Charles d’Amboise de Chaumont
II. Charles d’Amboise de Chaumont (Chaumont-sur-Loire, 1472 k. – Correggio, Milánói Hercegség, ma Emilia-Romagna, 1511. február 11.) francia főnemes, Chaumont, Sagonne, Meillant és Charenton ura, a Szent Mihály-rend lovagja, Párizs királyi kormányzója, Franciaország főudvarnagya (grand maître de France), Franciaország marsallja és admirálisa (amiral de France). Az itáliai háborúk hadvezére XII. Lajos király szolgálatában. A második itáliai háborúban 1501-től az elfoglalt Lombardia királyi kormányzója, a cambrai-i liga háborúi során harcolt az 1509-es agnadellói csatában. Apját is, őt magát is gyakran említik Chaumont d’Amboise néven.
| Charles d’Amboise de Chaumont | |
 | |
| Andrea Solari festménye (1507) | |
| Született | 1472 k. Chaumont-sur-Loire  Francia Királyság |
| Meghalt | 1511. február 11. (39 évesen) Correggio, Lombardia .svg){kind=small} Milánói Hercegség |
| Sírhely | Château d'Amboise |
| Állampolgársága | francia |
| Nemzetisége |  francia |
| Ország | Francia Királyság |
| Szolgálati ideje | 1501 – 1511 |
| Rendfokozata | Franciaország marsallja Franciaország admirálisa |
| Csatái | 1509: agnadellói csata |
| Kitüntetései | |
| Házastársa | Jeanne Malet de Graville[1] |
| Gyermekei | Michel d'Amboise |
| Szülei | Catherine de Chauvigny Charles Ier d'Amboise |
| Rokonai | Apja: I. Charles d’Amboise kamarás Nagybátyja: Georges d’Amboise bíboros, Rouen érseke |
| Civilben | Párizs királyi kormányzója, főudvarnagy (grand maître de France), Lombardia francia alkirálya |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Charles d’Amboise de Chaumont témájú médiaállományokat. | |
Élete szerkesztés
Származása, katonaősei szerkesztés
Édesapja I. Charles d’Amboise gróf (1430–1481) volt, Pierre d’Amboise (1408–1473) és Anne de Bueil d’Aubijoux legidősebb fia, királyi kamarás és tanácsos, Chaumont, Sagonne, Meillant, Charenton ura, Île-de-France, Champagne és Burgundia tartományok királyi kormányzója, a Szent Mihály-rend lovagja. Édesanyja Catherine de Chauvigny volt, André de Chauvigny de Ravel és Catherine de Beaujeu leánya.
Szüleinek 17 gyermeke született, köztük Charles volt a legidősebb. Legfiatalabb húga, Catherine d'Amboise (1482–1549) a reneszánsz kor hírneves prózaírója és költője lett. Nagybátyja, apjának egyik öccse, Georges d’Amboise bíboros (1460–1510) volt, aki Lajos orléans-i hercegnek, a későbbi XII. Lajos királynak szolgálatában államminiszterré, Rouen érsekévé emelkedett.
Felmenői, a középkori eredetű, nagy hatalmú d’Amboise család tagjai harcos főnemesek voltak, karddal szolgálták Franciaország királyait, de nem ritkán kemény összetűzésekbe is kerültek az uralkodókkal. Charles dédapja, VIII. Hugues d’Amboise 1415-ben, az azincourt-i csatában esett el, VI. Károly király szolgálatában. Egyik nagy-nagybátyját, Louis d’Amboise-t (1392–1469), Thouars vikomtját 1432-ben VII. Károly király – kegyencének, Georges de la Trémoille-nak sugallatára – elfogatta, és bebörtönözte, a király elleni összeesküvés vádjával. Vagyonát a király La Trémoille-nak adta. Louis unokafivére, Pierre d’Amboise, (Charles nagyapja) párttársaival szövetkezve elfogta és túszként Montrésor várába zárta La Trémoille-t, akit csak 1434-ben Louis d’Amboise szabadon engedéséért és teljes rehabilitálásáért cserébe engedtek szabadon. Louis kegyelmet kapott, a király visszaadta földjeit, de az amboise-i kastélyt magának tartotta meg, ez királyi lakhely maradt egészen a francia forradalomig. Ugyanez a nagyapa, Pierre d’Amboise 30 évvel később, 1465-ben összeesküvést szőtt XI. Lajos király ellen (Ligue de Bien-Public), de rajtavesztett, a pártütőket 1466-ban a király kivégeztette, Pierre kegyelmet kapott, de életfogytig börtönbe zárták, összes birtokait elkobozták, családjának erős fészkét, a Chaumont-sur-Loire-i várkastélyt lerombolták. Birtokait csak 1467-ben kapta vissza.
Apja, I. Charles d’Amboise, a kiváló hadvezér és diplomata már hűen szolgálta XI. Lajost. 1475–1480 között a király nevében vezetett hadjáratokban elfoglalta a Burgundi Hercegséget, a Burgundi Szabadgrófságot (Franche-Comté) és (rövid időre) a Luxemburgi Hercegséget is. 1476-ban egy 200 fős különítmény élén sikeresen kiszabadította a burgundiai Roveres (Rouvres-en-Plaine) várából Valois Yolande királyi hercegnőt, XI. Lajos húgát, Savoya régensét, akit a király ellensége, Merész Károly herceg záratott oda.
