Wikipédia

Fairchild légitámaszpont

légibázis Washington állam Spokane megyéjében

A Fairchild légitámaszpont (Fairchild Air Force Base; IATA: SKA, ICAO: KSKA, FAA LID: SKA) az amerikai légierő támaszpontja a Washington állambeli Spokane-től 20 km-re délre.

Fairchild légitámaszpont
IATA: SKA  ICAO: KSKA
Adatok
ElhelyezkedésSpokane megye
Amerikai Egyesült Államok
Megnyitás1942
ÜzemeltetőAir Mobility Command
NévadóMuir S. Fairchild (ember)
Tszf. magasság750 m
Utasforgalom294 (doubling, passenger boardings, 147, 2019)[1]
Futópályák
IrányHosszBurkolat
05/234236 mbeton
Elhelyezkedése
Fairchild légitámaszpont (Egyesült Államok)
Fairchild légitámaszpont
Fairchild légitámaszpont
Pozíció az Egyesült Államok térképén
é. sz. 47° 36′ 54″, ny. h. 117° 39′ 22″Koordináták: é. sz. 47° 36′ 54″, ny. h. 117° 39′ 22″
Térkép
A repülőtér weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Fairchild légitámaszpont témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A légibázist a Népszámlálási Hivatal statisztikai településként tartja számon.

Egykor Washington állam több töltetet tárolt, mint a világ négy nukleárisan felfegyverzett országa. A Fairchild támaszponton 25 darab B61-7 és 60 darab B83 bombát tároltak, a kitsapi tengeralattjáró-bázis járművei pedig 24, darabonként nyolc töltettel felszerelt Trident I rakétával rendelkeztek, így összesen 1536 töltetet tároltak.

Történet szerkesztés

 
Mur S. Fairchild
 
A támaszpont bejárata

A légitámaszpont nevét Muir S. Fairchildról kapta. Fairchild 1894-ben született Bellinghamben, tanulmányait pedig a Washingtoni Egyetemen végezte. A férfi 1918-ban került a hadsereghez; az első világháborúban pilótaként szolgált, a második világháborúban pedig a légierő különböző tiszti fokozatait töltötte be. Az 1948-ban tábornoki címet kapó Fairchild 1950. március 17-én, a Myer erődben hunyt el.

Az 1942-ben létrehozott támaszpont a háborúkban fontos szerepet töltött be: a második világháborúban karbantartóhely, a hidegháborúban parancsnokság, az iraki háborúban pedig a légi utántöltő raj főhadiszállása volt; ma a nyugati parti tankerek bázisa.

A támaszpont lehetséges helyszíneként Seattle-t és Everettet is megvizsgálták; a jelenlegi hely mellett az időjárás és az óceánparttól való megfelelő távolság mellett döntöttek, valamint a Cascade-hegység egy esetleges japán támadás esetén megfelelő védelmet nyújtott volna. A spokane-i lakosok közül többen is anyagilag támogatták a támaszpont felépítését: 125 ezer dollárért összesen 5,7 négyzetkilométernyi területet vásároltak, amely 1942 januárjában került a hadügy tulajdonába; a hivatal tizennégy millió dollárért további földet vásárolt, ahol elkezdődött a légibázis kialakítása.[2] A helyszín vasúti kapcsolatát a Great Northern Railway biztosította.[3]

1942-től 1946-ig a támaszponton a csendes-óceáni háborúban károsodott repülők javítását végezték. 1947. augusztus 31-én a bázis a tizenötödik légi haderő fennhatósága alá került; a nyár elején megérkezett a 92. és 98. bombázószázad, amelyek B-29 Superfortresseket használtak. 1948 januárjában a bázist Spokane légitámaszpontra nevezték át.

