Erich Raeder

Erich Johann Albert Raeder (Hamburg, 1876. április 24. – Kiel, 1960. november 6.) a náci Németország haditengerészeti vezetője a II. világháború során. 1939-ben léptették elő nagyadmirálissá, háborús időben elsőként Alfred von Tirpitz óta. Ő vezette a Kriegsmarinét a háború első felében 1943 januárjáig, amikor is lefokozták, és helyét Karl Dönitz vette át. A nürnbergi perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de 1955-ben szabadon bocsátották. 1960-ban bekövetkezett halála előtt megírta önéletrajzát.

Erich Raeder
Erich Raeder
Született	1876. április 24. Hamburg, Németország
Meghalt	1960. november 6. (84 évesen) Kiel, Németország
Sírhely	Nordfriedhof
Állampolgársága	német
Nemzetisége	Német
Fegyvernem	Kaiserliche Marine Reichsmarine Kriegsmarine
Rendfokozata	Tengernagy
Csatái	I. világháború: Doggerbanki csata Skagerraki csata II. világháború
Kitüntetései	Lovagkereszt
Iskolái	Naval Academy at Mürwik
Erich Raeder aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Erich Raeder témájú médiaállományokat.

Élete

Raeder középosztálybeli családban született Hamburg Wandsbek városnegyedében, édesapja iskolaigazgató volt. 1894-ben csatlakozott a császári haditengerészethez, és gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1912-ben már Franz Hipper vezérkari főnökeként szolgált. Ezen a poszton harcolta végig az I. világháborút, valamint részt vett a doggerbanki és a skagerraki csatákban. A háború után sem szakadt meg felemelkedése, 1922-ben ellentengernaggyá (Konteradmiral), 1925-ben altengernaggyá (Vizeadmiral) léptették elő. Admirálisi kinevezését 1928-ban szerezte meg, egyúttal a weimari köztársaság birodalmi haditengerészetének (Reichsmarine) főparancsnokává avanzsált.

Bár általánosságban véve nem rokonszenvezett az NSDAP náci párttal, szívvel-lélekkel támogatta Adolf Hitler törekvését a haditengerészet újjászervezésére és megerősítésére, ugyanakkor más kérdésekben hasonlóan heves ellenkezést tanúsított. 1936. április 20-án, pár nappal Raeder 60. születésnapja előtt Hitler vezéradmirálissá (Generaladmiral) nevezte ki. A haditengerészet megerősítése során Raeder folyamatosan összeütközésbe került Hermann Göringgel, aki a gazdaság erőforrásait a Luftwaffe részére kívánta igénybe venni.

Mindezek ellenére 1939-ben elnyerte a nagyadmirálisi (Großadmiral) címet, majd az év folyamán javasolta a Weserübung hadművelet, Dánia és Norvégia megtámadásának tervét, hogy Németország a Royal Air Force hatósugarán kívül eső védett kikötőkhöz jusson, valamint hogy közvetlen kijárattal rendelkezzen az Norvég-tengerre és ezáltal az Atlanti-óceánra. E hadműveleteket súlyos veszteségekkel bár, de sikeresen végrehajtották 1940 áprilisa és májusa folyamán.

Raeder nem támogatta a Seelöwe hadműveletet, a Brit-szigetek tervezett német lerohanását. Úgy látta, hogy a közvetlen stratégiai megközelítés jóval nagyobb sikerrel kecsegtet a tengeri hadviselés során, ezért a tengeralattjárók és a kisebb felszíni hajók számának növelését szorgalmazta. Ehhez a mediterrán térséget középpontba helyező stratégia, az észak-afrikai jelenlét, valamint Málta és a Közel-Kelet elfoglalásának terve párosult.

A Seelöwe elleni fellépéséhez hozzájárult, hogy kételkedett a La Manche-csatorna feletti német légi fölény kivívásának lehetőségében, ami előfeltétele volt annak, hogy megakadályozzák a brit flotta katasztrófával fenyegető ellentámadását az inváziós erőket szállító egységekkel szemben.

Miután a Luftwaffe elveszítette az angliai csatát a hadszíntér feletti légi fölény kivívásáért, a hadműveletet határozatlan időre elhalasztották. Helyette nekiláttak a Barbarossa hadművelet, a Szovjetunió megtámadását célzó terv kidolgozásának, amit Raeder úgyszintén ellenzett.

A felszíni flotta sorozatos kudarcai és a Karl Dönitz vezette tengeralattjáró-flottillák kimagasló sikerei miatt Raedert a haditengerészet felügyelő admirálisává (Admiralinspekteur) fokozták le 1943 januárjában, a főparancsnoki posztot Dönitz vette át. Raeder ugyanezen év májusában lemondott posztjáról és nyugdíjba vonult.

A háború után a nürnbergi per során „háborús uszítás” vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A sokat bírált verdiktet később enyhítették, végül 1955. szeptember 26-án, megromlott egészségére tekintettel szabadon engedték. 1957-ben „Mein Leben” (Életem) címmel önéletrajzot írt. Kielben hunyt el 1960. november 6-án.

Források

• Alexander, Bevin (2000). How Hitler Could Have Won World War II, New York: Three Rivers Press. ISBN 0-609-80844-3

További információk

• The Reichsmarine 1919-1935 (angolul)
• Kriegsmarine – The Navy 1935-1945 (angolul)
• Admiral Erich Raeder: True to his Profession (angolul)