Foszforil-klorid
| foszforil-klorid | |||
 foszforil-klorid | |||
 |
| ||
| |||
| Más nevek | foszfor-oxiklorid | ||
| Kémiai azonosítók | |||
|---|---|---|---|
| CAS-szám | 10025-87-3 | ||
| PubChem | 24813 | ||
| ChemSpider | 23198 | ||
| EINECS-szám | 233-046-7 | ||
| ChEBI | 30336 | ||
| RTECS szám | TH4897000 | ||
| |||
| |||
| InChIKey | XHXFXVLFKHQFAL-UHFFFAOYSA-N | ||
| UNII | 9XM78OL22K | ||
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |||
| Kémiai képlet | POCl3 | ||
| Moláris tömeg | 153,33 g/mol | ||
| Megjelenés | színtelen, nedves levegőn füstölgő folyadék | ||
| Szag | pungent and musty | ||
| Sűrűség | 1,645 g/cm³, liquid | ||
| Olvadáspont | 1,25 °C | ||
| Forráspont | 105,8 °C | ||
| Oldhatóság (vízben) | reagál | ||
| Oldhatóság | jól oldódik benzolban, kloroformban, szén-diszulfidban, szén-tetrakloridban | ||
| Törésmutató (nD) | 1,460 | ||
| Gőznyomás | 40 Hgmm (27 °C)[2] | ||
| Kristályszerkezet | |||
| Molekulaforma | tetraéderes | ||
| Dipólusmomentum | 2,54 D | ||
| Termokémia | |||
| Std. képződési entalpia ΔfH |
-568,4 kJ/mol | ||
| Hőkapacitás, C | 84,35 J/mol K | ||
| Veszélyek | |||
| EU osztályozás | erősen mérgező (T+) ártalmas (Xn) korrozív (C) | ||
| NFPA 704 |  0
3
2
| ||
| R mondatok | R14, R22, R26, R35, R48/23 | ||
| S mondatok | (S1/2), S7/8, S26, S36/37/39, S45 | ||
| PEL | nincs[2] | ||
| LD50 | 36 mg/kg (patkány, szájon át) | ||
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |||
A foszforil-klorid (más néven foszfor-oxiklorid) színtelen folyadék, képlete POCl3. Nedves levegőn foszforsav és hidrogén-klorid keletkezése közben hidrolizál. Nagyléptékű ipari előállítása foszfor-triklorid és oxigén vagy foszfor-pentoxid felhasználásával történik.[3] Főként foszfofát észterek, például trikrezil-foszfát előállítására használják.
Szerkezete szerkesztés
A foszfátokhoz hasonlóan molekulája tetraéderes alakú,[4] benne három P−Cl kötés és egy erős P=O kettős kötés található, utóbbinak becsült kötés disszociációs energiája 533,5 kJ/mol.
Fizikai tulajdonságai szerkesztés
Folyadéktartománya nagyon hasonlít a vízére: olvadáspontja 1 °C, forráspontja 106 °C. Szintén a vízhez hasonló tulajdonsága autoionizációja, ennek során egyensúlyi reakcióban POCl2+,Cl− keletkezik.
Kémiai tulajdonságai szerkesztés
Vízzel hidrogén-klorid és foszforsav képződése közben reagál:
- O=PCl3 + 3 H2O → O=P(OH)3 + 3 HCl
A fenti reakció köztitermékeit, többek között a pirofoszforil-kloridot (P2O3Cl4) izolálták.[5]
Feleslegben levő alkoholokkal és fenolokkal kezelve foszfát észterek keletkeznek:
- O=PCl3 + 3 ROH → O=P(OR)3 + 3 HCl
Ezeket a reakciókat HCl megkötésére képes anyagok, például piridin vagy valamilyen amin jelenlétében végzik.
Lewis-bázisként is reagálhat, különböző Lewis-savakkal, például titán-tetrakloriddal adduktumokat képez:
- Cl3PO + TiCl4 → Cl3POTiCl4
Alumínium-kloriddal képzett adduktuma (POCl3·AlCl3) meglehetősen stabil, így a POCl3 felhasználható arra, hogy a reakcióelegyekből – például egy Friedel–Crafts-reakció végén – eltávolítsák az AlCl3-ot.
Lewis-sav katalizátor jelenlétében a POCl3 hidrogén-bromiddal POBr3-at képez.
Előállítása szerkesztés
Számos módszerrel előállítható. Elsőként Charles Adolphe Wurtz francia kémikus számolt be róla 1847-ben, ő foszfor-pentakloridot reagáltatott vízzel.[6]
Oxidációval szerkesztés
Ipari előállítása a foszfor-triklorid oxigénnel történő oxidációján alapul:[7]
- 2 PCl3 + O2 → 2 POCl3
Egy másik, hasonló eljárásban a foszfor-trikloridot kálium-kloráttal oxidálják:[8]
- 3 PCl3 + KClO3 → 3 POCl3 + KCl
Oxigenizálás szerkesztés
A foszfor-pentaklorid (PCl5) reakciója foszfor-pentoxiddal (P4O10):
- 6 PCl5 + P4O10 → 10 POCl3
A reakció egyszerűsíthető a PCl3 és P4O10 keverékének klórozásával, ami in situ hozza létre a PCl5-ot. A foszfor-pentaklorid és bórsav vagy oxálsav reakciója:[8]
További eljárások szerkesztés
A trikalcium-foszfát szenes redukciója klórgáz jelenlétében:[9]
Beszámoltak foszfor-pentoxid és nátrium-klorid reakciójában történő keletkezéséről is:[9]
- 2 P2O5 + 3 NaCl → 3 NaPO3 + POCl3.