A koreai háború kitörésével mindkét századot Japánba és Guamba vezényelték: a 92. 1950. július 4-én, a 98. pedig augusztusban indult. MacArthur tábornok néhány hónap múlva a 92. századot visszahívta, a 98-at pedig Nebraskába vezényelték. A 92. század gépeit később nehézbombázókká alakították át. Spokane légitámaszpont mai nevét 1950 novemberében vette fel a néhai parancsnokhelyettes Fairchild tiszteletére; a névadó ceremóniát 1951. július 20-án az első B–36 Peacemakerek átvételekor tartották.[4][5]

B–52 Stratofortress és KC–135 Stratotanker szerkesztés

Az első 45 B–52 Stratofortress 1957. március 26-án, az első húsz KC–135 Stratotanker pedig 1958. február 21-én érkezett meg a bázisra. 1961-ben a 92. lett az első légi raj, amely Atlas-E rakétákkal rendelkezik.[6][7][8][9] A raj ettől kezdve stratégiai légi rajként működött, amely kinevezés a rakéták 1965-ös leszerelése után még egy ideig megmaradt.[10][11]

A nukleáris fegyvereket Deep Creek légitámaszpont 190 és 1953 között épült helyszínén tárolták,[12] amely 1962. július 1-jén került Fairchild stratégiai parancsnokságának fennhatósága alá.[13]

1966. március 15-én megalakult a 336. számú kiképzőszázad, amely 1971-ben rajjá fejlődött és a légierő összes túlélési iskoláját átvette. A később gyalogsági rajjá visszaminősített csoport ma is légi kiképzéseket folytat.

A támaszpont védelmének érdekében 1956–1957-ben a környező városok mellett Nike–Hercules típusú föld-levegő rakétákat telepítettek; amelyek az 1960-as években voltak üzemben.

1985-ben a tizenöt darabos B–52G flotta leváltására tizenkilenc darab B–52H érkezett, amelyek modernebb hajtóművekkel rendelkeznek.[14]

Légi utántöltés szerkesztés

Az 1960-as években a vietnámi háború előrehaladtával a légi utántöltés iránti igény egyre növekedett. Fairchild tankereit a „Young Tiger” hadművelet keretében Délkelet-Ázsiába, a B–52-es bombázókat pedig az „Arc Light” hadművelet keretében a guami Andersen légitámaszpontra vezényelték. 1974 végén a légierő bejelentette, hogy a Washingtoni Nemzeti Gárda 141. vadászrepülőgépes egységét légi utántöltési célokra a Geiger repülőtérről (ma Spokane-i nemzetközi repülőtér) a Fairchild bázisra vezényelnék át; 1976-ban az egységhez nyolc darab KC–135E érkezett; az egység a légi utántöltést ma KC–135R típusú gépekkel végzi.

1987. január 23-án a 47. légi divízió feloszlásával annak feladatait az észak-dakotai Minot légitámaszpont 57. divíziójaként a 92. bombázószázad vette át.

1987. március 13-án egy későbbi bemutatóra való gyakorlás közben egy KC–135A a 92. bombázóraj parancsnoki épületével szembeni területre zuhant; a balesetben a repülőn hat, a földön egy ember meghalt.[15][16]

Az öbölháborúban 1990 márciusa és 1991 augusztusa között 560 személyt vezényeltek a Közel-Keletre. A háborúban 43. és 92. századok 4004 órát repültek, 721 bevetésen vettek részt és több mint tízmillió liter üzemanyagot szállítottak.[17]

1991. szeptember 1-jétől a 92. rajt nehézbombázó és légi utántöltő rajjá alakították át.

1992 júniusában a stratégiai parancsnokság megszűnt, így a 92. raj B–52-es gépei a 92. bombázóraj részeként a harcászati parancsnokság fennhatósága alá kerültek. A stratégiai parancsnokság 46 évi működését követően annak tagjai megkapták a „Proud Shield ’92” kitüntetést, emellett a sikerességükért elnyerték a Fairchild[18] és a Saunders kupákat is.

