Fehéroroszország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon

Fehéroroszország eddig tizennyolc alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

Fehéroroszország
Adatok
Műsorsugárzó
Nemzeti döntő2003–2019
Belső kiválasztás2020
Részvételek és eredmények
Részvételek18
Első részvétel2003
Legjobb eredmény1. (2005, 2007)
Legrosszabb eredmény14. (2004)
RendezésekMinszk 2010
Minszk 2018
Összpontszám 2003 óta1847 (4.)
Külső hivatkozások
HonlapFehéroroszország profilja a junioreurovision.tv-n
SablonWikidataSegítség

A fehérorosz műsorsugárzó a Fehérorosz Állami Televízió- és Rádiótársaság (Belaruskaja Tele-Radio Kampanija, BTRC), amely 1993 óta tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2003-ban csatlakozott a versenyhez. Egyike annak a két országnak, amelyek előbb vettek részt a Junior Eurovízión, mint a felnőtt versenyen (Fehéroroszország utóbbin 2004-ben debütált). A másik ilyen ország Szerbia, mely 2006-ban csatlakozott a gyerekek, és egy évvel később a felnőttek versenyéhez.

Fehéroroszország eddig két alkalommal aratott győzelmet (2005, 2007).

Története szerkesztés

Évről évre szerkesztés

Fehéroroszország egyike annak a tizenhat országnak, melyek részt vettek a legelső, 2003-as Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny egyik legsikeresebb országa, mert három kivétellel mindig a legjobb 10-be kerültek, és ebből öt alkalommal a legjobb 3 között végeztek, valamint kétszer adtak otthont a dalfesztiválnak.

Első résztvevőjük Volha Satsiuk volt, aki Tancuj című dalával a legjobb 5 között végzett, szám szerint negyedik helyen zárta a versenyt. A következő évben azonban nem sikerült megismételni a szép eredményt, tizennegyedikek lettek csupán 9 pontot összegyűjtve a tizennyolc fős mezőnyben. 2005-ben szerezték meg első győzelmüket, amikor Ksenia Sitnik dala, a Mi vmeszte 149 pontot összegyűjtve első helyen zárta a versenyt.[1] Ez volt az első eurovíziós esemény, amit Fehéroroszország nyert. 2006-ban kis híján majdnem megismételték az előző évi eredményüket, mindössze 25 ponttal maradtak le a aranyérmes helyről. A következő évben viszont sikerült nekik; Alexey Zhigalkovich 137 pontot összegyűjtve az első helyen végzett Sz druzjami című dalával.[2] Érdekesség, hogy az Örményországot képviselő énekes csupán egy ponttal maradt le Fehéroroszország mögött. Ez volt az első alkalom a gyermek dalfesztivál történetében, hogy egy ország másodszorra tudott nyerni. 2008-ban hatodikként zártak. A következő évben ennél is rosszabb eredményt értek el, kilencedikek lettek a tizenhárom résztvevős döntőben.

 
A Minszk Aréna 2010-ben

A 2010-es Junior Eurovíziós Dalfesztivált az ország fővárosában, Minszkben rendezték meg.[3] A város az előző évben is pályázott már a rendezésért, viszont akkor Kijevre esett a választás. Hazai pályán Daniil Kozlov képviselte a fehéroroszokat, aki ötödik helyen végzett. 2011-ben ismét dobogós eredményt értek el, harmadikak lettek. A következő évben kilencedikek lettek, míg 2013-ban ismét bronzérmesek. A következő években hetedikek, negyedikek, majd újra hetedikek lettek. 2017-ben esélyesek voltak a végső győzelemre, végül ötödikek lettek. 2018-ban ugyanúgy Minszken és ugyanabban az arénában rendezték a versenyt, mint nyolc évvel ezelőtt.[4] Az intézmény az első a dalfesztivál történetében, mely másodjára is helyszínéül szolgált a versenynek. Ebben az évben 2004 után először ismét nem tudtak a legjobb tíz közé kerülni; tizenegyedikek lettek a húszfős döntőben. A következő évben ugyanezen a helyen végeztek, viszont kevesebb ponttal.

 
A 2018-as verseny színpada.

2020-ban ötödik helyen zárták a versenyt. 2021-ben az Európai Műsorsugárzók Uniója kizárta a fehérorosz műsorsugárzót a szervezet tagjai közül, ami azt eredményezi, hogy nem vehetnek részt a dalversenyen a következő években.[5] Ez volt a verseny történetében az első olyan alkalom, amikor Fehéroroszország nem vett részt, így Hollandia maradt az egyetlen ország, amelyik mindegyik évben küldött versenyzőt a dalfesztiválra.

