Gin

A gin egy égetett szeszes ital, amely olyan semleges ízű alkoholpárlatból (minőségi változatok esetén legtöbbször gabonaszeszből) készül, amit a közönséges boróka tobozbogyójával vagy annak kivonatával ízesítenek. Olykor sok más fűszert is felhasználnak, de ízében mindig a boróka dominál.

Gin
Típus	Égetett szesz
Főbb összetevők	boróka és/vagy kivonata, finomszesz, kevés cukor
Alkoholtartalom	37,5% V/V ± 0,3% V/V feletti%
A Wikimédia Commons tartalmaz Gin témájú médiaállományokat.

Eredettől függően sokféle típus létezik, de alapvetően kétféle gint különböztetnek meg. A desztillált gint hagyományos módon készítik: a szeszbe borókabogyót és egyéb fűszereket áztatnak, majd újra lepárolják. Ezután pedig esetenként tiszta alkoholt, kevés cukrot, és ízanyagokat adnak hozzá. A kevert gin készítésekor valamilyen semleges szeszt kivonatokkal vagy aromákkal ízesítenek. A gin alkoholtartalma az Európai Unióban legalább 37,5% v/v.

Koktélokhoz szinte kizárólag a London Dry Gint (röviden London Gint) használják, amely egy kevésbé aromás desztillált gin; teljesen édesítetlen és nem tartalmaz hozzákevert ízanyagokat. Fűszeresebb típusa a Plymouth Gin (Plym). Sokszor emlegetett fogalom még a Sloe Gin, de ez valójában gin alapú kökénylikőrt jelöl.

A holland jenever (vagy genever, genièvre), bár „holland gin”-nek is nevezik, valójában a gin elődje, mely a korai 17. században jelent meg Angliában. Eredeti változata (az oude jenever) a ginnél fűszeresebb, és gyakran cseréppalackban árusítják. Malátapárlatokból fejlődött ki, és határozottan különbözik a későbbi ginektől. A jenevert legalább részben árpából vagy más gabonából párolják kisüstben, és időnként fahordókban érlelik. Emiatt enyhén malátás, és/vagy whiskyhez hasonló íze lesz. A ma elterjedtebb új változat (a jonge jenever) nagyrészt semleges szeszből készül, íze pedig átmenet a gin és a vodka között.

A gin neve vagy a francia genièvre, vagy a holland jenever szóból ered, mindkettő borókát jelent.

Története

A borókabogyó gyógyhatása az ókor óta ismert; Galénosz a 2. században gyógyszerek hozzávalójaként említi. A gin elődei a 11-12. században megjelent gyógyszerészeti alkoholok közül kerültek ki. Borókás párlatot először 1266-ban említ Cantimpréi Tamás, Liber de natura rerum című művében.

Az italszakmában gyakran egy 17. századi holland orvost, Franciscus Sylviust nevezik a jenever feltalálójának, a valóságban azonban az aqua juniperi első ismert holland nyelvű receptje az 1552-ben kiadott Constelyc Distilleerboec-ben jelent meg, és e könyv mindenféle betegségek ellen ajánlotta. A boróka erős, száraz íze azonban kiváló megoldást nyújtott a korabeli gabonapárlatok rendkívül rossz ízére is, így a jenever (a szintén népszerű likőrök mellett) lehetővé tette, hogy a 17. századi holland kikötővárosok szeszfőzői piacképes szeszt állítsanak elő a nagy mennyiségben rendelkezésre álló gabonából.

A gin Angliában való elterjedése elsősorban a Hollandiában harcoló angol katonáknak köszönhető. Az angolok a németalföldi szabadságharcban találkoztak az itallal, tőlük ered a „holland bátorság” kifejezés is, mely az ittas ember bátorságára utal. III. Vilmos idején vált igazán népszerűvé Angliában, ugyanis Hollandia nagy részén is ő uralkodott. A durva, rossz minőségű párlatok voltak a legelterjedtebbek, melyeket boróka helyett sokszor mérgező terpentinnel ízesítettek.

William Hogarth: Gin-köz

A gin népszerűségét legfőképp az okozta, hogy a kormány engedélyezte házi lepárlását, majd nagy összegű vámot rótt ki a külföldről behozott italokra. Ez jó piacot jelentett a rossz minőségű gabonának, ami nem volt alkalmas sörfőzésre: „ginházak” ezrei jelentek meg Anglia területén. Ezt a korszakot „ginőrületnek” (gin craze) is nevezik. Anglia 15 000 italmérő helyének több mint a fele „ginház” volt. A sör megítélése pozitív maradt, hiszen gyakran biztonságosabb volt a fogyasztása, mint a szennyezett, nyers vízé. A gint viszont különböző társadalmi és egészségügyi problémák okozójaként vádolták, és felelős lehetett a halálozási arány növekedéséért, mely megállította London korábbi, növekvő népszaporulatát. A sör és a gin megítélését William Hogarth illusztrálta Sör utca és Gin-köz című metszeteivel 1751-ben. Ennek emléke ma is él az angol nyelvben: a lecsúszottnak tartott bárokat „ginmalomnak” (gin mill) vagy „ginlebujnak” (gin-joint) nevezik, míg a részeg ember „gináztatta” (gin-soaked), az „anyaszomorító” (Mother's Ruin) pedig a gin elterjedt elnevezése.

