Dobozy Elemér

Dobozy Elemér (Budapest, 1902. január 18. – Budapest, 1986. május 18.) orvos, belgyógyász. Felesége Erdélyi Zsuzsanna néprajz- és népzenekutató.

Dobozy Elemér
Született	1902. január 18. Budapest
Elhunyt	1986. május 18. (84 évesen) Budapest
Házastársa	Erdélyi Zsuzsanna
Gyermekei	Dobozy Borbála
Foglalkozása	belgyógyász kardiológus egyetemi oktató
Iskolái	Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1928, orvostudomány)
Sírhelye	Farkasréti temető (22. parcella, 2. sor, 1. sírhey)
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája

Dobozy Elemér 1902. január 18-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait Cegléden végezte, majd 1928-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg orvosi oklevelét. Már 1923–1925 között, egyetemi évei alatt dolgozott a Stefánia Gyermekkórház egyetemi gyermekklinikájának laboratóriumában, és kidolgozta a rachitis (angolkór) kórtanával foglalkozó egyetemi pályatételt, mellyel pályadíjat is nyert. 1927–1928-ban a budapesti tudományegyetem rádiumintézetében a radioaktív sugárzások elméleti és gyakorlati kérdéseit tanulmányozta.

1928-tól mint externista gyakornok, majd fizetés nélküli tanársegéd a Korányi Sándor által vezetett III. sz. Belklinikán dolgozott 1936-ig, annak megszűnéséig.

1934–1936 között a klinika szívosztályát és szívbetegrendelését, valamint elektrokardiográfiai laboratóriumát vezette. 1937-től 1945 végéig a budapesti egyetem élettani intézetében fizetés nélküli tanársegéd és ezzel egyidejűleg 1937. január 1-től 1944 végéig a Korányi-klinika tanársegédei által létesített Stefánia Úti Belgyógyászati Intézetében dolgozott Hetényi Géza vezetése alatt.

1946–1951 között a budapesti orvosegyetem II. Belgyógyászati Klinikáján osztályvezető tanársegéd és a klinika EKG-laboratóriumának vezetője volt. A vérkeringési rendszer részletes kórtana című tárgykörből 1950-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki.

1951 októberétől a XIX. kerületi (kispesti) szakorvosi rendelőintézetében EKG-szakorvos és ezzel párhuzamosan a Fővárosi István Kórház II. Sz. Belbeteg Osztályán osztályos főorvos lett.

1955-től az István Kórház Betegségmegállapító Osztályának főorvosa, majd 1961-től a II. sz. Belgyógyászati Osztályának ideiglenesen megbízott főorvosa, 1963-tól pedig a III. sz. Belgyógyászati Osztályának főorvosa volt.

Munkássága során mintegy félszáz tudományos közleménye jelent meg.

Budapesten hunyt el, 1986. május 18-án.

Főbb munkái

• Az oxygenbelégzés hatása a decompensált szívbetegek vérkeringésére. (Orvosi Hetilap, 1935, 28.)
• Az ingerületvezetési zavarok elektrokardiographiai képe… (Debrecen, 1938)
• A klinikai elektrokardiographia alapvonalai (Budapest, 1940)
• A reciprok-rhythmusról. (Orvosi Hetilap, 1948, 39.)
• A stereoelektrokardiographia, mint klinikai módszer (1-2. füzet, Budapest, 1949-1951)
• Klinikai elektrokardiografia (társszerzőkkel, Budapest, 1954)

Források

• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X