Csatári László (Nyírbátor, ? –) Öveges József-díjas, Ericsson díjas fizika–informatika–ábrázoló geometria szakos tanár.

Csatári László
SzületettCsatari László Gyula
20. század
Nyírbátor
Állampolgárságamagyar[1]
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus
KitüntetéseiÖveges József-díj (2014), Ericsson-díj (2015)
SablonWikidataSegítség

Élete, tevékenysége szerkesztés

Nyírbátorban született. Általános és középiskolát itt végezte.

1995-ben végzett Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen fizika–ábrázoló geometria szakon. Másoddiplomáját 1998-ban szerezte a Kossuth Lajos Tudományegyetemen informatika szakon. 1998-tól a debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára. Jelenlegi iskolájában fizikát és informatikát tanít.

Tanítványaival számos hazai és nemzetközi fizika- és fizikához/informatikához kapcsolódó versenyen vett részt. Tagja a debreceni Hatvani István Fizikaverseny szervezőbizottságának. Több ismeretterjesztő előadást, illetve kísérleti bemutatót tartott, elsősorban fénytani és atomfizikai témákhoz kapcsolódóan. Rendszeresen szervezett fizikához és informatikához kapcsolódó különféle táborokat.

Rendszeres résztvevője a fizikatanári ankétoknak, ezeken több alkalommal tartott műhelyfoglalkozást, továbbá kísérleti bemutatókat (a „Tíz perces kísérletek” keretében). 2012–2014 között három pályamunkát adott be a Magyar Nukleáris Társaság pályázatára, és ezzel 2014-ben elnyerte a Öveges József-díjat. 2014-ben Debrecenben részt vett a Színpadon a Természettudomány 2014 válogatóversenyen, ahol fődíjat nyert, és ezzel bekerült a 2015. évi londoni Science on Stage fesztiválra utazó kilencfős magyar delegációba.

Publikációi szerkesztés

  • Tehetséggondozás Debrecenben : Élő Fizika : A fizika népszerűsítésének újszerű lehetőségei, (társszerző: Kun Ferenc), Természet Világa, 2012/5 melléklet, [2] Archiválva 2020. november 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Saját építésű Geiger-Müller számláló, Fizikai Szemle, 2014/6, 206–209 oldal. [3] Archiválva 2017. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Öveges díjat érő munkáim Nukleon, 2015. április, 178. cikk. [4]
  • Szem - fény - vesztés, Fizikai Szemle, 2015/5, 178–179 oldal. [5]

Díjai, kitüntetései szerkesztés

  • Tízperces kísérletek - I. díj, (55. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató, Győr), 2012.[2]
  • Műhelyfoglalkozás - 3. helyezett (56. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató, Székesfehérvár), 2013.[3]
  • Színpadon a Természettudomány 2014. - fődíj[4]
  • Öveges József-díj, 2014. és 2016.[5]
  • Fizikatanári myDAQ pályázat 2. hely, 2015.
  • Ericsson-díj, 2015.[6]

Jegyzetek szerkesztés

  1. inferred from place of birth
  2. Tepliczky István: Szubjektív benyomások az 55. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutatóról [1] Archiválva 2016. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Varga János: 56. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközkiállítás'. [2015. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 23.)
  4. A díjazottak névsora Archiválva 2014. december 23-i dátummal a Wayback Machine-ben a Színpadon a Természettudomány 2014 honlapján
  5. Az Öveges József-díj díjazottjai Archiválva 2013. november 11-i dátummal a Wayback Machine-ben a Magyar Nukleáris Társaság honlapján
  6. Az Ericsson-díjas fizikatanárok névsora a FizKapu portálon

További információk szerkesztés