Fekete-Afrika művészetén a Szaharától délre eső területek letűnt ősi kultúráinak emlékeit, illetve főleg Fekete-Afrika hagyományos művészetét értjük.

Története szerkesztés

 
Szaharai festmény, i. e. 4000-ből

Az egész afrikai kontinens legkorábbi művészeti emlékei a Szahara területén található sziklafestmények és sziklarajzok, amelyek az i. e. 7. évezred-i. e. 4. évezred közötti időszakból származnak. Hatalmas maszkos alakokat és vadászatokat ábrázolnak, valamint olyan állatokat, amelyek erről a területről mára kipusztultak, például vízilovakat és bivalyokat. A későbbi már kevésbé naturalista ábrázolásokon megjelenik a szarvasmarha- és lófogatú szekér. A legkisebb és legsematikusabb festményeken ma is jól ismert állatok, például tevék láthatóak.

Dél-Afrika és Namíbia területén a kőkorszaki életmódot folytató busmanok sziklaművészete a legutóbbi időkig fennmaradt. A Kalahári-sivatagban és környékén fellelhető sziklaképek között festmények és rajzok egyaránt találhatók. A festésnél vörös, barna, sárga, fekete, szürke, violás színeket használtak, a rajzoknál a vonalakat kővésővel vésték a sziklába. A sziklaképek ember- és állatábrázolásai természethűek, vannak köztük vadász- és harci jeleneteket ábrázoló kompozíciók is. Több sziklarajznál a térbeliség érzékeltetésével találkozhatunk, a távolságot arányos kicsinyítéssel, a test hajlásait sűrűbb-ritkább pontozással fejezik ki. A busman sziklaképek története vitatott. Egyesek a spanyolországi és szaharai sziklarajzokkal látnak rokonságot. A sziklaképek a vadászmágiából születtek. Festményeiken gyakran a bantukkal és az európaiakkal vívott harcaikat láthatjuk. Sok képen jelenik meg a kecses antilop, amelynek igen fontos szerepe van a busman mitológiában. A ma élő busmanoknál folytatott kutatások azt is elárulják, hogy a gazdag részletekkel megfestett táncjelenetek szertartásokat örökítenek meg.

E művek között különösen figyelemre méltóvá teszi a benne kifejeződő ritmusérzék azt a sziluettrajzot, amely három táncoló alakot ábrázol. Bármennyire stilizáltak az alakok körvonalai, mozgásuk nagyon érzékletes. Az egységes ritmus mind a három személyt összekapcsolja, de ugyanakkor mégis más-más változatban jelenik meg mindegyiknél. A bal oldali alak mozgása a leglendületesebb, a másik féllábon áll, szinte megdermedve, a harmadik pedig társaik után siet. Egy másik afrikai sziklarajzon, amely két fiatal táncosnőt ábrázol, az alakok érzékeltetik a testek hajlékonyságát.

Művészeti ágak szerkesztés

Fekete Afrika ősi művészete szorosan összefügg a vallással, ahol az ősök és a halottak kultusza fontos szerepet kapott. Az ősi művészi alkotások valamilyen módon kapcsolódnak az ősök kultuszához, még a hétköznapok tárgyai is, amelyeknek plasztikus díszítményei csak nagyon ritkán szolgálnak a puszta gyönyörködtetésre.[1] A maszkok és a szobrok a vallásos tiszteletben részesített ősöket ábrázolják és szerepük az, hogy kapcsolatot teremtsenek az emberek és a felsőbb „hatalmak” között.[2] Az ősi sziklarajzok nagy része arra szolgált, hogy varázslat révén biztosítsa a vadászat sikerét. A művészet általában nem reális modelleket örökített meg, hanem mítikus alakokat, amelyek a természetben sehol sem lelhetők fel. [2]

A földművelő törzsek körében a legjobban a szobrászat fejlődött ki. Művészetükben nyoma sincs az öncélúságnak, hiszen alkotásaik gazdasági életükhöz kapcsolódnak, a vadászat, a földművelés vagy a szertartások szükséges velejárói.[2] Sajátos alkotásaik közé tartoznak a rézlemezzel bevont, laposan kiképzett, szélsőségesen stilizált ember-alakjaik. Figurális edények is kiemelkedő értékűek. Gazdagon díszítették szerszámaikat, eszközeiket, fazekaikat, tányérjaikat, korsóikat, sőt, ruháikat is.[2] Egyes nyugat-afrikai törzsek ismerték a bronzöntés minden titkát, amelyet korábban az európaiak kizárólagos monopóliumuknak hittek.[2]

