Fórizs László

(1959) tanár, műfordító

Fórizs László (Budapest, 1959. október 26. –) tanár, műfordító.

Fórizs László
Született1959. október 26. (64 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus,
műfordító
IskoláiVanderbilt Egyetem (PhD, fizika)
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Már középiskolai tanulmányai alatt is segédkönyvtárosként dolgozik. Ekkor kezd el szanszkritül tanulni. A gimnázium elvégzése után nem jelentkezik egyetemre, hanem a Pannonhalmi Bencés Főapátság Főkönyvtárában vállal könyvtárosi állást.

Visszatér Budapestre, két évig fizikai munkás, majd a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (Nyugat-magyarországi Egyetem) hallgatója lesz. Innen Moór Artúr hatására átjelentkezik a KLTE (Debreceni Egyetem) Természettudományi Karára, végül az ELTE-n szerez fizikusi oklevelet.

Az egyetem elvégzése után az Akadémiai Kiadó szerkesztője. Később az USA-ban egyetemi tanársegéd, Budapesten középiskolai, majd főiskolai tanár, tanszékvezető főiskolai tanár. 2000-ben lemond tanszékvezetői posztjáról, majd felmond. Ezután bolti eladó, számítástechnikai programozó, oktató, végül ismét általános és középiskolai tanár.

Nős, három gyermek édesapja.

Főbb művei szerkesztés

Írások szerkesztés

Fordítások szerkesztés

Költészet szerkesztés

Filozófia és vallás szerkesztés

Társasági tagság szerkesztés

További információk szerkesztés