Germinal (hónap)

francia forradalmi naptár hetedik, tavaszi hónapja

Germinal (ejtsd: zserminál), magyarul: Sarjadás hava, a francia forradalmi naptár hetedik, tavaszi hónapja.

A hónap allegorikus ábrázolása

Megközelítően – az évektől függően egy-két nap eltéréssel – megegyezik a Gergely-naptár szerinti március 21-étől április 19-éig terjedő időszakkal, amikor a Nap az asztrológia szerint az állatöv Kos jegyében tartózkodik.

A latin germen, „csíra, hajtás” szóból származik, mivel „márciusban és áprilisban a növényi nedvek megnőnek és megpezsdülnek”, olvasható Fabre d’Églantine költő javaslatában, melyet 1793. október 24-én, a „Naptárkészítő Bizottság” nevében nyújtott be a Nemzeti Konventnek.

1806. január 1-jén a franciák visszatértek a Gergely-naptár használatára, ezért a XIV. esztendőben Sarjadás hava már nem volt.

E hónap nevét választotta világhírű regénye címének 1885-ben Émile Zola francia író: Germinal.

A regényből két francia filmadaptáció készült:

Ugyancsak e hónap nevét viseli a francia haditengerészet F-735 lajstromjelű, Prairial osztályú fregattja.

Átszámítás szerkesztés

A Köztársasági naptár és Gergely-naptár közötti
átszámítás "Germinal" hónapban
I. év II. év III. év IV. év V. év VI. év VII. év
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
március 1793 1794 1795 1796 1797 1798 1799 április
VIII. év IX. év X. év XI. év XII. év XIII. év
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
március 1800 1801 1802 1803 1804 1805 április

Napjai szerkesztés

A "Germinal" hónap napjai
  1. dekád 2. dekád 3. dekád
Primidi 1. Primevère (primula) 11. Pervenche (meténg) 21. Gainier (júdásfa)
Duodi 2. Platane (platán) 12. Charme (gyertyán) 22. Romaine (római saláta)
Tridi 3. Asperges (spárga) 13. Morille (kucsmagomba) 23. Marronnier (gesztenyefa)
Quartidi 4. Tulipes (tulipán) 14. Hêtre (bükk) 24. Roquette (borsmustár)
Quintidi 5. Poule (tyúk) 15. Abeille (méh) 25. Pigeon (galamb)
Sextidi 6. Blette (kínai kel) 16. Laitue (saláta) 26. Anémone (kökörcsin)
Septidi 7. Bouleau (nyírfa) 17. Mélèze (vörösfenyő) 27. Lilas (orgona)
Octidi 8. Jonquille (sárga nárcisz) 18. Ciguë (bürök) 28. Pensée (árvácska)
Nonidi 9. Aulne (égerfa) 19. Radis (retek) 29. Myrtille (áfonya)
Decadi 10. Couvoir (tyúkültető kas) 20. Ruche (kaptár) 30. Greffoir (oltókés)


A köztársasági naptár hónapjai
VendémiaireBrumaireFrimaireNivôsePluviôseVentôse – Germinal – FloréalPrairialMessidorThermidorFructidor