Egyéni síugrás normálsáncon a 2006. évi téli olimpiai játékokon

versenyszám a XX. téli olimpiai játékokon

A 2006. évi téli olimpiai játékokon a síugrás egyéni normálsánc versenyszámát február 11-én és 12-én rendezték Pragelatóban. Az aranyérmet a norvég Lars Bystøl nyerte meg. A versenyszámban nem vett részt magyar versenyző.

Egyéni síugrás normálsáncon
a XX. téli olimpián
Adatok
HelyszínPragelato
Dátumfebruár 1112.
Versenyzők69 résztvevő
21 nemzetből
Érmesek
Aranyérem  Norvégia Norvégia
Ezüstérem  Finnország Finnország
Bronzérem  Norvégia Norvégia

 ← 20022010 → 

Eredmények szerkesztés

15 versenyzőt a világkupa eredményei alapján kiemeltek, ők a selejtezőben is ugrottak, de az eredményüktől függetlenül döntősek voltak. A többi 54 versenyző közül az első 35 jutott a döntőbe.

A döntőben az első sorozat ugrásainak eredményei alapján a legjobb 30 versenyző vehetett részt a második sorozatban. A két ugrás pontszámainak összege határozta meg a végső sorrendet. A távolságok eredményei méterben értendők. A rövidítések jelentése a következő:

  • Q: továbbjutás helyezés alapján

Selejtező szerkesztés

Hely. Versenyző Nemzet Távolság Pont Mj
1. Kaszai Noriaki   Japán (JPN) 103,0 132,5 Q
2. Dmitrij Ipatov   Oroszország (RUS) 102,0 129,0 Q
3. Dmitrij Vasziljev   Oroszország (RUS) 102,5 128,5 Q
4. Michael Neumayer   Németország (GER) 101,5 127,0 Q
4. Michael Möllinger   Svájc (SUI) 102,0 127,0 Q
4. Robert Mateja   Lengyelország (POL) 100,5 127,0 Q
7. Alexander Herr   Németország (GER) 102,5 125,5 Q
8. Tami Kiuru   Finnország (FIN) 100,0 125,0 Q
9. Itó Daiki   Japán (JPN) 99,0 123,0 Q
9. Martin Koch   Ausztria (AUT) 99,5 123,0 Q
11. Kamil Stoch   Lengyelország (POL) 99,0 122,5 Q
12. Borek Sedlák   Csehország (CZE) 99,0 120,0 Q
13. Ildar Fatkullin   Oroszország (RUS) 97,5 119,0 Q
14. Sebastian Colloredo   Olaszország (ITA) 97,0 118,0 Q
15. Jens Salumäe   Észtország (EST) 97,0 117,5 Q
16. Primož Peterka   Szlovénia (SLO) 96,5 117,0 Q
16. Gyenyisz Kornyilov   Oroszország (RUS) 99,5 117,0 Q
16. Alan Alborn   Egyesült Államok (USA) 96,5 117,0 Q
19. Guido Landert   Svájc (SUI) 97,0 116,0 Q
20. Jan Matura   Csehország (CZE) 95,5 115,5 Q
21. Jernej Damjan   Szlovénia (SLO) 96,0 114,5 Q
21. Stefan Read   Kanada (CAN) 96,5 114,5 Q
23. Janne Happonen   Finnország (FIN) 95,5 114,0 Q
