Gerster Károly (festő)

(1859–1940) festőművész, grafikus

Gerster Károly (Pest, 1859. december 11.[3]Budapest, 1940. augusztus 1.)[4] festő és grafikus.

Gerster Károly
Született1859. december 11.[1]
Pest
Elhunyt1940. augusztus 1. (80 évesen)
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
SzüleiGerster Károly
Foglalkozása
  • festőművész
  • tervezőgrafikus
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés
 
Képeslapja, Konstantinápoly Budapesten, 1896
 
Széchenyi Istvánról készült olajportréja, OSZK

Gerster Károly (1819–1867) építész és Kauser Mária fiaként született. Pesten tanult rajzolni, majd ifjúkorában az USA-ba vándorolt, ahol plakátok készítésével foglalkozott. Később Párizsban festészetet tanult a Julian Akadémián, ahol Jean-Paul Laurens és Jean-Joseph Benjamin-Constant(wd) voltak tanárai és szobrászatot pedig a Colarossi Akadémián(wd).[5] Még évekig Párizsban élt. 1896-ban az ezredéves kiállításon plakátjával első díjat nyert, 1902-ben pedig Párizsban, a Colarossiban figurális alkotásaiért szintén. 1903-ban a párizsi Salonban szerepelt Olvasó leány és Merengő leány című festményeivel, két évvel később, 1905-ben ugyanitt Breton leány című képét állította ki.[5] Miután visszatért Magyarországra, arcképeket (Türr István) és életképeket (Az utolsó levél) festett, valamint továbbra is rajzolt plakátokat. 1908 decemberében közel 80 festményéből és rajzából rendeztek kollektív kiállítást.[5] Főként olajfestményeket festett. Tanított az Iparrajziskolában is. A Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban állította ki műveit, utóbbinak egyik alapító tagja is volt. Halálát szervi szívbaj okozta.