeum, mely Biograd és környékének gazdag történelmi és kulturális emlékeit mutatja be. Maga az elhelyezésére szolgáló épület is kulturális emlék, mivel középkori romokon épült a 18. század végén és a 19. század elején. Hosszú ideig az I. Ferenc József által alapított Biogradi járás bírósága működött benne. A múzeum főbb kiállításai: régészeti gyűjtemény, 16. századi hajóroncsokról származó leletek gyűjteménye, néprajzi gyűjtemény, történeti kiállítás és galéria. A 16. századi hajóroncsokról származó leletek gyűjteménye egyedülálló az egész Adria térségében. Több mint tízezer, főként velencei hajóroncsokból kiemelt tárgyat tartalmaz. A legtöbb tárgy egy 1583-ban a Biogradtól néhány mérföldre délre fekvő Gnalić-szigetnél elsüllyedt, árukkal telerakott velencei kereskedelmi hajóról származik, melyet egy murteri halász talált meg 1967-ben. Azóta több alkalommal volt vízi régészeti feltárás tárgya és számos felbecsülhetetlen értékű tárgyat mentettek ki róla.[9]
  • Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt plébániatemploma a Biogradhoz tartozó Kosa – Torovi és Jankolovica településrészek hitéleti központja. A templomot 1987-ben kezdték építeni és 1988-ban szentelte fel Marijan Oblak zárai érsek. Modern, harmonikus épület, homlokzatán markáns kétnyílású harangtoronnyal, északi oldalához csatlakozó pasztorális központtal és plébániaházzal. Szembemiséző oltára, szentségtartója, keresztelőmedencéje és két szenteltvíztartója kőből készült.[10][9]
  • A Szent Antal templomot a 19. század közepén építették. Abban az időben a tengerparton, a mélyen benyúló Jaz-öböl szélén állt. Az öblöt a 20. század elején feltöltötték és családi házakat építettek rá. A 20. század második felére a templom már alacsonyabb szinten állt a környező terepnél. Az egyhajós épületet fából ácsolt tetőzet, félköríves apszisát félkupola alakú boltozat fedi. Kívülről kőlapokkal burkolták. Homlokzatát a jellegzetesen dalmát típusú harangépítmény uralja. A templomot a 20. század végén teljesen megújították.[8][9]
  • A Szent Rókus templom a 16. század végén és a 17. század elején épült a járványoktól védelmező szent tiszteletére. Első írásos említése 1653-ban történt amikor Ivan Senjanin felesége Franica olajfáinak terméséből adományoz számára. Egyedülálló épület két oldalsó ablakkal, homlokzatán harangépítménnyel. Legértékesebb berendezési tárgya az aranyozott barokk 18. századi oltár. A templomot a 20. század közepéig kőfal övezte, melybe néhány, a középkori biogradi templomból származó faragott kőtöredék is be volt falazva.[8][9]
  • Az 1885-ben épített világítótorony közelében találhatók a középkori Szent Katalin templom romjai.[11] Magát a templomot egy az ókortól a 20. századig használt kőbánya feletti sziklára építették. Egyhajós épület volt félköríves apszissal. Homlokzata a bányászati tevékenység következtében leomlott. Félköríves apszisa oldalt egyenes záródású, kis ablakokkal.[9]
  • A városkapu a város középkori bejárata volt, majd a 16. századtól a 19. századig a megerősített település kapujaként szolgált. Miután Biogradot 1125-ben a velenceiek lerombolták az újjáépített települést a 16. században a szárazföld és a Jaz-öböl irányából védőfalakkal vették körül. A falakat három négyszögletes és egy ötszögű torony erősítette. A félköríves kapu felett Alvise Grimaninak Dalmácia és Albánia velencei kormányzójának címere és Biograd újjáépítését megörökítő felirata volt látható.[9]
  • A Pašman-csatornában fekvő Babac-szigeten található a de Soppe család erődített nyári kastélya. A nyári kastélyból és gazdasági épületekből álló épületegyüttest a 15. század végén említik először, míg a 16. század végéról védőfalak és malom építéséról számol be egy írásos dokumentum. A védőfalak egy négyszögletes belső teret vesznek körül. A 16. század végén épített falakból a délnyugati rész és bástyája, valamint a reneszánsz homlokzat a bejárati kapuzattal és a de Soppe család címerével maradt meg legépebben. A közelében található a Szent András templom, amely bár korábban épült szerves részét képezte a család birtokának, melynek címere a homlokzatára van befalazva. Az épületegyüttes a török háborúk idején menedékhelyül szolgált a szárazföldi partvidék lakosságának. A megerősített nyári kastély kiemelkedő példája a Zára környéki nyaralóépítészetnek.[9]
  • A vincés nővérek új kolostorát 1992. november 5-én szentelte fel Marijan Oblak püspök.[8]
  • A Szent János evangélista templomot 1076-ban szentelték fel. A bencés kolostorhoz tartozott, amelyet a 11. század második felében IV. Petar Krešimir horvát király alapított. Az 1 méter magasságú falmaradványok azt mutatják, hogy háromhajós, 29 x 12,5 méteres bazilika volt, nyugaton előcsarnokkal, a keleten pedig három félköríves apszissal. A templom falait kívülről lizénák tagolták. A templom belsejét az apszisban talált maradványok szerint freskók díszítették.[12]
  • A Szent Tamás templom egykor ahhoz a bencés apácakolostorhoz tartozott, amelyet IV. Petar Krešimir horvát király alapított a 11. században. Alaprajzát tekintve háromhajós épület volt, a keleti oldalon három félköríves apszissal. Ma nem látható, mert maradványai felett családi házak és aszfaltút épült.[13]
  • A Biba-Jader (Vrána-Zára) római vízvezeték maradványai a Gajina[14] és a Gladuša[15] nevű településrészeken.

Galéria szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
  2. ↑ a b c szerk.: Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc: Tengerfehérvár, Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963-05-6722-9 
  3. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-28.
  4. ↑ a b c d e Kroativ.at:Povijesni pregled Archiválva 2015. április 17-i dátummal a Wayback Machine-ben(horvátul)
  5. ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
  6. ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
  7. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1214.
  8. ↑ a b c d e Zupe.zadarskanadbiskupija.hr:Biograd – Sv. Stošija Archiválva 2015. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
  9. ↑ a b c d e f g h i Tzg-biograd.hr:Kulturne znamenitosti Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
  10. ↑ Zupe.zadarskanadbiskupija.hr:Biograd – Sv. Ivan Kristitelj Archiválva 2015. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
  11. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2804.
  12. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1737.
  13. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1738.
  14. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: P-6338.
  15. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: P-6368.

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Biograd_na_Moru&oldid=26631745”