Nyelvhasználat szerkesztés

Fehéroroszország tizennyolc versenydalából három belarusz nyelvű, kilenc orosz nyelvű, öt pedig orosz és angol kevert nyelvű, illetve egy orosz és belarusz kevert nyelvű volt.

Nemzeti döntő szerkesztés

 
A 2018-as belarusz nemzeti döntő házigazdái (Olga Ryzhikova és Teo) és nyertese (Daniel Yastremski)

Fehéroroszország egyike azoknak az országoknak, amelyek rendeznek nemzeti döntőt a Junior Eurovíziós indulójuk kiválasztásához. Első indulójukat a Sozvezdiye Nadezhd című műsorral választották ki. A következő évtől Junior Eurosong néven futott tovább a műsor, ahol 2004-ben kilencen, 2005-2007 között tizen versenyeztek a döntőben. 2008-ban már két elődöntővel bővült a műsor, ahol 10-10 dal versenyzett, közülük 5-5 dal jutott tovább a döntőbe. 2009-ben tizenhét résztvevője volt az elődöntőnek, közülük tíz jutott tovább a döntőbe. 2010-ben nem rendeztek elődöntőt, tizenegy előadó versengett a döntőben. 2011 és 2019 között nem volt külön elnevezése a műsornak és mindegyik évben tíz előadó vett részt az adásban.

Az ország junior eurovíziós történelme során egyszer választotta ki indulóját és dalát belső kiválasztással. 2020-ban a fehéroroszországi tüntetések miatt a műsorsugárzó nem rendezett nemzeti döntőt, Arina Pehterevát kérték fel, hogy képviselje az országot a dalversenyen. Az előadót és a dalát, az Aliens-t október 8-án jelentették be.[6] Érdekesség, hogy az énekesnő a 2018-as minszki versenyen ismertette Észak-Macedónia pontjait.

Résztvevők szerkesztés

Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
2003 Volha Satsiuk Tancuj Tánc 4. 103
2004 Yahor Vauchok Szpjavajce sza mnoju Énekelj velem! 14. 9
2005 Ksenia Sitnik Mi vmeszte Együtt vagyunk 1. 149
2006 Andrey Kunets Novij deny Új nap 2. 129
2007 Alexey Zhigalkovich Sz druzjami A barátokkal 1. 137
2008 Dasa, Alina és Karina Szerdce Belaruszi Fehéroroszország szíve 6. 86
2009 Yuriy Demidovich Volsebnij krolik A varázslatos nyúl 9. 48
2010 Daniil Kozlov Muziki szvet A zene fénye 5. 85
2011 Lidiya Zablotskaya Angeli dobra A jóság angyalai 3. 99
2012 Egor Zheshko A more-more Ó, tenger, tenger 9. 56
2013 Ilya Volkov Poj szo mnoj Énekelj velem! 3. 108
2014 Nadezhda Misyakova Szokal Sólyom 7. 71
2015 Ruslan Aslanov Volsebsztvo (Magic) Varázslat 4. 105
2016 Alexander Minyonok Muzika moih pobed Győzelmeim zenéje 7. 177
2017 Helena Meraai I Am The One Én vagyok az 5. 149
2018 Daniel Yastremski Time Idő 11. 114
2019 Liza Misnikova Pepelny (Ashen) Hamu (Hamuszürke) 11. 92
2020 Arina Pehtereva Aliens Idegenek 5. 130

Rendezések szerkesztés

 
A 2018-as verseny műsorvezetői.

Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. Fehéroroszország eddig kétszer rendezte a Junior Eurovíziós Dalfesztivált, 2010-ben és 2018-ban. Először 2009-ben pályáztak a rendezésért, akkor sikertelenül, mivel a dalversenyt végül Ukrajna fővárosában, Kijevben rendezték.