Fekete-Afrika művészete óriási hatást gyakorolt Európa művészetére.[2] A 20. század elején, főleg Párizsban a modern művészeti irányok hívei nagy elragadtatással kezdtek beszélni a négerek művészetéről.[2]

Képzőművészet szerkesztés

Szobrászat szerkesztés

 
Elefántcsontparti stilizált maszk

A legkorábbi ismert szobrászati hagyomány a Szaharától délre Nigéria északi részén, az i. e. 1. évezred közepén alakult ki. Nok-kultúrának is nevezik, naturalista terrakotta emberalakokat foglal magában. Ezek az alakok gyakran leegyszerűsített formák, aránytalanul nagy fejjel és szemekkel. A Nok-kultúra valószínűleg hatással volt az Ifei Királyság gazdag szobrászatára Nigéria délnyugati részén (11-17. század).

Nyugat-Afrika és Közép-Afrika szinte valamennyi országának hagyományos művészetére jellemzőek a faragott faszobrok és maszkok. Ezeket a szertartási beavatásokra, gyógyításhoz és a szellemekkel való kommunikáláshoz készítették. Sok figura, például a Maliban élő dogonok és bambarák elegánsan stilizált alakjai az ősök kultuszának részét képezik. A maszkok és a szobrok előre néznek, és általában egy függőleges tengelyre szimmetrikusak. Az alakokat rendszerint egyetlen fából faragták, a maszkokat tollal, gyönggyel, szőrrel vagy növényi rostokkal díszítették. A közép-afrikai bakubák táncmaszkjai különösen finom kidolgozásúak. Van amikor kombinálják a maszkot és a szobrokat, például a jorubák epa-maszkjainál, melyeknek élénk színekkel kifestett szobrocska van a fején, így akár a 2 métert is elérhetik.

A szobrászatban elsősorban bronzot, sárgarezet, aranyat, elefántcsontot, agyagot használtak. Eszközként legelterjedtebb a vasbalta, a kés, és a véső. A művészet gyökere a vallási képzetekben és a társadalmi intézményekben van.

A leghíresebb darabokat a 19. században és a 20. század elején gyűjtötték össze az európai műgyűjtők. Egyes európai művészekre, például Picassóra és Matisse-ra nagy hatást gyakorolt az afrikai szobrászat.

Stílusterületek szerkesztés

 
Mankala játékot játszó lobi bronzfigurák (Ghána)
 
