Egylényegűség
Az egylényegűség (görögül: ὁμοούσιος (homoousziosz), illetve latinul: consubstantialis; mindkettő jelentése ’egylényegű’, ’azonos lényegű’) a kereszténységben, a krisztológiai doktrína kulcsfogalma, amelyet a 325-ös nikaiai zsinaton fogalmaztak meg, annak megerősítésére, hogy a Fiú és az Atyaisten egylényegű.[1] Alexandriai Atanázhoz köthető, aki azt a nézetet vallotta, hogy az Atyaisten és a Fiúisten lényegileg azonos. Ugyanezt a kifejezést a 4. századtól a Szentlélekre is alkalmazták, hogy „lényegében azonos” az Atyával és a Fiúval. Ez a nézet a nikaiai kereszténység teológiájának sarokkövévé vált, és az egyik legfontosabb teológiai nézetet képviseli a kereszténység fő áramlatának a Szentháromságról alkotott doktrinális felfogásában.[2]
Etimológia szerkesztés
Az ógörög ὁμοούσιος (homoousziosz) szó a ὁμός (homosz) ’azonos’ és az οὐσία (ouszia) ’lény’, ’lényeg’, ’szubsztancia’ szavak összetétele.
Történet szerkesztés
260 körül vita támadt Róma és Alexandria püspökei között; amelyben az egylényegűség volt kiemelkedő. A kérdést az antiókhiai zsinat (264-272) is vitatta; és úgy tűnik, hogy az atyák elutasították a homoouszion-t, sőt odáig mentek, hogy a heteroouszion javasolták.[3]
Arius (i. sz. 280 – 336) és követői, az ariánusok tanítása szerint Krisztus, vagyis a Fiúisten és az Atyaisten eltérő lényegű (ἑτεροούσιος (heteroousziosz) = ’eltérő lényegű’).
Az első nikaiai zsinatot (325) Konstantin császár elnökletével hívták össze, hogy feloldják az egyházon belüli vitát az isteni személyek egymás közötti kapcsolatáról.[1] A zsinat elvetette Arius tanítását, és ariánus-ellenes formulaként a császár felszólítására [4] kimondta azt az ortodox tant, amely szerint a Fiú egylényegű az Atyával (homoousziosz) szubsztanciájuk azonos, de személyükben különböznek. A zsinaton kidolgozott hitvallás véget akart vetni a vitának, de az arianizmus befolyása évszázadokig megmaradt az egyházban.[1]
A nikaiai hitvallást II. Constantius nyomására újra elvetették (milánói zsinat, 355). A császárok 335-től 378-ig többnyire az ariánus nézeteket pártfogolták.
381-ben I. Theodosius császár összehívta a 2. egyetemes zsinatot (I. konstantinápolyi zsinat), amely kidolgozta és megerősítette a korábbi hitvallást,[1] és általánosan kötelező érvényűnek nyilvánították a Római Birodalomban.
Későbbi szemiariánus nézetek az Atyaistent és a Fiúistent hasonló (de továbbra sem azonos) lényegűnek (ὁμοιούσιος /homoiousziosz/ ’hasonló lényegű’ = ὅμοιος /homoiosz/ ’hasonló’ + οὐσία (ouszia) ’lény[eg]’) tekintették.
A kora újkori reformáció során ismét megjelentek az antitrinitárius csoportok, amelyek ellentmondtak a nikaiai és a nikaiai-konstantinápolyi hitvallás dogmáinak. Az unitáriusok a radikális reformáció antitrinitáriusai közül kerültek ki.
Később más antitrinitárius csoportok is megjelentek, mint például a krisztadelfiánusok, a Jehova Tanúi és a mormonok.
Kapcsolódó cikkek szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b c d Homoousios | Definition, History, & Importance | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com. (Hozzáférés: 2024. január 28.)
- ↑ Bethune-Baker, James. The Meaning of Homoousios in the Constantinopolitan Creed. Cambridge, U.K.: The University Press (2004). ISBN 9781592448982
- ↑ CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: Homoousion. www.newadvent.org. (Hozzáférés: 2024. január 28.)
- ↑ Homoousion | Encyclopedia.com. www.encyclopedia.com. (Hozzáférés: 2024. január 28.)
Források szerkesztés
- Rathmann János (1996): Idegen szavak a filozófiában; Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 9631875148
- Világtörténelem Atlasz - ISBN 963-85962-5-2