Egyiptomi nyelv
Az ókori egyiptomi nyelv az afroázsiai nyelvcsaládba (korábbi nevén sémi-hámi nyelvcsalád) tartozik, annak hat ága közül az egyik.[1] A nyelvcsalád másik öt ága közül a sémi és a berber hasonlít rá, illetve a kusita ágba tartozó bedzsa nyelv.[2]
Egyiptomi nyelv
| |||||||
| Kiejtés | r n km.t | ||||||
| Beszélik | – | ||||||
| Beszélők száma | 0 (kihalt); kb. 1 millió (Óbirodalom), kb. 1,5 millió (Középbir.), kb. 3 millió (Újbirodalom), kb. 7 millió (római kor) fő | ||||||
| Nyelvcsalád | Afroázsiai nyelvcsalád Egyiptomi nyelv | ||||||
| Írásrendszer | hieroglif, kurzív hieroglif, hieratikus, démotikus, kopt | ||||||
| Nyelvkódok | |||||||
| ISO 639-1 | – | ||||||
| ISO 639-2 | egy | ||||||
| ISO 639-3 | cop egy; cop | ||||||
 | |||||||
Az ókori Egyiptom négyezer éves történelmének folyamán mind a beszélt, mind az írott nyelv folyamatosan változott nyelvtanilag is és a szavak jelentésében is. Az ókori egyiptomi nyelvet és az egyházi nyelvként ma is használt kopt nyelvet együttesen egyiptomi nyelvnek nevezik.
Története szerkesztés
Az egyiptomi nyelv fejlődése összesen öt nagyobb szakaszra osztható. Ezek (Gardiner alapján):[3]
Óegyiptomi vagy óbirodalmi nyelv szerkesztés
Az Óbirodalom és az első átmeneti kor nyelve (I.–VIII. dinasztia; i. e. kb. 3180–2240). A legkorábbi ismert nyelvváltozat; ennek idejéből származnak az első összefüggő nyelvemlékek, melyek döntő többsége vallásos szöveg vagy sírfelirat. A leghosszabb óegyiptomi nyelvű szövegek az ún. Piramisszövegek, a nemesek sírjaiban gyakoriak az önéletrajzi írások is. Nem sokban különbözik a következő nyelvváltozattól, a klasszikus egyiptomitól.[2][4]
Középegyiptomi vagy klasszikus nyelv szerkesztés
A IX.–XI. dinasztiák (i. e. kb. 2240–1990) vernakuláris nyelvváltozata, később új elemekkel kiegészülve. A hivatalos feliratok és az irodalom nyelve a Középbirodalom idejétől egészen a XVIII. dinasztia végéig (i. e. kb. 1300),[5] Ehnaton uralkodásáig, amikor a beszélt újegyiptomi nyelv lett az irodalom hivatalos nyelve (a vallásos szövegeket kivéve, melyeknél még ragaszkodtak a hagyományokhoz). A núbiai és szaiszi korban (i. e. 715–535) egy időre reneszánszát élte, hieroglif és hieratikus szövegeken gyakran használták a korabeli nyelvváltozat helyett.[6]
Ez az egyiptomi irodalom klasszikus nyelve, több műfajban is jelentős alkotások születtek: 1) halottkultusszal kapcsolatos szövegek, köztük a legjelentősebb a Koporsószövegek, 2) intelmek (Ptahhotep intelmei, Merikaré intelmei), 3) prózai történetek (Szinuhe, A hajótörött története, A paraszt panaszai), 4) himnuszok.[7]
A középegyiptomi az egyiptológusok által leginkább vizsgált nyelvváltozat, mert rengeteg különféle dokumentum maradt fenn ebből a korból, itt a legkisebb az eltérés a hivatalos és irodalmi szövegek nyelvváltozata között, helyesírása pedig következetesebb a többi nyelvváltozaténál.[6] Az első középegyiptomi nyelvtankönyvet Adolf Erman adta ki 1894-ben, ezt Alan H. Gardiner műve követte 1927-ben. A 20. század közepére az egyiptológusok úgy gondolták, a középegyiptomi nyelvet teljesen sikerült megismerni, és az óbirodalmi felé fordultak, Hans Jakob Polotsky elmélete azonban 1944 után újraélesztette a vitát bizonyos kérdésekben.