Benini bronzplakettek (15. század)
  • Nyugat-Afrika
    • Nyugat-szudáni stílusterület
      Stíluscsoportok: bambara, dogon, mosszi, baga és bobo törzsek. Fából faragott, erősen geometrikus formájú ember-és állat alakú szobrok és maszkok jellemzik. A szobrok színezése ritka.
    • Nyugat-guineai partvidék (Sierra Leone, Libéria, Elefántcsontpart): E terület vallási-társadalmi életében a poro titkos társaság játszik kiemelkedő szerepet. A szertartási maszkok három stílust mutatnak: naturalisztikus emberábrázolások, geometrikus arcábrázolások, és stilizált állat-, vagy emberfejek.
    • Közép-guineai partvidék (Aranypart, részben Elefántcsontpart): Két nagyobb stíluscsoport van: a balué az első, ide a guro és szenufo törzsek tartoznak, a második pedig az asantik kultúrája. Az első stíluscsoport területén szobrokat és maszkokat faragnak. A szobrok vörösek, szürkék vagy feketék, ülő vagy álló emberalakokat ábrázolnak. A figurák aránytalanok, a végtagok a testhez és a fejhez viszonyítva rövidek. A szobrok lapos síkokból állnak. A maszkok stilizált ember és állatfejeket ábrázolnak. Az asanti művészetben kevés a faragás, a művészet itt viaszvesztő eljárással öntött bronz kisplasztikákba (sulyok) emelkedett magas fokra. Ezeken leegyszerűsített, pózba merevedő ember- és állatalakok találhatók.
    • Dahomey stílusterület: Legfontosabb műfaj a faszobrászat és a sárgaréz kisplasztika. A faszobrok nehézkesek, testük rövid, arcuk alig kidolgozott. A sárgarézből viaszvesztő eljárással öntött figurák a mindennapi életet és az állatvilágot mutatják be.
    • Kelet-guineai partvidék: A joruba maszkok és szobrok megkülönböztető sajátossága a sárga, vörös, kék, fekete és fehér színezés. A stílus naturalista, a test tömegét hangsúlyozzák, az arc elemei túlzottan nagyok. Ife és Benin szobrászata egyedülálló. Az ifei terrakotta- és bronzszobrok realisták, finom kidolgozásúak. Idealizált fejeket és alakokat ábrázolnak, ezek valószínűleg helyi uralkodók portréi. Az ifei kultúra egyesek szerint mediterrán hatásokra vezethető vissza. A benini emlékek bizonyos rokonságot mutatnak Európa kora középkori művészetével. A hagyomány szerint egy ifei öntőmester tanította meg a 13. században a beninieket a bronz öntésére, kiolvasztott viaszminták segítségével. A benini művészek nagy készségre tettek szert a fémművesség terén, főképp a bronz feldolgozásában. Különösen szépek bronzberakásokkal kombinált elefántcsont tárgyaik. A Benini Királyság (15-17. század) híres bronzszobrai között uralkodókat és anyakirálynékat ábrázoló fejeket láthatunk, de vannak domborműves plakettek is, harci jelenetekkel, törzsfőkkel és portugál kereskedőkkel. A stílust a portrészerű hűségre való törekvés, a részletek kidolgozása jellemzi.
    • Niger-delta stílusvidék
      Stíluscsoportok: ibo, ibibo, ijav, ekoi. Közös jellegzetesség a geometrikus formák kialakítására való hajlam, a felületi díszítés mellőzése, a szobrok és maszkok vörös, fekete, fehér és sárga színezése.
    • Kamerun: A sok árnyalatot felmutató kameruni művészet jórészt a titkos társaságokhoz kapcsolódik. Az ember alakú szobrok és ősszellemek időleges tartózkodási helyei, a maszkokat szertartásoknál, táncoknál használják. A szobrok kidolgozatlanok és vörös színűek. A színezetlen vagy vörösre festett maszkoknál naturalista emberarcokkal, állatfejekkel és ember-állatfej kompozíciókkal találkozunk. A kameruni faragott szék felépítésére valóban jellemzők a zsoltár költői szavai: "Ellenségeidet lábaid zsámolyául vetem." A szék lába egy teknősbékaszerűen összekuporodó legyőzött ellenség, támlája pedig a földön guggoló védőszellem. A szék faragója fejlett formaérzékével a mozzanat erősítésére törekedett azzal, hogy a guggoló alak fejére egy hatalmas, díszes kalapot helyezett, amely támlául szolgál és jól illik az ülőfelület külső szélének faragásához.
  • Közép-Afrika
     
    Afrikai népművészet
     
    Makonde elefántszobor
    • Északnyugati stílusterület
      Stíluscsoportok: fang, bakota és Ogowe-folyó vidéke. A fang szobrászat geometrikus, kerek és ovális alakú formák jellemzik, a bakotáknál pedig lapos, deszkaszerű, stilizált, sárgaréz-lemezekkel fedett figurák vannak. Az Ogowe-folyó vidékének maszkjai fehér, fekete és vörös színűek, a szemek ferde metszésűek, erősen naturalista megfogalmazásúak.
    • Alsó-Kongó stílusterület: A plasztikákban emlékfigurák, fétisek és állatszobrok jelennek meg. Gondot fordítanak a részletekre, az arc kerek, az arc részei aránytalanul nagyok. A figurák dinamikusak, a mozgás érzékeltetésére törekednek.
    • Nyugat-Kongó stílusterület
      Stíluscsoportok: bateke, bazaka, bapende. A bateke fétisek álló, nem nélküli figurák, merev tartással, rövid végtagokkal, hosszúkás, oszlopszerű testtel. A bazaka csoport fétisei, emlékszobrai és maszkjai rokonságban állnak a bateke stílussal, de a figurák dinamikusabbak, kidolgozásuk durvább. A bapende művészetben a nagy maszkok mellett amulettként használt, nyakban hordott, elefántcsontból faragott kis maszkszerű fejek a tipikusak. Az egyik sírszobornál különösen a test kerek hajlatai vannak kidolgozva. Az ülő testtartás világosan felismerhető, de a test felépítését a fatörzs szigorú formája határozza meg. A lábakhoz képest erősen felnagyított fej fokozza a kifejezés erejét, ugyanazzal a megrendítő mély fájdalommal hat ránk, mint az afrikai siratóénekek.
    • Közép-Kongó stílusterület
      Stíluscsoportok: busongo, bena lulua, baszongo. A busongo szobrászat portrészerű, nehézkes, statikus királyszobrai mellett a figurális vagy geometrikus díszítésű fakupák említhetők meg. A maszkok fából vagy háncsból készültek, felületük festett, csigákkal és gyöngyökkel kirakott. A bena lulua művészetben kis álló férfi és női figurák dominálnak. Nyakuk hosszú, lábuk rövid, felületükön gondosan elhelyezett díszítéssel, néha ruházat és fegyverek feltüntetésével. A baszongo művészetre szögletes idomokból összetevődő, aránytalanul nagy fétisfigurák jellemzők.
    • Kelet-Kongó stílusterület: A babua művészetet figurális díszítésű székek, nyaktámaszok, edénytartó figurák és maszkok jellemzik. A székeknél és nyaktámaszoknál zömök női és férfialakok az ülő és támaszfelületet, az edénytartó figurák a sarkukon ülve fogják kezükben a faragott edényt. E naturalista kidolgozások mellett téglalap alakú, néha kerek, stilizált emberarcú maszkok tűnnek fel, ezek felületi díszítése harmonikusan változó fehér és fekete sávokból áll.
    • Dél-Kongó stílusterület: A badzsokve törzs művészete a legkiemelkedőbb. Az alkotások között szobrok, maszkok, szertartási és főnöki jelvények, faragott székek szerepelnek. A szobrok mozgást fejeznek ki, a fej hosszúkás és ovális arcú, az arcvonások agresszívek. A faragványok csiszoltak és fényezettek.
    • Észak-Kongó stílusterület: A mangbetu művészet legfontosabb műfaja a szobrászat és a figurális kerámia. Az álló nőket ábrázoló szobrok naturalisztikusak, arányosak, statikusak. Tipikusak a hengeres fatartók, emberfejeket formázó fedőikkel. A felül emberfejet mutató víztároló edények az afrikai kerámiaművészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A zairei Mangbetu Királyságban a 19. században agyagból épült dongaboltozatú csarnokok hosszúsága a 30 métert is eléri.
  • Kelet-Afrika: A művészetet faragott nyaktámaszok, fatálak, festett pajzsok és más díszített használati tárgyak képviselik. Szobrokkal és maszkokkal csak a Tanganyikában élő makondéknál találkozhatunk. A faragványok stílusa naturalisztikus.