24. Stefan Hula   Lengyelország (POL) 95,0 110,5 Q
25. Ragyik Zsaparov   Kazahsztán (KAZ) 94,0 110,0 Q
26. Ivan Karaulov   Kazahsztán (KAZ) 93,5 109,0 Q
26. Li Jang   Kína (CHN) 94,0 109,0 Q
28. Rok Benkovič   Szlovénia (SLO) 94,0 108,0 Q
28. Makszim Anyiszimav   Fehéroroszország (BLR) 94,5 108,0 Q
30. Andrea Morassi   Olaszország (ITA) 92,5 107,5 Q
30. Kim Hjongi   Dél-Korea (KOR) 92,5 107,5 Q
32. Jaan Jüris   Észtország (EST) 92,0 107,0 Q
33. Simon Ammann   Svájc (SUI) 92,0 106,0 Q
33. Jan Mazoch   Csehország (CZE) 92,0 106,0 Q
35. Clint Jones   Egyesült Államok (USA) 91,0 104,5 Q
36. Cshö Hungcshol   Dél-Korea (KOR) 91,5 104,0
36. Cshö Jongdzsik   Dél-Korea (KOR) 91,0 104,0
38. Tommy Schwall   Egyesült Államok (USA) 90,5 103,0
39. Tien Csantung   Kína (CHN) 91,0 102,0
40. Alessio Bolognani   Olaszország (ITA) 90,0 100,5
41. Gregory Baxter   Kanada (CAN) 89,5 100,0
42. Martin Mesík   Szlovákia (SVK) 88,5 97,5
42. Graeme Gorham   Kanada (CAN) 88,5 97,5
44. Kang Cshilku   Dél-Korea (KOR) 88,0 96,5
45. Pjotr Csaadajev   Fehéroroszország (BLR) 88,0 95,5
46. Jim Denney   Egyesült Államok (USA) 86,0 91,5
47. Volodimir Boscsuk   Ukrajna (UKR) 85,5 88,5
48. Alekszej Koroljov   Kazahsztán (KAZ) 84,0 86,5
49. Petar Fartunov   Bulgária (BUL) 83,5 85,0
50. Michael Nell   Kanada (CAN) 82,5 83,5
51. Georgi Zsarkov   Bulgária (BUL) 80,0 77,5
Harada Maszahiko   Japán (JPN) kizárták
Nyikolaj Karpenko   Kazahsztán (KAZ) kizárták
Sigurd Pettersen   Norvégia (NOR) kizárták
kiemelt Andreas Küttel   Svájc (SUI) 104,0 134,5
kiemelt Andreas Kofler   Ausztria (AUT) 103,5 134,5
kiemelt Janne Ahonen   Finnország (FIN) 104,5 133,5
kiemelt Adam Małysz   Lengyelország (POL) 102,0 130,5
kiemelt Matti Hautamäki   Finnország (FIN) 102,5 130,0
kiemelt Andreas Widhölzl   Ausztria (AUT) 102,0 129,0
kiemelt Okabe Takanobu   Japán (JPN) 101,0 127,5
kiemelt Georg Späth   Németország (GER) 99,5 123,5
kiemelt Jakub Janda   Csehország (CZE) 98,5 121,5
kiemelt Roar Ljøkelsøy   Norvégia (NOR) 98,0 120,5
kiemelt Michael Uhrmann   Németország (GER) 98,0 120,5
kiemelt Bjørn Einar Romøren   Norvégia (NOR) 97,0 118,0
kiemelt Thomas Morgenstern   Ausztria (AUT) 98,0 117,0
kiemelt Robert Kranjec   Szlovénia (SLO) 92,0 102,0
kiemelt Lars Bystøl   Norvégia (NOR) kizárták

Döntő szerkesztés

1. ugrás szerkesztés

Hely. Versenyző Nemzet Távolság Pont Mj
1. Dmitrij Vasziljev   Oroszország (RUS) 104,5 135,0 Q
2. Janne Ahonen   Finnország (FIN) 103,5 134,5 Q
2. Thomas Morgenstern   Ausztria (AUT) 103,5 134,5 Q
4. Andreas Küttel   Svájc (SUI) 103,0 133,5 Q
5. Roar Ljøkelsøy   Norvégia (NOR) 102,5 132,0 Q
6. Lars Bystøl   Norvégia (NOR) 101,5 131,0 Q
6. Matti Hautamäki   Finnország (FIN) 102,0 131,0 Q
8. Adam Małysz   Lengyelország (POL) 101,5 130,0 Q
9. Michael Neumayer   Németország (GER) 103,5 129,5 Q
10. Michael Uhrmann   Németország (GER) 101,0 128,0 Q
11. Andreas Kofler   Ausztria (AUT) 100,5 127,0 Q
12. Michael Möllinger   Svájc (SUI) 100,5 126,5 Q
13. Itó Daiki   Japán (JPN) 100,0 126,0 Q
13. Kaszai Noriaki   Japán (JPN) 100,0 126,0 Q
15. Bjørn Einar Romøren   Norvégia (NOR) 100,0 125,5 Q
15. Kamil Stoch   Lengyelország (POL) 100,0 125,5 Q
17. Georg Späth   Németország (GER) 99,5 124,5 Q
18. Jakub Janda   Csehország (CZE) 99,0 123,5 Q
19. Dmitrij Ipatov   Oroszország (RUS) 98,5 121,5 Q
20. Andreas Widhölzl   Ausztria (AUT) 98,0 120,5 Q
21. Jan Matura   Csehország (CZE) 97,5 120,0 Q
22. Alexander Herr   Németország (GER) 98,5 119,0 Q
23. Primož Peterka   Szlovénia (SLO) 97,0 118,5 Q
24. Martin Koch   Ausztria (AUT) 97,5 118,0 Q
24. Okabe Takanobu   Japán (JPN) 96,5 118,0 Q
26. Janne Happonen   Finnország (FIN) 96,0 116,0 Q
27. Stefan Hula   Lengyelország (POL) 95,5 115,5 Q
28. Robert Mateja   Lengyelország (POL) 95,5 115,0 Q
28. Ragyik Zsaparov   Kazahsztán (KAZ) 98,0 115,0 Q
30. Sebastian Colloredo   Olaszország (ITA) 95,5 113,5 Q
31. Tami Kiuru   Finnország (FIN) 95,0 113,0
32. Jens Salumäe   Észtország (EST) 94,5 112,0
33. Makszim Anyiszimav   Fehéroroszország (BLR) 94,0 110,5
34. Gyenyisz Kornyilov   Oroszország (RUS) 93,5 110,0
35. Jernej Damjan   Szlovénia (SLO) 93,0 109,0
36. Jan Mazoch   Csehország (CZE) 93,0 108,5
36. Andrea Morassi   Olaszország (ITA) 93,5 108,5
38. Simon Ammann   Svájc (SUI) 92,5 107,0
38. Borek Sedlák   Csehország (CZE) 92,5 107,0
40. Alan Alborn   Egyesült Államok (USA) 92,0 106,5
41. Robert Kranjec   Szlovénia (SLO) 91,5 105,5
42. Stefan Read   Kanada (CAN) 91,5 105,0
43. Kim Hjongi   Dél-Korea (KOR) 91,0 104,5
44. Ildar Fatkullin   Oroszország (RUS) 90,0 102,5
44. Li Jang   Kína (CHN) 90,5 102,5
46. Ivan Karaulov   Kazahsztán (KAZ) 90,5 102,0
47. Clint Jones   Egyesült Államok (USA) 88,0 97,5
48. Guido Landert   Svájc (SUI) 89,5 97,0
49. Rok Benkovič   Szlovénia (SLO) 87,5 91,5
50. Jaan Jüris   Észtország (EST) 84,5 88,5

2. ugrás szerkesztés

Hely. Versenyző Nemzet Távolság Pont
1. Michael Uhrmann   Németország (GER) 104,5 136,0
2. Lars Bystøl   Norvégia (NOR) 103,5 135,5
3. Matti Hautamäki   Finnország (FIN) 103,5 134,5
4. Roar Ljøkelsøy   Norvégia (NOR) 102,5 132,5
5. Adam Małysz   Lengyelország (POL) 102,5 131,0
5. Michael Neumayer   Németország (GER) 103,0 131,0
7. Andreas Kofler   Ausztria (AUT) 101,5 130,5
8. Andreas Küttel   Svájc (SUI) 101,0 129,0
9. Janne Ahonen   Finnország (FIN) 100,0 127,0
10. Georg Späth   Németország (GER) 100,0 126,5
11. Jakub Janda   Csehország (CZE) 100,0 125,5
12. Thomas Morgenstern   Ausztria (AUT) 99,5 125,0
13. Andreas Widhölzl   Ausztria (AUT) 99,5 123,5
13. Dmitrij Vasziljev   Oroszország (RUS) 100,5 123,5
15. Bjørn Einar Romøren   Norvégia (NOR) 98,5 122,5
15. Michael Möllinger   Svájc (SUI) 98,5 122,5
17. Kamil Stoch   Lengyelország (POL) 98,5 121,5
18. Dmitrij Ipatov   Oroszország (RUS) 98,5 121,0
19. Itó Daiki   Japán (JPN) 96,0 117,5
20. Kaszai Noriaki   Japán (JPN) 95,5 115,0
21. Robert Mateja   Lengyelország (POL) 94,5 114,0
22. Sebastian Colloredo   Olaszország (ITA) 95,0 113,0
23. Alexander Herr   Németország (GER) 94,5 112,0
23. Ragyik Zsaparov   Kazahsztán (KAZ) 95,0 112,0
25. Martin Koch   Ausztria (AUT) 94,5 111,5
25. Okabe Takanobu   Japán (JPN) 94,5 111,5
27. Jan Matura   Csehország (CZE) 93,5 111,0
28. Janne Happonen   Finnország (FIN) 93,5 109,0
29. Stefan Hula   Lengyelország (POL) 90,5 102,5
30. Primož Peterka   Szlovénia (SLO) 88,0 96,5