Felhasználása szerkesztés
Egyik kereskedelmi felhasználása a foszfát észterek gyártása. A triaril-foszfátokat, például a trifenil- és trikrezil-foszfátot a PVC égésgátló és lágyító szereként használják. A trialkilfoszfátokat, például a tributil-foszfátot folyadék-folyadék extrakciós oldószerként használják, többek között a nukleáris fűtőelemek feldolgozása során.
A félvezetőiparban a POCl3-at a diffúziós eljárás foszforforrásaként alkalmazzák. A foszforral történő dópolás n-típusú félvezetőréteget hoz létre a szilícium lapok felületén.[forrás?]
Reagensként szerkesztés
A laboratóriumban dehidratációs reakciók reagenseként alkalmazzák, erre példa a primer amidok nitrilekké történő átalakítása:[10]
- RC(O)NH2 + POCl3 → RCN + "PO2Cl" + 2 HCl
Hasonló reakcióval egyes aril-szubsztituált amidok gyűrűzárása végezhető el a Bischler–Napieralski-reakcióban.
Ezekről a reakciókról feltételezik, hogy imidoil-kloridon keresztül játszódnak le. Egyes esetekben az imidoil-klorid a végtermék, például a piridonok és pirimidonok klórszármazékká, például 2-klórpiridinné és 2-klórpirimidinné, a gyógyszeriparban használt köztitermékekké alakíthatók.[11]
A Vilsmeier–Haack-reakcióban a POCl3 amiddal reagálva „Vilsmeier-reagenst”, klór-imínium sót hoz létre, mely azután elektronban gazdag aromás vegyületekkel reagálva – vizes feldolgozást követően – aromás aldehidekké alakítható.[12]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Nomenclature of Organic Chemistry: IUPAC Recommendations and Preferred Names 2013 (Blue Book). Cambridge: The Royal Society of Chemistry, 926. o.. DOI: 10.1039/9781849733069-FP001 (2014. április 25.). ISBN 978-0-85404-182-4
- ↑ a b c d NIOSH Pocket Guide to Chemical Hazards #0508. National Institute for Occupational Safety and Health (NIOSH)
- ↑ Toy, Arthur D. F.. The Chemistry of Phosphorus. Oxford: Pergamon Press (1973. április 25.). ISBN 9780080187808. OCLC 152398514
- ↑ Chemistry of the Elements, 2nd, Oxford: Butterworth-Heinemann (1997. április 25.)
- ↑ Grunze, Herbert (1963). „Über die Hydratationsprodukte des Phosphoroxychlorides. III. Darstellung von Pyrophosphorylchlorid aus partiell hydrolysiertem Phosphoroxychlorid (Hydration products of phosphorus oxychloride. III. Preparation of pyrophosphoryl chloride from partially hydrolyzed phosphorus oxychloride)”. Zeitschrift fuer Anorganische und Allgemeine Chemie 324, 1–14. o. DOI:10.1002/zaac.19633240102.
- ↑ (1847. április 25.) „Sur l'acide sulfophosphorique et le chloroxyde de phosphore” (french nyelven). Annales de Chimie et de Physique 20, 472–481. o. ; see Chloroxyde de phosphore, pp. 477–481. (Megjegyzés: Wurtz tapasztalati képletei nem helyesek, mivel – az akkori kémikusok többségéhez hasonlóan – az oxigén atomtömegére rossz értéket használt.) A Treatise on Chemistry, 5th, London, England: Macmillan and Co., 676. o. (1920. április 25.)
- ↑ Ullmann's Encyclopedia of Industrial Chemistry, Ullmann’s Encyclopedia of Industrial Chemistry. Weinheim: Wiley-VCH. DOI: 10.1002/14356007.a19_527 (2005). ISBN 3527306730.
- ↑ a b Handbook of Inorganic Chemicals. New York: McGraw-Hill, 709. o. (2003. április 25.). ISBN 0070494398
- ↑ a b Small-Scale Synthesis of Laboratory Reagents with Reaction Modeling. Boca Raton, Florida: CRC Press, 169–177. o. (2011. április 25.). ISBN 9781439813126
- ↑ March, J.. Advanced Organic Chemistry, 4th, New York, NY: Wiley, 723. o. (1992. április 25.)
- ↑ Heterocyclic Compound. New York, NY: John Wiley & Sons, 265. o.
- ↑ (1925) „p-Dimethylaminobenzophenone”. Organic Syntheses 7, 24. o. DOI:10.15227/orgsyn.007.0024.
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben a Phosphoryl chloride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További irodalom szerkesztés
- Handbook of Chemistry and Physics, 71st, Ann Arbor, MI: CRC Press (1990. április 25.)
- Stecher, Paul G.. The Merck Index of Chemicals and Drugs, 7th, Rahway: Merck & Co (1960. április 25.). OCLC 3653550
- Wade, L. G., Jr. Organic Chemistry, 6th, Upper Saddle River, NJ: Pearson/Prentice Hall, 477. o. (2005. április 25.)
- Walker, B. J.. Organophosphorus Chemistry. Harmondsworth: Penguin, 101–116. o. (1972. április 25.)
- CDC – NIOSH Pocket Guide to Chemical Hazards
