Brooke Burns

amerikai színésznő, modell

Brooke Elizabeth Burns (Dallas, Texas, 1978. március 16. –) amerikai színésznő, egykori divatmodell. Színészi pályafutását a Baywatch és a Baywatch Hawaii című televíziós sorozatokban kezdte.

Brooke Burns
2010-ben
2010-ben
SzületettBrooke Elizabeth Burns
1978. március 16. (46 éves)[1][2]
Dallas
Állampolgárságaamerikai[2]
HázastársaJulian McMahon (1999–2001)
Foglalkozásaszínésznő

Magassága179 cm[3]

A Wikimédia Commons tartalmaz Brooke Burns témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Brooke Elizabeth Burns 1978. március 16-án született Dallasban, Betsy és Brad Thomas Burns lányaként. Édesanyja háztartásbeli, édesapja pedig ápoló volt. Két lánytestvére van. 12 éves koráig balettozott, amit ínszalagszakadás miatt abbahagyott, majd 15 évesen modellkedni kezdett. 16 éves korában elköltöztek Európába, de lakott már Párizsban, Milánóban és Németországban is.

Karrierje szerkesztés

1998-tól 2001-ig a Baywatch című sorozatban játszotta Jessie Owens-t. 2004 és 2005 között a Tiszta Hawaii-ban kapott főszerepet, amely 21 részből állt, 2006-ban pedig a Pepper Dennis című sorozatban láthattuk. Kisebb szerepeket is kapott, pl. Ally McBeal, Divatalnokok (Just Shoot Me) és CSI: Miami. 2001-ben Vicki Vale-ként jelent meg a Batman commercials-ban. 2009-ben az Árnyékok köztben (Dancing Trees) valamint a Szeretők (Mistresses) című filmben játszik Holly Marie Combs oldalán.

Magánélete szerkesztés

1999-ben hozzáment Julian McMahon színészhez, akitől 2000 júniusában született egy lánya, Madison Elizabeth, házasságuk azonban 2001-ben véget ért. 2003-tól 2004. június 2-ig Bruce Willis volt a párja, akivel el is jegyezték egymást, de végül különváltak. Brooke jelenleg Los Angelesben él.

Szerepei szerkesztés

Filmek szerkesztés

Év Eredeti cím Magyar cím Szerep
2001 Shallow Hal A nagyon nagy ő Katrina
2005 The Salon Tami
Single White Female 2: The Psycho Egyedülálló nő megosztaná 2. Jan Lambert
Death to the Supermodels Lőjj a bombázóra! Eva
2006 Trophy Wife Kate Graham
2007 Time and Again Végzetes dallam Anna Malone
Urban Decay Sasha
2008 Trial by Fire Tűzpróba Kristen
The Most Wonderful Time of the Year Jennifer Cullen
The Art of Travel Darlene Loren
Smoke Jumper Kristin Scott
2009 Dancing Trees Árnyékok közt Nicole
Mistresses Szeretők Shannon Barnes
2010 Titanic II Dr. Kim Patterson
2012 Undercover Bridesmaid Beépített koszorúslány Tanya

Sorozatok szerkesztés

Év Eredeti cím Magyar cím Szerep Megjegyzés
1996 Out of the Blue A nagyon nagy ő Peg 22 epizód
1997 Conan the Adventurer Conan, a kalandor 1 epizód
Ally McBeal Ally McBeal Jennifer Higgin 4 epizód
1998–2001 Baywatch Baywatch Jessie Owens 46 epizód
1999 Mortal Kombat: Conquest Lori 1 epizód
2002 Men, Women & Dogs Kristle 1 epizód
A Nero Wolfe Mystery Beatrice Epps 2 epizód
2002–2003 Just Shoot Me! Divatalnokok Kelly 2 epizód
2003 She Spies Kémcsajok Nicki Shields 1 epizód
Rock Me Baby Erin 1 epizód
2004–2005 North Shore Tiszta Hawaii Nicole Booth 21 epizód
2006 Modern Men Angelica 1 epizód
Pepper Dennis Kathy Dinkle Williams 13 epizód
2008 Miss Guided Lisa Germain 7 epizód
2009 CSI: Miami CSI: Miami helyszínelők Bonnie Galinetti/Marci Reeger 1 epizód
Drop Dead Diva Haláli testcsere Christy Talbot 1 epizód
Melrose Place Melrose Place Vanessa Mancini 1 epizód

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés