Departure (Scandal-dal)

Scandal-kislemez

A Departure a Scandal japán pop-rockegyüttes huszonegyedik kislemeze, amely 2014. április 23-án jelent meg az Epic Records Japan kiadó gondozásában hatodik stúdióalbumuk, a Hello World első kislemezeként. A Departure volt a zenekar első kislemeze, amelynek összes számát az együttes tagjai írták. A lemez az ötödik helyen mutatkozott be a japán Oricon heti eladási listáján. A kislemez B oldalas száma, a Rainy A végzet ereklyéi: Csontváros című film japán vetítésének témazenéje volt.

Scandal
Departure
Kislemez a Hello World albumról
Megjelent2014. április 23.
FormátumCD (+DVD), digitális letöltés
StílusPop-rock
Hossz13:13
KiadóEpic/Sony
ProducerKameda Szeidzsi
Scandal-kislemez-kronológia
Over Drive
(2013)
Departure
(2014)
Joake no rjúszeigun
(2014)
Videóklip
Hivatalos videóklip
SablonWikidataSegítség

Háttér szerkesztés

2014 elején, mivel az együttes frontembere, Haruna a színházi fellépéssorozatával volt elfoglalva, ezért a többi három tag dalírásba kezdett, míg nem tudtak koncerteket adni.[1][2] Ugyan több dalkezdeményt is írtak, azonban abban mind egyetértettek, hogy a Departure-t be kell fejezniük. Mami, a zenekar szólógitárosa írta a dalt, amit kezdetben nem kifejezetten „tavaszi dalnak” szánt, ám végül az lett belőle, amit nem bánt, mivel elmondása szerint az együttes „főszezonja” egyébként is a tavasz.[* 1] A dal főtémája a „találkozás”, a „búcsú” és a „elutazás”, Mami a dalszöveget az együttes esetleges újbóli „szétválására” gondolva írta. A számot Kameda Szeidzsi hangszerelte és producerelte. Mami a gitárdallamot szándékosan „egyszerűre” írta, ám Kameda ezen egyáltalán nem módosított, viszont vonósokat és billentyűsöket adott a számhoz. Ugyan az együttes tagjai leszögezték Kamedának, hogy saját erejükből a saját hangzásviláguk mentén akarják elkészíteni a dalokat, és nem akarnak bele semmiféle „idegen” hangot, amit nem tudnak eljátszani a koncertek során, azonban végül mégis beleegyeztek a vonósok és billentyűsök bevonásába, mivel szerintük ezek végül jobbá tették a dalt. A producer a tamot, a pergődobot és a lábdobot halkabbra vetette, illetve javaslatára Rina a megszokott 14 hüvelykes lábcinjét eggyel nagyobbra cserélte, míg Tomomi Fender American Standard Precision Bass basszusgitárját P/J hangszedőkkel szerelték fel, valamint a gitárokat enyhe „ropogós” hangzású torzítással vették fel. A torzításnak hála a ritmusgitár hangzása is jobban kiemelkedik, amitől Haruna elmondása szerint meg is szeppent. Ugyan az együttes korábbi dalainak felvételekor általában a basszusgitár hangzását is enyhén eltorzították, azonban a Departure felvétele során erre nem volt szükség. Ellentétben a Nakata Jaszutaka által vezényelt előző kislemezükkel szemben ezúttal a producer jóval nagyobb szabad kezet adott az együttesnek a felvételek során, lévén az elsősorban idoloknak dalokat író Nakatával szemben Kameda maga is egy együttes tagja.[2] A Departure-t 2014. március 3-án mutatták be egyfajta „»rég nem láttuk egymást!« meglepetésként”,[* 2] amikor a videóklipje 24 óra erejéig felkerült az együttes japán YouTube-csatornájára az első kislemezük megjelenésének, illetve az Osaka-jo Hallban való első fellépésük évfordulóját megünnepelvén.[2] Mivel a dal csak 24 óra erejéig volt hallgatható ezért a rajongók hangot adtak a dal hivatalos megjelenése mellett, így az vezette a USEN Hit J-pop kívánságlistáját és a RecoChoku „legújabb slágerek, amiket jó a városban hallgatni” listáját is.[3][4] Ugyan a dalt eredetileg nem akarták kiadni kislemezen, de tekintettel a nem várt hatalmas érdeklődésnek, március 11-én az együttes Scanomics című rádióműsorában, valamint március 13-án az együttes nemzetközi Facebook-oldalán is utaltak rá, hogy a dal fizikai kislemezen is meg fog jelenni. A kislemez megjelenési dátumát 2014. március 21-én jelentették be hivatalosan a Sony Music Entertainment Japan és az együttes weboldalán keresztül.[5] Az, hogy a kiadvány címadó dala nemzetközileg is népszerűnek bizonyult hatalmas lökést adott Szaszazaki dalírással szembeni önbizalmának.[6]

A kislemez B oldalas számát, a Rainyt 2014. február 28-án a Végzet ereklyéi: Csontváros című film első japán nyelvű előzetesében mutatták be, a dal a film japán vetítésének témazenéje volt. A Rainyt teljes hosszúságban először 2014. április 1-jén, a Scanomics rádióműsorban adták le. A szám dalszövegét Rina, míg a zenét az együttes írta, így a Departure az együttes első kislemeze, amelynek összes számát az együttes írta.[2] A zenekar tagjai a dalt nem kifejezetten a filmhez írták, viszont a dalszöveg bizonyos részei kapcsolódnak hozzá. A dal kompozíciója során a „hook” készült el legelőször, ami megszilárdította a szám „koncertdal” jellegét. A szám bevezetője az összes korábbi Scandal-daltól eltér, egy emelkedő riffel indít, hogy a rajongók a koncertek alatt azonnal felismerjék a dalt. A Rainy gitárszólóját Szaszazaki a felvételek során rögtönözte.[2]

Élő előadások, promóció szerkesztés

A kislemez dalainak első élő előadására 2014. március 16-án, a Scandal által szervezett Band jarou jo vol. 5 rendezvényen, a tokiói Shibuya-AX koncertteremben került sor.[7] A címadó dal első televíziós előadása április 26-án volt a Fuji TV Music Fair című műsorában, itt ellentétben a többi tévés fellépéseikkel a vonósokkal együtt adták elő a számot.[8][9] A dalt később az NTV Music Dragon (április 26.),[10] az NHK Music Japan (április 27.), a TV Tokyo Premium Melodix! (április 28.), WOWOW Hógaku Break (május 2.)[11] és a Fuji TV Bokura no ongaku (május 9.) televíziós műsorokban is előadták, valamint az arénaturnéjuk és a következő kislemezük mellett a Tokyo FM Scanomics (március 3–április 29.), a J-Wave Saturday Sonic (április 19.),[12] az FM Fuji Stadium Rock!! (április 19.), a J-Wave Beat Planet (április 21.),[13] a Tokyo FM Skyrocket Company (április 23.),[14] a JFN Face (április 24.), az FM Yokohama Tresen+ (április 24.), az FM Nack5 The Nutty Radio Show oni tamasi (április 24.), az FM802 Awesome Fridays (április 25.),[15] a bayfm78 Keiyoginko Power Countdown Japan Hot 30 (április 26.),[16] az FM Osaka Endó Dzsun no You’ve Got a Radio! (április 28–május 1.) és az FM Nack5 One More Pint! (május 2.) rádióműsorokban, a Rock kjódai (április 23.) internetes műsorban, valamint a TBS TV Ószama no Brunch (április 26.), a Music B.B. (április 28–május 2.), az MBS Csi csin pui pui (május 2.) és a Space Shower TV Csútorial no toku dane fuku kitaru (május 4.) televíziós műsorában, illetve a Gekkan Gigs és a Go! Go! Guitar[17] magazinokban is népszerűsítették.

Számlista szerkesztés

CD
  CímDalszövegZeneHangszerelő Hossz
1. DepartureMamiMamiKameda Szeidzsi 4:41
2. RainyRinaScandal[* 3]Scandal 3:51
3. Departure (Instrumental)MamiKameda Szeidzsi 4:41
13:13
Best X’mas 5: Special Selection Video Vol. 1 (2013. 12. 23 at Shibuya-AX), DVD (ESCL–4186)
  CímDalszövegZene Hossz
1. Avanai cumori no, genki de neJanagiszava RjótaJanagiszava Rjóta  
2. Love SurviveHaruna, Tanaka HidenoriTanaka Hidenori  
3. Space RangerTomomi, HarunaSimohata Rjószuke  
Best X’mas 5: Special Selection Video Vol. 2 (2013. 12. 23 at Shibuya-AX), DVD (ESCL–4188)
  CímDalszövegZene Hossz
1. Scandal BabyTomomi, Tadzsika JuicsiTadzsika Juicsi  
2. Queens Are TrumpsMamiBu-ni  
3. DollTomomiTokita Szatosi  

Fogadtatás szerkesztés

A lemez a hatvanötödik helyen mutatkozott be a Billboard Japan Hot 100 slágerlistáján a 2014. április 7-i héten, kizárólag a Twitter-üzeneteknek hála.[18] A kiadvány megjelenése előtt két héttel visszakerült a listára a kilencvenedik helyen, illetve az Adult Contemporary Airplay listára is felkerült a harmincnegyedik helyen.[19][20] A következő héten a dal a harminchetedik,[21] majd a harmadik helyre ugrott a Japan Hot 100-on,[22] hogy utána visszacsússzon a tizenhatodik helyre.[23] A kislemez a hatodik helyen nyitott az Oricon napi,[24] ötödik helyen a heti,[25] míg a tizedik helyen a havi eladási listáján.[26]

Slágerlista-helyezések szerkesztés

Departure
Ország Toplista Legmagasabb
helyezés
Japán
Oricon napi kislemezlista[27] 3
Oricon heti kislemezlista[25] 5
Oricon havi kislemezlista[26] 10
Billboard Japan Hot 100[22] 3
Billboard Adult Contemporary Airplay[28] 10
iTunes Store napi dallista[29] 20
mora napi kislemezlista[30] 31
mora heti kislemezlista[31] 89
mora napi dallista[30] 11
mora heti dallista[31] 20
mora havi dallista[32] 50
Rainy
Japán
iTunes Store napi dallista[29] 62
mora napi dallista[30] 27
mora heti dallista[31] 63

Részletes Oricon-helyezések szerkesztés

Ke Sze Csü Szo Va Heti helyezés Eladások Forrás
X 6 5 4 4 3 4 5 30 953 [25]
15 22 21 18 23 19 19 22 4 573 [24][33]
20 25 27 33 22 33 26 32 1 812 [24][34]
33 64 780 [24]
48 115 526
141 360
185 242
(1 hétre lekerült)
199 191
199 223
(2 hétre lekerült)
185 201

Megjelenések szerkesztés

Régió Dátum Formátum Katalógusszám Kiadó
  Japán 2014. április 23. CD, digitális letöltés, kölcsönzői CD[35] ESCL–4185/6 (korlátozott, A)[36]
ESCL–4187/8 (korlátozott, B)[37]
ESCL–4189 (CD/kölcsönzői CD)[38]
4988010060831 (DL, mora)[39]
857723631 (DL, iTunes)[40]
A1000418575 (DL, RecoChoku)[41]
Sony/Epic
  Hongkong[42] digitális letöltés 854955284 (DL, iTunes)
  Tajvan[43]
  Makaó[44]
  Szingapúr[45]
  Malajzia[46]
  Thaiföld[47]
  Fülöp-szigetek[48]
  Indonézia[49]
  India[50]
  Vietnám[51]
  Kambodzsa[52]
  Laosz[53]
  Brunei[54]
  Srí Lanka[55]
  Mikronézia[56]
  Nepál[57]
  Pápua Új-Guinea[58]
  Fidzsi-szigetek[59]
  Amerikai Egyesült Államok[60] 853662671 (DL, iTunes)
  Kanada[61]
  Argentína[62]
  Brazília[63]
  Chile[64]
  Kolumbia[65]
  Peru[66]
  Ausztrália[67]
  Új-Zéland[68]
  Thaiföld[69] 2014. május 12. CD 88843070312 (CD) BEC-TERO

Megjegyzések szerkesztés

  1. Japánban tavasszal ér véget az iskolai év és ekkor virágoznak a múlékonyságot jelképező cseresznyefák is, így sok előadó jelentet meg ilyenkor elválásról szóló „tavaszi dalt”.
  2. Az együttes 2014 elején nem kifejezetten volt aktív.
  3. A Scanomics rádióműsor 2014. április 1-jei adásában elmondták, hogy Haruna írta az A- (verze), Tomomi pedig a B-szakaszt (refrén), míg Mami a „hookot”.

Források szerkesztés

  1. SCANDAL(スキャンダル) - 再出発の想いも込めた、春の歌が完成 - インタビュー (japán nyelven). Excite. [2014. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  2. a b c d e 【インタビュー】SCANDAL、新曲「Departure」リリース「私たちの音世界がこの楽曲で広がっていく気がしました」 (japán nyelven). Barks, 2014. április 22. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  3. SCANDAL 1日限定公開の新曲「Departure」が、問い合わせ殺到で1位に (japán nyelven). Billboard Japan, 2014. március 13. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  4. 街でよく聴く最新ヒット曲 (japán nyelven). RecoChoku. [2014. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  5. 新曲『Departure』リリース決定!! (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan, 2014. március 21. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  6. Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 6.)
  7. SCANDAL Hosts Event And Forms Ultimate, One-Night-Only Girls’ Band With NEGOTO and Akaikoen (angol nyelven). Barks, 2014. március 23. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  8. 2014/04/15『MUSIC FAIR』華原朋美×工藤静香×後藤次利/×浅倉大介/ももいろクローバーZ×SCANDAL/五木ひろし/谷村新司/コブクロ/柴咲コウ 収録。 (japán nyelven). Fuji TV, 2014. április 15. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  9. RINA: ドキドキ (japán nyelven). Ameba, 2014. április 18. [2015. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  10. ミュージックドラゴン (angol nyelven). Nippon TV. [2014. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  11. 邦楽BREAK/洋楽BREAK (japán nyelven). WOWOW. [2014. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  12. SATURDAY SONIC (japán nyelven). J-Wave. [2014. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  13. BEAT PLANET (japán nyelven). J-Wave. [2014. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  14. 4月19日(土)のサタソニは、最強ガールズバンドSCANDALが生出演!番組後半は、ニューアルバム「愛の関係」が大評判、GREAT 3の片寄明人さんによる夕暮れ選曲! (japán nyelven). Tokyo FM. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  15. AWESOME FRIDAYS (japán nyelven). FM802. [2014. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  16. KEIYOGINKO POWER COUNTDOWN JAPAN HOT 30 (japán nyelven). Ikspiari. [2014. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  17. 2014年6月号 (japán nyelven). Go! Go! Guitar. [2014. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  18. Billboard Japan Hot 100 (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  19. Billboard Japan Hot 100 (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  20. Billboard Japan Adult Contemporary Airplay (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  21. Billboard Japan Hot 100 (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  22. a b Billboard Japan Hot 100 (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  23. Billboard Japan Hot 100 (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  24. a b c d オリコンランキング情報サービス「you大樹」 (japán nyelven). Oricon. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.) (előfizetés szükséges)
  25. a b c オリコン週間 CDシングルランキング 2014年04月21日~2014年04月27日 (japán nyelven). Oricon. [2014. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  26. a b CDシングル 月間ランキング-音楽ランキング (japán nyelven). Oricon. [2014. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  27. CDシングル デイリーランキング-音楽ランキング (japán nyelven). Oricon. [2014. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  28. Adult Contemporary Airplay (japán nyelven). Billboard Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  29. a b トップソングをチェックする (japán nyelven). Apple. [2014. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  30. a b c 総合(Daily) (japán nyelven). mora. Label Gate. [2014. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  31. a b c 総合(Weekly) (japán nyelven). mora. Label Gate. [2014. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  32. 総合(Monthly) (japán nyelven). mora. Label Gate. [2014. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  33. CDシングル 週間ランキング-音楽ランキング (japán nyelven). Oricon. [2015. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  34. CDシングル 週間ランキング-音楽ランキング (japán nyelven). Oricon. [2015. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  35. Departure (japán nyelven). Tsutaya. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  36. Departure【初回生産限定盤A】 (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  37. Departure【初回生産限定盤B】 (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  38. Departure (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  39. HELLO WORLD (japán nyelven). mora. Label Gate. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  40. Departure - Single (japán nyelven). Apple Inc.. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  41. Departure (japán nyelven). RecoChoku. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  42. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  43. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  44. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  45. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  46. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  47. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  48. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  49. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  50. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  51. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  52. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  53. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  54. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  55. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  56. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  57. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  58. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  59. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  60. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  61. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  62. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  63. Departure - Single (spanyol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  64. Departure - Single (spanyol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  65. Departure - Single (spanyol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  66. Departure - Single (spanyol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  67. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  68. Departure - Single (angol nyelven). Apple, 2014. április 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  69. Scandal : Departure (CD) (angol nyelven). Mangpong.co.th. [2015. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)

További információk szerkesztés