Házassága, gyermekei szerkesztés
1491-ben Charles d’Amboise feleségül vette a normadiai eredetű Malet-házból való Jeanne Malet de Graville-t († 1540), Viviers úrnőjét, Louis Malet de Graville-nak (1438–1516), Franciaország admirálisának, és Marie de Balzac-nak leányát. Egyetlen fiuk született, Georges d'Amboise (1503. k. – 1525), Chaumont, Vendeuvre, Vigny és Vaudémont ura. Georges túlélte apját, az 1521–26-os itáliai háborúban I. Ferenc király seregében harcolt, a paviai csatában esett el.
II. Charles d’Amboise-nak volt még egy házasságon kívüli fia is, Michel d'Amboise, aki 1505 körül született Nápolyban. Ő lett később az amboise-i Clos Lucé kastély ura, a d’Amboise család őrgrófi ágának ősapja.
XII. Lajos király hadvezére szerkesztés
Charles d’Amboise nagybátyja Georges d’Amboise bíboros volt, az orléans-i herceg – 1498-tól XII. Lajos király – bizalmas tanácsadója, főminisztere, Rouen érseke. A rokoni kapcsolat segítette az unokaöcs felemelkedését. 1493–1496 között az ifjú Charles már Párizs városának és Normandia tartománynak királyi kormányzója volt. A második itáliai háború (1499–1504) megindulásakor a királyi tüzérséget irányította Alessandria és Tirano sikeres ostrománál.
A király oldalán vonult be az elfoglalt Milánóba. A király őt nevezte ki Genova tartomány és Milánói Hercegség királyi kormányzójává, majd 1501-ben, Ludovico „il Moro” herceg elfogása és bebörtönzése után Lombardia katonai kormányzójává (lieutenant général).
1502. augusztus 26-án ismét a király oldalán vonult be az elfoglalt Genovába. 1504-ben XII. Lajos Franciaország marsalljává (Maréchal de France) emelte.
1506-ban Milánóba hívta Leonardo da Vincit, akinek művészetét igen nagyra tartotta. 1507–1508 között Leonardo több remekművét itt, Milánóban alkotta, köztük a Sziklás Madonnát és a Szent Anna harmadmagával-t. A kormányzó megrendelésére Leonardo vízvezetéket épített, szobrokat készített, sőt a kormányzó számára új palotát is tervezett. D’Amboise marsall megvásárolta Leonardo egyik korai, 1478–1482 között készült táblaképét is, a Madonna virággal-t (Madonna Benois). Napjainkban ez a kép a szentpétervári Ermitázs tulajdona, eredeti keretét ma is az Amboise-család címere díszíti. (1507-ben Andrea Solari megfestette a kormányzó portréját, ezt a képet is sokáig Leonardo da Vinci műveként tartották számon).
1507-ben Charles d’Amboise fegyveres erővel fojtotta el a genovaiak felkelését a francia uralom ellen. 1508-ban apósa, Louis Malet de Graville lemondott Franciaország admirálisának rangjáról, a méltóságot veje, Charles d’Amboise de Chaumont kapta meg.[2]
A cambrai-i liga háborúi során D’Amboise marsall harcolt az 1509. május 14-i agnadellói csatában, ahol XII. Lajos a pápa által szervezett cambrai-i liga tagjaival, elsősorban velencei csapatokkal állt szemben. A marsall a királyi előhadat vezette harcba. A fontos ütközet francia győzelemmel zárult. A marsall még ebben az évben elfoglalt több velencei várost is.[3]
Elhunyta szerkesztés
Charles d’Amboise de Chaumont marsall, Franciaország admirálisa, a Milánói Hercegség francia királyi kormányzója 1511. február 11-én hunyt el a lombardiai Correggióban (ma Emilia-Romagna régió). A ferences rend amboise-i kápolnájában (chapelle des cordeliers) temették el. Később ugyanide hozták a paviai csatában elesett fiát, George-ot is. Apa és fia síremlékén egy zománcozott réztábla két lovag metszett képét mutatta, egyikük pajzsán az admirálisi méltóság jelvényével, a horgonnyal. A 17. században François de Gaignières történetíró, műgyűjtő (1642–1715) a síremlékről tollrajzot készített, amely fennmaradt.
Özvegye, Jeanne de Malet de Granville 1528-ban feleségül ment René d’Illiers lovaghoz, aki így hozzájutott Jeanne örökségéhez, Marcoussis, Saint-Clerc, Chastres (ma: Arpajon), Gometz-le-Châtel és Nozay birtokához. Mivel az új férj a földek eladogatásából szerzett pénzt, Jeanne a párizsi parlamenthez (azaz bírósághoz) fordult.[4] A bíróság helyt adott panaszának, ítéletében elrendelte, hogy Jeanne az eladott javak utáni részesedésként kapja meg Marcoussis kastélyát, hozzá évi 3000 livre évjáradékot.
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ geni.com (több nyelv nyelven)
- ↑ Philippe Masson – Michel Vergé-Franceschi: La France et la mer au siècle des grandes découvertes... Documents d’histoire, Commission française d’histoire maritime, éditions Tallandier, 1993. (186. old)
- ↑ Edward Smedley: The History of France: From the Final Partition of the Empire of Charlemagne, A.D. 843, to the Peace of Cambray, A.D. 1529, Part 1 1923. Reprint: Ulan Press, 2012. 482-483. old. [1]
- ↑ La Province du Maine, ed. Société des archives historiques du Maine, Société des archives historiques du Cogner, 1903. S.1. Vol.11.
További információ szerkesztés
- Frederick Lewis Taylor: The Art of War in Italy, 1494-1529. Westport: Greenwood Press. 1973. ISBN 0-8371-5025-6.
- Frederic J. Baumgartner: Louis XII, St.Martin’s Press, New York, 1996. ISBN 0-312-12072-9