Az 1736-os Gintörvény nagy adókat vetett ki a gin kereskedelmére, ami utcai zavargásokhoz vezetett. Ezt az adót egyre csökkentették, majd 1742-ben eltörölték. Az 1751-es Gintörvény sikeresebb volt: a szeszfőzők csak bejegyzett kereskedőknek adhatták el az italt, és a ginházak a helyi bírók hatáskörébe kerültek. A 18. századi gint kisüstökben párolták, és a ma ismert London Ginnél némileg édesebb volt.

Londonban a korai 18. században a feketepiacon árult gin illegális főzdékben készült (1726-ban 1500 ilyen létezett), és sokszor terpentinnel és kénsavval hamisították. A Webster's Dictionary még 1913-ban is azt állította, hogy a közönséges gint általában terpentinnel ízesítik.

Az 1900-as években a (szintén gyakran hamisított) abszint ellen kampányolók – más gyógynövényes alkoholok mellett – a borókabogyóból készült italokat is meggyanúsították: agykárosító hatást tulajdonítottak nekik.

A trópusi brit gyarmatokon ginnel fedték el a kinin keserűségét, ugyanis ez volt az egyetlen hatásos ellenszere a maláriának. A kinint szénsavas vízben oldották fel, ezt az italt ma tonikként ismerjük. Ez a keverék volt a mai gin-tonik őse, bár a mai tonik sokkal kevesebb kinint tartalmaz, így sokkal kevésbé keserű.

Az 1920-as években, az amerikai szesztilalom idején terjedt el a hírhedt „bathtub gin” (fürdőkádas gin), melyet denaturált szesz méregtelenítésével állítottak elő, majd különböző anyagokkal, például borókabogyó kivonatával és glicerinnel ízesítették. Rendkívül rossz íze, és – a gyakran felületes méregtelenítés miatt – életveszélyes volta ellenére is népszerű lett, mert sok helyen csak ehhez lehetett hozzájutni. A „bathtub gin” kifejezés ma a házi készítésű ginre utal.

Fogyasztása

A gint fogyasztják önmagában és keverve is, Magyarországon talán a legismertebb a gin és tonik keveréke, azaz a gin-tonik, melyet egykoron a malária elleni megelőzésként fogyasztottak. Számos bárital alkotórésze, főleg mint alap, de gyakran kiegészítő összetevő.

Az egyik legismertebb gines koktél a Martini (gin, száraz vermut), egyéb koktélok pedig a Bronx (gin, édes vermut, száraz vermut, narancslé), Negroni (egyenlő rész gin, édes vermut, Campari), TGV (tequila, gin, vodka, kék curaçao), vagy az egykor hírhedt Bunny Hug, melynek egy változatát ma Earthquake-ként ismerik.

Ismert márkák

Hazai

• Agárdi Gin (Agárdi Pálinka főzde)
• Bacca (Győri)
• BalatonGin (Somló Spirit)
• Kalumba (Zwack)
• Lady Pink (Gong Pálinkaház)
• Lord’s (Eurodrinks)
• Marine dry (Zwack)
• Mediterrane (Gong Pálinkaház)
• Old Bell és Viva (Miskolci)
• Old Inn (Eurodrinks)
• Opera (Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt.)
• Tokaj Gin (Seven Hills Distillery, Bodrogkisfalud)

Külföldi

• Beefeater
• Bombay Sapphire
• Booth's
• Burnett's
• Castle Dry Gin
• Curtis
• Citadelle
• Gilbey’s
• Gordon's
• Hendrick's
• Lamplighter
• Larios
• Nikka
• Seager's
• Sipsmith
• Sloanes
• Squires
• Tanqueray
• Van Gogh

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Gin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Deegan, Grant (1999. Fall). „From the bathtub to the boardroom: gin and its history”. MY2K: Martini 2000 1 (1). [2004. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. június 1.)  
• Dillon, Patrick. The Much-lamented Death of Madam Geneva: The Eighteenth-century Gin Craze. London: Headline Review (2002). ISBN 0-7472-3545-7 
• A gin szelleme. Története, eredeti márkái, kreatív és klasszikus koktéljai; szöveg Davide Terziotti, Vittorio d'Alberto, fotó Fabio Petroni, koktélok Jekatyerina Loginova, ford. Harmath Csaba; Gabo, Bp., 2018