2009. június 8-án, több, mint öt hónappal a 2009-es verseny előtt jelentette be az EBU, hogy a 2010-es Junior Eurovíziós Dalfesztivált Minszkben fogják megtartani.[7] A versenynek a Minszk Aréna adott otthont, amely 15 000 fő befogadására alkalmas[8] A verseny logója egy különböző színű körökből álló, szárny alakú ábra volt, ahol a színek a különböző embereket, kultúrákat és országokat jelképezik, míg a szárnyalak a szabadság, kreativitást és a felemelkedés szimbóluma.[9] A szárnymotívum a tervek szerint a színpadi elemeken is megjelent, amelyet Ulf Mårtensson, svéd származású színpadtervező tervezett.[10] A dalversenynek először és utoljára volt kabalaállata, amely egy medve és egy bölény volt, a szlogen pedig a Feel The Magic (magyarul: Érezd a varázslatot) lett. [11] A versenyre 2010. november 20-án került sor, azest házigazdái Leila Ismailava és Denis Kurian voltak.[12]

2017. október 15-én vált hivatalossá, hogy a következő évben ismét Minszk ad otthont a versenynek.[13] A helyszín ugyanaz a létesítmény volt, mint nyolc évvel korábban, így ez volt az első olyan aréna, amely másodjára is helyszínéül szolgált a versenynek A logón egy csillagszimbólum volt látható, különböző hosszúságú és formájú hanghullámokból formázva, míg a szlogen a #LightUp (magyarul: #VilágítsdFel) lett.[14] Október 28-án jelentették be, hogy a döntő házigazdái Evgeny Perlin eurovíziós kommentátor, Zena énekes, a 2019-es felnőtt verseny fehérorosz képviselője, és Helena Meraai, a 2017-es verseny ötödik helyezettje, lesznek.[15] A versenyre 2018. november 25-én került sor rekordmennyiségű húsz ország képviseletével.[16]

Év Város Helyszín Műsorvezető(k)
2010   Fehéroroszország, Minszk Minszk Aréna Leila Ismailava és Denis Kurian
2018 Evgeny Perlin, Zena és Helena Meraai

Háttér szerkesztés

Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő
2003   Koppenhága Denis Kurian
2004   Lillehammer Daria
2005   Hasselt Anton Lediaev
2006   Bukarest Liza Anton-Baychuk
2007   Rotterdam Alexander Rogachevskiy
2008   Limassol Anjelica Misevich
2009   Kijev Arina Aleshkevich
2010   Minszk Pavel Lozovik Anastasiya Butyugina
2011   Jereván Denis Kurian Anna Kovalyova
2012   Amszterdam Pavel Lozovik Maria Drozdova
2013   Kijev Anatoliy Lipetskiy Alexandra Tkach
2014   Marsa Katerina Taperkina
2015   Szófia Valeria Drobyshevskaya
2016   Valletta Julia Pertsova Ruslan Aslanov
2017   Tbiliszi Evgeny Perlin Saba Karazanashvili
2018   Minszk Georgiy Koldun és Andrey Makaenok Arina Rovba
2019   Gliwice Evgeny Perlin Emilia
2020   Varsó Pavel Lazovik Ksenia Galetskaya
20212023 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt

Galéria szerkesztés

Lásd még szerkesztés

További információk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. News, Eurovision; Eurovision: Eurovision BELARUS WINS JUNIOR 2005 - ESCToday.com (amerikai angol nyelven). Eurovision News, Polls and Information by ESCToday, 2005. november 26.
  2. Alexey from Belarus wins Junior Eurovision Song Contest (brit angol nyelven). Eurovision.tv, 2008. január 9.
  3. Next: 2010 Junior Eurovision Song Contest in Minsk (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2010. május 31.
  4. Minsk to host Junior Eurovision 2018! What can you expect? (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2017. november 28. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)
  5. Belarus: EBU Suspends BTRC's Membership (brit angol nyelven). Eurovoix, 2021. július 1.
  6. Arina Pehtereva will represent Belarus! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2020. október 8.
  7. Exclusive: Belarus to host Junior 2010 (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2009. június 8.
  8. Exclusive: Introducing the Arena of Junior 2010! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2010. január 25.
  9. Exclusive: Presenting logo of Junior 2010 (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2010. április 9.
  10. Presenting: This is the stage of this year's contest! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2010. július 26.
  11. Mascots introduced in Minsk (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2010. szeptember 21.
  12. Meet them: the hosts of Junior 2010! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2010. szeptember 6.
  13. Minsk announced as the host city for Junior Eurovision 2018! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2017. október 15.
  14. Junior Eurovision 2018 to take place on Sunday 25th November! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2018. március 18.
  15. Meet the hosts of Junior Eurovision 2018! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2018. október 26.
  16. Surprise! Ukraine joins as 20th country for Minsk 2018 (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2018. augusztus 2. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)