Csendszóró

Kovács Kati 9. nagylemeze

A Csendszóró Kovács Kati kilencedik nagylemeze, platinalemez lett, több mint háromszázezret adtak el belőle. Hanglemezen és kazettán is megjelent, CD-n nem adták még ki, de online változatban megvásárolható. Az énekesnő több nyilatkozatában említi, hogy ez volt a legtöbb példányban eladott albuma. A lemez külső borítója Herpai Zoltánnak az énekesnőt ábrázoló festményeiből készült, a belső borítón pedig az előadó portréfotója látható.

Kovács Kati
Csendszóró
nagylemez
Megjelent1977
Felvételek19761977
Stíluslírai rock, tánczene, pop, funk, diszkó
Hossz40:00
KiadóHungaroton Pepita (SLPX 17 526)
Kovács Kati-kronológia
Rock and roller (1976)CsendszóróKovács Kati/Szörényi Levente/Adamis Anna (1978)
SablonWikidataSegítség

A dalok zenéjét Koncz Tibor, szövegét Sülyi Péter, Szenes Iván és Bradányi Iván írta.

Kísér: az Universal és a V'73 együttes.

A lemez legnagyobb sikerei az Indián nyár és a Ha legközelebb látlak, melyek az album előtt már kislemezen is sikert arattak. Utóbbi először a Hilton Szálló avatásán hangzott el 1976 szilveszterén, melyet a televízió is közvetített, s a dalból egy csapásra óriási sláger lett nemcsak Magyarországon, de a Szovjetunióban és Kubában is. Érdekessége, hogy a felvétel elején az énekesnő prózában mondja el a dal első mondatát. A dalt a Szovjetunióban Kszenyija Georgiagyi (Ксения Георгиади) énekelte orosz nyelven Мне весело (Mnye veszeloVidám vagyok) címmel. Azonban ugyancsak a Szovjetunióban erős akcentussal tarkított magyar nyelven is megjelent 1980-ban a Csarivnyi gitari (Чаривни гитары) együttes lemezén, Не обращаю на тебя внимания (Nem figyelek rád) címmel. Ez a változat 2008-ban CD-n is megjelent Oroszországban.[1]

Az Elégia c. dal oroszul hangzott el egy szovjetunióbeli nemzetközi fesztiválon 1978-ban, és ezt a változatot lemezen is kiadták. 1979 szeptemberében ugyanez a dal holtversenyben második-harmadik helyezést ért el egy, az ausztriai Villachban tartott fesztiválon. Ez utóbbi fesztiválnak köszönhetően az énekesnő német koncertmeghívásokat, rádiós felkéréseket is kapott. Erre a német rendelésre készült a későbbi „Szeretni kéne” c., magyaros népi motívumokkal, diszkóritmusban előadott vidám dala is.[2]

A címadó szerzeményben utcai közlekedési zajokat is felhasznált a zeneszerző.

Dalok szerkesztés

  • A
  1. Ha legközelebb látlak. YouTube (Koncz Tibor–Szenes Iván)
  2. Unokahúgomnak az V/A-ba (Koncz TiborSülyi Péter)
  3. Elégia (Koncz Tibor–Szenes Iván)
  4. Nézd a régi képen a lánykát (Koncz Tibor–Szenes Iván)
  5. Ha minden elfogyott (Koncz Tibor–Bradányi Iván)
  6. Úgy közétek állnék (Koncz Tibor–Szenes Iván)
  • B
  1. Indián nyár (Losito–Cutugno–Pallavicini–Ward–Bradányi Iván)
  2. Hé, srác! (Koncz Tibor–Sülyi Péter)
  3. A „Világ Mozgó” (Koncz Tibor–Sülyi Péter)
  4. Csendszóró (Koncz Tibor–Sülyi Péter)
  5. Búcsú. YouTube (Koncz Tibor–Sülyi Péter)

Slágerlistás dalok szerkesztés

1977 Ha legközelebb látlak. YouTube
1977 Ha minden elfogyott
1978 Búcsú. YouTube

Közreműködők szerkesztés

Kislemez szerkesztés

Televízió szerkesztés

Az Egymillió fontos hangjegy c. tv-műsor 1977. október 22-i adásában a lemez dalaiból a következő összeállítás hangzott el:

  1. Unokahúgomnak az V/A-ba
  2. A „Világ Mozgó”
  3. Mindent, ami szép
  4. Búcsú

Tv-felvétel készült még a Ha legközelebb látlak, az Úgy közétek állnék és a Hé, srác c. dalokból is.

A lemezzel közel egyidőben született dalok szerkesztés

  • Mindent, ami szép
  • Óh, ha rajtam múlna (kísér: Universal, V’73)
  • Rock tanóra

A Mindent, ami szép 1977 februárjában első helyezést ért el a Tessék választani!-n. Az Óh, ha rajtam múlna egy 1977-ben készült rádiófelvétel, mely 1978-ban jelent meg kislemezen. A Rock tanóra pedig 1977 decemberében hangzott el a rádió Belépés nemcsak tornacipőben c. műsorának zenés különkiadásában, melyben a legismertebb magyar zenészek sporttémájú dalokat adtak elő.

Források szerkesztés

  1. Ha legközelebb látlak - szovjet orosz előadásban (1980). YouTube
  2. Pulzus c. tv-műsor, 1980