Boross Géza (lelkész)

(1931–2010) teológus, református lelkész

Boross Géza (Kiskunhalas, 1931. december 5.Budapest, 2010. október 2.) református lelkész, teológiai doktor, egyháztörténész, a Budapesti Református Teológiai Akadémia (majd jogutóda, a Károli Gáspár Református Egyetem) tanára 1982-től 2003-ig.

Boross Géza
Élete
Született1931. december 5.
Kiskunhalas
Elhunyt2010. október 2. (78 évesen)
Budapest
Pályafutása
Iskola/Irányzatreformátus teológia
Fontosabb műveiHomiletika, Katechetika, Poimenika, Liturgika, Diakónika

Élete szerkesztés

Kiskunhalason született. Gimnáziumi tanulmányait Cegléden végezte, majd 1955-ben teológiai abszolutóriumot szerzett. 1963-ban szentelték református lelkésszé. 1957–1958-ban Németországban tanult, 1958-tól Budapesten a Kálvin téri, 1963-tól 1984-ig a Törökőri gyülekezetben szolgált lelkészként. 1970-ben teológiai doktorátust szerzett Debrecenben A prédikáció dinamikája címmel. 1982 és 2003 között a Budapesti Református Teológiai Akadémián (majd jogutódán, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán) gyakorlati teológiát tanított. 2003-as nyugalomba vonulását követően professor emeritusként tartott még előadásokat. 2010-ben hunyt el 78 éves korában.

Művei szerkesztés

  • A prédikáció dinamikája, Budapest, 1970
  • Történelem a szószéken, Budapest, 1979
  • Hogyan prédikáljunk ma?, Budapest, 1981
  • Spurgeon kincseskamrája, Budapest, 1986
  • C.H. Spurgeon gyakorlati teológiája, Budapest, 1989
  • Homiletika (egyetemi kurzus)
  • Katechetika (egyetemi kurzus)
  • Poimenika (egyetemi kurzus)
  • Liturgika (egyetemi kurzus)
  • Diakónika (egyetemi kurzus)
  • Nem beszédben, hanem erőben, Budapest, 2000
  • Akadémikus gyakorlati teológia Magyarországon a 20. században, Stud. Caroliensia 2001,4
  • A magyar református gyakorlati teológia diszciplinái a huszadik században, Stud. Caroliensia 2002,3
  • Uram, a te Igéd nekem…, Budapest, 2001 (prédikációskötet)

Források szerkesztés