Újegyiptomi vagy későegyiptomi nyelv szerkesztés
A XVIII.–XXIV. dinasztiák (i. e. kb. 1573–715) vernakuláris nyelvváltozata. Az Amarna-korban készült feliratokon látni először, főleg levelekben, üzleti dokumentumokban és irodalmi szövegekben szerepel, de a XIX. dinasztiától már templomi feliratokon is. Kevés szöveg van, ahol nem keveredik a klasszikussal. Jellemző a kölcsönszavak megjelenése.[4]
Vallási és szekuláris irodalmi művek nagy számban maradtak fenn ezen a nyelvváltozaton, köztük Wenamon története, a Chester–Beatty I papirusz szerelmes versei, valamint Ani intelmei. A ramesszida kor adminisztrációjának a nyelve is volt.
A klasszikus és újegyiptomi közt lévő különbség nagyobb, mint ami az a középegyiptomit választja el az óegyiptomitól. A nyelv szintetikusból analitikussá vált. A két nyelv különbözőségét a latin és olasz vagy az ómagyar és a mai magyar közti különbözőséghez lehet hasonlítani.
Az írott újbirodalmi nyelv pontosabban írja le a kor beszélt nyelvét, mint a középbirodalmi. Az 3, w, ỉ gyenge mássalhangzókat, valamint a nőnemű .t végződést egyre gyakrabban elhagyták, valószínűleg mert szóban is lekoptak. A p3 (hímn.), t3 (nőn.) és n3 (tbsz.) mutató névmásokat határozott névelőként kezdték használni. A régi sḏm.n=f igeformát felváltotta a sḏm=f, ami prospektív és perfektív is volt. Múltidőt az ỉr segédigével is képeztek, pl. ỉr=f s3ḥ3=f (ő megvádolta őt). A főnevek jelzőjeként használt mellékneveket gyakran főnevek váltották fel.
Démotikus nyelv szerkesztés
A XXV. dinasztia idejétől a késő római korig (i. e. kb. 715 – i. sz. 470) démotikus írással írt szövegek (közigazgatási és irodalmi) nyelve.[4] Nyelvtanilag közel áll a későegyiptomihoz. Fontos irodalmi emlékei a Szetna-regény és Ankhsesonki intelmei.[8]
Kopt nyelv szerkesztés
A kopt nyelv az egyiptomi nyelv utolsó változata. Az i. sz. 3. századtól használták, de Egyiptom arab hódítása (640) után az arab nyelv háttérbe szorította, beszélt nyelvként a 16. században kihalt,[4] bohairi dialektusát azonban a kopt ortodox egyház és a kopt katolikus egyház liturgikus nyelvként használja, ahogy a katolikus egyház a latint. Módosított görög ábécét használ.[4] Mivel ez az egyetlen egyiptomi nyelvváltozat, melynek írásos dokumentumaiban a magánhangzókat is jelölik, tanulmányozása közelebb visz az ókori egyiptomi nyelv kiejtésének megfejtéséhez. Az egyiptológusok a szaidi dialektust tanulják, mivel ennek van a legkevesebb olyan jellegzetessége, ami elválasztja a többi dialektustól; a szaidi és bohairi mellett még az ahmími dialektusa jelentős.[9]
Lásd még szerkesztés
Források szerkesztés
- ↑ Antonio Loprieno: Ancient Egyptian – A Linguistic Introduction. Cambridge University Press, 1995. ISBN 978-0-521-44849-9 p.1
- ↑ a b Loprieno, p.5
- ↑ Alan Gardiner: Egyptian Grammar. Being an Introduction to the Study of Hieroglyphs. Griffith Institute, Oxford, 1927. ISBN 978-0-900416-35-4 p.5
- ↑ a b c d e Gardiner, p.5
- ↑ Gardiner, pp.1,5
- ↑ a b Gardiner, p.1
- ↑ Loprieno, p.6
- ↑ Loprieno, p.7
- ↑ Gardiner, p.6
