Diósgyőri VTK-B

labdarúgócsapat

A Diósgyőri VTK – B (Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre) a magyar NB III. egyik részt vevő labdarúgócsapata Miskolcról. A Diósgyőri VTK tartalékcsapata, fiatal labdarúgókból áll. A csapat a 2007–2008-as szezonban szerepelt először a magyar bajnokságban, akkor a Tisza-csoportba osztották be a fiatalokat. A második NB III-as évadban a feljutást tűzték ki célul. Végül a harmadik szezon után a csapat megszűnt, mivel a felnőtt csapat kiesett az első osztályból. A nagycsapat újbóli elsőosztályú szereplésekor újraszerveződött, ám ezúttal a Mátra-csoport csapatai közé.

Diósgyőri VTK - B
DVTK-B
DVTK-B
Csapatadatok
Teljes csapatnévDiósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre - B
BecenévDiósgyőr, Piros-fehérek, DVTK tartalék
SzékhelyMagyar Miskolc, Magyarország
Alapítva2007, 2011
Megszűnt2010
Klubszínekpiros-fehér
StadionDVTK stadion, műfüves pálya
VezetőedzőMagyar Bocsi Zoltán
ElnökMagyar Dudás Hunor
BajnokságNB III
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Diósgyőri VTK - B honlapja

Keret szerkesztés

Az NB III-ban pályára lépő csapat három részből áll össze: az első keretben számításba nem vett labdarúgók, az NB III-as keret tagjai és az U19-es keret tagjai. Pályára csak 1989. január 1. után született labdarúgók léphetnek, kivéve 3 mezőnyjátékost és 1 kapust.

Az NB III-as keret szerkesztés

  Rakaczki Bence (kapus)
  Czégel Máté
  Czető Márk
  Demkó Balázs
  Eperjesi Gábor
  Fazekas Péter
  Götz Gergő
  Somogyi Szabolcs
  Szabó Dávid
  Szaszkó Máté
  Zinger Tamás[1]

Stadion szerkesztés

A csapat a meccseit a Hejőcsabai Holcim Sporttelepen játszotta 2009-ig, 2010-től a DVTK Stadion műfüves pályáján fogadják az ellenfeleiket.

Eredmények szerkesztés

  • NB III.
    • 4. hely 2007-2008
    • 6. hely 2008-2009
    • 7. hely 2009-2010
    • 2. hely 2011-2012

Korábbi edzők, szakvezetők szerkesztés

Támogatók szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. DVTK-Holcim keret a hivatalos honlapon.. [2008. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 3.)
  2. Támogatók DVTK hivatalos honlapján, jobbra fent és a lap alján. [2008. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 9.)

További információk szerkesztés

Sablon:DEFAULTSORTDiósgyőrivtkb