1993. december 7-én a támaszpont B–52-es gépei más bázisra kerültek, a KC–135-ök pedig az új mobilitási parancsnokság fennhatósága alá kerültek. 1994. május 25-ig szinte minden bombázót más helyszínre irányítottak, ezzel folytatták a támaszpont légi utántöltő helyre való átalakítását.

1994. június 24-én az egyik megmaradt B–52H egy légibemutatóra történő gyakorlás közben lezuhant; a balesetben a személyzet mind a négy tagja életét vesztette.[19][20]

A 92. légi utántöltő raj szerkesztés

1994. július 1-jén a 92. rajt légi utántöltő rajnak nevezték ki, ezzel a légierő legnagyobb légi utántöltő egysége jött létre;[21] a rajt az „északnyugat tankereként” is emlegették. A raj KC 135-ei a világ több pontján is bevetésre kerülnek.

1995-ben a raj egy orosz megfigyelőket szállító repülőgépet kísért, amely Strategic Arms Reduction Treaty (START) egyezmény keretein belül a Kalifornia állambeli Travis légitámaszpontra tartott; az utat azóta minden évben megismétlik. 2000-ben a 92. raj volt az első, amely a START egyezmény keretében amerikai megfigyelőket szállított az oroszországi Ulan-Udébe.

A raj aktívan részt vett a Szaddám Huszein elleni támadásokban, 1999-ben pedig a műveleti hadtestet támogatták.

A Világkereskedelmi Központ leomlását követően a raj főleg a Noble Eagle hadműveletben vett részt.[22]

Az 1994-es incidens szerkesztés

1994. június 20-án a korábban katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített Dean Mellberg a bázis kórházában négy embert megölt, további huszonkettőt pedig megsebesített.[23]

A férfit korábban Major Thomas Brigham és Captain Alan London pszichológusok véleménye alapján a Lackland légitámaszpont Wilford Hall rendelőjébe szállították, azonban az édesanyja elérte, hogy kongresszusi nyomásra szolgálatra alkalmasra találják, így a Cannon légitámaszpont állományába került, ahonnan szintén eltanácsolták. A pszichológiai vizsgálat Mellbergnél enyhe autizmust és személyiségzavart állapított meg.[24][25] A vizsgálatot követően a férfi a Fairchild bázis közelében egy fegyverboltban puskát vásárolt, majd a támaszpont kórházához ment.

A MAK-90-nel felszerelkezett[26] férfi először Brigham és London irodájába ment, és mindkettejüket meggyilkolta; ezután számos ember megsebesítése után megölte a nyolc éves Christin McCarront. A parkolóban Anita Lindner meggyilkolása után Andy Brown felhívta a férfit fegyvere eldobására; miután Mellberg a felhívásnak nem tett eleget, Brown négy golyót lőtt ki pisztolyából; ezek közül kettő találta el Melberget: a fejet és vállat érő lövések a férfi halálát okozták.[27] A későbbi vizsgálat feltárta, hogy Brown helyesen járt el, ezért Bill Clinton elnök kitüntette. Brown 2016-ban megjelentette a Warnings Unheeded: Twin Tragedies at Fairchild Air Force Base című könyvet, amelyben a B-52-es bombázó balesetének előjelzését, valamint az esetet követő négy napot mutatja be.[28]

Interkontinentális ballisztikus rakéták szerkesztés

 
Az indítóállások elhelyezkedése

Az 567. rakétaszázad 1960. április 1-je és 1965. június 25-e között kilenc rakétaállást tartott fenn (lásd jobbra).

