Hágó Kupa

A Hágó Kupa egy évente megrendezésre kerülő ügyességi barlangászverseny, amely változó helyszínen, vándorkupa jelleggel kerül megrendezésre. A verseny első napján rendszerint különféle változatos – olykor meglepő, humoros – feladatokat kell a versenyzőknek teljesíteni, amelyek ugyan nem tipikus barlangi feladatok, de azért a kötélpályán való közlekedés is mindig elmaradhatatlan versenyszám. A verseny második napján egyéni technikai verseny kerül lebonyolítására, többnyire felszíni kötélpályán.

Története

szerkesztés

A Hágó Kupa barlangi versenyt 1994-ben a Hágó '83 Ipari Hegymászó Kft., illetve a Hágó SE tagjai, Simon Béla, Zsólyomi Zsolt, Horváth Richárd, Dutkai Lajos, Tar János és Hamza István alapították. Az új versenyre azért volt szükség, mert a Kinizsi Kupa Országos Barlangversenyt háromszor nyerte meg ugyanaz a csapat, így vége lett ennek a viadalnak. Szükség volt egy új versenyre, így jött létre a minden év májusában, az év első versenyeként megrendezésre kerülő, és az azóta komoly hagyományokat teremtő Hágó Kupa. Az első versenyt Kessler Hubert emlékének ajánlották a szervezők, és a Mátyás-hegyi-barlangban került megrendezésre.

A Hágó Kupák helyszínei és eredményei

szerkesztés
Év Helyszín Csapatveseny győztese Férfi egyéni verseny győztese Női egyéni verseny győztese
27. 2022 Tésa Izápy Viktor, Mészáros József, Tarczi Zsófia Orbán Balázs Szalai Veronika
- 2021 ELMARADT - - -
- 2020 ELMARADT - - -
26. 2019 Bakonynána, Római-fürdő Nagy Dénes Ákos, Kun Botond, Kuzmich Ambrus Orbán Balázs Tarczi Zsófia (PF)
25. 2018 Klastrompuszta, Legény- és Leány-barlang Gyolcsos Fecó, Kökény Áron, Mihályi Tibor (Alba Regia) Orbán Balázs Tarczi Zsófia (PF)
24. 2017 Kevély-nyereg Kunisch Péter, Kiss Zoltán, Adamóczky György Katona József (FTSK) Tarczi Zsófia (PF)
23. 2016 Szelim-lyuk Pataki Dénes, Orbán Balázs, Kovács Márton Mihályi Tibor (Alba Regia) Tarczi Zsófia (PF)
22. 2015 Kecske-hegyi kőfejtő Kunisch Péter, Kiss Zoltán, Németh Viktor Adamóczky György (TBE) Tarczi Zsófia (PF)
21. 2014 Öreg-kő, Bajót Pataki Dénes, Losonci Gábor, Orbán Balázs Pataki Dénes Tarczi Zsófia (PF)
20. 2013 Csák-kői-barlang Polyák Ágnes, Szalai Veronika, Kertész Anikó Orbán Balázs Szalai Veronika
19. 2012 Szabó József-barlang Kunisch Péter, Pataki Dénes, Kiss Zoltán Tóth Nikolett
18. 2011 Öreg-köves-víznyelőbarlang Gémes Nelli, Ligeti Márton, Egri László Pataki Dénes Gémes Nelli
17. 2010 Pisznice-barlang és Pisznicei-zsomboly Kunisch Péter, Németh Viktor, Kiss Zoltán
16. 2009 Trió-barlang Nagy Zsófia, Nagy Dénes, Gacsári Zoltán Pataki Dénes
15. 2008 Csörgő-lyuk Szalai Veronika, Losonci Gábor, Panker Ádám Pataki Dénes Gáspár Veronika (FTSK)
14. 2007 Ferenc-hegyi-barlang Gémes Nelli, Egri László, Tisza Levente Szabó Dénes (GUBACS) Gáspár Veronika (FTSK)
13. 2006 Solymári-ördöglyuk Kunisch Péter, Németh Viktor, Cserna Zsombor
12. 2005 Fekete-barlang Gáspár Veronika, Kovács Ferenc, Kántor Zsolt (FTSK) Kunisch Péter (Szabó József) Gáspár Veronika (FTSK)
11. 2004 Almási-zsomboly GUBACS Aranyi Attila (TBE) Gáspár Veronika (FTSK)
10. 2003 Alba Regia-barlang Kunisch Péter, Kucsera Márton, Németh Viktor Kántor Zsolt (FTSK) Gáspár Veronika (FTSK)
9. 2002 Létrási-vizesbarlang, Szepesi–Láner-barlangrendszer Szabó Dénes, Tisza Levente, Gáspár Veronika Kucsera Márton (MAFC) Gáspár Veronika (FTSK)
8. 2001 Leány–Legény-barlangrendszer Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület Szabó Lénárd (PF) Vaspöri Szilvia
7. 2000 Létrási-vizesbarlang Zih József, Zsólyomi Zsolt, Egri Csaba (FTSK-BEAC) Egri Csaba (BEAC) Vaspöri Szilvia
6. 1999 Solymári-ördöglyuk Ligeti Márton, Maucha Gergő, Szabó ? Szabó Lénárd (PF)
5. 1998 Kossuth-barlang Gólya Barbara, Elekes Balázs, Nyerges Attila (BEAC) Elekes Balázs (BEAC) Szilágyi Nóra
4. 1997 Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer Csekő Ábel, Gyurin Miklós, Ligeti Márton (Papp Ferenc, Micimackó) Szabó Lénárd (PF)
3. 1996 Fekete-barlang Bajna Bálint, Elekes Balázs, Nyerges Attila (BEAC) Burdiga Zsolt (MLBE) Gólya Barbara (BEAC)
2. 1995 Szabó-pallagi-zsomboly, Kopasz-vigasz-barlang Maucha Gergely, Szabó Kálmán, Szabó Lénárd (Papp Ferenc) Elekes Balázs (BEAC), Veres Imre (MLBE) Horváth Zsuzsanna (MLBE)
1. 1994 Mátyás-hegyi-barlang Lettner Gábor, Nyerges Attila, Rose György (BEAC) Nyerges Attila (BEAC) Horváth Zsuzsanna (MLBE)

További információk

szerkesztés