Bulgáriában a tervek szerint 2024-ben vezetik be az eurót.[1]

Története szerkesztés

2016. június 7-én jelent meg az Európai Központi Bank (EKB) az évi konvergenciajelentése, melyben Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország által a legutóbb jelentés óta elért eredményeit értékelte. Ez alapján kiderül, hogy a hét uniós ország egyike sem tud megfelelni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek, bár ezeknek a feltételeknek a hiánya országonként különböznek. Az EKB jelentése megjegyzi, hogy a numerikus kritériumok teljesítése szükséges, de nem elégséges feltétele az euró bevezetésének. Az országoknak a belépéshez még "fenntartható konvergencia folyamatról" is tanúbizonyságot kell tennie. Ehhez pedig számos országban gazdaságpolitikai iránymódosítására lenne szükség. Az egyensúlytalanságok felhalmozódásának a kivédését számos országban megfelelő költségvetési és makroprudenciális intézkedésekkel és a pénzügyi szektor ellenőrzésének a megerősítésével kellene garantálni. Megállapítást nyert az is, hogy a vizsgált hét ország egyikében sem felel meg a jogi környezet az euró bevezetéséhez, különösen a jegybankok intézményi és gazdálkodási függetlensége terén tapasztalhatóak még hiányosságok. Horvátország kivételével egyetlen országban sem érvényesül maradéktalanul a monetáris finanszírozás tilalma és nem történt meg a jegybank megfelelő mértékű integrálása sem az Eurosystem körébe.[2]

2020 júliusában Bulgária belépett az ERM-2-be.[3]

Motívumok szerkesztés

A bolgár euróérmék mintázatáról népszavazáson döntöttek. Ez alapján az összes érmére a madarai lovas képe fog kerülni. (A lehetséges további jelöltek közé tartozott még a cirill ábécé, a nestinar-ok (bolgár tűztáncosok), a Rilai kolostor és a Tsarevets erőd is.) Bulgária EU-tagsága alkalmából már kibocsátott egy kvázi-eurós emlékérmet, az 1,95583 levás érmét, ami a fix euró-leva árfolyamon pontosan 1 euró értéket képvisel.

jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés