Wikipédia

Giulio de Blaas

olasz–amerikai festőművész

Giulio de Blaas [névváltozata: Julius (von) Blaas (der Jüngere)][4] (Velence, 1888. augusztus 11.– New York, 1934. május 13.) olasz–amerikai festőművész, a Blaas festődinasztia tagja. Művészi aláírása ’Lulo de Blaas’ volt.[5]

Giulio de Blaas
Született1888. augusztus 11.[1][2]
Velence[2][3]
Elhunyt1934. május 15. (45 évesen)[2]
New York[2][3]
Állampolgársága
SzüleiEugene de Blaas
Foglalkozásafestőművész
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Giulio de Blaas témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Fiatal nő portréja (1928)

Családja szerkesztés

Apja Eugene de Blaas, osztrák (tiroli) eredetű, olasz életkép- és portréfestő, a velencei akadémia tanára, anyja Paola Prina grófnő (Velence, 1846. április 10. – Velence, 1919. december 31.), nővére Agnesina de Blaas (Velence, 1871. április 2. – Bologna, 1936. július), annak férje Domenico Morosini (Velence, 1866. október 16. – Velence, 1899. május 1.) volt.[6]

Fiatalkori képét apja, Eugene de Blaas festette meg.[7]

Giulio nem nősült meg.

Pályafutása szerkesztés

Giulio kezdetben apja felügyelete alatt tanult, majd két éven át az alapozó időszakot Ettore Titónak(wd), a Velencei Képzőművészeti Akadémia 1894 és 1927 közötti tanárának irányítása alatt végezte. Ezután a Müncheni Akadémiára ment, ahol 20 évesen beiratkozott Carl von Marr(wd) művészeti tárgykörére.[8] Itt végezve, Párizsban képezte tovább magát, ahol Lucien Simonnal(wd) dolgozott együtt.

1912-ben a Római Biennálén, majd Velencében, a Bevilacqua La Masa alapítvány[9] kiállításain 1912-ben, 1913-ban (a velencei Ca' Pesaróban a Bevilacqua La Masa Alapítvány V. kiállításán), 1914-ben (a Hotel Excelsiorban rendezett „Elutasítottak kiállításán”) és 1922-ben szerepelt. Rómában az 1913-ban megrendezett első szecessziós kiállításon, valamint az 1915-ös, ugyancsak szecessziós kiállításon és az 1921-es biennálén vett részt.[10]

Az első világháború előtti években a Luisa Casati(wd) márkiné[11] körének tagja volt, akinek portrékat készített és jelmezeket tervezett.[10]

Az első világháború idején önkéntes volt a haditengerészetnél, a Haditengerészeti Minisztérium megbízásából pedig háborús jeleneteket festett. Az Alfieri és Lacroix milánói kiadó tizenöt táblán, fűzős borítólappal ellátva tette közzé 1919-ben a Tengerészet a fedélzeten és a szárazföldön címmel színes rajzainak nyomatait.[12]

1920-ban, a háború által megrongált épületek helyreállítási szükséglete miatt Velencében megrendezték a La Mostra Nazionale d’Arte sacra (Szakrális művészet országos kiállítása) című bemutatót a mai Correr Múzeum helyiségeiben. Itt több mint 900 festményt, szobrot, iparművészeti és építészeti alkotást mutattak be. Kiadott katalógusa szerint Blaas itt egy Gruppo per l’Architettura e Arredamenti (Építészeti és Berendezési Csoport) elnevezésű, néhány művészből álló csoportosulásnak a tagjaként vett részt. Szereplésük, és hirdetési szórólapjuk alapján ez a Velencében működő iparművészeti stúdió a templomok helyreállítását és újjáépítését komplett módon ajánlotta, azaz a freskók, mozaikok, oltárképek, szövetek, bronzok és domborművek (tehát a belső berendezés) építéssel együtt történő tervezését és kivitelezését. E csoportot Brenno del Giudice(wd) építész, Guido Cadorin(wd) festő, Giulio de Blaas, Mario Marenesi (1888–1977) estei festő és Aldo Carpi(wd) festő alkották.[13]

Más forrás szerint a háború után barátjával, Guido Cadorinnal,(wd) valamint Brenno Del Giudicével(wd) és Mario Marenesivel közösen egy rövid ideig élő, gyártási célú szövettervező vállalkozást alapított.[14]

1922-ben Amerikába távozott, ahol széles körben ismertté vált arcképfestői tehetsége, s hírnevét a vagyonos réteg körében sikerült megalapoznia, ezzel megrendelői köre is kiterjedtté vált, jó anyagi körülményeket tudott magának biztosítani. Ezután is sokat tartózkodott Európában (Párizsban, Velencében – a festményei szignóiból kiolvashatóan). Alkotásainak túlnyomó részét a portrék teszik ki.

Műveinek nagy része magángyűjtemények között oszlik meg. A Velencei Tengerészeti Történeti Múzeumban az első világháború eseményeit ábrázoló hét akvarellvázlatát őrzik, amelyek ’Lulo Blaas’ aláírással készültek.

Számos festménye került a Hillwood Estate, Museum & Gardens[15] gyűjteményébe 1973-ban Marjorie Merriweather Post(wd) hagyatékával.

A New York-i Manhattanben halt meg 1934. május 15-én egy műtét szövődményei miatt. Halála előtt azt a kívánságát fejezte ki, hogy családjával egy sírba temessék el, ezért sírja Velencében, a San Michele temetőjében található.

Művei (válogatás) szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Artists of the World Online (német és angol nyelven). K. G. Saur Verlag, 2009
  2. ↑ a b c d Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven), 1960. (Hozzáférés: 2021. augusztus 8.)
  3. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2021. augusztus 8.)
  4. ↑ „Ifjabb” jelzőjét apjának, Eugene de Blaasnak szintén festőművésszé vált testvére – tehát Giulio nagybátyja –, Julius von Blaas (1845–1922) miatt kapta.
  5. ↑ Giulio de Blaas a Find a grave oldalán. www.findagrave.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  6. ↑ Agnesina Morosini a Find a grave oldalán. www.findagrave.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  7. ↑ Eugene de Blaas: Giulio de Blaas fiatalkori arcképe a Find a grave oldalán.. www.findagrave.com. [2020. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 2.)
  8. ↑ A Müncheni Akadémia anyakönyvében 3621. szám alatt de Blaas Giulio beiratkozása, 1908. november 4-én
  9. ↑ A Bevilacqua La Masa Alapítványt nem sokkal a Velencei Biennálé alapítása után, 1898-ban hozták létre. Nevét alapítójának, Felicità Bevilacquának köszönheti.
  10. ↑ a b Vittorio Pajusco: Una segnalazione Brenno del Giudice e Guido Cadorin il Gruppo per l’Architettura e Arredamenti di Venezia. In: Storie dell’arte contemporanea 2. Universiti Ca’ Foscari, Venezia. 483. oldal, 11. lábjegyzet
  11. ↑ Luisa Casati Stampa di Soncino római márkiné (1881. január 23. - 1957. június 1.) olasz örökösnő, múzsa és a művészet védnöke a 20. század elején Európában.
  12. ↑ Marina a bordo ed a terra Vázlatok. [A Haditengerészeti Minisztérium különleges irodája] megbízásából. Alfieri & Lacroix, Milánó, 1919. Lapokban
  13. ↑ „Nem tudjuk, hogy a kiállítás után a csoport kapott-e megbízásokat, vagy közösen alkottak-e valamit; figyelembe véve a velencei De Blaas hirtelen távozását (1922-ben) Amerikába és Carpi milánói kötelezettségvállalásait, a feltételezés nem túl elfogadható.” Vittorio Pajusco: Una segnalazione Brenno del Giudice e Guido Cadorin il Gruppo per l’Architettura e Arredamenti di Venezia. In: Storie dell’arte contemporanea 2. Universiti Ca’ Foscari, Velence. Szórólapjuk 481. oldal, 483. oldal
  14. ↑ Cristina Donazzolo Cristante: Giulio de Blaas szócikke. Dizionario Biografico degli Italiani - Volume 33 (1987). Idézve: a Treccani, Olasz Enciklopédia Intézet kulturális alapítvány honlapjáról
  15. ↑ A Marjorie Post hagyatékról a Hillwood Estate, Museum & Gardens honlapján. www.hillwoodmuseum.org. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  16. ↑ Mary Louise Ball Larkin portréja a Smithsonian Intézet adatbankjában. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  17. ↑ Férfi kék sállal festmény az Ader Nordmann és Dominique aukciós ház oldalán.. www.ader-paris.fr. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  18. ↑ Eleanor Close portréja.. [2020. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  19. ↑ Nedenia Hutton, a későbbi Dina Merrill portréja.. www.hillwoodmuseum.org. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  20. ↑ Mrs. Hutton és Nedenia Hutton portréja a Hillwood Estate, Museum & Gardens oldalán.. www.hillwoodmuseum.org. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  21. ↑ Marjorie Merriweather Post portréja a Hillwood Estate, Museum & Gardens oldalán.. www.hillwoodmuseum.org. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Giulio_de_Blaas&oldid=26863245”