Emszt Kálmán

(1873–1957) magyar vegyész, gyógyszerész, gyógyszerészdoktor, főgeológus, kísérleti főigazgató

Emszt Kálmán (Mezőtúr, 1873. július 10.Budapest, 1957. április 8.) vegyész, gyógyszerész, gyógyszerészdoktor, főgeológus, kísérleti főigazgató.

Emszt Kálmán
Született

Mezőtúr
Elhunyt1957. április 8. (83 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1895)
SírhelyeFarkasréti temető (33/5-1-32)[3][4]
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Az elemi iskolát szülőhelyén végezte, ezt követően a mezőtúri református gimnnáziumban érettségizett. A Budapesti Tudományegyetemen szerezte gyógyszerészi oklevelét 1895-ben, 1901-ben pedig gyógyszerészdoktori fokozatot nyert. 1895 és 1900 között az intézmény II. Chemiai Intézetében Lengyel Béla tanársegédeként dolgozott. 1900-tól a Földtani Intézetben dolgozott mint vegyész. Itt később főgeológus lett, majd 35 évi szolgálat után 1935-ben kísérletügyi főigazgatóként vonult nyugdíjba. 1899 és 1949 között a Magyar Földtani Társulat választmányi, 1949-től haláláig pedig tiszteletbeli tagja volt. Elhunyt 1957. április 8-án délután 2 órakor, életének 84, házasságának 54. évében. Felesége Horváth Lilla volt, aki tíz évvel élte túl (elhunyt 1967. március 31-én).

Munkássága kiterjedt a Balaton fenékiszapjának kémiai vizsgálata, a hazai tőzegek részletekbe menő vegyelemzésére, a Kárpát-medence jelentősebb ásványvizeinek analízisére. Papp Károly és Rozlozsnik Pál geológiai munkáihoz kőzetelemzéseket is végzett.

Fontosabb művei szerkesztés

  • A Vogel-féle ezüsthaloidokról. Gyógyszerész doktori értekezés. Bp. 1901.
  • A Balaton fenékiszapjának és altalajának chemiai alkata. Bp., 1905.
  • Jelentés az 1905 (… 1910) év folyamán eszközölt geológiai tőzeg-és lápkutatásról (Földtani Int. Évi Jelentése, 1905-től 1910-ig)
  • Magyarország tőzegtelepei. M. Mérnök és Építészegylet Közleményei. Bp. 1911.
  • A Margit-szigeti artézi kút vizsgálata. Hidrológiai Közlöny, 1923.
  • A kékkúti Theodora forrás kémiai elemzésének eredményei. Hidrológiai Közlöny, 1924.
  • Ásványvíz források állandóságáról. Orvosi Hetilap, 1925.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Bodorik Sándor: Mezőtúri életrajzi lexikon. Mezőtúr város pantheonja a kezdetektől máig. Mezőtúr, S-print Reklámiroda, 1999.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Bp.], Béta Irodalmi Rt., [1937].
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.
  • A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-2000. Összeáll. és szerk. Marczell Ferenc. [Bp.], Magyar Hidrológiai Társaság, 2000.
  • Révai nagy lexikona. Bp., Révai, 1911-.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Szmodits László: Neves magyar gyógyszerészek kegyeleti adattára. [Bp.], Dictum Kiadó, 2003.
  • Tapolcai életrajzi lexikon. Gyűjtötte és összeáll. Kertész Károly. Tapolca, Tapolcai Városszépítő Egyesület, 2000.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998.