Az első Atlas-E indítóállásának helyét 1958. július 14-én kezdték keresni; eredetileg három helyszínen három állás lett volna, de 1959-ben biztonsági okokból végül kilenc különböző hely mellett döntöttek. Az „A” állás építése 1959. május 12-én kezdődött, az „I” állás kivitelezése pedig 1961. február 10-én fejeződött be; a rakétaállások mellé pedig további kiszolgáló egységeket (például egy folyékony oxigént előállító üzemet) telepítettek.[6][7][8][9]

Az első Atlas-E-t 1960. április 4-én aktiválták, az első rakéta pedig december 3-án érkezett meg az 567. rakétaszázadhoz. Az első rakétaindító komplexumot 1961. július 29-én adták át; a korábban csak a kaliforniai Vandenberg légitámaszponton folytatott képzéseket pedig a következő hónapban itt is megkezdték. 1961. szeptember 28-án a századot készültségi fokozatba helyezték; novemberben a támaszpont erőinek többsége készültségi fokozatban volt.

Robert McNamara védelmi államtitkár 1964 májusi direktívája az Atlas és Titan I rakéták leszerelését írta elő, így 1965 januárjában megkezdték Fairchild ICBM-jének üzemen kívül helyezését, amit márciusban fejeztek be, a századot pedig három hónapon belül feloszlatták.[10][11]

Az egykori állások többsége ma is áll; többségüket termények tárolására használják, kettőt a könnyűipar hasznosított, kettőt pedig lakhatási célra alakítottak át.

A bázis feladatai szerkesztés

A támaszpont elsődleges feladata a légi utántöltés biztosítása, amelyet két raj (a 92. és a 141., utóbbi a Nemzeti Gárda része) látja el; a két raj Stratotankerekkel repül. A 92. raj négy osztagot foglal magában (műveleti, karbantartó, támogató és orvosi).

A bázis a túlélési képességeket fejlesztő SERE program egyik helyszíne.

A támaszponton több mint 5200 fő szolgál, ezzel a bázis Kelet-Washington legnagyobb foglalkoztatója, a helyi gazdaság bevételeinek 13%-a innen származik.[29]

Népesség szerkesztés

 
A légitámaszpont elhelyezkedése
Népesség különböző években
Év Népesség Vált. (%)
19706 754
—
19805 353−20,7%
19904 854−9,3%
20004 357−10,2%
20102 776−36,3%
Népszámlálási adatok[30]

A 2010-es népszámláláskor 2776 lakója, 676 háztartása és 641 családja volt. A népsűrűség 163,3 fő/km2. A lakóegységek száma 858, sűrűségük 50,5 db/km2. A lakosok 80,5%-a fehér, 5,2%-a afroamerikai, 0,9%-a indián, 3,2%-a ázsiai, 0,8%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 2%-a egyéb, 7,4%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 10,8% (7,3% mexikói, 1,3% Puerto Ricó-i, 0,2% kubai, 1,9% egyéb spanyol vagy latino származású.)

A háztartások 71%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 85,2% házas, 8,1% egyedülálló nő, 1,5% egyedülálló férfi, 5,2% pedig nem család. 5,2% egyedül élt; 0%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 3,35 személy élt; a családok átlagmérete 3,46 fő.

A medián életkor 21,8 év volt. Lakóinak 34,9%-a 18 évesnél fiatalabb, 26,3% 18 és 24 év közötti, 31,8%-uk 25 és 44 év közötti, 2,4%-uk 45 és 64 év közötti, 0%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 55,8%-a férfi, 44,2%-a pedig nő.[31]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ https://www.faa.gov/airports/planning_capacity/passenger_allcargo_stats/passenger/media/cy19-all-enplanements.xlsx
  2. ↑ Jim Dullenty: Fairchild’s „Birthday” Confusing. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXXIII. évf. 99. sz. (1969. január 14.) 24. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  3. ↑ Align Rail Route To Air Depot. (angolul) The Spokesman-Review, LIX. évf. 364. sz. (1942. május 13.) 6. o.
  4. ↑ Dedication Principals. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXV. évf. 259. sz. (1951. július 20.) 1. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  5. ↑ Administration Scores Partial Victory in Curbs Fight. (angolul) The Spokesman-Review, LXIX. évf. 68. sz. (1951. július 21.) 1. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  6. ↑ a b Missile Fortress Takes Shape at Deer Park. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXIV. évf. 111. sz. (1960. január 27.) 12. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  7. ↑ a b Robert W. Petty: Missile Site Takes Shape. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXIV. évf. 176. sz. (1960. április 12.) 8. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  8. ↑ a b Spokane Area Missile Sites Near Completion. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXV. évf. 69. sz. (1960. december 9.) 12. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  9. ↑ a b Atlas Gear Tested. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXV. évf. 92. sz. (1961. január 5.) 3. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  10. ↑ a b Robert W. Petty: Atlas Missile Area Is Ended. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXVIII. évf. 244. sz. (1965. július 1.) 1. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  11. ↑ a b Last Atlas Site Sold for Salvage. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXXI. évf. 217. sz. (1967. május 31.) b3. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  12. ↑ Taking Stock: Worldwide Nuclear Deployments 1998 (angol nyelven). Natural Resources Defense Council. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  13. ↑ Shift Planned at Deep Creek. (angolul) Spokane Daily Chronicle, LXXVI. évf. 199. sz. (1962. május 10.) 1. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  14. ↑ Richard Ripley: Fairchild to trade bombers. (angolul) Spokane Chronicle, XCIX. évf. 117. sz. (1985. február 5.) A3. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  15. ↑ Richard Wagoner: Witness: Crew may have died to save others. (angolul) The Spokesman-Review, II. évf. 46. sz. (1987. december 14.) 1. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  16. ↑ Other Fairchild plane crashes. (angolul) The Spokesman-Review, CXII. évf. 15. sz. (1994. június 23.) A6. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  17. ↑ Sam Fogleman: Twenty-five years later: Fairchild in Desert Storm (angol nyelven). Fairchild légibázis, 2016. február 24. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  18. ↑ Lane Callaway: SAC Bomb Comp – History Chronology and Factoids (angol nyelven). Air Force Global Strike Command Air Forces Strategic – Air, 2009. február. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  19. ↑ Crash of ’Czar 52’ (angol nyelven). Check-Six.com. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  20. ↑ B–52 crash kills 4. (angolul) The Spokesman-Review, CXII. évf. 15. sz. (1994. június 23.) A6. o. Hozzáférés: 2020. január 20.
  21. ↑ Jared Brown: Fairchild to Become Home to Air Force’s Biggest Tanker-Refueling Wing (angol nyelven). Military.com, 2019. október 17. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  22. ↑ Jim O’Connell: Fairchild from infancy to now (angol nyelven). Fairchild légitámaszpont, 2016. február 25. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  23. ↑ Jim Camden: Error kept Fairchild gunman in uniform Investigation may lead to changes in procedure (angol nyelven). HighBeam Research, 1994. augusztus 13. [2016. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  24. ↑ Jim Camden: Fighting Anger, Seeking Answers Fairchild Shootings Leave Wife Of Slain Psychiatrist Campaigning For Change (angol nyelven). The Spokesman-Review, 1995. május 21. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  25. ↑ Sigman v. United States (angol nyelven). FindLaw. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  26. ↑ An Airman's Revenge: 5 Minutes of Terror (angol nyelven). The New York Times, 1994. június 22. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  27. ↑ Memories of Fairchild shootings still vivid (angol nyelven). KXLY, 2008. május 23. [2009. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  28. ↑ [Warnings Unheeded: Twin Tragedies at Fairchild Air Force Base ] (angol nyelven). Warnings Unheeded Press. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  29. ↑ Team Fairchild (angol nyelven). Fairchild légibázis. [2011. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  30. ↑ Census of Population and Housing (angol nyelven). United States Census Bureau. [2018. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 18.)
  31. ↑ Summary File 1 Dataset (angol nyelven). United States Census Bureau. (Hozzáférés: 2020. január 18.)

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Fairchild Air Force Base című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Fairchild_légitámaszpont&oldid=26222660”