Daniel Filipacchi francia laptulajdonos, médiaszemélyiség, műgyűjtő; az 1960-as évek elejétől kezdve több jelentős és sikeres franciaországi szórakoztató zenei rádióműsor, illetve jó néhány magazin létrehozója, illetve tulajdonosa volt.

Daniel Filipacchi
Filipacchi 1958-ban
Filipacchi 1958-ban
Született1928. január 12.
Párizs
Állampolgárságafrancia
Nemzetiségefrancia
HázastársaSondra Peterson
SzüleiHenri Filipacchi
Foglalkozásalaptulajdonos, médiaszemélyiség, műgyűjtő
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Filipacchi témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Fotográfusként kezdte a pályáját, a Paris Match című újságnál, annak 1949-es alapításától kezdve, de emellett már korán részt vett dzsesszkoncertek népszerűsítésében, majd egy kis lemezkiadót is indított. Az 1960-as évek elejének Franciaországában, amikor a dzsessz még nemkívánatos műfaj volt a kormánykézben lévő francia rádiókban, Filipacchi (aki addigra már széles körű elismertséget vívott ki magának a dzsesszműfajok szakértőjeként), egy társával, Frank Ténot-val együtt egy újszerű műsort indított az Europe 1 rádiócsatornán, Pour ceux qui aiment le jazz ("Azoknak, akik szeretik a dzsesszt") címmel, amely műsor úgyszólván azonnali népszerűségre tett szert.[1]

Ugyancsak az 1960-as évek elején beindított egy másik rádióműsort is, melynek modellje a Dick Clark's American Bandstand című amerikai műsor volt, Salut les copains címmel, amely gyakorlatilag önálló műfajt teremtett: e műsor volt az egyik legnagyobb hatással a yé-yé irányzat létrejöttére és alakulására. A rádióműsor sikerének hatására néhány éven belül egy nyomtatott magazin is indult ugyanilyen címmel,[2] a rajongók által csak Salut!-ként emlegetett, majd idővel át is nevezett folyóirat rövidesen már egymilliós példányszámban kelt el. Filipacchi rádiója amerikai és francia rockzenét egyaránt játszott,[3] és nagy mértékben befolyásolta – már az 1960-as évek elejétől kezdődően – a fiatal francia generációk kultúrájának formálódását.[4]

Filipacchi 1964-ben megszerezte a Cahiers du cinéma című magazint is,[5] amely akkor komoly pénzügyi gondokkal küszködött, és a tulajdonosok rávették Filipacchit, hogy vásárolja meg a lap többségi részesedését, hogy így mentse meg, és tegye a fiatalok számára is vonzóvá a folyóiratot.[6] Az 1968-as francia diáklázadások után azonban – látva a Cahiers átpolitizálódását[7] is, amiben jelentős része volt az akkoriban nyíltan maoista elveket valló Jean-Luc Godard filmrendezőnek,[7] Filipacchi úgy döntött, hogy megszabadul a laptól, és 1969-ben eladta részesedéseit.[7]

A következő években több új magazint indított, illetve sok meglévőnek lett a tulajdonosa, így például 1976-ban megszerezte a Paris Match fölötti jogokat is;[8] az általa birtokolt lapok között tinilányoknak szóló folyóiratok éppúgy szerepeltek, mint felnőttmagazinok,[9][10] köztük a Playboy és a Penthouse francia kiadásai.[11][12]

Műgyűjtői tevékenysége szerkesztés

Filipacchit a világ jelentősebb műgyűjtői között tartják számon,[13] gyűjteményének anyagából 1996-ban kiállítást is szerveztek a párizsi Modern Művészetek Múzeumában,[14] majd 1999-ben a New York-i Guggenheim Múzeumban. Gyűjtőként főként a szürrealista festmények érdeklik.

Magánélete szerkesztés

Az 1960-as években feleségül vette Sondra Peterson divatmodellt. Két gyermekük született, Craig és Amanda Filipacchi, utóbbi regényíró lett. Van egy lánya, Mimi, egy korábbi házasságából.

Források szerkesztés

  1. Roscoe Seldon Suddarth. French Stewardship of Jazz: The Case of France Musique and France Culture. University of Maryland, College Park, 37. o. (2008). ISBN 978-0-549-57192-6. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. [halott link]
  2. Between Marx and Coca-Cola: youth cultures in changing European societies, 1960-1980. Berghahn Books, 53. o. (2006). ISBN 978-1-84545-009-0. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. 
  3. Art and Visual Culture on the French Riviera, 1956-1971: The École de Nice. Ashgate Publishing, Ltd., 30. o. (2012). ISBN 978-0-7546-6471-0. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. 
  4. Arthur Marwick. The Sixties: Cultural Revolution in Britain, France, Italy, and the United States, C.1958-c.1974. Bloomsbury Publishing, 167. o. (2011. szeptember 28.). ISBN 978-1-4482-0542-4. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. 
  5. Truffaut: A Biography. University of California Press, 278. o. (2000). ISBN 978-0-520-22524-4. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. 
  6. Richard Brody. Everything Is Cinema: The Working Life of Jean-Luc Godard. Macmillan, 206. o. (2008. május 13.). ISBN 978-0-8050-6886-3. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. 
  7. a b c Cahiers Du Cinéma: Volume Four, 1973-1978 : History, Ideology, Cultural Struggle : an Anthology from Cahiers Du Cinéma, Nos 248-292, September 1973-September 1978. Psychology Press (2000. május 1.). ISBN 978-0-415-02988-9. Hozzáférés ideje: 2013. április 30. 
  8. „A Top French Publisher Purchases Paris-Match”, New York Times, 1976. szeptember 2., 23. oldal 
  9. Aaron Latham, "Rabbit, Run", New York, Nov 27, 1972, p.54
  10. Jacques Lanzmann — Novelist, lyricist and editor of Lui”, The Independent, 2006. július 4.. [2015. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. április 30.) 
  11. Bill Marshall, Cristina Johnston, "France and the Americas: culture, politics, and history, a multidisciplinary encyclopedia", Transatlantic relations series vol.3, ABC-CLIO, 2005, ISBN 1-85109-411-3, p.945
  12. Groueff 574
  13. The 2012 ARTnews 200 Top Collectors. ARTnews, 2012. június 26. (Hozzáférés: 2013. április 29.);The 2009 ARTnews 200 Top Collectors. ARTnews, 2009. július 1. (Hozzáférés: 2013. április 29.)
  14. Alan Riding. „French Ask: Is Art Still a Hobby?: A Paris show says modern art is being collected.”, New York Times, 1996. január 30., C11. oldal 

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Daniel Filipacchi című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.