Építészet szerkesztés

 
Dzsennéi nagymecset (Mali, 13. század), a világ legnagyobb agyagépítménye
 
Kameruni népi építészet

Fekete-Afrika egész területén fonott vesszőkből, vályogból és szalmából készítették a kunyhókat. A közösségi épületek fő alapanyagai a fa, a vályog és a rafia voltak, az épületeket gyakran szobrokkal díszítették. A nagy méretű fatemplomok egyik példája a 14. században épült, kúpos tornyú timbuktui mecset. Egyes államokban kőből és agyagból emeltek időtálló építményeket. Zimbabwéban monumentális kőépületeket találunk, melyek a 14-19. század között épültek. A masszív, kör alaprajzú, 9 méter magas fal egy kúpos tornyot vesz körül.

Nyugat-Afrika építészetében egyedülállóak Mali kizárólag agyagból épült középkori mecsetei. Ezek egész sora látható például Timbuktuban, a 13-16. századi Mali Birodalom és Szonghai Birodalom fővárosában (Dzsingareiber mecset, Szankore mecset, Szidi Jahja mecsete). A 20. századi Spanyolországban részben ezek az épületek ihlették Antoni Gaudí építészetét. A benini építészet fő művei a nagy, központi fal köré épült hatalmas paloták. A tornyok tetején öntöttbronz madarakat láthatunk, a tetőkről hosszú bronzpitonok csüngtek alá.

A kameruni törzsek kunyhói a mai napig fennállnak. Szilárdan rögzített vázukat faágakból készítik és agyagréteggel vonják be. E kunyhók a kameruni őslakosság figyelemre méltó építészeti képességeiről tanúskodnak, tiszta, kellemes formájuk van. Igaz ugyan, hogy e formák művészi szempontból nem valami fejlettek. Egyszerűek, méhkasoknak vagy hangyabolyoknak is vélhetnénk őket. Tagolatlanok és méretüktől függetlenül ugyanaz a minta borítja valamennyit, ezért mereven és kifejezéstelenül hatnak. A zárt, egységes formára való törekvés itt leplezetlenül érvényre jut, de az ember még nem lett úrrá az agyagon, mely az építmények formáit határozza meg.

Zene szerkesztés

Kapcsolódó cikkek szerkesztés

Hivatkozások szerkesztés

  1. Köznevelés, 1972 |. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. december 1.)
  2. a b c d e f g A Hét 1961/1 (6. évf., 1-26. szám) |. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. december 1.)

Külső hivatkozások szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete-Afrika művészete témájú médiaállományokat.