Összesítés szerkesztés

Helyezés Versenyző Nemzet 1. ugrás 2. ugrás Összesítés
1  Arany Lars Bystøl   Norvégia (NOR) 131,0 135,5 266,5
2  Ezüst Matti Hautamäki   Finnország (FIN) 131,0 134,5 265,5
3  Bronz Roar Ljøkelsøy   Norvégia (NOR) 132,0 132,5 264,5
4. Michael Uhrmann   Németország (GER) 128,0 136,0 264,0
5. Andreas Küttel   Svájc (SUI) 133,5 129,0 262,5
6. Janne Ahonen   Finnország (FIN) 134,5 127,0 261,5
7. Adam Małysz   Lengyelország (POL) 130,0 131,0 261,0
8. Michael Neumayer   Németország (GER) 129,5 131,0 260,5
9. Thomas Morgenstern   Ausztria (AUT) 134,5 125,0 259,5
10. Dmitrij Vasziljev   Oroszország (RUS) 135,0 123,5 258,5
11. Andreas Kofler   Ausztria (AUT) 127,0 130,5 257,5
12. Georg Späth   Németország (GER) 124,5 126,5 251,0
13. Jakub Janda   Csehország (CZE) 123,5 125,5 249,0
13. Michael Möllinger   Svájc (SUI) 126,5 122,5 249,0
15. Bjørn Einar Romøren   Norvégia (NOR) 125,5 122,5 248,0
16. Kamil Stoch   Lengyelország (POL) 125,5 121,5 247,0
17. Andreas Widhölzl   Ausztria (AUT) 120,5 123,5 244,0
18. Itó Daiki   Japán (JPN) 126,0 117,5 243,5
19. Dmitrij Ipatov   Oroszország (RUS) 121,5 121,0 242,5
20. Kaszai Noriaki   Japán (JPN) 126,0 115,0 241,0
21. Alexander Herr   Németország (GER) 119,0 112,0 231,0
21. Jan Matura   Csehország (CZE) 120,0 111,0 231,0
23. Martin Koch   Ausztria (AUT) 118,0 111,5 229,5
23. Okabe Takanobu   Japán (JPN) 118,0 111,5 229,5
25. Robert Mateja   Lengyelország (POL) 115,0 114,0 229,0
26. Ragyik Zsaparov   Kazahsztán (KAZ) 115,0 112,0 227,0
27. Sebastian Colloredo   Olaszország (ITA) 113,5 113,0 226,5
28. Janne Happonen   Finnország (FIN) 116,0 109,0 225,0
29. Stefan Hula   Lengyelország (POL) 115,5 102,5 218,0
30. Primož Peterka   Szlovénia (SLO) 118,5 96,5 215,0
31. Tami Kiuru   Finnország (FIN) 113,0 113,0
32. Jens Salumäe   Észtország (EST) 112,0 112,0
33. Makszim Anyiszimav   Fehéroroszország (BLR) 110,5 110,5
34. Gyenyisz Kornyilov   Oroszország (RUS) 110,0 110,0
35. Jernej Damjan   Szlovénia (SLO) 109,0 109,0
36. Jan Mazoch   Csehország (CZE) 108,5 108,5
36. Andrea Morassi   Olaszország (ITA) 108,5 108,5
38. Simon Ammann   Svájc (SUI) 107,0 107,0
38. Borek Sedlák   Csehország (CZE) 107,0 107,0
40. Alan Alborn   Egyesült Államok (USA) 106,5 106,5
41. Robert Kranjec   Szlovénia (SLO) 105,5 105,5
42. Stefan Read   Kanada (CAN) 105,0 105,0
43. Kim Hjongi   Dél-Korea (KOR) 104,5 104,5
44. Ildar Fatkullin   Oroszország (RUS) 102,5 102,5
44. Li Jang   Kína (CHN) 102,5 102,5
46. Ivan Karaulov   Kazahsztán (KAZ) 102,0 102,0
47. Clint Jones   Egyesült Államok (USA) 97,5 97,5
48. Guido Landert   Svájc (SUI) 97,0 97,0
49. Rok Benkovič   Szlovénia (SLO) 91,5 91,5
50. Jaan Jüris   Észtország (EST) 88,5 88,5

Források szerkesztés